“Átnyújtottuk” az Aquincum kisbolygót…

…Óbuda-Békásmegyer polgármesterének, Bús Balázsnak, aki április 11-én délelőtt ellátogatott a Polaris Csillagvizsgálóba.

A kellemes hangulatú eseményen számos médium is képviseltette magát: bemutattuk a csillagvizsgálót, illetve ismertettük az Aquincum kisbolygó történetét. Mint ismeretes, az évezred legelején, 2001. január 1-jén felfedezett 2001 AQ ideigjelenes jelölésű égitest  ez év január 24-én kapta meg a végleges, (107052) Aquincum elnevezést. Érdekes egybeesés, hogy a Kiss László és Sárneczky Krisztián felfedezése pontosan 200 évvel az első kisbolygó, a Ceres megtalálása után történt. További érdekesség, hogy a Magyar Csillagászati Egyesület hivatalosan épp 2001. január 1-jén vehette birtokba a Polaris Csillagvizsgálót.

Vendégeink, Bús Balázs polgármester, Szabó Magdolna alpolgármester és a média képviselői érdeklődéssel hallgatták a rövid áttekintést, majd kerületünk első embere egy bekeretezett emléklapot vehetett át az egyik felfedezőtől, Sárneczky Krisztiántól, ezzel jelképesen “átvéve” az Aquincum kisbolygót. (A mintegy 2 km átmérőjű égitest mérete nagyjából akkora, mint az Óbudai-sziget.)

 Az Aquincum kisbolygó mérete nagyjából megegyezik az Óbudai-szigettel

A látogatás során kiderült, hogy polgármesterünk egy gyermekkori szomszédság révén járt már Piszkés-tetőn, a Konkoly Obszervatórium mátrai állomásán, ahol 2001-ben az Aquincum kisbolygót is felfedeztük. Kicsi a világ – állapítottuk meg, miközben a Nap szeplőtlen arcát is megtekintettük a kupolában a 20 cm-es lencsés távcsövön keresztül.

20110101-2008-busbalazs

Átadás-átvétel. Balra Sárneczky Krisztián, jobbra Bús Balázs polgármester

A Polaris Csillagvizsgáló az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat tulajdonában levő Barátság Szabadidő Park egyik létesítménye. A Magyar Csillagászati Egyesület 2001 óta üzemelteti a csillagvizsgálót. Az elmúlt évek során a III. kerület csillagvizsgálója országos ismertségű intézménnyé vált, melyet évente több ezren keresnek fel: iskolás csoportok, a csillagászat iránt érdeklődők, kisgyermekes családok és természetesen amatőr és hivatásos csillagászok. Az önkormányzat a kezdetektől fogva biztosítja a zavartalan munka feltételeit, és ezzel jelentősen elősegíti egyesületünk működését. Az Aquincum kisbolygó felfedezői a névadással ezt a folyamatos támogatást is meg kívánták örökíteni – mégpedig az égbolton…

Linkajánló

Ajánljuk...