Category: Kiskun/Programajánlat

Előadás és kiállítás megnyitó Fülöpszálláson

A tavasz közeledtével, lassan felébred a tagságunk is és megszaporodnak a programjaink. Március 19.én Morvai József tagtársunk tart egy élvezetes előadást Fülöpszálláson, melyet kiállítás megnyitó, illetve derült idő esetén távcsöves bemutató követ. Az esemény részletei az alábbiakban olvashatók:

Boros-Oláh Mónika előadása Hartán

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt az MCSE Kiskun Csoport évnyitó rendezvényére, amely 2010. március 6.-án 18 órakor kezdődik, a Hartai művelődési házban. Programunk további részletei az alábbi plakáton olvashatók:
KECSIHÓ a Kecskeméti Planetáriumban

KECSIHÓ a Kecskeméti Planetáriumban

A Kecskeméti Planetáriumban október hónap folyamán két rendezvény sorozat is lesz, melynek szervezésében a Kiskun Csoport is részt vesz. Október első hetén a Nemzetközi Űrkutatási Héthez igazodva űrkutatással kapcsolatos témákban lesznek előadások, illetve egész hónap folyamán tartanak a KECSIHÓ (Kecskeméti Csillagászati Hónap) rendezvényei több meghívott előadóval. Az alábbiakban szeretnénk felhívni minden kedves érdeklődő figyelmét programjainkra:

Magyar Marslakók Kalocsán

Az október hónap regeteg programot hoz a Kiskun Csoport életébe. Október 9.-én Kalocsán kerül megrendezésre a legközelebbi rendezvényünk. A részleteket az alábbi plakát tartalmazza:
Az MCSE Napórás Találkozója

Az MCSE Napórás Találkozója

Kedves Napóra Barát!

A Magyar Csillagászati Egyesület, Napóra Szakcsoportjának V. Napórás Találkozója 2009. 09. 19-én kerül megrendezésre a Kecskeméti Planetáriumban (Lánchíd u. 18/a.)

IX. Kiskun–Neptunusz Csillagászati Észlelőtábor

Lassan közeledik a nyár, és közeledik a hagyományos MCSE Kiskun Csillagászati Észlelőtábor időpontja is. A táborunk ismét a Jászszentlászlói Kézműves Tanyán kerül megrendezésre, július 24-30. között, és ismét önköltséges lesz. A további részletek az alábbi felhívásban:

Fülemülék éjszakája Hartán

 Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a nemzeti parki igazgatóságok és a Magyar Csillagászati Egyesület természetismereti és csillagnéző túrákat szervez nemzeti parkjaink területén május 16-án. Természetesen a Kiskun Csoport is részt vesz a rendevény lebonyolításában, és tagtársaink a Hartai programon tartanak égi idegenvezetést. A rendezvény ismertetője az alábbiakban olvasható: