2003. július – Füstkarika az égen
Helye az égbolton
Nyári éjszakákon az első csillag ami magasan az égen felragyog sötétedés után: a Vega.
Ezt a csillagnevet sokan hallották már, ha máshonnan nem is, de a Kapcsolat
c. sci-fi filmből biztosan ismerősen cseng. A Vega a Lyra (magyarul Lant) csillagkép
legfényesebb csillaga. A csillagképet bemutató térképünkön feltüntettük a szabad
szemmel látható csillagokat, és a Lyra Gyűrűs-köd helyét is; a közvetlen környezetet
pedig kinagyítva is bemutatjuk.
Keresőtérkép a Gyűrűs-köd megtalálásához.
A 60×80" látszó átmérőjű 8,8 magnitúdós
fénnyel pislákoló objektum 1670 fényévre van tőlünk. Már
kisebb, akár 7-8 cm átmérőjű távcsövekben is megpillantható, látványos gyűrű alakja van. Belső
pereméhez közel egy 13m fényességű csillag látszik, amely nem tartozik a ködhöz.
A Gyűrűs-köd megismerése
aki az 1779. évi üstökös mozgását követve vette észre jan. 29-én. Ugyanebben az évben
Charles Messier is észlelte, és 57-es sorszámmal beiktatta híres katalógusába (bővebben l.
márciusi hónaptémánkat) is. Ezért M57 néven is ismert.
Mindketten gyenge fényű korongnak látták, Darquier szerint "akkora mint a Jupiter, élesen
határolt, és egy halvány planétára hasonlít". Ezt a kifejezést vette át Herschel, amikor
a hasonló objektumokat planetáris ködnek nevezte el. Lord Rosse, C. W. Bond és P. A.
Secchi a gyűrű alakú burkot számtalan halvány csillagból állónak vélte. Csak W. Huggins
spektroszkópiai vizsgálatai mutatták meg, hogy valójában gázból áll, mivel csak fényes emissziós
vonalakat mutat, folytonos alap nélkül.
készült képeken — ezek a halvány külső részeit is megmutatják — majdnem kétszer
ekkora. Bal oldali képünkön a Wilson hegyi 2,5 méter átmérőjű távcsővel készült fotó látható
(J. C. Duncan, 1936); középen egy CCD-felvétel a Polaris Csillagvizsgáló
20 cm-es VISAC-távcsövével. (Tordai Tamás, 2003). A két képet egyforma
léptékűre méreteztük a könnyebb összehasonlítás érdekében. A jobb szélső rajzos megfigyelés
a Polaris új, 200/2470-es lencsés műszerével készült. (Nagy Zoltán A., 2003)
Secchi már 1855-ben, H. Schultz pedig 1861-ben észlelt a közepén sűrűsödést, amelyet
azonban mások nem láttak. H. C. Vogel a bécsi 27"-os (68 cm-es) refraktorral belsejét határozottan üresnek ítélte. Érdekes, hogy von Hahn, remplini birodalmi marsall
már 1800 körül egy fénypontot látott a közepén, észlelését azonban nem fogadták el megbízhatónak.
1886. szeptember 1-én Gothard Jenő Herényben a 26 cm-es tükrös távcsövével 30 perces
felvételt készített a ködről. Sikerült egy jól megkülönböztethető csillagot
felfedeznie a középpontjában. A nagyobb műszerekkel végzett vizuális, sőt a
fotografikus ellenőrzések azonban nem találták Gothard csillagát, ezért többen
kétségbe vonták létezését.
Gothárd Jenő távcsöve, herényi magáncsillagvizsgálója és a neveztetes
M57 felvétele a könnyen látható központi csillaggal.
Az észlelések bizonytalanságnak egyik oka, hogy a központi csillag változó
fényerősségű. Ehhez járul az is, hogy felszíne nagyon forró. Az ún. fehér törpékhez
hasonló állapothoz közeli csillag, hőmérséklete 100.000 °C-os, ezért sugárzási maximuma az
ibolyántúli tartományba esik, amelyre a fotóanyagok nagyon érzékenyek, szemünk azonban nem.
Fényképezési célokra akkoriban elsősorban lencsés műszereket (refraktorokat)
használtak, az objektív üveganyaga pedig erősen elnyeli az ultraibolya fényt.
A planetáris ködök központi csillaga a tükrös távcsövekkel fényképezhető a legjobban —
Gothard tükrös műszerrel dolgozott, így eredményessége nem meglepő.
(Összehasonlításképpen: a mai CCD-technikával már 15 cm-es távcsővel is pár perc alatt
megörökíthető a központi csillag!)
Végül azonban 1887. június 23-án Rudolf Spitaler — aki addig a legdurvább hangon
tagadta a csillag létezését —, Charles A. Young (USA) csillagász
társaságában a bécsi nagy refraktorral megpillantotta a központi csillagot. Ezután Young
mégsem ismerte el, hogy Gothardnak igaza van, és az első felfedező… Éppen ellenkezőleg: közölte, hogy ő és
Schimpff a princetoni (USA) 58 cm-es refraktorral már az előző években
is látott egy nagyon halvány csillagot az M57 közepén. Sajnos az utókor mindig a
hangosabb félre emlékszik — így a legtöbb szakirodalomban nem szerepel Gothard
a csillag felfedezőjeként.
A táguló gázburok
csillagot is ismerünk, ami jelenleg éppen ilyen fázisban van. Az FG Sagittae
nevű csillag 1890 körül lassú fényesedést mutatott, mára már ki is mutatható
körülötte egy kisebb ködösség.
A központi forró csillag sugárzása felforrósítja, és világításra készteti a lassan táguló buborékot.
Mérete idővel egyre nagyobb, a környező igen ritka közeg nem lassítja le jelentősen,
és a csillagból kiáramló intenzív csillagszél is "fújja" kifelé.
Valóban, a fehér törpéhez hasonló csillag által ledobott anyag lassan tágul: 60 év
alatt 0.3"-el, azaz a gyűrű átlagos méretének 1400-ad részével növekszik a mérete évente.
közelítőleg "csak" 18 km/s. Egyenletes tágulással számolva az anyagledobás kb. 20.000 évvel
ezelőtt — de 30-40.000 évnél semmiképpen sem régebben — történhetett. Ez csillagászati
értelemben nagyon rövid idő, a Lyra Gyűrűs-köd tehát igen fiatal objektum.
csillagképben felrobbant Nova Persei körül is sikerült megfigyelni a táguló felhőt.
A nóvarobbanások során nagyságrendekkel nagyobb energia szabadul fel, és mások a kiváltó okok is.
A planetáris ködöket szülő csillagok magányosak is lehetnek, de a nóvák kettős rendszerek tagjai,
és a két csillag közötti összetett kölcsönhatások, anyagátadások eredményeként jön létre
a robbanás. Így a két jelenség — bár hasonló kinézetű maradványokat hoz létre —
egymástól élesen elválasztható.
Látszólag egy kis szürke foltocska, aminek az első pillantásra semmitmondó fénye
mégis számos érdekességről ad hírt az értő szemlélődőnek… Érdemes
erre is gondolni, miközben a távcsőben tanulmányozzuk!
Robert Burnham, Jr.: Burnham’s Celestial Handbook (Dover Publication, 1978)
Mallas-Kreimer: Messier Album (Gondolat, 1985)
ifj. Bartha Lajos: Messier katalógus (kézirat)
látszó átmérő Az égi objektumok különböző távolságokban vannak, így látszó nagyságuk nem arányos valódi méretükkel.
Két valójában egyforma nagyságú égitest közül a távolabbi kisebbnek fog látszani.
Érdekes információ azonban, hogy az égbolton mekkora területet foglal el valami. Ezt a látszó méretet szögértékben
adjuk meg, ami megadja, hogy két pereme látóiránybana milyen szögtávolságot zárt be egymással. A telehold korongja pl.
kb. 0,5° látszó átmérőjű. Egy fok 60 ívpercből (‘), egy ívperc 60 ívmásodpercből (") áll.
magnitúdó a fényesség csillagászatban használt mértékegysége. Jelölése
felső indexbe írt kis ‘m’. A Vega csillag 0m-s, a nála 100x halványabbak pedig 5m
értéket képviselnek. Látható tehát, hogy a nagyobb számérték halványabb objektumokat takarnak.
A Vegánál is fényesebb objektumok negatív magnitúdójúak, így Vénusz bolygó pl. maximálisan -4m
fényes. Egy sötét, zavaró fényektől mentes helyről kb. 6-7m halvány csillagok láthatóak
távcső nélkül.
fényév Az a távolság, amelyet a 300.000 km/s sebességgel száguldó fény egy év
alatt megtesz: kerekítve 9460800000000km.
emissziós vonal A gerjesztett állapotban levő elemek saját anyagukra jellemző
hullámhoszzakon sugároznak energiát. A színképben levő fényes, ún. emissziós vonalak arról árulkodnak, hogy
milyen, és mennyire gerjesztett anyagból áll a fényt sugárzó közeg. Gerjesztett állapotú
gázok sugárzása miatt világítanak a fénycsövek is.
refraktor Lencsés távcső. Ezeknek a műszereknek a főoptikája egy
— a különböző optikai hibák elkerülése érdekében — több tagból álló gyűjtőlencse.
csillagszél A csillagokból kiáramló nagy energiájú fotonokon kívül
egyéb elemi részecskék, atommagok is áramlanak. Utóbbi alkotja a csillagszelet. A mi Napunkból
kiáramló csillagszelet napszélnek hívjuk.
