Kiállítás Kulin Györgyről és az MCSE-ről

Hatvankét éve, 1946. november 11-én alakult meg a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE). Az MCSE megálmodója és legfőbb hajtómotorja volt Kulin György, aki nélkül nem csak a régi és a mai MCSE, de a huszadik század amatőrcsillagász mozgalma sem képzelhető el. A nagy hatású tudománynépszerűsítőre és az MCSE első két és fél évére emlékezünk a kiállítás első felében. Fényképekkel, dokumentumokkal, korabeli kiadványokkal idézzük meg Kulin György és az akkor induló Egyesület szellemét. Betekinthetünk az MCSE egykori tagnyilvántartásába is, melyben híres tudósok, művészek nevét is felfedezhetjük. A közelmúlt
amatőrcsillagászatát idézik a kiállított távcsövek, melyek a 60-as, 70-es évek mozgalmát jellemezték. A Kulin által indított mozgalom ugyanis nem szűnt meg az MCSE 1949-es beolvasztásakor, hanem még inkább kiteljesedett – ez azonban már inkább a Csillagászat Baráti Köre 1963-as indulásához köthető.

MISSING DST IMAGE!!!!

{mosimage}

1989-ben alakult újjá Kulin “legkedvesebb gyermeke”, a Magyar Csillagászati Egyesület. A kiállítás második fele az újjáalakulás óta eltelt időszakot mutatja be, ugyancsak sok dokumentummal, az elmúlt 17 évben megjelent kiadványok sokaságával. Az MCSE adja ki a Meteort és a Csillagászati évkönyvet, hazánk legnagyobb múltú csillagászati periodikáit. Az elmúlt időszakot tablókon is bemutatjuk, elsősorban az érdekesebb csillagászati jelenségeken keresztül. Fényes üstökösök, fogyatkozások, mindenekelőtt az 1999-es teljes napfogyatkozás emlékképeit villantjuk fel. Az érdeklődők belelapozhatnak az utóbbi évek napilapjaiba is, melyekben a MCSE-vel és tevékenységével kapcsolatos híreket olvashatják újra. Az amatőrcsillagászok jellegzetes eszközei: binokulár és a korszakra jellemző távcsövek idézik fel az MCSE közelmúltját és jelenét – hiszen a kiállítást idei digitális asztrofotókkal zárjuk.

A kiállítás „egén” a kulini életmű talán leghangsúlyosabb eszközét, egy Galilei-féle távcsövet is felfedezhetünk. Az egyszerű kis eszközt a Halley-üstökös 1910-es és 1986-as visszatéréseire utaló egykori kiadványok fogják közre, és az utóbbi tíz év két fényes üstököse, a Hyakutake és a Hale-Bopp „viszi át” a kulini gondolatot a harmadik évezredbe…

A Kulin György és a Magyar Csillagászati Egyesület c. kiállítás megtekinthető az óbudai Polaris Csillagvizsgáló kiállítóhelyiségében kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton este 18 órától.

 

Linkajánló 

Képek a kiállításról az MCSE csillagászattörténeti honlapján.
Az Origo híradása a kiállításról.

Ajánljuk...