Az V. Napórás Találkozón történt

A helyszín

A Planetárium kupolája alatt
lassan elhelyezkedtek vendégeink, a hallgatóság. A
rövid megnyitót követően E. Kovács Zoltánnak, a “Plani”
igazgatójának, vendéglátónknak az előadását hallhattuk,
láthattuk. Témája a napórák leolvasásának alap kérdését
tárgyalta, hogy miért is mutatja az időt másként egy napóra,
mint a karóránk.

A hallgatóság gyülekezik

Hazánkban
sok napóra készült az elmúlt években, számos különböző
évforduló, jeles esemény tiszteletére. E napórákból válogatott
a teljesség igénye nélkül, Keszthelyi Sándor, Szakcsoportunk
adatgyűjtője, aki kis hazánkban a legtöbb információval,
fényképpel rendelkezik a magyarországi árnyékórákról.

Rékai Csaba újonnan felállított napórája

Vilmos
Mihály dél olaszországi útja során készített napórás, és
csillagászati témájú képeivel ejtett ámulatba mindannyiunkat.

Vilmos Mihály élménybeszámoló közben

“Az emberek nem néznek a lábuk elé” mondhatnánk, hisz a
katedrálisokban, ahol a számunkra oly érdekes meridián vonalak
találhatók, több ideje ment el a felfelé bámészkodók
elhessegetésével ezekről, mint a fényképezéssel.

Egy kis darab "tiszta" meridián

Az
előadások második része a kávé szünet után, Oláh Anna Bólyai
kutató előadásával folytatódott.

A Bólyai kutató Oláh Anna

Sok új érdekességet
tudhattunk meg Bólyai Farkas szerteágazó tudásáról, ezen belül
is az okulárokkal, a fénytannal foglalkozó tanulmányairól. Anna
beszélt az idén az UNESCO által a Világ Emlékezet sorába
felvett, Bólyai János Appendix-éről is, ami mindannyiunk
büszkesége lehet.

Bólyai János Appendix-ének első oldala

Molnár
János tagtársunk a tavalyi Találkozón egy izgalmas kérdéssel szembesült. Ennek eredményeként megtudhattuk most, hogy a két
szálas árnyékvetővel rendelkező napórák szerkesztése milyen
problémákat vet fel, és ezeket hogyan lehet a matematika, és a
mai korunkat kényelmessé tevő számítógépes program, az Excel
segítségével egyszerűbbé tenni.

A két szálas napóra Molnár János kezében

Az
előadások lezárásaként Marton Géza ismertette a jelenlévőket
Allain Ferreira kutatásainak eredményéről. Ferreira egy igen
termékeny, közel 100 festett napórát készített olasz
vándorfestőről, G. F. Zarbuláról gyűjtött anyagokat éveken
keresztül. Az 1830-1876 között, a francia-olasz határ környékén
működő Zarbula, látványos, egyszerűen, és közvetlenül a
falra szerkesztett napórái kellemes látványt jelentenek a mai
napig.

G. F. Zarbula napóráinak jellemzői

A
szokásos csoportkép elkészítését, a közeli pizzázóban
elköltött ebéd követte. Azt hiszem mindenki megérdemelte, a
kissé későre toldódott ebédet, és szükségünk is volt a
frissítő energiára, hiszen “nagy utazásra” készültünk.

Indulunk a "nagy" útra

A
Planetáriumtól indulva, ahol a törpe bolygóvá visszaminősített
Plútó szobra látható, végigsétáltunk a Naprendszeren,
Kecskemét látványos szobor sorozatán.

Az Uránusz

A Fő téren a gyönyörű
szecessziós Városháza melletti Nap szoborig majd másfél
kilométeres úton, jó hangulatban, és néhol egymással élcelődve
vonultunk végig.

Az idő mellett a hangulat is kitűnő

Egy kis talp alá való

A Piaristák terén, megnéztük a már sajnos
árnyékban lévő analemmatikus "talp alá való" napórát, és
a Szaturnusz mögötti órásmester boltja felett látható, több
számlapos, mechanikus világórát. A biztonság kedvéért, nyilván
azért, hogy a reggelente itt áthaladó diákok ne késsenek, a
háromszög alakú virágágyásban még egy virágóra is látható.

Világóra – virágóra

A Jupiter "holdak"

A
Fő tér forgatagában, az ilyenkor itt szokásos kirakodóvásár
sátrai között értünk a Naprendszer belső bolygóihoz, és a
Naphoz.

A Fő tér "madár távlatból"

A Nap

A térnek ebben a sarkában van a Barátok temploma, aminek
szépen karbantartott füves-kertjében Szent Ferenc kútjánál ért
véget a Találkozó hivatalos programja. A szobor, ami egy négy
karéjos kis medence közepén áll, maga is gnomonként szolgál,
mert a peremen rögzített réz számokon, napközben végigvonuló
árnyéka jelzi az idő múlását a kertben sétálóknak.

{mosimage} Szent Ferenc, mint gnomon

Levezetés
gyanánt, és hogy legyen erőnk a Planetáriumnál hagyott
autóinkhoz visszagyalogolni, fagylaltoztunk, és sajnálkozva, hogy
ilyen hamar eltelt ez a nap búcsút vettünk egymástól. Jövőre
hasonló lelkesedéssel, Pécsett rendezzük a Napórás Találkozót,
ahol több napóra is található. Reméljük a lebontott pécsi
Planetárium helyébe ígért új addigra elkészül, de ettől
függetlenül jövő év szeptemberében újra találkozunk, és
várunk minden napóra iránt érdeklődőt.

Ajánljuk...