A Magyar Csillagászati Egyesület tevékenysége 2004-ben
Az alábbiakban a 2005-ös Csillagászati Évkönyvben megjelent hivatalos egyesületi beszámoló olvasható. |
Az alábbiakban a 2005-ös Csillagászati Évkönyvben megjelent hivatalos egyesületi beszámoló olvasható. |
2003-ban az égi események valóságos kavalkádja következett. A számos esemény nemcsak kiváló észlelési lehetőségeket jelentett az egyesület számára, hanem rengeteg földi tennivalót is: észlelési programok, akciók szervezését, nagyközönség számára tartott rendezvények előkészítését és lebonyolítását, a tömegkommunikáció tájékoztatását. |
Az alábbiakban a 2004-es Csillagászati évkönyvben megjelent hivatalos egyesületi beszámoló olvasható. |
Az alábbiakban a 2003-as Csillagászati évkönyvben megjelent hivatalos egyesületi beszámoló olvasható. |
A 2000. esztendő nem ígért olyan látványos égi színjátékot, mint az 1999-es teljes napfogyatkozás, azonban így is bőségesen akadt tennivaló a csillagos ég alatt a Magyar Csillagászati Egyesület számára. |
1999 legfontosabb égi (és földi) eseménye a teljes napfogyatkozás volt. A fogyatkozással kapcsolatos teendők – bízvást állíthatjuk – teljes tagságunkat megmozgatták, aki csak élt és mozgott, a totalitás sávjában, vagy – az ínyencebb észlelők – annak határvonalán figyelték a jelenséget. |
A történelmi korok legismertebb, rendszeresen visszatérő üstököse, a Halley-üstökös december 9-én 2 órakor kerül legtávolabb a Naptól. Ezután már a Naphoz közeledő szakaszon tart a Naprendszer belső térségei felé, és majd 2061-ben kerül ismét napközelbe. A nevezetes Halley-üstökös legutóbb 1986. február 8-án volt napközelben, amikor 0,547 CSE-re közelítette meg központi csillagunkat. A NASA JPL (Sugárhajtómű
Egy égboltfelmérő program, az UNIONS (Ultraviolet Near Infrared Optical Northern Survey – északi ultraibolya, közeli infravörös és optikai felmérés) képeinek elemzése során egy nemzetközi csillagászcsoport felfedezte, hogy a Tejútrendszernek van egy apró kísérője, amely az Ursa Major III/UNIONS 1 jelölést kapta. A felfedezett objektumról kiderült, hogy a Tejútrendszer leghalványabb ismert kísérője. Az eredményeket ismertető szakcikket
Az asztrofizikusok régóta gyanították, hogy a bolygókeletkezési folyamat csíráit a bolygókeletkezési korongban összeálló, jégkéreggel bevont kődarabok jelentik. Ezek a szilárd, jeges magok a számítások szerint a korongbeli súrlódás miatt a hideg külső régiókból befelé, a központi csillag irányába sodródnak. Amikor a jeges szemcsék elérik a csillaghoz közelebbi belső, melegebb régiókat, jelentős mennyiségű hideg vízpára szublimál
A tudósok neonjeleket követve keresik az egyik bolygórendszer jövőjét, egyúttal a saját Naprendszerünk múltját is. A NASA előző infravörös zászlóshajója, a már nem üzemelő Spitzer-űrteleszkóp különös eredményét követve a James Webb-űrtávcső a neon nemesgáz egyértelmű nyomait észlelte a fiatal, Naphoz hasonló csillag, az SZ Chamaeleontist (SZ Cha) körülvevő porkorongban. A Spitzer és Webb közötti neonértékek
A Hold sötét lávasíkságainak “vizes” neveket adtak eleink, abban a hiszemben, hogy ezeken a területeken víz található. Így kerültek a Holdra tengerek, öblök, mocsarak, sőt egy óceán is. A Mare Imbrium (Esők Tengere) “partján” elhelyezkedő Sinus Iridum (Szivárvány-öböl) még a Hold fekete-fehér világában is izgalmas, érdekes, mi több: színes látvány. Balázs Gábor, Budapest Szeptember 10-én