Mars face to face

Van ugyanis a vörös bolygónak egy Cydonia névre hallgató régiója, ahonnan két és fél négyzetkilométer nagyságú kőarc néz fel komoran az égbe. Évtizedek óta olyik a vita az ufók hamleti kérdéséről: léteznek, avagy sem? Az űrhajózás négy évtizedes története sem mentes ezektől, az ismeretlen eredetű repülőobjektumoktól.
	A marsi arc. Gondosan tanulmányozva a felvételt kiderül, hogy a benyomás szempontjából lényeges fekete pont – az „orrlyuk” – csupán a rádiókapcsolatban bekövetkezett adatvesztés következménye. A digitális adatok lehetővé teszik, hogy jelentősen megnöveljék az árnyékban maradt részkontrasztosságát. Kiderül, hogy az arc, legjobb esetben is csak félarc. (Carl Sagan: Korok és démonok). Fotó: NASA.
	Lassan három évtizede lesz annak, hogy az utolsó emberek is elhagyták a Holdat, és az egyre lankadó figyelem inkább a Föld közvetlen környezetére irányul. Néha ugyan egy-egy űrszonda elindul a Naprendszer távolabbi vidékei felé, ezek inkább azonban a NASA pénzszerző akciói a kongresszus szívének meglágyítására a költségvetési év kezdetére.
A Képes Újság még majomarcszerű részről beszél 1985. június 1-jén…
Ha mindeközben valahol felbukkan egy UFO – és bizonyos időszakokban mintha több lenne belőlük – a hívők és tagadók tábora között azonnal fellángolnak a harcok. Persze a fő gond továbbra is az, hogy a hívők kezéből még mindig hiányzik a perdöntő bizonyíték, mely alapján bizton kimondható lenne az ufók léte. A Mars bolygó esetében mintha kicsit más lenne a helyzet. Köztudott, hogy a Naprendszerben ez az egyetlen bolygó, amelyen az élet – legalább is nagyon kezdetleges formában – létezhet. Létezhet, mondhattuk addig a napig, amíg ránk nem meredt a Viking Orbiter egyik felvételéről a gigantikus arc!
	Három évvel később a Vasárnapi Hírek áll elő a „marsi darwini” tétellel: a majomarcból emberi lesz…
	„Tudományos körökben élénk vitát váltott ki 30 tudósnak – valamennyien egy Mars-kutató csoport tagjai – az a feltételezése, hogy egy kipusztult civilizáció nyomai találhatók Földünk testvérbolygóján. E véleményüket a Mars-kutatás szakemberei arra alapozzák, hogy a Viking űrszonda által 1976-ban a vörös bolygó felszínéről készített felvételek közül kettőn olyan képződmények láthatók, amelyek szerintük mesterséges eredetűek.
Az NDK-beli Astronomie und Raumfahrt szintén az 1988. július 7-ei, washingtoni sajtókonferenciára utal a kép bemutatását illetően.
A fényképek beható tanulmányozása során arra a következtetésre jutottak, hogy egy 1600 méter hosszú, majomarcszerű építmény körvonalai ismerhetők fel, ettől 9600 méterre pedig négy, óriási piramis formájú alakzat emelkedik ki a tájból. A tudósok ezzel kapcsolatban emlékeztetnek az angliai Stonehenge-ben található hatalmas kőemlékekre, amelyek ugyan más formájúak, de kultikus jellegűeknek tekinthetők, ugyanúgy, mint a kutatók szerint a marsbeli fényképeken észlelhető „majomarc” és a kőgúlák.
A NASA 1979-es kiadású fotóindexe a 192. oldalon a következőket közli a 76-H-593-as kódszámú fekete-fehér képhez: Huge rock formation looks like human head, azaz hatalmas szikla alakzat, amely olyan mint egy emberi fej.
Carlotto két képen is előállította a feketedés értékéből alkotott háromdimenziós számítógépes modellt. A két kép nagymérvű hasonlósága háromdimenziós alakzat létére utal (JBIS, 1990/5).
Számítógépes hálóábra az arc hosszmetszetére délnyugati irányból tekintve (JBIS, 1990/5).
Richard Hoagland professzor, a kutatócsoport szóvivője elmondotta, hogy a fényképeken az arc a piramisokhoz viszonyítva mértanilag profilban látható, és összefüggésbe hozható a félmillió év előtti marsbeli napkeltékkel. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik vezetője, Larry King viszont határozottan elveti tudós kollégái merész feltevését, és kijelentette, hogy az állítólagos képződményeket a fény és az árnyék váltakozása okozza, részben pedig természetes eredetűek. Szerinte a Mars hosszan tartó tanulmányozása során egyértelműen bebizonyosodott, hogy magasabb rendű élet keletkezésének lehetősége korábban is teljesen kizártnak tekinthető.
	Az arc tündöklése és bukása – képekben (a továbbiakban NASA fotókat közlünk)
	A kutatócsoport tagjai azonban ragaszkodnak elméletükhöz. Dr. C. West Churchman, a nagy tekintélyű Berkeley egyetem tanára ragaszkodik hozzá, hogy egy kihalt marsbeli civilizáció nyomairól van szó. „Nehéz elhinni mondotta -, hogy a szembeötlő szimmetriákat csupán a szél és a homok okozta volna. Ha csak a majomarcról lenne szó, talán nem erősködnék. De az a tény, hogy a piramisok meghatározott módon kapcsolódnak hozzá, egy letűnt civilizáció nyomainak feltevésére késztet.” (Népszava, 1985. február 7.)
Miközben a vita tovább folyt, három év elteltével a Vasárnapi Hírek 1988. július 10-én számolt be a szenzációról, miszerint egy amerikai sajtótájékoztatón bemutatták a (tegnap, július 9-én) érkezett felvételt. Az azonban mindenképpen a hitetlenkedők érveit erősítette, hogy miért csak kilenc évvel a Viking felvételeinek elkészítése után észlelték a kutatócsoport tagjai a képeken szerintük fellelhető különlegességeket. Már senkit sem lehetett lebeszélni az ilyenkor szokásos összeesküvés-elméletről. A NASA jó, vagy rossz szokása szerint eltitkolta a valóságot, „nehogy az idegen civilizáció eme bizonyítéka pánikot keltsen az emberiségben”.
	Pedig csak például a NASA 1979-es kiadású fotógyűjteményének tartalomjegyzékét kellett volna tüzetesebben tanulmányozni. A 192. oldalon világgá kürtölik, hogy bizony egy emberi fejhez hasonló szikladarab van a Marson! Szó sem volt tehát titkolózásról, sőt, a NASA néhány alkalmazottja, néhány mérnökkel és számítógép szakemberrel együtt szabadidejük jelentős részét feláldozva, digitálisan javítgatták a felvételt. Carl Sagan megértően írta a „Korok és démonok” című könyvében: „Nyilván egy izgalmas felfedezés lehetősége fűtötte őket.
Ez a hozzáállás teljesen összefér a tudománnyal, sőt, nélkülözhetetlen is hozzá, feltéve, hogy a bizonyítékokkal szemben kellően magas igényeket támasztanak. Az említett kutatók egy része becsületes körültekintéssel járt el, és közleményeik ajánlhatók is azoknak, akiket további részletek is érdekelnek. Mások elengedték a fantáziájukat, és nemcsak azt állították, hogy az arc emberi lények hiteles, monumentális alkotása, hanem még egy templomokkal és erődítményekkel rendelkező közeli város felfedezéséről is beszámoltak”.
{mosimage}	A Mars csak fele akkora, mint a Föld. Tengelyforgási ideje és forgástengelyének hajlásszöge is szinte pontosan megegyezik a Földével. Átlagosan 78 millió km-rel távolabb kering a Naptól, mint a Föld, ezért felszíni hőmérséklete sokkal alacsonyabb. Vékonyka atmoszféráját főleg széndioxid alkotja, folyékony víz a felszínén jelenleg nem található. Bár igen mostohák a körülmények, egyszerű, alacsonyabb rendű életformák létezését nem lehet kizárni. A távcsöves megfigyelések alapján a Marsról készült térképeken vékonyka vonalas képződmények, úgynevezett csatornákat véltek felfedezni. A Mars-csatornák legismertebb kutatója az olasz G.V. Schiaparelli volt. A Mars-csatornák titka sokáig izgalomban tartotta mind a szakcsillagászokat, mind a laikus embereket, de később a távcsövek tökéletesedésével, valamint az asztrofotózás elterjedésével kiderült, hogy Mars-csatornák nem léteznek, pusztán optikai csalódás áldozatai voltak az egyébként kiváló megfigyelő csillagászok.

A csatornák mítosza akkor foszlott végleg semmivé, amikor úrszondák közelítették meg a bolygót, és részletes közelfelvételeket készítettek felszínéről.
Egyetlen égitest felszínéről készült felvételen sem lehet egyértelműen mesterséges eredetre utaló képződményeket felfedezni. Igaz, hogy ezek a felvételek az illető égitestek felszínének csak egy részét mutatják, valamint felbontásuk is többnyire néhány kilométeres nagyságrendű.
Az amerikai Viking szondák 1976 nyarán álltak Mars körüli pályára és kezdték meg a bolygó fényképezését. A Viking-1 néhány felvételén, amely a Mars, Cydonia nevű térségéről készült, mesterséges eredetűnek látszó képződményeket találtak. A legfeltűnőbb ezeken. a képeken egy emberi fejre emlékeztető alakzat, amely az északi szélesség 41 és a nyugati hosszúság 10 fokán fekszik. Mintegy hatalmas dombormű emelkedik ki a viszonylag sima térszínből. Igaz, hogy mérete szokatlan; átmérője másfél kilométer. Környezetében más különös képződmények is találhatók, amelyekben egyesek város romjait, szabályos ötszögletes piramist, erődöt és mesterséges szirtet vélnek látni.
A kérdést eldöntendő, több tudományos vizsgálatnak is alávetették e felvételeket. A Journal of The British Interplanetary Society c. folyóiratban (a Brit Bolygóközi Társaság lapja, 1990. május, 203-216. oldal.) érdekes cikkek jelentek meg Mark J. Carlotto és Michael C. Stein ill. Brian O’Leary tollából, melyek címe: „Eljárás a bolygófelszínek mesterséges objektumainak kutatására” illetve „A Mars-arc képek analízise és az intelligens eredet lehetősége”. (Magyarországon, Gesztesi Albert, a Budapesti Planetárium igazgatóhelyettese az Űr című magazin 1990/1 számában részletesen írt a képanalízis elvéről).
A témával foglalkozók két fő irányban folytatták a kutatást.
a/ Rendszer-megközelítés – amely a mesterséges beavatkozást tételezi fel, geometriai formák és kulcsfontosságú tárgyak közötti kapcsolatok – eléggé bizonytalan – statisztikáján, valamint az arcvonások szokatlan morfológiájának interpretációján alapult. O’Leary vizsgálatai ezt cáfolták, mert a megfigyelt elhelyezkedések, síkba állítások nem voltak eléggé megkülönböztethetőek, és a geometriai kezdőpontok kiválasztása is önkényesnek bizonyult. A mérési hibák túl nagyok, az értékelési kritériumok eléggé bizonytalanok voltak ahhoz, hogy perdöntő érvként ezt a változatot támasztották volna alá”. Egy másik vélemény viszont az öt egymás melletti, valamint a különálló piramis között egy sor olyan értéket mutatott ki, amelyek matematikai konstansok és a pi arányait fejezték ki. Sajnos a szögek méréseinek hibái elérték a néhány tizedfokot, így megkérdőjelezték az univerzálisnak látszó összefüggéseket.
b) Képi megközelítés – amely olyan algoritmusokra épült, amelyek kiszűrték a zajt, korrigálták az árnyékot, erősítették a kontrasztot. Ez az eljárás annyi új adatot igyekezett kipréselni a Viking Orbiter felvételeiből, amennyit csak lehetett, és ehhez képépítő algoritmusokat használt. Carlotto ezt a módszert választotta; és az arc háromdimenziós képét adta meg, amely azokat a problémákat segített tisztázni, amelyeket az albedo változásai és a fény-árnyék által létrejött illúziók okoztak. (Albedo a nem tükröző felület sugárzásvisszaverő képességének mértéke. Minél nagyobb egy tárgy albedója, annál fényesebbnek látszik).
Carlotto algoritmusa egy diffúzan tükröződő, úgynevezett Lambert-felületet tételezett fel, és ebből származtatta, vezette le a háromdimenziós formát, amely mentes a visszaverődésektől és azoknak belső változásaitól a képen keresztül, és a szabálytalan árnyékoktól, amelyek arcvonások illúzióját kelthették. Ha Carlotto modellje jónak bizonyul, akkor mesterségesen megvilágítva a háromdimenziós alakzatot, az eredeti képet kell megkapnunk az adott napszögben és irányokban. Mivel az arc két különböző megvilágításnál létezett – a nyugati horizont fölött 10° és 27° -, lehetségessé vált a kép szimulálása a háromdimenziós formátum megvilágításából, és az ellenőrző össze- hasonlításnak sem volt akadálya.
Az eredményeket a 6. ábra mutatja be: az arc két napszögben készült felvétele látható, a 35A72-es és a 70A13-as. A háromdimenziós modell 35A72-es képét generálták 70A13-as megvilágítással. Az így „keletkezett” képet össze lehet hasonlítani a mellette lévő eredeti 70A13-sal. Az alsó sorozatnál a műveletet fordítva végezték el: a jobb alsó 70A13-as háromdimenziós modelljét transzformálták 35A72-es megvilágítással. Az eredményt szintén össze lehet vetni a mellette lévő eredeti 35A72-sel.
A műveletek során bekövetkezett elhalványulástól eltekintve a hasonlóság kifejezetten meglepő. Nincsenek nyilvánvaló fotometrikus anomáliák, az arc jobb oldalán lévő hegygerinc morfológiája jól beilleszthető. A Carlotto féle algoritmus, amelyet a háromdimenziós modell elkészítéséhez használt – nagyon jó megközelítés a képek térbeli felbontásának korlátain belül a két különböző napszögből való megvilágításnál fellépő, de elhanyagolható eltérésekkel.
A Cydonia-komplexum szimulált képén az arc kétségtelenül megtartja arcszerű vonásait, sőt ez a nézőpont azt sugallja, ha értelmes lények alkották ezt a formát, akkor azt a világűrből való szemlélésre szánták. A vörös bolygó ritka atmoszférája szétszór némi napfényt az arc árnyékos felén is. Ennek a résznek a megvilágítása eredhet olyan emelkedőktől, amelyek visszatükrözik a ferdén beeső napsugarakat. A 70A13-as kép napsütötte és árnyékos oldalának kontrasztos területét mutatja be. Az optimális kontrasztot mindkét oldalon szubjektív vizuális megfigyelésre alkalmas monitorral határozták meg olyan módon; hogy minél több részletet lehessen kivenni. Az árnyékban lévő oldal legkiemelkedőbb vonása az, ami a jobb szemüregnek, illetve az arc felső felén hajvonalnak tűnik. Ezek nagymértékben hozzájárulnak az arc lehetséges teljes szimmetriájához. Sajnos nem rendelkezünk olyan képpel, ami a szimmetria bizonyításával egy csapásra eldöntené a kérdést. Bizonyára valóságos a fogat jelentő vonás is. A száj szintjénél, az árnyékos oldalon egy megszakadást láthatunk a haj folytonosságában, és a haj barázdája elkanyarodik az áll felé. Ez bizonyos mértékig szimmetriát hoz létre, de a keletről jövő megvilágítás, valamint a nagyobb képfelbontás hiányában korai lenne határozottan kijelenteni, hogy az említett vonulat „elrontja” az arc meghatározó jegyeit. O’Leary szerint még némi szimmetria hiányában is fenntartható a hipotézis, mert nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy a valamikori „rendes” arcot a geológiai folyamatok „rontották” el. Ez még akkor is elképzelhető, ha az árnyékos oldalon jelentősebb eltéréseket fedeznének fel.
Az akkori, rendelkezésre álló módszerekkel az arcot olyan részletességgel vizsgálták meg, amilyent a képinterpretáció technikája lehetővé tett. A kapott eredmények szerint az arc háromdimenziós szerkezete megerősítette az arcszerű körvonalakat, és egy jelentős fokú bilaterális szimmetriát is sugallt. A számítógépes elemzés alátámasztotta, hogy két napszögből az arc háromdimenziós, és ez nem fény-árny játék.
Az elemzés ezzel eljutott a maximumáig, és az MGS szonda 1998 áprilisában készített felvételsorozatáig tartotta áll(ít)ásait. A Mars Orbiter kamerája 4,3 méteres felszíni részletek megkülönböztetésével pásztázta végig a Cydonia régiót (is). A NASA megalakításának 40. évfordulója alkalmából kiadott NASA Facts 40 (FS-1998-10-016-HQ) így fogalmazott a fényképek kielemzése után: ‘the Cydonia features have been produced by natural processes’, azaz a Cydonia domborzatai a természetes fejlődés eredménye.
Az arc már soha többé nem lehet arc! Erről bárki meggyőződhet, aki az internetről letölthető Mars-felvételeket megnézi. http://marsweb.jpl.nasa.gov/mgs