2012. április: Vajda János üstököse
AZ ÜSTÖKÖS
Az égen fényes üstökös; uszálya
Az ég felétől le a földre ér.
Mondják, ez ama „nagy”, melynek pályája
Egyenes; vissza hát sohase tér.
Csillagvilágok fénylő táborán át
A végtelenséggel versenyt rohan.
Forogni körbe nem tud, nem akar, hát
Örökké társtalan, boldogtalan!
Imádja más a változékony holdat,
A kacéran keringő csillagot;
Fenséges Niobéja az égboltnak,
Lobogó gyász, én neked hódolok.
Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!…
1882
Bizonyára sokak számára ismerősek a fenti sorok, hiszen Az üstökös a magyar irodalom legismertebb „csillagászati” verse. Vajda János (1827–1897) a XIX. század egyik legjelentősebb magyar költője volt, szép számmal alkotott csillagászati vonatkozású verseket is. Az üstökös című költemény keletkezésének dátuma számunkra rendkívül beszédes: 1882-ben két fényes Kreutz típusú napsúroló üstökös is itt járt, ezek közül a második lehetett Vajda üstököse.
A költő a IX. kerületi Tompa utca 13/A–B. számú házból láthatta a fényes kométát, amint arra az 1961-ben készült emléktábla is utal. A verset jól ismerjük, azonban azt, hogy miként hatott az égi látogató Vajdára, Bartos Rózától (1860–1933), jóval fiatalabb feleségétől tudjuk.
Az 1882-es üstökös korabeli metszeten
„Nagy lármával felkeltett engem, mert az égen üstökös van. Kimentünk, az égen egy óriási üstökös… A nagy négyszögletes udvar úgy ki volt világítva, mintha milliárd gyertya égne ezüstös fénnyel, férjem kinyitotta az ablakokat tárva és az ajtókat, ide-oda rohant, be és ki az udvarba, éppen az udvar közepén volt az üstökös, a szobáink, az egész lakás vakító ezüstfényben úszott … A csillag nagyon nagy volt, az uszálya majdnem a földig ért. Férjem felfutott az emeletre a háziúrhoz és bekopogott, bekiáltott, jöjjön ki, üstökös van az égen, az kiszólt, már alszok, egye meg a fene az üstököst – dögölj meg, te spiesbürger a pénzeden, felelt neki az uram és szaladt le az udvarba, fent voltunk reggelig ….ezalatt nyolc óra lett, de az uram lefeküdt, én láttam, hogy szobájában gyertyafény van, ergo nem alszik, nagyon csöndes voltam. Már tíz óra volt és férjemnél még mindig égett a gyertya és az ablakredőnyök lent voltak. Hallom az uramat kiáltani – Niobe jöjj be hozzám – no az ajtója most az egyszer nem volt lezárva és én lassan, lábujjhegyen, nem is tudtam miért – bementem hozzá – feküdt az ágyban, égett a két gyertya és a keziben papír, nézek rá. Ülj mellém, mondja nekem, én az ágyára, mellé ültem, no olvasd el, ezt most írtam – és én olvastam hangosan fel az Üstökös című költeményt, amilyent még e világ egy lírikusa sem írt…”
{mosimage}
Vajda János emléktáblája a Tompa utcai lakóházon
A 130 évvel ezelőtti égi események, úgy tűnik, ma is aktuálisak, hiszen a Lovejoy-üstökös ugyanabba a családba tartozik, mint Vajda János kométája. Reménykedünk, hogy hamarosan ismét felbukkan egy, az 1882-eshez hasonló üstökösszörnyeteg. Hogy aztán a látogatás eredményeként születik-e olyan remekmű, mint a Vajda-féle üstökös-vers, azt eldönti az utókor.