Várólista – űrutazásra
A Teacher in Space programba való kiválasztásától – 1985. július 19-e óta – 8054 nap telik el a startig, ha az űrrepülőgép a tervek szerint a magasba lendül Cape Canaveral-ról.
Barbara annak idején a tragikus sorsú Christa McAuliffe tartalékaként készült az STS 51-L Challenger űrrepülésre. A katasztrófa után egy percre sem adta fel, de a NASA különféle okokra hivatkozva egyre csak halogatta az űrrepülést. Barbara azonban rászolgált a "keményfejű" becenevére: 1998-ban sikeresen elvégezte a NASA 17. űrhajóscsoportjában a mission specialist kiképzést. A Columbia tragédiája ismét a Földre kényszerítette az űrrepülőgép flotta megmaradt három példányát, és Barbarának – a sikeres vizsgája után is – még újabb kilenc évig kellett várnia az indulásig.
{mosimage}
A közhiedelemmel ellentétben Donald Slayton "csak" 1983. novemberéig, az STS-9 Columbia-Spacelab-1 űrrepülésig vezette a várólistát. Akkor Robert Parker 19 nappal megelőzte a veterán rekordert. Barbara Morgan – ki hitte volna? – most egy ukrán űrhajóst fog letaszítani az első helyről. Leonyid Kadenjukot még a szovjet időkben, a Buran program részére választották ki – de első űrrepülésére nemcsak a Szovjetunió széthullása után, hanem az amerikai Columbia űrrepülőgép fedélzetén került sor 1997-ben, 21 évnyi várakozás után.
Sor |
Név |
Ország |
Nap |
1 |
Barbara Morgan |
USA |
8054 |
2 |
Leonyid Kadenjuk |
Ukrajna |
7758 |
3 |
Don Lind |
USA |
6965 |
4 |
Joseph Engle |
USA |
6727 |
5 |
Anthony England |
USA |
6569 |
6 |
Karl Henize |
USA |
6569 |
7 |
Bruce McCandless |
USA |
6514 |
8 |
Karol Bobko |
USA |
6135 |
9 |
Valerij Poljakov |
Oroszország |
6093 |
10 |
Robert Overmyer |
USA |
5991 |
11 |
Robert Parker |
USA |
5960 |
12 |
Donald Slayton |
USA |
5941 |
Schuminszky Nándor