MCSE

2007. november – A Hubble Űrtávcső lefényképezte a Holmes-üstökös magját

Szerző: · 2008. január 29, kedd

A NASA Hubble Űrteleszkópjának rendkívül "éles szeme" Föld körüli
pályáról, a légkör zavaró hatásaitól mentes megfigyeléseket készített a
váratlan és látványos szuperkitörésben lévő 17P/Holmes-üstökösről.
Tekintettel az üstököskitörés rendkívüliségére és ennek tudományos
jelentőségére, a HST-t felügyelő Space Telescope Science Institute
igazgatója soron kívül távcsőidőt biztosított a jelenség
megfigyelésére. Az első mérésekre 2007. október 29-én, 31-én és
november 4-én került sor, de a tervek szerint néhány hét múlva
megismétlik az észleléseket. Közben a Spitzer infravörös űrtávcső is
megfigyelte a Holmes-üstököst, de ennek eredményeit még nem közölték.
(A Hubble Űrtávcsővel készített megfigyelésekben cikkünk szerzője is
részt vesz, a kutatócsoportnak pedig több mint egy évtizedre
visszatekintő tapasztalatai vannak az üstökösmagok megfigyelésében a
HST-vel, illetve az ISO és Spitzer infravörös űrteleszkópokkal.)

A Holmes-üstökösről földi kistávcsővel készített kép (balra) nem
mutatja meg a mag körüli kóma tartományát részletesen (balra lent),
erre csak a HST nagyfelbontású bolygókamerája képes (nagyított kép
jobbra fent) (kép: STScI PR-2007-40).

A HST a Holmes-üstökös magjának közvetlen környezetéről, a földi
teleszkópokkal hozzáférhetetlen mag körüli belső kómáról képes nagy
szögfelbontású, részletes felvételeket készíteni. Az Űrteleszkóp
még ma is kiválóan működő bolygókamerájának (PC2) CCD érzékelőjében egy
képelem az üstökös távolságában mintegy 54 km-es tartományt fogott be;
az ezen belül lévő mag fénye elválasztható volt a környező nagyon aktív
kóma fényétől, s szerencsére a kóma a látható fényben is átlátszó volt.
Ilyen térbeli felbontásra a földi teleszkópok egyáltalán nem, vagy csak
nagyon ritka technikai és légköri feltételek mellett képesek (nagy
műszerrel, nagy tengerszint feletti magasságon, jó asztroklímájú
helyen).

A kitörésben levő üstökös magja környezetében nem látszanak egyéb
magtöredékek (ellentétben a korábbi HST-s megfigyelésekkel a
Shoemaker-Levy 9, C/1999 S4 (LINEAR), 73P/SW3 széthulló üstökösök
esetében). A látómezőben egyedül megfigyelhető, feltehetően eredeti mag
átmérőjére a fotometriából 3,4 km adódott, amennyiben a felszín
fényvisszaverő képességére 4%-ot tételezünk fel, ami megfelel az
űrszondák által meglátogatott "sötét" üstökösmagok átlagos albedójának.
Az eredményül kapott 3,4 km egy átlagos üstökösmag mérete, azaz még ha
a szuperkitörés el is vitt kisebb-nagyobb darabokat és nagy mennyiségű
port és gázt a magból, úgy tűnik, hogy még mindig maradt elegendően
nagy tömeg benne. A mag körül esetleg még ott található kisebb
magtöredékek fényét jelenleg még elfedi az aktív porkóma és a nagy
földtávolság  (1,6 CsE=240 millió km) együttes hatása. Az adatok
alapján úgy tűnik, hogy az elmúlt hetek viharos eseményeit túlélő mag
minden
bizonnyal elegendő utánpótlást adhat az égitest jövőben várható,
újabb kitöréseihez.

A HST három felvételén jól látszik a kóma halványodása, valamint
a mag körüli porfelhő finomabb szerkezete (2007. október 29-én, 31-én
és november 4-én készült felvételek, STScI PR-2007-40).

A teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a jelen méréseket végző
kutatócsoport már 1999-ben is észlelte a Holmes-üstököst, de akkor nem
volt porkóma a mag körül. Az új mérések a kóma belső szerkezetét a
földi megfigyeléseknél jobban felfedik: néhány nap alatt bekövetkező
időbeli változások látszanak, valamint egy kb. kelet-nyugati irányú,
nagyjából szimmetrikus porsűrűsödés "csokornyakkendő", vagy "propeller"
alakú bipoláris nyúlványokkal.

A Holmes-üstökös, mint a többi hasonló, a Jupiter családjához tartozó
kis üstökös, a korai Naprendszer Kuiper-övében keletkezett, valahol a Neptunusz pályáján túl. Bár a nagybolygók naptávolsága kissé változott a
kialakulásuk után, mai végleges pályájuk rövid idő alatt kialakult.
Eközben a Kuiper-öv helyzete is kissé változott, de ettől függetlenül
az onnan származó üstökösök magja alacsony hőmérsékleten alakult ki,
belsejükben pedig nagyrészt megőrizték a korai Naprendszer ősi
jeges-poros anyagát. A széteső, illetve a kitörésben lévő üstökösmagok
megfigyelésével bepillanthatunk a Naprendszer eredeti állapotát tükröző
magok belsejébe, ezzel pedig kialakulási körülményeikről szerezhetünk
másképpen elérhetetlen ismereteket.

{mosimage}

A Holmes-üstökös kómájának mérete már meghaladta a Nap átmérőjét
is, tehát bőven nagyobb egymillió kilométernél. Összehasonlításul a
jobb alsó sarokban a Szaturnusz méretarányos képe (D. Jewitt és R.
Stevenson, Hawaii Egyetem, valamint NASA Voyager, illetve NASA, NRL,
CNRS SOHO LASCO).

A nagy távolságban levő parányi üstökösmagok kutatására az Űrtávcső
szinte az egyetlen rendelkezésre álló műszer (eltekintve a közvetlenül
üstökösmagok közelébe küldött űrszondáktól). A HST először a Jupiter
árapály-hatásai által darabjaira tépett, majd ennek nyomán 1994 nyarán
az óriásbolygóba becsapódott Shoemaker-Levy 9-üstökös magjait figyelte meg. Szintén a HST segítségével követhettük végig az Oort-felhőből származó  C/1999 S4 (LINEAR) magjának teljes felbomlását
2000-ben. 2006-ban pedig a Jupiter üstököscsaládjához tartozó
73P/Schwassmann-Wachmann 3 szétesett üstökös darabjairól készített
látványos megfigyeléseket a HST es a Spitzer.

Egyébként ezekben a napokban haladta meg a Holmes-üstökös kómájának
átmérője a Napét, így már 1 millió kilométernél is jelentősen nagyobb
az óriásira felfúvódott üstököskóma. Nem lenne meglepő ez a méret egy
egyébként is fényes, Oort-felhőből származó nagy üstökösnél, de a kis
ekliptikai Holmes-üstökösnél ez mindenképp rendkívüli.

Az eredeti hír a hirek.csillagaszat.hu portálon jelent meg

Forrás:

Ajánlat: 

Ajánljuk...