Ismét látogatható a Polaris
Fél év kényszerszünet után június 10-től ismét fogad látogatókat a Polaris Csillagvizsgáló. A nyitás előtti hetekben – amennyire lehetőségeink engedték – igyekeztünk néhány, immár halaszthatatlan felújítási munkát elvégezni, illetve elvégeztetni.
A csillagvizsgáló lapos tetős, utoljára 1996-ban cserélték a tetőszigetelést, amely mára elhasználódott, számos ponton nagyon kellemetlen beázásokkal kellett szembesülnünk, immár évek óta. A javítgatások nem hoztak eredményt, ezért úgy döntöttünk, hogy felújíttatjuk a szigetelést. A tetőszigetelés felújítása május 10-én kezdődött, és szerencsére sikerült vele gyorsan végezni, mielőbb megérkeztek volna a májusi esők. Még a május végi újabb, sokkal nagyobb felfordulást eredményező munkák kezdete előtt nálunk járt az Antares zenekar, hogy saját szemükkel figyeljék meg névadó csillagukat, az Antarest. Ez volt az utolsó – igaz, zárt körű – programunk a Nagy Festés előtt.
A nagy közönségforgalom miatt időről időre ki kell festenünk azokat a helyiségeket, ahol a legtöbb látogató megfordul. A kupolát, az előteret és néhány kisebb helyiség most új festést kapott, a kupolabelső most minden korábbinál szebb, mivel a kupolát tartó betongyűrű kissé egyenetlen peremét is szépen eldolgozták a szakemberek. A kupolapadló is új festékréteget kapott, világosabb árnyalatút, hogy kevésbé melegedjen fel az észlelőtér napmegfigyelés idején. A kupola félgömbje új fekete festékréteget kapott, kívülről pedig ragyogóbbak vagyunk, mint valaha, a külső héj mázolása is nagyon időszerű volt már. (Már „csak” a kupolarés nyitását-zárását kellene megnyugtatóan megoldani, és a kupolaforgatás motorizálása is igencsak aktuális lenne. Az idő nem szállt el nyomtalanul a 4 méteres kupola felett sem, messze van már 1979, amikor a kerület nagyüzemei elkészítették ezt a kupolát.)

Zajik a festés! Új színt kapott a homlokzat és a szellőzők. A kupolát is kívül-belül lefestették a szakemberek.

Ilyen lett az új padló. Furcsa így üresen a kupola, csak a távcső maradt bent, azt is bebugyoláltuk.
A terasz felé néző fal is friss festést kapott, továbbá a teraszi „bódék” is frissen lettek mázolva. Kihasználtuk az alkalmat, és a Kulin-emléktáblát is felújíttattuk. A június 29-i bemutatón, a Kisbolygók világnapján már a felújított emléktábla fogadja a látogatókat.
Hetente két estén várja csapatunk a csillagászat iránt érdeklődő nagyközönséget. Egyelőre a teraszon, a szabadban tartunk bemutatót, ahol többféle távcsőbe is bepillanthatnak a látogatók, miközben szakszerű magyarázatot kapnak a látottakról.
A nyári időszakban szakköreink szünetelnek, reméljük, ősszel valamennyit újra tudjuk indítani, és nem virtuálisan, hanem hagyományosan, személyes jelenléttel, mert ez jelenti az igazi közösségi életet.

Június 10., részleges napfogyatkozás. A jelenséget a kupolából közvetítjük a Facebook felhasználói számára.

Az interneten megtekinthető napkép: 5 cm-es H-alfa naptávcsővel követhették nyomon a nézők az eseményeket. Gyakran volt az ég felhős, de azért láttunk is valamit a fogyatkozásból!
Köszönjük támogatóinknak a pénzadományokat, a sok-sok biztatást, a Polaris csapatának pedig a rengeteg önkéntes munkát!