2003. április – Merkúr — egy alig ismert világ
Az 1970-es évek eleje óta — amikor ezek a képek készültek — nem járt arra semmilyen
űrszonda, így legfrissebb ismereteink is ilyen régiek a bolygóról. Ugyanis a Földről nézve
annyira közel látható a Naphoz, hogy távcsöves megfigyelésére kevés lehetőség van —
az is kedvezőtlen körülmények között: világos égi háttéren, alacsony horizont
feletti magasságban, ahol nyugtalan a levegő.
Hozzá kell tenni azonban hogy a Mariner-szondák rettentő sok felvétele a mai napig is
bőséges elfoglaltságot nyújt a szakembereknek.
Merkúr adatai
Nagyság: 4880 km
Tömeg: 0,33 * 1024 kg (0,0553 földtömeg)
Sűrűség: 5,4 g/cm3
Holdjainak száma: 0
Perihélium távolság: 46 millió km
Afélium távolság: 69 millió km
Pályaexcentricitás: 0,2056
Pályahajlása: 7,004 fok
Keringési periódus: 87,969 nap
Tengelyforgási periódus: 58,646 nap
Szökési sebesség: 4,2 km/sec
Mágneses térerősség: 5 * 1022 Gauss
Felszíni hőmérséklet az éjszakai oldalon: -170 °C
Felszíni hőmérséklet a nappali oldalon: átlagosan 343 °C
Felszíni gravitációs gyorsulás: 3,7 m/sec2
Caloris-medence
A Caloris-medence a Merkúr legnagyobb ismert szerkezete, átmérője kb. 1400 km. Ezen a helyen egy hatalmas becsapódás szakította át a bolygó szilárd burkolatát, és lávával töltötte fel a területet. A kirepülő nagy mennyiségű anyag feltűnő, körkörösen elhelyezkedő redőket és barázdákat alkotott. A becsapódáskor a Merkúr középpontján áthaladó, és az átellenes ponton fókuszálódó lökéshullámok kusza szerkezetű, sajátos terepet alakítottak ki. Egy a medence belső síkja fölé 2000 méterre magasodó hegygyűrű veszi körül, amely a Merkúr kéregdarabjaiból áll. A kataklizma a bolygó sok más helyén is újraélesztette a vulkáni aktivitást.
Déli pólus
A bal oldali képen egy kráter közelképe látható. Jól megfigyelhető a csuszamlásokkal kialakult belső teraszos fal, és a külső törmeléktakaró. A jobb oldali területen egy fiatal kráterből kiinduló világos sugársávok láthatók.
Discovery-párkány
A bolygón több száz kilométer hosszan követhető mély törések vagy lépcsőszerű képződmények vannak, amelyekhez hasonlók sem a Holdon, sem a Marson, de Földünkön sincsenek. A Merkúr igen korai korszakában keletkeztek, amikor a bolygó belseje még részben folyékony volt. A kihűlés következtében a felszínen ráncok képződtek. Képünkön az így keletkezett egyik ilyen szerkezetet, a Discovery Rupest láthatjuk.
Kráterközi síkság
A Merkúron nincsenek olyan tengerek, mint a Holdon, a kráterek között mégis gyakran találunk lávával feltöltött, nagyobb területeket. Ezek a kráterközi síkságok.
Sok vita kísérte a kialakulásuk körülményeit. Két elmélet is ismert, ami megpróbál magyarázatot adni erre a kérdésre. Az első szerint felszíne sohasem volt kráterekkel telítve. Amennyiben ez igaz, akkor ezek a naprendszerünkben található legrégibb felszíni területek, koruk kb. 4,6 milliárd év. A másik elmélet szerint a Merkúr eredeti felszíne teljesen fedve volt becsapódási kráterekkel, de a későbbi események e vidéket kisimították. Ez az egész bolygóra kiterjedő vulkánikus korszakban következett be, amit egy újabb, de már kis intenzitású meteorbombázási szakasz követett.
A Holdon a kráterekkel borított felszín a medencéktől eltérő színű, míg a Merkúron közel egyforma.
Rianások
A bal oldali felvételen a Caloris-medence belső része látható, ahol a lávasíkságon a terület utólagos elmozdulásakor keletkezett gyűrt szerkezetek figyelhetők meg.
A középső képen különböző korú és állapotú kráterek láthatók.
