Egy év – egy kép: 1964-2000

A Meteorban megjelent cikksorozat több mint fél évszázadot ölelt fel, 1946-tól 2000-ig követte nyomon mozgalmunk fejlődését egy-egy fényképen keresztül. Most. a 2007-2010 között megjelent "folytatásokat" közöljük. Jó időutazást!

Egy év – egy kép: A Galilei-év (1964)

„1964-ben ünnepli a világ Galileo Galilei születésének 400. évfordulóját. 1609-ben, most 335 éve irányult először Galilei kezében a távcső az ég felé, s a felfedezett Világegyetem évezredes tanokat döntött meg, és elindult az új csillagászat nagyszerű fejlődése.
Galilei első távcsöve mindössze 9-szeres, legjobb távcsöve is csak 34-szeres nagyítású volt. Ilyen egyszerű eszközt két lencséből 20 Ft-nál kevesebb költséggel készíthetünk. Mai amatőrjeink sokkal különb távcsöveket készítenek ennél, de a mai emberiség legalább 95 százaléka annyit sem látott az égből, mint amit Galilei 355 éve meglátott.
Galilei távcsövének elkészítése lenne legméltóbb megünneplése Galilei emlékének.”
Ezekkel a szavakkal vezeti be Kulin György az Ezermester 1964. januári számában kezdődő távcsőépítési cikksorozatot. Bár az Ezermester címlapján egy „lebutított” Heyde-refraktort vélünk felfedezni, a sorozat célja nem a professzionális távcsőgyártás alapjainak elsajátítása volt, hanem olyan, általános távcsöves tudnivalók megismertetése, melyek birtokában szinte bárki megépíthette a maga távcsövét.
A hatvanas években nyugaton se volt akkora még a távcsöves kínálat, mint manapság, nem is szólva a nem sokkal később már legvidámabb barakként számontartott Magyarországról, ahol – annyi más szabadidős tevékenységhez hasonlóan – az amatőrcsillagászat eszközei is a hiánycikkek hihetetlenül széles körét gyarapították. Egy dologból azonban nem volt hiány: a lelkesedésből. Kulin is határtalan lelkesedéssel tanította az érdeklődőket távcsőkészítésre – nem középiskolás fokon.
A cikksorozat első részében egy Galilei-távcső elkészítésére buzdítja az olvasókat. Az optikai hozzávalók a VI. kerületi Lenin körút 96. sz. alatt működő Uránia Boltban voltak beszerezhetők. Az egyszerű Galilei-féle távcső objektívje 50/1000-es kétszer domború, egytagú lencse, melyet 5 Ft-ért lehetett megvásárolni (katalógusszáma 31 000), az okulár a 6137-es számú –137 mm-es szórólencse (ára 4,50 Ft). Kulin felhívta a figyelmet arra, hogy az egyszerű egytagú lencsével senki ne törekedjen túlzott nagyításra (különösen, hogy maguk a cikkben javasolt okulárok is egytagúak voltak). A képminőség javításának egyetlen lehetősége a blendézés, azonban a 25–30 mm-re szűkített objektív képe se volt valami ragyogó, épp ellenkezőleg: sötét, homályos. De legalább valamelyest csökkent a kis távcső színi hibája. A távcsőépítés, az alkotás örömét azonban minden vállalkozó maradéktalanul átélhette (köztük e sorok írója is) hála az olcsó, egyszerű lencséknek és Kulin kulturális missziójának.
Ha Galilei is a Lenin körút 96-ban vásárolhatott volna, bizonyára még több felfedezéssel gyarapítja a csillagászat tudományát. Valószínűleg elégedetten barkácsolt volna a MOM-lencsékből újabb és újabb Galilei-féle távcsöveket. Ennél csak akkor lehetett volna elégedettebb, ha már 1609-ben beszerezhetett volna mondjuk egy bármilyen kicsi SkyWatcher-refraktort.

Egy év – egy kép: csillagvizsgáló a Hámán Kató úton (1965)

A Nagyvárad térről a Mester utca felé tartva hamarosan feltűnik egy retro-modern épület, tetején furcsa, kupolából kiemelkedő kéménnyel: a Ferencvárosi Művelődési Ház, amely eredetileg úttörőháznak készült.
„A 12 milliós költséggel épített ferencvárosi úttörőház szocialista országunk modern, kétemeletes vasbeton palotája József Attila, legnagyobb proletárköltőnk egykori lakóhelyén épült 1963-ban. Nevét is a költőről kapta. Ezt a palotát a kerület dolgozói építették. A házban 43 szakköri csoport működik, külön jól felszerelt tornaterme és 340 főt befogadó kultúrterme van. A gyerekek kívánságára most szerelik, rendezik itt be az első úttörő-csillagvizsgálót.” Ez az idézet az úttörőmozgalom megalakulásának huszadik évfordulójára 1966-ban kiadott albumból való.
Én 1965-től lettem az új úttörő-csillagvizsgáló állandó látogatója. A szakkör létszáma 10–15 fő körül mozgott, a szakkörvezető a legendás Rosta Zoli bácsi volt, egyben még vagy 30 budapesti csillagászati szakkör vezetője.
A távcső egy 200 mm átmérőjű, kb. 2000 mm fókuszú Nasmyth-coudé volt, Orgoványi-féle csapos tengelykereszten. A megfigyelő mindig ugyanabban a helyzetben tudott a műszerbe belepillantani, a hasa alatt mozgó pajzsszerű ellensúly fölött. Nos elképzelhető, hogy milyen jusztírozást tett lehetővé a főtükör, a domború tükör és a két prizma együttese! A kupola a padlószinttől két és fél méterre volt, emiatt a műszeroszlopot acélszerkezettel emelték meg, és természetesen egy csigalépcsős dobogót is kellett építeni a kezelők és a látogatók részére. A kacifántos szerelés miatt a tervező elnézte a pólusmagasságot, és a kiegészítő szögre, tehát 42,5°-ra építette meg. A hibát a tengelykereszt talpa alá helyezett acélékkel korrigáltuk.
A műszerrel nem sokat nézelődhettünk, főképp mert szinte használhatatlan volt az újszerű szerelés miatt. A bonyolult optikai rendszert kikerülendő később átalakították Newton-szerelésűre. A Kulin Gyuri bácsi által csiszolt tükör – emlékeim szerint – meglepően jó képet adott. De nem sokáig élvezhették a gyerekek az ország első úttörő-csillagvizsgálóját, mert a tetőteraszt veszélyessé nyilvánították. Különben is, az úttörőház 17 órakor bezárt!…
Ennek ellenére a házban élénk és színvonalas munka biztosította a gyerekek iskolán kívüli játékos, szakszerű és művészi foglalkoztatását. Tegyük a kezünket a szívünkre és valljuk be, hogy mennyire hiányzik ez most, ezekben az időkben, az amatőrcsillagászati mozgalom szempontjából is!
A korra jellemzően természetesen protokollrendezvények színterének is használták az úttörőházat. Például 1966-ban idelátogatott a Voszhod–2 űrhajó hőse, az első űrsétát végző Alekszej Leonov. Hiába készültek izgatottan a találkozásra a gyerekek, az egyszerű földi szakkörösöket, sőt még a szakkörvezetőt sem hívták meg…
A hetvenes évek közepén a szakkör megszűnt. Valamilyen épületgépészeti okból a kupolába kéményt szereltek. A távcső sorsát nem ismerem. Valószínűleg széthordták. Már planetáriumi dolgozóként találkoztam az okulárrevolverrel: beépítésre várt egy boldog amatőrcsillagász távcsövébe!

Mátis András

Egy év – egy kép: szolnoki távcsőépítők (1966)

Az 1966-os év ismét fontos mérföldkő mozgalmunk történetében: végre igazi folyóiratot kaptak a csillagászat kedvelői. A Föld és Ég a TIT kiadásában jelent meg kéthavonta, 32 oldalon. Főszerkesztője Vasváry Artúr volt, a lap csillagászati részét Kulin György szerkesztette. A B/4 formátumú folyóiratot újságárusoknál is meg lehetett venni, egy szám ára 4 forint volt.
A Föld és Ég terjedelmének egyik felét földtudományi, másik felét csillagászati és űrkutatási témájú cikkek töltötték meg.  Kellemes időtöltés a négy évtizeddel ezelőtti lapszámok lapozgatása, hiszen sok-sok hosszabb-rövidebb híradással találkozunk a mozgalom akkori eseményeivel kapcsolatban. Bemutató csillagvizsgálókról, melyek egyre-másra létesültek a hatvanas években, távcsőépítő amatőrökről, szakkörökről, találkozókról stb. Ezeket a híreket természetesen Kulin „gyűjtötte be”, aki – és ebben nincs is sok túlzás – levelezésben állt az egész országgal.
A szolnoki Uránia Bemutató Csillagvizsgáló 1965. november 7-én nyitotta meg kapuit. (A nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján.) Mint minden ilyen létesítmény, a szolnoki bemutatóhely mögött is egy lelkes helyi szervező, esetünkben Tokody Lajos állt.
A Föld és Ég 1966/3. számában Tokody Lajos írt hosszabb beszámolót Szolnok megye amatőrcsillagászatáról. Ebből kiderül, hogy a megyeszékhelyen nem is egy, hanem egyszerre két Uránia működik, a cukorgyári csillagda (ez a „nagy” Uránia), és a Tiszamenti Vegyiművek (TVM) csillagászati szakkörének „kis Urániája”. Utóbbit Dankó Sándor irányította. Akkoriban a „szocialista nagyüzemek” voltak a csillagászkodás legfőbb támogatói. A TVM szakköre mára szétszéledt, a csillagvizsgáló épülete romokban áll, azonban a cukorgyári Uránia utódjának tekinthető toronyházi TIT-csillagvizsgáló jelenleg is üzemel, Újlaki Csaba irányításával.
1966-ban a megyeszékhelyen kívül is pezsgett a csillagászati „közélet”. Szolnok mellett Törökszentmiklóson és Jászberényben is csillagászati munkásakadémiát szerveztek. Távcsővel is felszerelt szakkörök működtek Karcagon, Kunszentmártonban, Kunhegyesen, Tiszafüreden, Jászapátiban, Tiszaföldváron, Tiszaszentimrén és Jászalsószentgyörgyön. Ma talán csak Kunszentmártonról mondhatjuk el, hogy pezseg az élet, hála a „kunszenti” MCSE-csoportnak.
Térjünk azonban vissza a szolnoki cukorgyári csillagvizsgálóra! A hatvanas évek közepén ott működött az ország egyetlen amatőr szputnyikmegfigyelő állomása két db AT-1-es távcsővel és egy TZK-binokulárral. Nagyon élénk távcsőépítő munka is folyt: képünkön büszke szolnoki amőtöröket láthatunk, az általuk épített tíz db 10 cm-es Newton-távcsővel, melyeket tíz Szolnok megyei járás számára készítettek. (A járások kisebb közigazgatási területek voltak, melyeket 1983 végén szüntettek meg.) A távcsőépítő munkát a megyei tanács (ma: önkormányzat) Művelődési Osztálya anyagilag támogatta.
A mellékelt felvételt Mészáros Ferenc készítette a szolnoki távcsőépítőkről. Ez az eredeti, retusálatlan felvétel, ugyanis a Föld és Égben kissé „megszépítették”, a hátteret. A képmező azonban ott is ferde maradt, ami nem csoda, az ember szinte beleszédül a sok-sok ferdén álló távcsőtubusba. A fotós is így lehetett ezzel…

Egy év – egy kép: a fűzfőgyártelepi csillagvizsgáló (1967)

A hatvanas éveket nyugodtan nevezhetnénk a „harmincasok” évtizedének is. Mármint a 30 cm-es Newton-távcsövek évtizedének. Ezek a robusztus Newtonok voltak az egyre-másra alakuló bemutató csillagvizsgálók, akkori szóhasználattal Urániák főműszerei. (Akkoriban természetes volt, hogy a budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgáló mintájára a vidéki bemutatóhelyeket is a csillagászat múzsájáról nevezzék el.) A „hatvanas harmincasok” gyártását, a csillagvizsgálók létesítését többnyire szocialista nagyüzemek támogatták (amint arról múlt havi „évképünk” kísérőszövegében már írtunk). 30 cm-es Newtonokkal találkozunk többek között Győrött, Miskolcon, Székesfehérvárott, Zalaegerszegen és Fűzfőgyártelepen is, ahol 1967. június 21-én avatták fel a bemutató csillagvizsgálót. A létesítmény támogatói a Nitrokémia Ipartelepek, a Beloiannisz Kultúrotthon, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete és a Veszprém megyei Tanács voltak.
A Csillagászati évkönyv 1966-os kötetében Bencze Sándor, az épülő fűzfőgyártelepi  csillagda akkori vezetője arról számol be, hogy a budapesti Urániával kötött „szocialista szerződés” alapján megkapott dokumentációk alapján készül a 30 cm-es Newton. Ekkor már beszereztek egy 12 cm-es és egy 8 cm-es refraktort is, melyeket a csillagda teraszáról terveztek használni bolygómegfigyelésekre és oktatómunkára. A korabeli évkönyvekben közölt jelentések alapján nem haladtak gyorsan az építkezéssel, de a félig kész intézményt már 1965 szeptemberében megnyitották a nagyközönség számára.
A Nitrokémia sporttelepén felépített csillagvizsgáló 6 m átmérőjű kupolája szokatlan megoldású, ugyanis műanyagból készült. A fehér színű félgömb már messziről csalogatta az érdeklődőket, akik a megnyitás után nagy számban látogatták az új csillagvizsgálót: 1967-ben 2400 fő kereste fel az intézményt 143 bemutatás alkalmával. Köztük voltak természetesen a Veszprém megyei iskolákból érkező csoportok is, melyek az előadóteremben foglalhattak helyet. Akkoriban még természetes volt, hogy egy csillagvizsgálóban fotólabor is legyen, ez a fűzfői csillagdában is természetes volt. (A mai digitális világban a fotólabor egészen kis helyen elfér, a számítógépen.)
A csillagdában a környékbeli amatőrök is rendszeresen megfordultak és észleléseket végeztek. A Balatonkeneséről átlátogató Kocsis Antal például rendszeresen használta a teraszon felállított 12 cm-es refraktort mélyég-észlelésekre.
Hazánk egyik legeredményesebb bemutatóhelye volt a fűzfőgyártelepi csillagvizsgáló, melynek tevékenységét sokszor állította mások elé példaként Kulin György. Ahogy az lenni szokott, ez az eredményes munka leginkább egyetlen embernek, Lendvai Lászlónak volt köszönhető. Ismeretterjesztő tevékenységét a Csillagászat Baráti Köre Zerinváry-emlékéremmel ismerte el.
A csillagda történetének utolsó bő egy évtizede már sokkal kevésbé eredményes. A rendszerváltást követően itt is jelentkeztek finanszírozási gondok, jó ideje nincs igazi gazdája az immár erősen elhanyagolt épületnek, melynek környezete egyre inkább fényszennyezett. A bemutatások már régen megszűntek. Bár az építmény még áll, de nyugodtan mondhatjuk, hogy egy nagymúltú bemutatóhelyet elvesztettünk.  
Az itt közölt képpel Lendvai Lászlóra is emlékezünk, aki 2007. szeptember 10-én hunyt el, életének 77. évében.

Egy év – egy kép: vietnami vendégek (1968)

A székesfehérvári amatőrcsillagászat első húsz évében több helyen is működött a város bemutatóhelye. A vándorló csillagvizsgáló 1967-ben meglehetősen különösnek tűnő színhelyen, a fehérvári Vidámparkban kapott helyet. Akkortájt nem számított akkora egzotikumnak, ha a csillagászat is felbukkant egy ilyen vidám helyen: a hatvanas években a budapesti Vidámparkban működött hazánk első planetáriuma (l. Meteor 2005/4., 15. o.). Hogy a „műfajtól” egyáltalán nem idegen a csillagászat, jól mutatja, hogy a klagenfurti Minimundusban ma is igen látogatott planetárium üzemel.
Januári „évképünkön” a fehérvári bemutatóhely 30 cm-es Newton-távcsövét látjuk, amint épp vietnami fiatalok állják körül. 1968-ban járunk, a vietnami háború kellős közepén. Az idősebbek és a középgeneráció képviselői még jól emlékeznek arra, hogy a hatvanas-hetvenes években rengeteg vietnami fiatal tanult a hazai felsőoktatási intézményekben, és sokan találtak munkát magyarországi üzemekben. A háborús években a béke és nyugalom szigetét jelentette számukra a baráti Magyarország. Egy ilyen békés és nyugalmas pillanatot örökített meg a kitűnő fotón Párniczky József, aki számos amatőrmozgalmi eseményről készített fényképeket, így a vietnami fiatalok látogatásáról is – a szocialista tábor vélhetően „legvidámabb” bemutató csillagvizsgálójában.

Egy év – egy kép: Hobbym: a csillagos ég (1969)

Sorozatunkban eljutottunk 1969-hez, mozgalmunk újabb sorsfordító évéhez. Szeptemberben mutatták be a televízióban a Hobbym: a csillagos ég c. filmet, melynek hatására valóságos tömegek léptek be a Csillagászat Baráti Körébe. Évente 1500 új belépővel gyarapodott a mozgalom! Az akkori világban egyetlen film is csodát tehetett… A kétrészes dokumentumfilmet Kollányi Ágoston rendezte, Kulin György tudományos közreműködésével. A csoda tehát elsősorban nekik köszönhető.
Az amatőr körökben kultuszfilmnek számító alkotás összesen 17 forgatási helyszínen készült, hiszen Kulin a mozgalom keresztmetszetét kívánta bemutatni. Láthatunk olyan bemutató csillagvizsgálókat, amelyek a forgatás idején élték fénykorukat, mára azonban kiköltözött falaik közül a csillagászat múzsája (Dunaújváros, Fűzfőgyártelep, Hámán Kató úti csillagvizsgáló), de láthatjuk a fehérvári Vidámparkban üzemelő bemutatóhelyet és az akkori szegedi csillagvizsgálót is. Szigetszentmiklóson Pelsőczi tanár úr vezetésével épp „dióverőt” barkácsolnak a gyerekek, a pécsi szakkörösök között pedig felfedezhetjük a fiatal „Láng dokit”.
A filmet végignézve leginkább mégis azokra az amatőrökre emlékszünk vissza, akik sokszor a kényszerhelyzet szülte egzotikus távcsőmegoldásaikkal hívták fel magukra a figyelmet. A Hobbym: a csillagos ég a hiánygazdaság időszakában készült, amikor volt olyan amatőr, aki házilag készített üveghutát a kert végében, hogy távcsőtükörhöz való üvegkorongot gyártson. (A próbálkozás kudarccal végződött.) Némelyik távcső bizony megmosolyogtatóra sikeredett, a szándék azonban, mely ezeket a műszereket létrehozta, egyáltalán nem megmosolyogtató. A távcsőkészítők egytől egyig megfogadták Kulin György tanácsát, és szűkebb-tágabb környezetüknek is megmutatták a csillagvilág szépségeit.
Az amatőr készítésű műszerek közül már méreteinél fogva is kimagaslik régi tagtársunk, Debreczeni István (1923-2005) műszere. A műhely ajtaján síneken méltóságteljesen kigördülő műszer mai szemmel is megállja a helyét, sok ponton egészen profi megoldásokat láthatunk rajta. Ami nem csoda, hiszen készítője szakmájára nézve géplakatos.  
A filmben más szép távcsőmegoldásokat is láthatunk, például Balázsy László pécsi állatorvos kicsi, de nagyon jól sikerült 10 cm-es Newton-reflektorát (melyet egy későbbi alkalommal mutatunk be). A kaposvári Hortobágyi Béla nyitott tubusú Newtonja sem tekinthető szokványos megoldásnak, mint ahogy lényegében egyik, a filmben szereplő műszer sem szokványos. Három 30 cm-es bemutatótávcsövet is láthatunk működés közben (Dunaújváros, Fűzfőgyártelep, Székesfehérvár). Közülük sajnos már csak a fehérvári van használatban.
A Hobbym: a csillagos ég legemlékezetesebb műszerét egy nyugdíjas juhász, Hajnal Ferenc készítette. A 260/4000-es Newtont valamiféle ős-Dobson állványra helyezte egy gödör mélyére, hiszen a 4 m-es tubusba másként nem tudott volna belepillantani…
A film utolsó mondataival búcsúzzunk az 1969-es esztendőtől: „Igaza volt kalauzunknak, Dr. Kulin Györgynek, amikor azt mondotta útközben, hogy több ez, mint hobbi, játékos időtöltés. Az amatőrök a csillagászati ismeretek lelkes terjesztői. Ez a mozgalom tükrözi a ma és a holnap emberének igényét, vágyát a világ megismerésére.”

Egy év – egy kép: az ország legnagyobb amatőrtácsöve (1970)

Az ország legnagyobb amatőrtávcsöve hol máshol épülhetett meg, mint Csepelen, a vas és acél hazájában? A „csepeli óriás” messze a legnagyobb hazai amatőrtávcsőnek számított 1970-ben. Az 500/2200-as főtükröt Kulin György csiszolta, a távcső mechanikai részeit Lajtai István tervezte, a kivitelezést pedig a Csepeli Szerszámgépgyár KISZ-szervezetének dolgozói végezték. A műszer építésében Orgoványi János és Hernádi Károly is közreműködött.
A csepeli műszer egyik érdekessége, hogy nem csak Newton-, hanem Nasmyth-elrendezésben is használható. Utóbbi esetben a műszer fókusztávolsága 7500 mm. Képünkön is éppen Nasmyth-szerelésben használják a távcsövet, az okulárba Király Sarolta, régi MCSE-tag pillant bele, a távcsővilla mögött, a háttérben, sajnos részben takarásban, Lajtai István fedezhető fel, a műszer tervezője és a csepeli csillagvizsgáló szervezője. (A bal oldalon álló sötét ruhás férfit sajnos nem tudtuk azonosítani.)
A csepeli távcső avatásáról Kulin György számolt be a Föld és Ég 1970/1. számában. Innen tudjuk, hogy a tervező számára a piszkés-tetői Schmidt-távcső jelentette a mintát, és valóban, némi hasonlóságot felfedezhetünk a két műszer között! Érdemes idéznünk Kulin írásából: „A távcső mozgatása kioldott állapotban kézi erővel is történhet, finomabb mozgatása kézi kerekekkel, vagy fokozatosan szabályozható léptetőmotorral végezhető. Az óraművet egy 3000/perc fordulatú motor hajtja. A léptetőmotor egy fordulat alatt 240 impulzust kap az impulzusgenerátorból, amit potenciométerrel szabályozni lehet. A rendszer egy fordulat alatt 1,5 fokos elmozdulást tesz. Maximális sebesség mellett a léptetőmotor egy perc alatt fél fordulattal mozdítja el a kimenő tengelyt. Ez a megoldás távvezérlési megoldást nyújt. A gépre szerelt adószinkrók kijelzik a tengelyek szögállását, s ezeket az értékeket a műszerfalon levő vevőszinkrók mutatóin lehet leolvasni. A leolvasási pontosság a rektatengelyen 15 ívmásodperc, azaz egy időmásodperc. Ilyen módon a megfigyelendő égitest a műszerfalon beállítható. A távcső finom beosztású osztottkörökkel is el van látva.”
Az érdekes megoldású távcső a csepeli Munkásotthon tetején kapott helyet (a kupola ma is jól látható az épületen). Itt kezdte el működését a csepeli szakkör irigylésre méltó körülmények között, hiszen a kupola alatt tágas előadóterem, előtér, iroda és ún. rádiószoba is rendelkezésükre állt.
Sajnos a műszer optikája nem sikerült valami fényesen (amit Kulin György is elismert), még Newton-fókuszban se adott igazán élvezhető képet, ezért a rosszmájú, ám gyakorlatias gondolkodású amatőrök a képen is látható 72/500-as, kitűnő képalkotású keresőt tekintették „igazi” főműszernek… A nyilvánvalóan sok odaadással megtervezett teleszkóp használata emellett eléggé nehézkes volt, Newton-fókuszban már csak méreteinél fogva sem egyszerű betekinteni egy ekkora távcsőbe (az okulár nem egyszer kellemetlen pozíciója miatt).
A csepeli óriás amatőrtávcső jelenleg is létezik, ám legfrissebb értesüléseink szerint nincs használható állapotban.
„Évképünkhöz” Mátis András és Ponori Thewrewk Aurél szolgált hasznos információkkal.

Egy év – egy kép: a Mars 1971-ben            

A vörös bolygó észlelése az 1971-es nagy oppozíció idején se volt sokkal könnyebb feladat, mint manapság. A technikai feltételek természetesen sokat változtak az elmúlt néhány évben, azonban jó bolygórajzot készíteni ma ugyanolyan nehéz, mint közel négy évtizeddel ezelőtt, és bizony a webkamerás felvételekből is csak sok-sok munka árán lehet kihozni a maximumot.
A kettővel korábbi, 1971-es nagy oppozíciókor az amatőrök számítógépről és webkameráról sem álmodhattak. Ha valaki fotón kívánta megörökíteni a Marsot, hát alaposan fel kellett kötnie az alsóneműjét, mivel az asztrofotózás egyik legnehezebb feladata volt a jó bolygófelvételek készítése.
A korszak legsikeresebb bolygófotósa kétségkívül Sajó Péter volt, aki 20 cm-es f/5,9-es Newton-távcsővel, okulárprojekcióval örökítette meg a bolygók világát.
A Föld és Ég 1971/6. számában rövid kis cikkben számol be munkájáról, A Mars fényképezése címmel:
„Az 1971-es Mars-közelség idején a bolygó alacsony deklinációja miatt (–23º) sajnos a megfigyelés és fényképezés körülményei nem voltak kedvezőek Magyarországról. Megpróbáltam legmagasabb hegyünkről, a Mátrából (950 m) készíteni felvételeket, de észrevehető javulás nem mutatkozott a képeken… A távcső effektív fókusztávolsága 12 m volt, a felvételi nyersanyag ORWO NP 20 film, expozíciós idő 0,5 mp.”
Mai szemmel talán hajlamosak vagyunk megmosolyogni a hagyományos nyersanyagra készült végeredményt, de ha így teszünk, mindenképp igaszságtalanok vagyunk: Sajó Péter a korszak hazai technikai lehetőségei között dolgozott, és a végeredmény nem is olyan rossz! Sőt, tegyük hozzá, hogy bő két évtizeden keresztül, nagyjából a CCD-technika hazai megjelenéséig nem nagyon sikerült sokkal jobb Mars-fotót készítenie a hazai amatőröknek. Ennek oka magában a módszerben rejlik: hagyományos nyersanyagra mindenképp hosszú expozíciós idővel lehet csak megörökíteni a bolygókat, és a hosszú kinntartás alatt a bolygó képe óhatatlanul elmosódik.

Egy év – egy kép: CSBK 1972            

Székesfehérvár, 1972. július 6–9.: a Csillagászat Baráti Köre itt és ekkor tartotta VII. Országos Találkozóját. Az ezeréves városban rendezett összejövetel idején élte a CSBK-mozgalom fénykorát: nem kis részben a távcsõépítõ mozgalomnak köszönhetõen évente 1500 új belépõ jelentkezett. A tagság  egyetlen feltétele a Föld és Ég elõfizetése volt. Az évente hatszor megjelenõ, csillagászatot csak fele terjedelmében közlõ folyóirat akkoriban 15 ezer példányban jelent meg, elõfizetési díja 30 Ft volt (amikor egy havi dolgozó BKV-bérlet 110 Ft-ba került).
Mai értelemben persze nem volt ez igazi „tagsági jogviszony”, azonban az akkori feltételek között erre volt lehetõség, és kit érdekelt a jogviszony, ha olyan lelkes, elkötelezett emberek hajtották elõre a mozgalom szekerét, mint Kulin György, Róka Gedeon, Bartha Lajos vagy Szentmártoni Béla? És persze sokan mások. A naponta frissülõ honlapok világában nehéz elképzelni, hogy a mozgalom elsõ számú hírforrása csak 16 oldalnyi olvasnivalóval szolgált, azt is csupán kéthavonta. A Csillagászati évkönyv 1972-es kötete mindössze 2500 példányban jelent meg, valamikor januárban (e sorok írója csak évekkel késõbb tudta saját példányát beszerezni). Mindezek az „anomáliák” azonban szinte lényegtelenek voltak: a csillagászat barátai távcsöveket barkácsoltak, elõadásokat, távcsöves bemutatókat tartottak, az iskolások pedig tódultak a csillagvizsgálókba.
A CSBK VII., székesfehérvári találkozója azért nevezetes, mert ez volt minden idõk legnépesebb hazai amatõr rendezvénye, melyen négyszáz fõ vett részt! Az itthoni amatõrök mellett 15 külföldi vendég is részt vett a találkozón: Csehszlovákiából 7, Jugoszláviából 2, az NDK-ból 2, az NSZK-ból 3, Romániából pedig 1 fõ. Kulin György arról is beszámolhatott, hogy immár 5750-re emelkedett a taglétszám. A találkozó nyitó elõadását Detre László tartotta, a további elõadók között olyan nevek szerepeltek, mint Paál György, Róka Gedeon, Almár Iván, Érdi Krausz György, Arnold Zenkert stb. A Zerinváry Szilárd halálának ötéves évfordulója alkalmával Szentendre Városi Tanácsa által alapított, és minden évben a legjobb munkát végzõ amatõrcsillagász számára kiosztásra kerülõ emlékérmet 1972-ben Zombori Ottó kapta. Az érdeklõdõk gazdag kiállítást is megtekinthettek a találkozóhoz kapcsolódóan: tablók, fotók, kiállított távcsövek adtak keresztmetszetet mozgalmunkról.
Májusi „évképünk”, a fehérvári találkozó csoportképe, eredetileg a Föld és Ég 1972/6. számában jelent meg.

Egy év – egy kép: amatõr kupola Zebegényben (1973)

A Föld és Ég negyedszázados fennállása során nagyon ritkán láthattunk a címlapon amatõrcsillagászati vonatkozású felvételt. Az 1973/1. szám kivétel, hiszen Sajó Péter amatõrtársunk házi készítésû kupoláját mutatja be. Az egyszerû kivitelû kupolaépületrõl cikket és összeállítási rajzokat közölt a lap, ennek köszönhetõen készült néhány hasonló szerkezetû építmény hazánkban. Hasonló kupola jelentette az egykori komáromi bemutató csillagvizsgálót, illetve mosonmagyaróvári amatõrtársunk, Kárpát József távcsõépületét is. Még érdekesebb a debreceni bemutató csillagvizsgáló ötszögekbõl összeállított „félgömbje”. Ezek a megoldások jó példával szolgálnak arra, hogy nem csak a szabályos félgömb kupolában lehet gondolkozni, ha csillagvizsgálót tervezünk.
A mai magán-csillagvizsgálókban viszont sokkal gyakoribb megoldás az egyszerûbben megvalósítható letolható tetõ.

Egy év – egy kép: AAK 1974

Verõfényes, már-már kánikulai délelõtt volt. Csúcsforgalom. A derült kék eget idõnként elhomályosította a hatalmas gyárkémények füstje. A buszpályaudvarról és a vasútállomásról az amatõrök hosszú, tömött sorokban tartottak a belváros felé, olyan célpontokat keresve, mint Kun Béla Mûvelõdési Ház, Kohász Szálló, Bükk Étterem…
Pontosan 34 évvel ezelõtt, 1974. július 18–20. között – az egykor oly híres borsodi iparvidék meghatározó jelentõségû iparvárosa – Ózd adott otthont a Csillagászat Baráti Köre VIII. Országos Találkozójának. Kiemelkedõ amatõrcsillagászati rendezvény volt, majdnem olyan népes, mint a két évvel korábbi székesfehérvári találkozó.
Az ózdi amatõrcsillagászati élet fellendítõje és motorja Elek Imre fizika-kémia szakos tanár volt. Már a hatvanas években jól mûködõ csillagászati szakkört alakított a Béketelepi Általános Iskolában, amelyet – korán bekövetkezett – haláláig vezetett.
Óriási lendülettel, az amatõrök, a lakosság és az Ózdi Kohászati Üzemek hathatós támogatásával, és ki tudja, hány száz óra társadalmi munkával, elkezdték építeni az Uránia Csillagvizsgálót, amelyet 1970 tavaszán nyitottak meg. Nem véletlen, hogy a találkozó megnyitóján az amatõrcsillagászati mozgalomért végzett áldozatos munkájáért Elek Imre vehette át Dr. Kulin Györgytõl a Zerinváry Szilárd emlékérmet.
A találkozón számos elõadás hangzott el olyan szakemberek tolmácsolásában, mint Dr. Kulin György, Dr. Abonyi Iván, Dr. Ill Márton és Dr. Kõháti Attila. Az elõadások mellett több szakcsoport megbeszélés is lezajlott az amatõröket érintõ fontosabb témakörökben, úgy mint változócsillag- és meteorészlelés, távcsõépítés, szakköri munka – Kulin György, Kelemen János, Papp János, Zombori Ottó, Orgoványi János és Nagy Sándor vezetésével.
A külföldi csillagászati szervezeteket Molnár Iván, Milan Bélik, Ludmilla Pajdusáková, Arnold Zenkert és Gustav Kren képviselte.
Az országos rendezvény kiváló lehetõséget teremtett arra, hogy személyesen találkozzunk olyan amatõrökkel, akikkel már évek óta leveleztünk, vagy olyan észlelõkkel, akiket csak a Meteor, a Föld és Ég, vagy éppen az Albireo cikkeibõl, észlelõlistáiról ismertünk. A CSBK Találkozó „árnyékában” az Albireo Amatõrcsillagászati Klub (AAK) jelenlévõ tagjai is örömmel üdvözölték egymást, hogy éjszakába nyúló izgalmas eszmecserét folytassanak a világ dolgairól. A Bükk Étterem bejáratánál készült kép ezt a kis húsz fõs csapatot mutatja (akiket felismertünk: Mezõsi Csaba, Mohácsi Gyula, Tóth Sándor, Papp János, Borovszky Péter, Trexler László, Vörös József, Keszthelyi Sándor, Rostás Sándor, Garamvölgyi Ferenc, Juhász Tibor, Szentmártoni Béla, Nagy Rozália, Tihanyi István, Zajácz György, Kádasi Laura, Szoboszlai Zoltán, Újvárosy Antal).
Némi „történelmi” háttér: ebben az évben a CSBK taglétszáma eléri a 9000 fõt, néhány észlelõ már „zsebben behozott” Zeiss-ortho okulár boldog tulajdonosa, az évszázad üstökösének beharangozott Kohoutek 1973f üstökös óriási csalódását kárpótolja az újonnan felfedezett Bradfield 1974b. Egyre több cikk jelenik meg a Szojuz–Apollo ûrrandevúról, már folyik A távcsõ világa nyomdai elõkészítése, az „észlelés-mániás” amatõrök többsége pedig reménytelenül távolinak tûnõ eseményekrõl ábrándozik, mint pl. a Halley-üstökös 1986-os földközelsége, az 1999-es teljes napfogyatkozás, nem is beszélve a 2004-es Vénusz-átvonulásról…
Elképesztõ gyorsasággal elszaladt ez a 34 esztendõ!

Egy év – egy kép: orosházi amatõrök 1975-ben

A hetvenes évek második felétõl élénk csillagászati élet volt Orosházán. 1974-ben alakult meg a szakkör, amelynek fõ mozgatója Csepregi Lajos volt, de a szervezésben, vezetésben Juhász Mihály és Berkó Ernõ is tevékenyen részt vett. A helyi nagyüzem, az Orosházi Üveggyár volt a szakkör bázisa, a gyár klubja biztosított helyet a rendszeres foglalkozásoknak. Gyakori vendégünk volt Kulin György, aki évente több teltházas elõadással színesítette a programot. A gyárban Hudák István fõmérnök irányításával több száz üvegkorong készült, melyek az Uránia távcsõtükör-készítésének egyik bázisát biztosították. A korongok öntésében a szakköri tagok is segítettek.
A szakkör tagjai több távcsõvel is büszkélkedhettek, ezek közül a legnagyobb Juhász Mihály 300/2500-as Newton távcsöve volt. A távcsõvel jelentõs észlelések nem készültek, de tulajdonosának sok örömet okozott. Mechanikai szerelése egyszerû, nehézkesen kezelhetõ volt, és a mai szemmel nézve nem túl jó minõségû okulárok se könnyítették meg a használatát. A képen látható a távcsõ a szakköri tagok egy csoportjával együtt. Bal oldalon Juhász Mihály áll.
Az Albireo Klubbal, illetve Szentmártoni Bélával is kialakult együttmûködés. Megkaptuk a klub kiadványait, és mivel a gyár házinyomdája ezt lehetõvé tette, sok kiadvány, észlelõlap utánnyomása is Orosházán történt. Más szakkörökkel is tartottuk a kapcsolatot, fõleg a Kiss György által vezetett nagyszénási és a Márki-Zay Lajos vezette gyulai szakkörrel.
Ketten szerepeltünk észlelésekkel a korszak kiadványaiban: Ravasz Bálint napészlelésekkel, jómagam kettõscsillag-, mélyég- és meteorészlelésekkel.
A szakkör jó évtizednyi mûködés után szûnt meg, amiben jelentõs szerepe volt az országban történt változásoknak.

Egy év – egy kép: Galilei Amatõrcsillagász Klub (1976)

A Galilei Amatõrcsillagász Klub (GAK) 1975 decemberében jött létre Keszthelyi Sándor kezdeményezésére. A zömmel tizen- és huszonévesekbõl szervezõdõ baráti társaság legfontosabb közös tevékenységének az észlelés számított, annak ellenére, hogy a fõváros fényszennyezettsége már akkor is igen jelentõs volt. A GAK-tagok jórészt budapestiek vagy Budapesten tanuló, dolgozó fiatalok voltak, akik az Uránia Bemutató Csillagvizsgálót természetes közegüknek tekintették. Hetente egyszer, csütörtökönként jöttünk össze a Sánc utcában (Keszthelyi Sándor ügyeleti napján). Ha derült volt az ég, bolygót, Hold-részleteket (akkori szóhasználattal holdtájat), mi több, Messier-objektumokat rajzoltunk, változóztunk. A borult esték pedig megmaradtak a tervezgetésekre, álmodozásokra: mit tudna ez a Heyde, ha igazán jó ég alá vinnénk, milyen lesz, „ha felépül végül a házunk” Rókafarmon, mellette az 50 cm-es Zeiss-Cassegrainnel (nem épült fel, mint tudjuk).
A GAK Pupilla címmel belsõ tájékoztatót is kiadott, melyet eleinte Keszthelyi Sándor sokszorosított írógéppel, majd Róka László szerkesztette (a korszakhoz képest meglepõen jó nyomdai minõségben jelent meg, azonban mindvégig szamizdatként, engedély nélkül). Ha akkoriban létezik internet, bizonyára honlapot szerkesztünk.
Ha rekonstruálni kívánjuk, mit láttak a GAK-tagok 1976-ban, elég, ha fellapozzuk az akkori Meteorokat, és rengeteg észlelésre bukkanunk! Nem is csoda, hiszen a klub egyik célkitûzése az volt, hogy a Meteorban tegye közzé észlelési eredményeit, ami szinte maradéktalanul sikerült is.
Meteoroztunk! De nem ám csak az 1976-os Aquarida-táborból, melynek akkor a Balatonakali melletti Kiliántelep adott otthont, hanem hétvégenként is, amikor épp alkalmas raj kínálkozott. Január elején majd’ megfagytunk a szigethalmi quadrantidázáskor, következett az áprilisi, majd a júniusi Lyridák maximuma, decemberben a Geminidák… Nem lehet eléggé túlbecsülni a meteorészlelés közösségformáló szerepét! A meteorok közös megfigyelése jó alkalmat ad az ég szabadszemes megismerésére épp úgy, mint kötetlen, szabad ég alatti eszmecserékre.
1976 nagyszerû égi látványossága volt márciusban a fényes West-üstökös, majd a d’Arrest augusztusi kifényesedése szolgált észlelnivalóval. Április 29-én részleges napfogyatkozást figyelhettünk meg. Októberben fényes, 6,5 magnitúdós nóvát  fedezett fel George Alcock a Collinder 399 mellett (igen, a Vállfa-halmaznál!). A november 6/7-i félárnyékos holdfogyatkozás (a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulóján) érthetõ okokból kevésbé hozott minket lázba. Annál inkább a Viking 1 július 20-ai Marsot érése! Végül ne feledjük, 1976-ban jelent meg az Oxygène, Jean-Michel Jarre híres LP-je.
„Évképünk” 1976 tavaszán készült, a felvételen a GAK tagjai láthatók a Heyde-refraktorral egy szombati napkivetítésen (balról jobbra: Mizser Attila, Deicsics László, Aradi Katalin, Závodi László, Róka László, Keszthelyi Sándor és Maczinkó István).

Egy év – egy kép: Kupola és helikopter (1977)

Sorozatunkban már volt szó Székesfehérvárról: januári számunkban „jártunk” 1968-ban és a helyi csillagvizsgálóban, mely akkor átmenetileg a Vidám Park óriáskereke mellett állomásozott. A fehérvári Uránia a hetvenes évek közepén elköltözött, az újonnan épült Velinszky László Ifjúsági és Úttörõház legfelsõ szintjét foglalhatta el. A 30 cm-es távcsövet a szállításhoz szétszerelték, majd felújították, hogy hamarosan egy komoly kupola alatt kapjon helyet. Az avatási ünnepségre 1977. december 9-én került sor.
Idézzük fel a kupola „kalandjait” Hudoba György visszaemlékezései alapján!
„Az Ifjúsági Házat már 1975 márciusában átadták, a kupola azonban csak két és fél évvel késõbb készült el, helyét addig kátránypapírral bevont faburkolat védte. A 6 méter átmérõjû kupola terveit Molnár Ferenc, a Videoton fiatal gépészmérnöke készítette el, a kivitelezésben helyi nagyüzemek nyújtottak segítséget. A MÁV Jármûjavítóban gyártották a kör alakú sínt, melyen a kupola körbe gördül. Az alumínium borítású kupolát a Könnyûfémmûben készítették el. A félgömböt innen szállította el a képen látható honvédségi MI-8-as helikopter a tóparti csillagvizsgálóba.
A létesítmény ma is látható „koronáját” 1977. szeptember 16-án emelték be erõs, 70–100 km-es szélben. A helikopter – biztonsági okokból – a várost megkerülve szállította a kupolát helyére. A viharos erejû szélben méteres kilengéseket végzõ kupolát nem sikerült pontosan a helyére ereszteni, ennek következtében eldeformálódott (késõbb a görgõk felét ki kellett szerelni, hogy egyáltalán forgatni lehessen). További érdekesség, hogy a helikopter nem tudta „elengedni” a kupolát. A robbanószegecsek nem mûködtek, ezért egy katona a gépbõl félig kilógva vágta el a drótköteleket. A helikopter távozása után végül a jelenlevõ amatõrök emelték be a kupolát a helyére, kézi erõvel.
 A viszontagságos beemelés következtében a fehérvári kupola bizonyos pontokon még ma is szorul. Az eredetileg tervezett motoros forgatás már az elsõ bekapcsoláskor csõdöt mondott, ezért mind a mai napig kézzel forgatják a kupolát, az alkalmanként közremûködõ gyerekek legnagyobb örömére.”
A látványos eseményt természetesen nagyszámú közönség követte figyelemmel. Az érdeklõdõk egyike volt Juhász Imre, aki kiváló fotót készített a kupolát épp leeresztõ helikopterrõl. A felvétel eredetileg a Föld és Ég 1978/1. számában jelent meg.
Az új fehérvári Urániában harminc évvel ezelõtt, 1978. március 13-án tartották az elsõ nyilvános távcsöves bemutatót; abban az évben összesen 67 bemutatást tartottak 1200 érdeklõdõ számára. A csillagvizsgáló azóta is egyike legsikeresebb hazai bemutatóhelyeinknek.
A székesfehérvári bemutató csillagvizsgáló, az egykori Uránia, 1993-ban vette fel a város szülötte, Terkán Lajos (1877–1940) csillagász nevét.

Egy év – egy kép: CSBK-találkozó Budapesten (1978)

A Csillagászat Baráti Köre X. találkozóját Budapesten tartotta 1978. augusztus 11-13. között. A központi helyszín az 1977-ben átadott budapesti Planetárium volt, a csillagászati ismeretterjesztés új fellegára, ahol három ízben is megtekinthettek csillagászati programot a találkozó résztvevői. A rendezvényről a Föld és Ég közölt rövid beszámolót, mi is jórészt ennek alapján idézzük fel az 1978-as összejövetelt.
A budapesti tehát már a tizedik találkozó volt, a korábbi helyszínek (időrendben): Szentendre (1963), Miskolc (1964) Győr (1965), Szeged (1966), Eger (1968), Zalaegerszeg (1970), Székesfehérvár (1972), Ózd (1974), Veszprém (1976). Budapesten, a mozgalom központjában mindaddig nem volt országos CSBK-találkozó.
A tizedik találkozót Jeney Jenő, a TIT főtitkárhelyettese nyitotta meg, majd Ponori Thewrewk Aurél, a Baráti Kör elnöke vázolta a CSBK történetét. A Zerinváry-emlékérmet Dankó Sándornak ítélték oda, aki évtizedek óta dolgozott az amatőrmozgalomért, és létrehozta a TVM szolnoki csillagvizsgálóját. Kiváló szakkörvezetői munkájáért kapott elismerést  a budapesti Rosta Zoltán. A leninvárosi csillagvizsgáló létesítéséért jutalmazták Dalnoki Jánost, a csepeli csillagvizsgáló létehozásáért pedig Lajtai Istvánt. A találkozó első napi eseményeine a csepeli munkásotthon adott otthont, ahol a korszak legnagyobb, 50 cm-es amatőrtávcsövét is megtekinthették a résztvevők.
A második nap bevezető előadásában Kulin György beszélt az amatőrcsillagászok feladatairól, majd külföldi vendégek beszámolói, továbbá a szekcióülések következtek (műszerkészítő, asztrofotós, szakköri munka). A program vasárnap délelőtt két előadással folytatódott (Ill Márton: Égi mechanika és űrkutatás, Gazda István: A csillagászat úttörői), majd ismét jutalmazások következtek, végül megvitatták a CSBK szabályzatát és döntöttek arról, hogy az 1980-as találkozónak Szolnok ad otthont.
A résztvevők sokat panaszkodtak amiatt, hogy a szálláshely a főváros másik végén, Óbudán volt. Azonban a nagyvárosi környezet sem akadályozta meg az amatőröket abban, hogy augusztus 11/12-én 22:30-01:00 ÚT között perseidázzanak! Amint arról a Meteor 1979/3. száma tudósít, a Kandó kollégium melletti hegyoldalban tizenegyen meteoroztak (Agócs László, Dominik Ferenc, Hanjáczky Sándor, Keszthelyi Sándor, Kósa-Kiss Attila, Mohácsi Gyula, Piriti János, Sáfár Péter, Soós Zoltán, Tóth Zoltán és Závodi László). Összesen 82 meteort láttak, ebből 51 volt perseida.

Egy év – egy kép: Alcor Csillagászati Szakkör, Szeged (1979)

Harminc év nem négyszáz, mégis, ez a három évtized nagyobb értékű számunkra (bizonyos értelemben), mint a sárguló könyvlapokról üzenő évszázadok
Szegedi gimnazistaként már rendszeresen jártam – legfiatalabbként – a Csápenszky István vezette  TIT csillagász szakkörre. 1977-ben elküldtek a gyöngyösi szakkörvezetői továbbképzésre. Még véget sem ért az egy hetes bentlakásos program, telefonált Károssy Csaba (a Csongrád megyei TIT Csillagászati Szakosztály vezetője), és megbízott, hogy ősztől vezessek egy általános iskolában csillagászati szakkört. Megdobbant a szívem, mert kiderült: a szóban forgó iskola a Dózsa György Általános Iskola volt, ahol nyolc osztályomat kijártam! Az iskolaigazgató, Kecskés Antal nagy örömmel fogadta korábbi tanítványát, és elindult életem nagy kalandja.
A tanárok mindenben segítették a csillagász szakkört, amit kb. tucatnyi hetedik-nyolcadik osztályos diák alkotott. Az igazgató segítségével leselejtezett iskolai padok vascsöveiből a Föld és Ég alapján és megkeresett távcsőépítő amatőrcsillagászok segítségével, Kulin György készítette optikákkal egy sor Kepler-távcsövet készítettünk állvánnyal, amit ingyen kaptak meg a szakkör tagjai. A hangulat nagyon jó volt, sokan az elsők közül még a következő években is eljártak. Az előadások anyagait több szakkönyvből és a Föld és Ég folyóiratban megjelenő friss hírekből állítottam össze, amiből végül egy saját könyvet készítettem. Ennek egyetlen, bekötött példányát még őrzöm. A szóban forgó kép 1979 tavaszán készült. A Dózsa iskola udvarának központi lépcsősoránál sorakoztunk fel. Körülbelül ettől kezdve neveztük magunkat Alcor Szakkörnek (ekkor még nem volt tudomásunk arról, hogy ugyanilyen néven Orosházán is működik egy felnőtt szakkör). A névválasztás saját ötletem volt, még egy kis logónk is készült, sőt tagkönyvünk is, amit édesanyám Erika írógépén „sokszorosítottam” egyenként bepötyögve, kartonpapírból kivágott igazolvány méretű lapocskákra. A sajátom még megvan. A minta egyértelműen a CSBK volt.
Mindenki nevére már nem emlékszem, de akik még eszembe jutnak: hátsó sor, balról: Tóth József, Cserép András, Budavári Attila (akkor már dolgozó fiatal, sokan ismerik a régi amatőrök közül is), második sor, balról: ? lány, ? fiú, Nagy Zoltán (szintén akkor már dolgozó fiatal, sokak által ismert amatőr, „a vasutas”), harmadik sor: Mészáros ? lány, Tóth Attila (ő tartott ki a legtovább az Alcor szakkör mellett, jelenleg grafikus Budapesten), ? lány, jómagam, e sorok lejegyzője (még szakáll nélkül), és Taró Kati (ő is sokáig volt alcoros).
Amikor a Dózsa iskola már nem tudta tovább vállalni fenntartásunkat, Nagy Zolival és Tóth Attilával nyakunkba vettük Szegedet, és némi keresés után végül rátaláltunk a Bartók Béla Művelődési Központ csodálatos kollektívájára, amely befogadta a szakkört, és onnantól Alcor Klub néven még nagyon sok évig működhettünk tovább!

Egy év – egy kép: csillagvizsgáló Szolnokon (1980)

„Szolnokon a Tiszamenti Vegyiművek Művelődési Házában működő csillagászati szakkör 1977. október 21-én avatta fel csillagdáját. A csillagda a szakkör 13 éves munkájának eredménye. A szakszervezet, a vállalat és a Művelődési Ház támogatásával megépült csillagda szétnyitható tetővel ellátott, ízléses faépületben helyezkedik el. A csillagdában két távcsőoszlopon négy távcső áll az amatőr csillagászok rendelkezésére. Egy 80/800-as szovjet lencsés távcső és egy 100/1000-es Makszutov-rendszerű fényképező kamera Zeiss tengelykeresztre szerelve kitűnő lehetőséget biztosít mind a vizuális amatőrészleléshez, mind a fényképezéshez. Ugyanerre a mechanikára egy 100/400-as fényképező kamerát is fel lehet szerelni. A másik távcsőoszlopon saját készítésű tengelykereszten egy 80/1000-es lencsés távcső és egy 160/800-as, ugyancsak lencsés fényképező távcső helyezkedik el. A meghajtó elektromotor fordulatszámát frekvencia-szabályozóval lehet változtatni és az égitest pontos követését biztosítani. A csillagda felszerelését az OLB 5-ös rádióadó pontosidő-jeleinek vételére szolgáló rádió és egy kvarc vezérlésű digitális óra egészíti ki, amellyel századmásodpercnyi pontossággal lehet mérni. Az óra memóriaegységében 8 észlelési adatot tud elraktározni és későbbi hívásra kijelezni.”
Dankó Sándor (1922–1995) sorait idéztük a Föld és Ég 1978/1. számából. A szolnoki amatőrmozgalom egykori, országszerte ismert és tisztelt szervezője a Baráti köreink c. rovatban adott hírt az új bemutató csillagvizsgáló létesítéséről. Elsősorban azért érdekes ez az idézet, mert képet alkothatunk, milyen volt egy viszonylag jól felszereltnek mondható bemutató csillagvizsgáló műszerezettsége a hetvenes évek végén. Mai szemmel talán megmosolyogtató a 80/800-as szovjet refraktor, és a 100/1000-es, szintén szovjet Makszutov–Cassegrain-teleobjektív se hangzik a mai fülek számára komolyan, azonban az akkori szűkös kínálatban még ezeknek az egyébként viszonylag olcsó műszereknek is nagyon nagy volt a becsülete! Nem is szólva az akkortájt elterjedő Zeiss Ib mechanikáról, amely örök darab, a Zeiss-gyűjtők ma is minden pénzt megadnának érte.
Akkoriban azonban ilyen mechanikája legfeljebb a művelődési házak vagy szocialista nagyüzemek által támogatott szakköröknek, bemutató csillagvizsgálóknak lehetett, az Ofotérten keresztül megrendelve súlyos tízezrekért. A képen valószínűleg az egyik legelső, hazánkba került Zeiss Ib mechanikát láthatjuk.
Hogy mennyire erős volt a szolnok megyei mozgalom, jól mutatja, hogy a Zerinváry-emlékérmet 1978-ban Dankó Sándor, 1980-ban pedig Kovács Miklós, a törökszentmiklósi szakkör vezetője kapta.
Szolnok városa látta vendégül a Csillagászat Baráti Köre XI. Országos Találkozóját 1980. augusztus 21–24. között. A találkozó résztvevői természetesen ellátogattak a Tiszamenti Vegyiművek szakköri csillagvizsgálójába is. Évképünk ezt a látogatást örökíti meg. Vajon a képen látható fiatalember – aki szemmel látható érdeklődéssel szemléli a szolnokiak távcsövét – foglalkozik még csillagászattal?

Egy év – egy kép: Aquaridák ’81 nomád észlelőtábor (1981)

Ritka vendég a sarki fény mifelénk, nagyon meg kell becsülni. A múlt század hatvanas, hetvenes éveiben alig-alig láttak sarki fényt Magyarországról, legalábbis a feljegyzések erről tanúskodnak. Egy egész amatőr generáció úgy nőtt fel, hogy azt se tudta, mi fán terem az északi fény – legfeljebb könyvekben olvasott róla.
A nyolcvanas évek eleje a nomád meteor-észlelő táborok jegyében telt. Sokszor a legminimálisabb infrastruktúra sem volt adva ezekben a táborokban, mégis tódultak az emberek, hiszen teljesen kötetlen formában találkozhattak, barátkozhattak, észlelhettek. Az Aquaridák ‘81 (A ’81) tábort a Bakonyban, Pénzesgyőr közelében, a Tüskés-hegynek elkeresztelt dombon tartották július 23. és augusztus 3. között. A fő szervező Keszthelyi Sándor volt, de munkáját többen is segítették (Fodor Antal, Horváth Ferenc és Tepliczky István). A táboron 104-en vettek részt 15 különböző településről, ezzel kiérdemelte a minden addiginál népesebb észlelőtábor jelzőt (a következő évben ezt a létszámot is sikerült felülmúlni).
Érdekesek a tábor statisztikai adatai! A 104 táborlakó összesített életkora 2074 év, ebből az átlagéletkor 19,9 évnek adódott. A résztvevők összesítve 460 éve foglalkoztak hobbijukkal, átlagosan 4,4 éve. Szembetűnő volt az 1974–76 között indult nagylétszámú észlelőnemzedék „túlreprezentáltsága”.
Magyarország akkoriban meteorészlelő nagyhatalomnak számított, részben a jó minőségű műszerek krónikus hiánya miatt. Így aztán aki észlelni akart, hát meteorozott. Az Aquaridák ’81 műszerezettsége messze alulmúlta a mai táborokét. Tömeges volt a binokulárhasználat, de a 34 db látcső között nem akadt 50 mm-esnél nagyobb átmérőjű. A fényképezőgépek jelentettek még jelentősebb műszerezettséget, a 43 gép fele azonban Zenit E volt, a minőséget 9 db Praktica képviselte.
A tizenegy éjszaka mindegyikén láttak meteort, összesen 839 db hullócsillagot figyeltek meg. Az Aquaridák ’81 tábor azonban nem a meteorok, hanem a július 25-i sarki fény miatt nevezetes. Az északi fény 20:55 UT-kor tűnt fel, és 23:26 UT-ig lehetett követni. A legkülönösebbek a színváltozások voltak: a jelenség legtöbbször izzó vörös színű volt, de feljegyeztek zöld és kék árnyalatokat is az észlelők, a statisztikák szerint összesen 51-en. Közülük sokan ott vannak évképünkön is, mely pontosan megmutatja, milyenek voltunk a Tüskés-hegyen, 28 évvel ezelőtt.

Egy év – egy kép: az óbudai Polaris Csillagvizsgáló (1982)

2001 elején, amikor az MCSE a Polaris Csillagvizsgálóba költözött, sokan felkapták a fejüket: új csillagvizsgáló épült a fővárosban?! A Polaris ekkor már több mint húsz éve létezett, bár kétségtelen, hogy ennek a létezésnek nem volt túl sok írásos nyoma. Mi több, a csillagvizsgálóról szinte csak mozgalmunk bennfentesei tudtak.
Az a hathektáros terület, amit ma szabadidőparkként ismerünk (sportpályákkal, úszómedencével, iskolával és természetesen a Polaris Csillagvizsgálóval), korábban temető volt. A hetvenes években annak helyén létesítették a kerületi úttörőtábort, melynek parancsnoki épületére került a kupola. Gellért András és Habina József már a kezdetektől fogva részt vett a csillagvizsgáló kialakításában. Az ő tanácsaik alapján alakították ki a kupolát és a Polaris helyiségeit, melyek az eredeti tervekben nem szerepeltek – menet közben döntöttek a ráépítésről.
A Polaris főműszere, a 150/2250-es Zeiss Cassegrain-távcső már 1978-ban megérkezett, a távcső optikai kvalitásairól hosszabb tesztcikk olvasható az Albireo 1978. augusztusi számában, a csillagvizsgáló szerepelt a Föld és Égben és a Meteorban is.
Amikor a felvétel készült, a csillagvizsgáló már évek óta rendszeres bemutatókkal várta a kerület lakosait és a távolabbról érkező érdeklődőket, továbbá rendszeresen tartottak szakköri foglalkozásokat is.
A nyolcvanas években rövid időre itt bukkan fel a Magyar Amatőrcsillagászati Társaság, majd hosszú időre kikerül az érdeklődés középpontjából a Polaris, egészen 2001-ig.
A Nemzetközi Gyermekévben, 1979-ben elkészült parancsnoki épületen ma is látható egy emléktábla, mely szerint az épület, rajta a Polarissal, a III. kerületben működő Út-Vasút Vállalat, a Gép- és Felvonószerelő Vállalat és a Ganz Villamossági Művek Óbudai Gyára ajándéka.
A Csillagászat Nemzetközi évében, a sok-sok kerek és kevésbé kerek évforduló mellett emlékezzünk kicsit arra is, hogy idén harminc éves a Polaris Csillagvizsgáló!

Egy év – egy kép: az IRAS–Araki–Alcock-üstökös (1983)

Az 1980-as évek kimondottan szegényesek voltak üstökösök tekintetében, évek teltek el fényes, szabad szemmel látható üstökös nélkül. Olyan szörnyetegekről, mint a Hyakutake vagy a Hale–Bopp a 90-es években, vagy a McNaught és a Holmes a közelmúltban, nem is álmodhattunk. Ezért is volt igazi szenzáció az IRAS–Araki–Alcock hirtelen feltűnése 1983 tavaszán.
Huszonhat évvel ezelőtt különleges mozgású és különleges nevű üstökös száguldott át égboltunkon, az IRAS–Araki–Alcock (1983d), mai jelöléssel: C/1983 H1 IRAS–Araki–Alcock. Ez volt az IRAS infravörös csillagászati műhold első üstökösfelfedezése, az űreszköz április 26-i felvételén azonosították a mozgó objektumot, melyet először kisbolygónak gondoltak. Az új égitest gyorsan fényesedett, május 3-án két amatőr is felfedezte egymástól függetlenül: előbb a japán Genicsi Araki, majd az angol George Alcock. A legendás angol nóvavadász ezúttal is ablaküvegen keresztül észlelt, és az üstökös felfedezése csupán programja „mellékterméke” volt… Az új üstökös fényessége ekkor már 7 magnitúdó körül járt, míg látszó átmérője 18’ volt. A pályaszámítások szerint a kométa ekkor 0,2 CSE-re volt bolygónktól, melyhez rohamosan közeledett, május 11-én déltájban alig 0,031 CSE-re, vagyis 4,7 millió km-re száguldott el Földünk mellett. Ennek köszönhetően minden idők egyik „legszorosabb” üstökösközelségét észlelhettük.
Május 7/8-án már szabad szemmel is látható volt fényszennyezéstől mentes helyekről. Akkoriban még ólomlábon jártak a hírek, így a magyar amatőrök mit sem sejtve mentek ki az ég alá, hogy közülük hatan független üstökösfelfedezőkként írhassák be nevüket  mozgalmunk nagykönyvébe. Időrendben az elsők a Dombay-tónál észlelő amatőrök voltak: Gyimesi Lajos, Szőke Balázs és Zalezsák Tamás. 21:03 UT-kor Gyimesi Lajos figyelt fel a nem oda illő ködös foltra, mely 3,5 magnitúdós és 1 fok átmérőjű volt, közepén határozott maggal. Keszthelyi Sándor Pécs-Vasasról vette észre a vendéget (7×50-es binokulárral 4,5 magnitúdós összfényességet és 22’-es átmérőt becsült), majd Dömény Gábor és Ságodi Ibolya Mélykútról. A kométa ekkor a Draco fejénél járt.
Május 9-én borult volt hazánk fölött, 10-én azonban tiszta, hidegfront utáni égen szenzációs látvány tárult elénk: a zenitben, az  UMa szomszédságában 2–2,5 magnitúdós, másfél fokos üstökösfej tűnt fel. Erősebb nagyításnál szemmel látható volt, amint lassan mozog az égitest a csillagos égi háttér előtt. A gyors mozgású IRAS–Araki–Alcock egy nappal később már a Praesepe mellett „húzott el”, 12-én pedig a Hydra fejénél – ekkor láttuk utoljára. Bár a rádió és a televízió is hírt adott látogatásáról, sok amatőr mégse láthatta, és nem csupán a lassú információáramlás miatt, hanem azért is, mert az égbolt egészen más területén keresték. A földközelsége idején óránként 1 fokkal száguldó üstökös magvidéke is érdekes látvány volt: nagyobb nagyítással és komolyabb távcsövekkel észlelhettük a magból szökőkútszerűen kiáramló üstökösanyagot.
Amilyen gyorsan jött, úgy is távozott ez az egzotikus égi vándor.

Egy év – egy kép: csillagda Debrecenben (1984)

Már 25 év eltelt, hogy Kulin Gyurka bácsi felavatta a debreceni bemutató csillagdát – nézegetem az építés, az átadás, a működés diáit. Hosszas utánajárás eredményeként az akkori városvezetés felkínálta a csillagdaépítés lehetőségét az egyik épülő lakótelepi magasház tetején. Kedvünkért áttervezték a 14 emeletes ház tetőszerkezetét, hogy az fogadni tudja a kupolát. Majd a Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói a ház tetejét néhány méterrel tovább építették, egészen a kupola vázszerkezetéig. Szakkörünk tagjaival társadalmi munkában vállaltuk a kupola továbbépítését. Az öt és hatszögletű lapokkal határolt héjszerkezet Bocskai János ötlete volt, a kupola terveit pedig Piros András készítette el. Az első alumíniumlemezek felrakása után sejthető volt a hiba – „a sapka kisebb, mint a fej”. Az ipar nagyobbra építette a csillagda vázszerkezetét, de a kupola terveiben is akadt számítási hiba. Magam dolgoztam ki és számoltam át a kupola méretezését, amely a valós vázra épült.
Viszonylag hamar sikerült meggyőznöm az illetéseket, és újra indulhatott az építési munka. A kupolát összesen 19 tagunk 400 óra társadalmi munkában készítette el. A kupola alá egy Zeiss 100/1000-es tubus került, Zeiss Ib mechanikán, több kiegészítővel.
Április 10-én a város és a megye vezetői jelenlétében Gyurka bácsi felavatta a csillagdát. A nagyközönségnek Károlyi Gáborral és Szoboszlai Endrével közösen tartottuk a távcsöves és Baader-planetáriumi bemutatásokat a kupolában és az alatta lévő helyiségekben. Akkor még hétfőn nem volt TV adás, így a nyitvatartást hétfő estére tettük. Az első év mérlege: 2236 fizető látogató jött el. A távcsővel üstököst, holdfogyatkozást, Merkúr-átvonulást, okkultációkat figyeltünk meg. A kamerával asztrofotók készültek. A rendszerváltás után – hét év tündöklést követően – viharfelhők gyülekeztek az égen, és anyagai okokra hivatkozva fenntartónk végleg bezárta a debreceni csillagdát.

Egy év – egy kép: Üstökös-tanfolyam Szombathelyen (1985)

A Halley-üstökös 1986-os visszatérését elképzelhetetlen várakozás előzte meg. Az európai észlelők számára meglehetősen kedvezőtlen visszatérés észlelésére a nagyvilágban épp úgy készültek, mint hazánkban. Zajlott az élet! Egymás után jelentek meg üstökösökkel foglalkozó kiadványok, a Természettudományi Múzeum szép kiállítást rendezett az üstökös „tiszteletére”, a Neoton Família Halley című slágerével tisztelgett a nevezetes üstökös előtt, sőt, amatőrcsillagász expedíciók is szerveződtek a Halley görögországi megfigyelésére!
A komoly észlelőmunkát kívánta megalapozni az a csillagászati tanfolyam, amelynek résztvevőit mostani „évképünkön” láthatjuk. Ez az üstökösészlelési tanfolyam nem az első volt a sorban, hiszen a hazai megfigyelőmunka elősegítésére már korábban is szervezett ilyen, egy-egy észlelési területtel foglalkozó képzéseket Vértes Ernő, mozgalmunk fáradhatatlan aktivistája.
Természetes és logikus döntés volt az 1985-ös észlelési tanfolyam témájául az üstökösöket választani. Amint arról a Föld és Ég 1985/11. számában olvashatunk: „A négynapos tanfolyam összesen húsz órányi elméleti előadásán és három éjszakáján összesen mintegy 15 órányi megfigyelési gyakorlaton vettek részt a hallgatók. A tanfolyam résztvevői, mintegy harminc fő, valamennyien szakkörvezetők, illetve észlelő amatőrcsillagászok voltak. A tanfolyam előadói: dr. Kelemen János, dr. Szécsényi Nagy Gábor, Tóth Imre csillagászok, Újvárosy Antal, a kecskeméti planetárium igazgatója, ifj. Bartha Lajos tudománytörténész és Tuboly Vince, az Üstökös című lap szerkesztője. A gyakorlati bemutatókat az asztrofizikai obszervatórium munkatársai, dr. Tóth György igazgató, Vincze Ildikó csillagász és Horváth József könyvtáros vezették.”
Az Amatőrcsillagászati Megfigyelések Tanfolyamát augusztus 1–4. között bonyolították le. Nem sokkal később, augusztus 22-én Tóth Imre Piszkés-tetőn elkészítette az első hazai professzionális fotót az üstökösről, októbertől pedig a magyar amatőrök is megkezdhették folyamatos észleléseiket az egyre jobban fényesedő kométáról. Ez azonban – ahogy mondani szokás – már egy másik, feledhetetlen történet.

Egy év – egy kép: Csillagásztábor a Ráktanyán (1986)

Az 1986-os év eseménye kétségkívül a Halley-üstökös régen várt visszatérése volt, azonban számos más fontos dolog is történt az ég alatt. Ilyen volt például a ráktanyai táborhely kiépülése. Először 1986-ban tartott itt igazán nagyszabású táborokat a veszprémi Georgi Dimitrov Művelődési Központ. A számos turnus egyike volt csak a csillagásztábor, melyen a környékbeli gyerekek mellett ismert amatőrök is részt vettek, többek között a budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgáló szakkörösei. A mellékelt csoportképen, melyet Szeiber Károly készített 1986. július 5-én, ki-ki megkeresheti ismerőseit vagy egykori önmagát.
A ráktanyai észlelőhely 1986 augusztusában egy kisebb létszámú változóészlelő tábornak is otthont adott. A részvétel ingyenes volt, azonban segédkeznünk kellett a szállásként szolgáló katonai sátrak lebontásában, ami nem volt kis feladat. Ilyen kisebb-nagyobb munkák elvégzése fejében aztán a későbbiekben is gyakran észleltünk Ráktanyán. Beindultak a változós hétvégék, de természetesen más észlelési ágazatok kedvelői is otthonra leltek itt. A kilencvenes években nagyon komoly asztrofotós, üstökös- és mélyég-észlelő műhely alakult ki. Itt „mélyítette az eget” Bakos Gáspár a Vörös Ördöggel (a 44,5 cm-es Szitkay-féle Dobsonnal), itt változózott Kiss László, itt „hajtotta” az üstökösöket és a kisbolygókat Sárneczky Krisztián, itt fotózott Rózsa Ferenc és Sebők György – és még nagyon sokan mások.
1987-ben a Magyar Amatőrcsillagászati Társaság rendezett nyári tábort Ráktanyán, egy évre rá pedig megtartottuk a Meteor ’88 észlelőtábort, melynek mai folytatása a Meteor ’09 Távcsöves Találkozó. A Bakony mélyén rejtőző tanyán tartottuk első ifjúsági táborunkat 1991-ben, és itt alakultak át egyhetes táborból hétvégi találkozóvá a Meteorról elnevezett nyári összejöveteleink 1995-ben. Az évek múlásával azonban nem csak Ráktanyát, de Ágasvárat és Szentléleket és kinőttük, a mai nagylétszámú távcsöves találkozókat már csak a tarjánihoz hasonló befogadóképességű táborhelyek képesek kiszolgálni.
Ráktanya ma is fogad táborozókat (bővebben l.: www.raktanya.shp.hu).

Egy év – egy kép: Országos Szakköri Vetélkedő (1987)

A hetvenes évek volt a szakköri mozgalom aranykora (nem csupán a csillagászati szakköröké, hanem számtalan más szabadidős tevékenységé is), és még a nyolcvanas években is pezsgett a mozgalmi élet. A páros években a Csillagászat Baráti Köre tartotta találkozóit, a páratlanokban pedig szakköri vetélkedőt és szakkörvezetői tanácskozást szerveztek. Így volt ez egészen 1987-ig, az utolsó ilyen jellegű szakköri vetélkedőig.
A Föld és Ég 1988/6. számában megjelent tudósítás szerint kilenc ifjúsági és hat úttörő korú csapat mérkőzött meg az augusztus 20–24. között Győrött megrendezett vetélkedőn. Szembeszökő a budapesti Uránia szakköreinek dominanciája. Az úttörő kategóriát a budapesti Uránia Trió nyerte, második a debreceni Perseida Klub lett, míg a harmadik helyezett az Uránia II. csapat. Az ifjúsági versenyt az Uránia I. csapat nyerte, a második a győri Révai Gimnázium, míg a harmadik a debreceni Magnitúdó Klub lett.
1987-ben már a különböző csillagászati szabadidős tevékenységek állami finanszírozásának radikális csökkenését is észlelhették  a rendezvény résztvevői. Így ír erről Papp János, a cikk szerzője: „A versennyel párhuzamosan zajlott csillagászati szakkörvezetői tanácskozás érdekes beszámolóknak, előadásoknak és parázs vitáknak egyaránt színtere volt. A Csillagászat Baráti Köre jövőjéről vagy a szakköri mozgalom anyagi lehetőségeinek fokozatos, de egyre nyilvánvalóbb beszűküléséről éppúgy szó esett, mint – a jogszabályok adta lehetőségeket kihasználó – újonnan alakuló csillagászati társaságok általános ismeretterjesztői szerepéről, vagy az érdeklődés mindenhol tapasztalható csökkenő tendenciájának okairól és ennek megfordíthatóságáról.” Ezek a gondolatok ma is aktuálisak, hiszen a csillagászati civilszféra finanszírozása ma is probléma, akárcsak a tudományág iránti érdeklődés „csökkenő tendenciájának megfordítása”.
A csoportkép, melyet Papp János készített, a győri szakmunkásképző intézet előtt készült. A ZC 26-64 forgalmi rendszámú Trabant pedig egy letűnt korszakot idéz meg.
Az ifjúság számára szervezett vetélkedők ugyan nem szakadtak meg 1987-tel, azonban a következő szakkörvezetői találkozóra egészen 2007 áprilisáig kellett várnunk.

Egy év – egy kép: Nemzetközi Asztrofotós Konferencia (1988)

Az 1987-ben alakult Magyar Amatőrcsillagászati Társaság (MACSIT) egyike volt a nyolcvanas évek végén indult ígéretes csoportosulásoknak. A társaság észlelőbázist kezdett el kiépíteni Kötcsén, elkezdte forgalmazni a jénai Zeiss cég csillagászati optikáit és színvonalas rendezvényeket szervezett. 1987-ben indult Amatőrcsillagászati Courier című tájékoztatójuk, mely egy ideig kéthetente (!) jelent meg.
A balatonföldvári Nemzetközi Asztrofotós Konferenciának az ottani MSZMP-üdülő adott otthont szeptember 16–18. között. A konferenciára Ausztriából, Csehszlovákiából, Franciaországból, a két Németországból, Nyugat-Berlinből és a Szovjetunióból is érkeztek résztvevők. Az egyik legismertebb vendég a francia asztrofotós, Patrick Martinez volt, aki kiváló előadásai mellett 45 méter Kodak TP 2415-ös filmmel is megajándékozta a résztvevőket. (Az egyes előadások szövegét a Courier folytatásokban közölte.) Így emlékezik vissza a konferenciára az Amatőrcsillagászati Courier 1988/22–23. számában Tarnay Kálmán:
„Egyesületünk első jelentős nemzetközi szereplése volt a balatonföldvári I. Nemzetközi Asztrofotós Konferencia. Külföldi vendégeink igen jó benyomásokkal távoztak konferenciánkról, és talán a valóságosnál is jobb kép alakult ki bennük a magyar csillagászat helyzetéről. […] Folyamatosan érkeznek az előadóktól előadás anyagaik. A konferenciáról egyórás videofilm készült, amelyet a MACSIT december 4-i közgyűlésén bemutatunk. A konferencia után felmerült az a gondolat, hogy rendezzünk a későbbiekben hazai asztrofotós találkozókat is. […] Dany Cardoen, aki nagy távcsőépítési specialista, felajánlotta, hogy 1989 júniusát Magyarországon tölti, és segítséget nyújt a kötcsei csillagvizsgáló főműszerének megépítéséhez. Kérjük tagjainkat, hogy segítsék a távcső megépítését mind munkájukkal, mind pedig támogatók megszerzésével. (A távcső előrelátható költsége meg fogja haladni a félmillió forintot.) A konferencia költségeihez, mivel szponzorokat nem sikerült megnyerni magunknak, a MACSIT 22 000 Ft-tal járult hozzá. Jövő szeptemberben a MACSIT rendezi az IMC ’89-et (a Nemzetközi Meteoros Konferenciát) és az IMO (Nemzetközi Meteoros Szervezet) első közgyűlését.”
1988-at megidéző csoportképünk a Tihanyba tett kiránduláson mutatja a résztvevőket. Emlékkép az emulzió korából!

Egy év – egy kép: Napfoltok (1989)

A foltokkal borított napkorong mindenkor izgalmas látvány, különösen ezekben a mai, napfolttalan időkben. Húsz évvel ezelőtt viszont a bőség zavarával küzdöttek Napunk rendszeres észlelői: bőségesen volt mit rajzolni, fotózni. Utóbbit természetesen még hagyományos módon, filmmel folytatta a kevésszámú napfotós: Farkas László, Iskum József, Szeiber Károly és a többiek.
Idei utolsó „évképünket” Iskum József készítette 1989. szeptember 6-án 15:20 UT-kor, 100/1000-es refraktorral, melynek „lelke” egy 100/1000-es Zeiss AS objektív volt. Iskum József a rendszeres észlelések mellett több mint két évtizeden át vezette lapunk Nap-rovatát, sok-sok észlelővel tartva a kapcsolatot, és hűségesen, hónapról hónapra szállítva az aktuális rovatot. A rovat tartalma és terjedelme természetesen erősen függött a naptevékenyégtől. Minimumban rövidebb, maximumban hosszabb, „forgalmasabb” hónapokban pedig az állandóan változó foltcsoportok leírása, alkalmanként rajzok, fotók közbeiktatásával sem volt könnyű feladat. PU, U, proj., tá. – ugye sokaknak ismerősek ezek a rövidítések?
A felvétel természetesen még filmre készült, a panelkamerák amatőrcsillagászati alkalmazására még jó tíz évet kellett várnunk. Iskum József rendszeres napészlelői tevékenységét lakótelepi erkélyéről folytatta, Újpestről. Nagyvárosi amatőrként is képes volt értékes észleléssorozatot készíteni, napészlelőként pedig a fővárosból is tudta folytatni megfigyeléseit.

Egy év – egy kép: Csatlós Géza nem hisz a szemének (1990)

Az 1990-es év az újjáalakult MCSE  legnehezebb időszaka volt. Akkor még csak ismerkedtünk a „civil szféra” működésével, egyike voltunk azoknak a társadalmi szervezeteknek, amelyek az új, megváltozott körülmények között próbáltak fennmaradni. 1990 Magyarországán nem sokat értek a CSBK-időszak tapasztalatai. A Kulin György által felépített mozgalom akkor már jó ideje hanyatlott, a feladat 1989–90-ben az volt, hogy mentsük meg azt, ami megmenthető. A megváltozott körülmények mellett természetesen új lehetőségek is adódtak. A világ egyértelműen kinyílt számunkra!
Az észlelőtábori mozgalom több mint két évtizedes múltra tekintett vissza, ha az első igazán nagy létszámú, 1969-es jósvafői tábortól számítjuk a kezdeteket. A hetvenes-nyolcvanas évek nagy létszámú meteoros táborai után a nyolcvanas évek végén indultak útjukra a Meteorról elnevezett észlelőtáborok. A sorban a harmadik volt a Meteor ’90 észlelőtábor, melyen 182-en vettek részt, ami abban az időben rekordnak számított. Ez volt első igazi „családi” táborunk, melyen minden korosztály képviseltette magát.
A kedvezőtlen időjárás ellenére bőven akadt program: több beszámolót is hallhattunk a finnországi teljes napfogyatkozás expedícióról (honfitársaink ugyanúgy pórul jártak, mint tavaly, a kínai expedíció tagjai: a borult idő megakadályozta a jelenség észlelését). Az AAVSO első európai találkozójáról e sorok írója tartott beszámolót, Dán András a távcsőépítés titkaiba avatta be a hallgatóságot, Hegedüs Tibor pedig fotoelektromos fotometriára toborzott vállalkozókat. Szabó Sándor okkultációs, Papp Sándor mélyeges beszámolót tartott, Iskum József a Nap, Kocsis Antal a Hold észlelését népszerűsítette.
Az idők változását jelezte, hogy öt, határon túli (partiumi és erdélyi) amatőrtársunkat is vendégül láttuk. A korábbi években csak hallatlan nehézségek árán jöhettek hazánkba romániai amatőrtársaink.
A tábor résztvevői a szombathelyi Gothard Obszervatóriumot látogatták meg egy egész napos buszkirándulás során. A Meteor ’90 észlelőtábort a Budapest I. kerületi Tanács 10 ezer forinttal támogatta. Ez volt az újjáalakult MCSE első sikeres pályázata.
A ráktanyai tábor észlelési szenzációját a szabadszemes Levy (1990c)-üstökös jelentette, mely első derült éjszakánkon épp az M15 mellett haladt el. Lenyűgöző látvány volt a gömbhalmaz és a 3,5 magnitúdós üstökös párosa, mely legszebben Csatlós Géza 25 cm-es Newton-reflektorában látszott (képünkön). A kiváló képalkotású távcső egyike volt Géza sok-sok jól sikerült műszerének. Az idősebb amatőröknek nem kell bemutatni a Csatlós-tükröket, és a „Távcsőtükröt Csatlóstól!” szlogen is ismerősen hangozhat… A 90-es években Géza egyike volt az igen keresett tükörcsiszolóknak – azonban ez a kereslet mára szinte teljesen megszűnt az olcsó kínai távcsövek betörésével. Csatlós Géza – aki a kép tanúsága szerint mindig kapható egy kis mókára – ma is segíti a tükörcsiszoló amatőröket (elérhetőségét szívesen megadjuk az érdeklődőknek).

Egy év – egy kép: Sarki fény! (1991)

A 2000-es évek fényes sarkifény-jelenségei után nehéz elhinni, hogy hazánkban 1958 és 1989 között meglehetős sarkifény-ínség volt, igazán fényes jelenségeket csak 1989-től észleltek az amatőrök. A Meteor 1992/6. számában megjelent sarkifény-katalógusban, melyet Keszthelyi Sándor állított össze, 1960. október 6. és 1970. március 8. között egyetlen jelenség se szerepel. A „nagy amatőrcsillagász generáció” első kollektív sarkifény-élménye az 1981-es bakonyi Aquarida-táborhoz kötődik, amikor 51-en látták a július 25-i sarki fényt (l. Meteor 2009/3., 64. o.).
1991. november 1-jén már jelentkezett egy halványabb sarki fény, amelyet Batthyány Ferenc Komoróról, Bozány Imre pedig Csitárról észlelt. Az „igazi” jelenség azonban november 8-án köszöntött ránk: Károly Lajos Körmendről, Simon Imre Velencéről, Havassy Dóra és Tepliczky István Tatáról, Fülöp József András Bólyból, Nyírő Lajos pedig Lepsényből észlelte a jelenséget. A legnépesebb észlelőcsapat ideális körülmények mellett, Ráktanyáról figyelte meg az északi fényt: Hevesi Zoltán, Kálóczy Péter, Kiss László, Mizser Attila, Osvald László, Pap Csaba, Sebők György és Voith Petra.
A jelenségről Fülöp József András adta a legrészletesebb leírást, idézzünk belőle! „A homogén vörös szín mindvégig alapul szolgált a halványfehér […] fényesebb szálaknak, de időnként és helyenként érdekes felerősödő bíbor vagy élénkvörös árnyalatot kapott. […]  Néha különösen kifényesedett és kiterebélyesedett, az UMa »rúdvégétől« a Cyg keresztjéig tartott. […] A látvány szépsége az ismeretterjesztő könyvekben bemutatott aurórafotókkal vetekedett.”
Kereszturi Ákos, a szabadszemes rovat akkori vezetője nem véletlenül adta összefoglalójának a „Vörös november” címet. November 7-e akkor már második éve nem volt piros betűs ünnep. 1991. november 8-ára pedig már az ideiglesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok is elhagyták Magyarországot.

Egy év – egy kép: A Szegedi Csillagvizsgáló (1992)

A Szegedi Tudományegyetem (akkor még József Attila Tudományegyetem) 1990 nyarán a csillagászat iránt érdeklődő Csákány Béla matematika professzor, akkori rektor kezdeményezésére létrehozta a Szegedi Csillagvizsgáló Alapítványt 500 000 Ft alaptőkével. Akkoriban, a rendszerváltás után születtek az első alapítványok. A kitűzött cél az volt, hogy felépítsünk egy obszervatóriumot, és elhelyezzük benne a korábban az Odesszai Egyetemtől műszercsere keretében kapott 40 cm-es főtükör átmérőjű Cassegrain típusú távcsövünket.
Megkezdődött a pénz gyűjtése. Sikerült támogatást szerezni az Oktatási Minisztériumtól, és szponzorok kitartó, személyes megkeresése után számos szegedi vállalat, cég adott anyagi segítséget vagy ajánlott fel anyagot és munkavégzést. 1991-re összegyűlt 3,5 millió Ft, és még abban az évben az alapítvány szervezésében felépült a csillagvizsgálónk Újszegeden, a Kertész utcában, a Füvészkert sarkából lekerített kis területen. Persze ez nem volt túl egyszerű, a műszaki vezetők és a kivitelezők váltakoztak, a tervektől is itt-ott el kellett térni. Az akkori fizikus hallgatókkal mi is sokat dolgoztunk a terepen (egy nagyobb emelés miatt ezt azóta is bánja a gerincem).
Az épület kissé szokatlan, trapéz alapú, lépcsőzetes lapos tetővel. Utóbbi azután sok gondot okozott, az alatta lévő előadóterem beázott, és nem volt hely a kisebb távcsöveknek. (2006-ban sikerült egy új, nagy területű sík födémet, észlelő teraszt készíttetnünk, erről a Meteor 2008/10. számában írtunk.) A felső szinten 5 méter átmérőjű, henger alakú a távcső helyisége. A hagyományos félgömb kupola helyett két oldalra széttolható tető készült. Ez sokkal olcsóbb, nem kell forgatni, és kinyitása után gyorsan kiegyenlítődik a hőmérséklet a környezettel. A kb. 700 kg tömegű távcső az épülettől független vasbeton oszlopra került. (A 40 cm-es távcsövet azóta kétszer teljesen átalakítottuk, mára csak a főtükör és az oszlop egy része az eredeti. Képei megtekinthetők a honlapunkon: http://astro.u-szeged.hu, a Csillagvizsgáló gombnál.) A kutatási programunkban főleg pulzáló és fedési változócsillagok, valamint kisbolygók és üstökösök megfigyelése szerepelt. A távcsőre kezdetben fotoelektromos fotométert, majd CCD-kamerát szereltünk fel.
A csillagvizsgáló megnyitó ünnepsége 1992. július 6-án volt. Azóta minden péntek este fogadjuk a látogatókat, kiselőadásokat és távcsöves bemutatókat tartunk csoportok és érdeklődők számára.
Az MCSE Szegedi Helyi Csoportja 1994 óta – először Kiss László, majd Székely Péter vezetésével – minden évben rendezett egész napos őszi amatőrcsillagász találkozót. Ezeken sokan részt vettek az ország más részeiről is. A jó hangulatú szakmai kiselőadások, észlelési- és útibeszámolók után a csillagvizsgáló műszereivel végzett megfigyelésekkel zárult a program.

Az MCSE Szegedi Csoport  honlapja:
szeged.mcse.hu

Egy év – egy kép: R-Klub (1993)

Egyesületünk keddi ügyeleteinek majd’ nyolc éven át adott otthont a Budapesti Műszaki Egyetem R Klubja. Itt indultak ma is tartó keddi előadás-sorozataink, és az R Klub adott otthont változós találkozónknak éppúgy, mint 1994. évi közgyűlésünknek is. Hogy ott lehettünk, és természetesen ingyenesen lehettünk ott, az Zala Szilárdnak, a klub vezetőjének volt köszönhető. A humán műveltségű színházi ember számára természetes volt, hogy „a csillagászok” is otthonra leljenek a klub falai között.
Jó helyen volt az R Klub, közel a Petőfi hídhoz, ezért nem csoda, hogy keddenként népes társaság gyűlt össze, hogy egyesületi életet éljen A kilencvenes évek elején még nem volt általánosan elterjedve az internet, így aztán az emberek személyesen beszélték meg ügyes-bajos dolgaikat. Volt úgy, hogy telefonon se jelentkeztek be egymáshoz, mert akkoriban még vonalas telefonnal se voltunk úgy ellátva, mint manapság. Mindez ma már úgy hangzik, mint egy mese, pedig igaz volt, így is lehetett élni…
Milyen volt egy tipikus R Klub-est? Akkoriban még különböző csomagokkal jöttem-mentem, melyekben kitüntetett helye volt az MCSE-kiadványoknak – hátha valaki be akar lépni, és akkor mindjárt a kezébe tudom adni az évkönyvet és az Meteor-számokat. Egy szem diavetítőnket is hozni-vinni kellett, ha éppen volt előadás. (Notebook? Projektor? Ugyan!) Ha épp nem volt előadás., akkor is 2–3 órát töltöttünk a klubban, és éltük az MCSE életét. Mint ezen a képen is, mely valamikor ’93 tavaszán készülhetett.
Bal oldalon Vicián Zoltán legfrissebb üstökösészleléseit adja át rovatvezetőnknek, Sárneczky Krisztiánnak (utóbbi fehér pólóban látható). Mögöttük, a sarokban Csizmadia Szilárdékkal beszélgetek. „Miénkittatér” feliratú pólóban Kereszturi Ákost láthatjuk, tőle jobbra Havassy Dóra áll. Aki döbbenten néz a vaku fényébe, az Csatlós Géza, kezében okulár. Aki szigorúan néz az objektívbe, az Kárpáti Endre, régi amatőrtársunk. Aki hátrafordul, az Nagy Zoltán Antal, a Messier-klub elindítója és a Bucsop vezetője. Az ablaknál Rózsa Ferenc áll és üzletel üzletfeleivel. Akkori elnökünk, Ponori Thewrewk Aurél is szerepel a képen (a függöny előtt ül).
Milyen jó, hogy a fotón szereplők többségét ma is sorainkban tudhatjuk!

Egy év – egy kép: Üstökös-becsapódás a Hármashatár-hegyről (1994)

Nehéz helyzetben vannak a budapesti amatőrök, ha a városhatáron belül keresnek észlelőhelyet. Nemcsak a fényszennyezés jelent problémát, hanem az is, hogy tökéletes nyugati horizontot adó hely már alig akad, ami akkor jelent problémát, ha alacsonyan látható, ritka jelenségeket szeretnénk észlelni. Az egyik legjobb megfigyelőhely a Hármashatár-hegy, melynek csúcsára 1994-ben még fel lehetett hajtani autóval, kipakolni a távcsöveket, hogy többé-kevésbé zavartalanul észleljük az égi eseményeket.
A Shoemaker–Levy-üstökös 1992-es szétszakadása ma már történelem, ez egyike volt a Naprendszerben észlelt legizgalmasabb eseményeknek. A Jupiter árapályhatása által 22 darabra szaggatott „üstökösvonatot” 1993 márciusában fedezte fel a Shoemaker házaspár és David Levy. Hamarosan megérkeztek az előrejelzések, melyek szerint az üstökösdarabok 1994. július 16–22. között az óriásbolygóba fognak csapódni – sajnos a Jupiter túlsó oldalán, de volt rá remény, hogy a becsapódásnyomokat többé-kevésbé észlelni lehet majd a bolygó felhőzetén. Akkor még nem lehetett tudni, mennyire lesz látványos az eseménysor, volt olyan modell, amely szerint világos foltok alakulnak ki a becsapódások nyomán, és voltak olyan elképzelések is, hogy nem is lesz látható elváltozás az óriásbolygó felhőzetén.
Július 16/17-én lélegzetvisszafojtva figyeltük a SEDS és a JPL ftp-szervereit (hol voltak akkor még a mai informatív portálok…). Ezeken a „lelőhelyeken” a minden különösebb bejelentés nélkül megjelenő kép- és szövegfájlokat figyeltük, és az egyre-másra feltöltött állományokat csigalassúsággal „leeftépézve”, majd az egymás után leérkező képeket megnyitva először hitetlenkedtünk, majd ujjongtunk, végül egyre bizakodóbban reménykedtünk abban, hogy az éjfekete, rendkívül látványos becsapódásnyomot (majd a későbbi nyomokat is) saját szemünkkel, amatőrtávcsövön keresztül is meg tudjuk figyelni.
Ezt követően minden gondolatunk a nagy becsapódás észlelése volt. 1994 Budapestjén nem volt nyáron is nyitva tartó bemutató csillagvizsgáló Budapesten, ezért felkerestük Csatlós Gézát, és 25 cm-es Newtonjával próbáltuk észlelni a foltokat. Jól látszottak, de Géza lebetonozott udvaráról csapnivaló volt a seeing. Másnap kisebb expedíciót szerveztünk a Hármashatár-hegyre, ahol a jó horizont és a füves környezet jobb észlelési viszonyokkal kecsegtetett. Ezen a kitelepülésen készült „évképünk”.
Csatlós Géza 25 cm-es Newtonja mellett két 80 mm-es Zeiss-refraktort és egy 63/840-es Zeiss Telematort is magunkkal vittünk. Már a szürkületben megkerestük a Jupitert, és első pillantásra szinte kiverték a szemünket a hatalmas, szinte éjfekete becsapódásnyomok, melyek az egész felszín legfeltűnőbb részletei voltak, már 34x-es nagyítással is!
A ritka látványosságot természetesen megmutattuk a hegyen kirándulóknak is, akik nagyon hálásak voltak a váratlan távcsöves bemutatóért. Ezeket a feledhetetlen pillanatokat örökítettem meg a fotón, melyen amatőrtársaim sziluettjei láthatók a szürkületi égi háttér előtt (Kereszturi Ákos, Sárneczky Krisztián, Csatlós Géza és Sebők György). Aki alaposabban megnézi a www.mcse.hu fejlécét, ott is ezt az észlelőtársaságot láthatja.
Az évtizedek során sokféle égi jelenséget láthattam, de a legnagyobb észlelési élménysorozatot kétségkívül az 1994-es becsapódás foltjai jelentették.

Egy év – egy kép: IAPPP (1995)

Pontosan 30 évvel ezelőtt, 1980 júniusában Douglas S. Hall és Russell M. Genet létrehozott egy nemzetközi szervezetet a fotoelektromos fotometria csillagászati alkalmazásainak az amatőrcsillagászok köreiben történő népszerűsítése, tudományos igényű mérésekre alkalmas fotométerek építése, és szabályos használatának elősegítése céljából: ez lett az IAPPP (International Amateur-Professional Photoelectric Photometry = Nemzetközi Amatőr–Professzionális Fotoelektromos Fotometria). A szervezet „magyar szárny”-ának vezetője sokáig Dr. Szeidl Béla volt, az ő kérésére vette át a vezetést Hegedüs Tibor 1991-ben. Ez idő tájt még a fotomultiplierekkel épített fotométerek voltak „divatban” (bár ebben az időben amerikai laboratóriumokban már megszületett a forradalmi újdonság: a CCD). Ezek viszonylag drágán, és a szocialista gazdaság „áldásainak” köszönhetően nehezen beszerezhető eszközök voltak, házi megépítésük pedig nagy elektrotechnikai hozzáértést igényelt – mégis voltak hazai próbálkozások: pl. a sokak által ismert, és szeretett néhai Sári Gyula saját készítésű fotométere.
Idehaza viszonylag kevés érdeklődőt vonzott a téma, ezért a „Magyar Szárny” szűkös tagsága mellett neves, a változócsillagok fotomultiplieres fotometriáját aktívan művelő külföldi amatőrök és szakemberek részvételével megrendezett nemzetközi találkozók megszervezését tartottuk fontosnak a téma népszerűsítésére.
A kép az ötödik, és egyben legnagyobb látogatottságú „Regionális IAPPP Meeting” bajai megrendezésének (1995. április 28–30.) csoportképe, a rendezvénynek otthont adó Pártok Háza előtti területen készült. A képen látható személyek között nagyon neves profi szakembereket és ismert amatőröket is láthatunk! Álló sor, balról: Kovács Attila, Gojko Djurasevits (Belgrád), Vinkó József, Marek Drzódz (Lengyelország), Mizser Attila, Kiss László, Szatmáry Károly, Kaszás Gábor, Karol Petrik (Galgóc, Szlovákia), L. Chinarova (Odessza, Ukrajna), Alexandru Dumitrescu (Bukarest, Románia), Zajácz György, ismeretlen, Szécsényi-Nagy Gábor, Dajka Emese, Anton Paschke (Svájc), Papp István, Balázs Lajos, Horváth Alexandru (Temesvár), ismeretlen, Frontó András, Helen Rovithis (Athén, Görögország), Farkas László (Temesvár), Ignacio Olivares-Martin (Spanyolország), Petros Rovithis (Athén, Görögország), ismeretlen, Gabriela Oprescu (Bukarest, Románia), Augustin Skopal (Szlovákia), Valentin Kartenikov (Odessza, Ukrajna), Szombat-Bodor Aranka, takarásban lévő arc, Csizmadia Szilárd, Octavian Gherega (Temesvár), Szabó Róbert; guggoló sor: Waldemar Ogloza (Lengyelország), Vincze István (Belgrád), ismeretlen, Spányi Péter, Nicola Iacovone (Olaszország), Hideo Sato (Japán), Borkovits Tamás, Mezző Zoltán. A konferencia igen sikeres volt, külön kiadvány is készült az elhangzott előadások írásos anyagából.

Egy év – egy kép: Mi van a dobozban? Napsarló! (1996)

A kilencvenes közepétől két eseményre készültünk nagyon: a Hale–Bopp-üstökös 1997-es látogatására és az 1999-es teljes napfogyatkozásra. Az 1999-es évre nem csak azért készültünk, hogy minél több észlelési élményre tegyünk szert, hanem azért is, mert a teljes napfogyatkozás nagyszerű lehetőséget jelentett arra, hogy a csillagászatot minél szélesebb körben népszerűsítsük.
Ma már milliók emlékében él ott a két és fél perces nappali sötétség emléke, de 1996-ban, amikor képünk készült, talán csak néhány tucatnyi amatőr mondhatta el magáról, hogy látott már teljes napfogyatkozást. Ahogy akkoriban mondogattuk, 1999. augusztus 11-e főpróbája 1996. október 12-ére esett, ugyanis aznap 60 százalékos részleges napfogyatkozást figyelhettünk meg Magyarországról. Érdekes módon a nagyközönségnek nemhogy totalitás-élménye lett volna akkoriban, de – főleg a fiatalok – részleges napfogyatkozást is kevesen láttak. Nem számítva a nyolcvanas-kilencvenes évek „alig-fogyatkozásait”, melyek láthatóságát az időjárás is erősen befolyásolta, a legutóbbi látványos, jól észlelhető részleges napfogyatkozás 14 évvel korábban, 1982 decemberében történt.
1996. október 12-én egész nap felhőtlen, ragyogóan derült ég borult fölénk, ideális körülmények mellett figyelhette az ország a jelenséget. A „központi” bemutatóhelyet – az akkori igazgató, Horváth András szívességéből – a budapesti Planetárium mellett alakítottuk ki, ahol távcsöves bemutatóval és kihangosított előadásokkal vártuk az érdeklődőket. Nem ez volt az első közös programunk a Planetáriummal, hiszen 1994 júliusában (üstökösbecsapódás) és 1995 augusztusában (szaturnuszgyűrű-átfordulás) is népes bemutatókat tartottunk az épület melletti parkban.
Az egyik legfontosabb probléma az volt, hogy miként tudjuk megóvni az érdeklődők szemének épségét. A napfogyatkozás-néző szemüvegek akkoriban még nem terjedtek el, így a minél erősebb (13-as fokozatú) hegesztőüveget javasoltuk biztonságos megfigyelésre, illetve a lyukkamerát. (A sokak kö-rében népszerű kormozott üveget mint rossz megoldást hoztuk fel.) 1996-os évképünkön épp egy lyukkamerát láthatunk működés közben. A dobozt, amibe kicsit félve néz bele a képen látható kisfiú, Kereszturi Ákos készítette, aki már akkor is számos jó ötlettel segítette nagybemutatóinkat. Az apró nyíláson beszökő napfény a doboz átellenes oldalán figyelhető meg, a sötétben pedig nagyon feltűnő a kontrasztos sarló. Csak merje bedugni a gyerek a fejét a dobozba!
Bemutatónkon mintegy másfélezer érdeklődő vett részt. Sokan néztek bele napszűrős távcsöveinkbe, vagy kivetítéssel követték figyelemmel a feljeményeket. Hegesztőövegeinket körbeadtuk (a végén mindegyiket hiánytalanul visszakaptuk). Voltak kreatív résztvevők is, egy lány gyertyaláng fölött kormozta be szemüvegét, egy amatőrtársunk pedig floppyból készített magának napfogyatkozásnéző alkalmatosságot.
A főpróba-napfogyatkozás természetesen az elektronikus média érdeklődését is felkeltette: az eseményről az MTV, a Duna TV és a TV3 híradói tudósítottak.

Egy év – egy kép: A Hale–Bopp a Normafánál (1997)

A századvég fényes üstököse volt a Hale–Bopp, mely az üstökös „leg”-ek közé is bevonult. Alan Hale és Thomas Bopp 1995 nyarán fedezte fel az üstököst, és már a legelső előrejelzések is rendkívüli üstökös látogatását jövendölték. 1997 tavaszán, a kora esti égen több mint két hónapon át követhettük a rendkívül fényes üstököst, mely a nagyközönség figyelmét is magára vonta.
Óriási várakozás előzte meg a Hale–Bopp érkeztét. Az üstökös észlelésére, fotózására sokan készültek, több amatőrtársunk kimondottan az Hale–Bopp miatt kezdett el ismét észlelni (és szerencsére máig nem hagyta abba az égbolttal való foglalatoskodást).
„Évképünk” 1997. március 29-én készült, az üstökös földközelsége alkalmából tartott budapesti bemutatón. Aznap este a Normafa melletti Anna-rétre hívtuk a főváros lakosságát egy kis közös üstökösnézésre. Minden idők egyik legsikeresebb bemutatója lett ez az este, hiszen száraz, nagyon tiszta időben állíthattuk fel távcsöveinket (összesen 17 műszert számoltam össze a réten), szükség is volt erre a fokozott készültségre, hiszen aznap este több ezren látogattak fel a Normafához, köztük Ponori Thewrewk Aurél is, aki arról számolt be, hogy bemutatónk óriási forgalmi akadályt okozott a hegyen. A kocsisor vége a víztoronynál állt, mint a havas hétvégeken, amikor a főváros síelő közönsége ellepi a Normafa környékét. Azt, hogy nagy lehet a dugó, lehetett sejteni az észlelőrét nyüzsgéséből is, hiszen folyamatosan áramlottak az érdeklődők távcsöveinkhez.
Az üstökös mindenkit sokkoló látványa mellett a szokásos „menüvel” szolgáltunk: üstökösképekkel, animációkkal minden mennyiségben. A vadul lobogó vetítővászon ugyan időnként erősen csökkentette a vizuális élvezetet, de a viharos szélben nem is lehetett többet várni egy lepedőkből összerótt tábori alkalmatosságtól. A rendezvényre tartalékolt 1500 db színes Hale–Bopp-szóróanyag az utolsó példányig elfogyott, és bizonyos, hogy nem mindenki járult az erdő szélén  rejtőző „láthatatlan” MCSE-pulthoz.
A nagy érdeklődésre való tekintettel április 12-én is tartottunk bemutatót, a Hadtörténeti Múzeum előtti bástyasétányon. Azon a rendezényen már „csak” 800–1000 fő vett részt. A két nagybemutató lebonyolításából pedig összesen 35 tagtársunk vette ki a részét (a távcsöves bemutatáson kívül szállítás, hangosítás, az érdeklődők fogadása, tájékoztatása stb.).
 A felvételen, mely a Normafa melletti Annaréten készült a budapesti égen is rendkívül feltűnő üstökös alatt Szitkay Gábor legendás 15,5 cm-es Starfire-refraktorát láthatjuk. Vajon az egymást melengető pár merre járhat most, 2010 őszén?

Egy év – egy kép: Hegyhátsál,  Scutum Csillagvizsgáló (1998)

Hegyhátsál a hetvenes években került fel amatőrmozgalmunk térképére, amikor Tuboly Vince megkezdte észleléseit, és nem sokkal később országos üstökösészlelő hálózatot szervezett az apró Vas megyei községből. Hegyhátsál (vagy ahogy a helyiek mondják: Sál) lakosainak száma 153 fő volt 2008. január 1-jén, de a hetvenes években se lakhattak ott sokkal többen.
Ma két ismert amatőr is lakik Hegyhátsálon, Tuboly Vince és Horváth Tibor – nevük bizonyára sokak számára ismert.
„Évképünk” 1998. október 23-án készült, a Scutum Csillagvizsgáló avatásán. Horváth Tibor letolható tetős kis csillagvizsgálóját sokan megirigyelhetik, de még többen lehetnek, akik a fölé boruló sötét, tejutas ég miatt irigykednek.
Az észlelőhelyiség alapterülete 2,6×2,4 m, az épület fekvése kelet–nyugati irányú. Az épület vasvázas, mely 055-ös bordás lemezzel van borítva és a nyári napsütés miatt belül hőszigetelve. A tető aluminiumból készult, és nyugati irányba kerekeken letolható.
A csillagda főműszere, melynek tubusvége látható a képen, egy 260/3200-as Makszutov–Cassegrain-távcső. Az optikák a Krími Asztrofizikai Obszervatóriumban készültek, az optikai szerelést Csarnay Zoltán végezte. A keresőtávcső optikái MOM gyártmányúak (TZK). A műszert egy Gemini G-41 Observatory mechanika hordozza, a vezérlőelek-tronika Gemini Pulsar gyártmányú. Számos kisebb műszer is megtalálható a csillagda arzenáljában. 110/1650-es Zeiss AS refraktor,  Takahashi FS 102 apokromát, Celestron C8, 140/500-as Schmidt–Newton – és még lehetne folytatni a sort.
A digitális képrögzítés Finger Lakes Instrumentation típusú FLI CM2-1 (back illuminated) és CM-9 CCD-kamerákkal folyik, az asztrofotózást 2,8/200-as Sonnar 4/300-as Sonnar, 5,6/500-as Pentacon, és 100/1000-es MC Rubinar teleobjektívek segítik.
A műszerekhez 6, 8, 12,5, 25, 32, 40 mm-es Pentax- és Zeiss-okulárok tartoznak. Napészleléshez 10 cm átmérőjű vizuális és fotografikus Thousand Oaks típusú szűrőket, valamint Proxima gyártmányú Herschel-prizmát használnak.
Mindez kiderül a csillagda honlapjáról, melynek címe: www.scutum.hu.
Ebből a magán-csillagvizsgálóból és a helyi amatőrök lelkesedéséből nőtt ki az utóbbi években egy még nagyobb „vállalkozás”, a Hegyháti Obszervatórium.

Egy év – egy kép: Telefonáljon és nyerjen! (1999)

Hanyas vagy? 1970-es? Akkor mi fél szavakból is értjük egymást. Ha azt mondom: augusztus, azt mondod: 11! Ha azt mondom: gyémántgyűrű, azt mondod: totalitás. Ha azt mondod: Petőfi, azt mondom: fél szemére! Ha azt mondom: Siófok, azt mondod: M 5-ös, 100-as kilométerszelvény. És végül ha azt mondod: Napvadász, azt mondom: Telescopium.
1999 a magyar csillagászat csodálatos éve volt. Szűk két és fél percnyi sötétség hozta meg számunkra a közfigyelmet, a nagy kollektív készülődést – aligha volt olyan magyar polgár, aki ne hallott volna abban az évben a teljes napfogyatkozásról. Augusztus 11-én felbillent az ország, mindenki a totalitás sávjába igyekezett, elsősorban Siófokra, de sok más Balaton-parti településre is, hiszen a sötétség telibe találta a Magyar Tengert. Televíziós műsorok, rádiós kvízek, előadás-sorozatok, napfogyatkozás-vetélkedők – és még hosszan lehetne sorolni, hányféleképpen készült az ország a Nagy Fogyatkozásra.
Augusztus 11-én déltájban amatőrök sokasága kattogtatta fényképezőgépét – köztük e sorok írója is –, hogy megörökítse azt az égi eseményt, melyre oly’ sokáig vártunk. Voltak, akik évtizedekig várakoztak, hogy a csoda házhoz jöjjön. (Aznap este megfogadtam, ha még egyszer szerencsém lesz egy teljes napfogyatkozáshoz, nem fogok kattogtatni, csak tátott szájjal bámulni.)
A közszolgálati televíziók több órás élő műsorral kedveskedtek hazánk fogyatkozó népének. Szombathelyen az ELTE Gothard Obszervatóriumából közvetítették a jelenséget, Balatonszéplakon egy szálloda tetejéről, Szegeden egy szálloda parkjából, de még Ópusztaszerről is kaphattunk közvetítést (utóbbi helyszínen sámánok exponálták magukat jelentős létszámban, nem nagyon tudni, hol lehettek az utóbbi ezer évben). Csillagászok és meteorológusok mellett néhány asztrológust is megszólaltattak ezekben a műsorokban, máig rejtély, hogy mi okból. Meglehet, az asztropolitikai korrektség szellemében. Azt mindenesetre sikerült elérni, hogy 1999 Magyarországán jó páran inkább a szoba sötétjét választották, nehogy megártson nekik a fogyatkozás.
A teljes napfogyatkozás körüli események első számú mozgatója az Első Magyar Napvadász Kft. volt, mely a napfogyatkozás utáni vadászatban nem csupán fogyatkozásnéző szemüvegek forgalmazását végezte, hanem diákpályázatokat is támogatott (Kismedve, Nagymedve), továbbá iskolai előadásokat szervezett. Mindez természetesen meglehetősen nagy reklámhadjárattal járt együtt, aminek egyik látványos eleme volt a napfogyatkozás-óriásplakát. Szükség is volt erre a felvilágosító kampányra, hiszen senki nem kívánhatta, hogy akár csak egyetlen személy is látáskárosodást szenvedjen. Sajnos mégis volt ilyen, a napfogyatkozás „szemsebesültje” azonban szánt szándékkal nézett bele a tűző napfénybe, tudván tudva, hogy komoly szemkárosodásra tehet szert. Megszerezte.
Az 1999-es évet megidéző kép Dunakömlődön készült, pécsi amatőrök guggolnak a napfogyatkozás-óriásplakát előtt. A hatalmas reklámhordozó a napfogyatkozás-néző szemüveget népszerűsíti, továbbá egy telefonos nyereményjátékot. Hogy mit lehetett nyerni, az ma már nem fontos. Azon az augusztus 11-én mindenki nyert valamit: a teljes napfogyatkozás élményét. Talán ez volt az utolsó nap, amikor mi, magyarok felhőtlenül tudtunk örülni valaminek, pártállásra való tekintet nélkül.
Csillagászati szempontból az 1999-es év 223 napig tartott. Egészen pontosan augusztus 11-éig…

Egy év – egy kép: Ezredvég (2000)

Csak tíz év telt el 2000 óta, mégis, mennyi mindenben megváltozott világunk! Mi is foglalkoztatott bennünket az évezred utolsó vagy az új évezred első évében? Hát éppen az, hogy vajon melyik évvel kezdődik az új évezred. Többek közt erről is vitatkoztunk a Meteorban és az akkoriban fénykorát élő Csilla nevű levelezőlistánkon. 2000-ben már volt Coordinator 2000 (cikket is közöltünk róla), és megszületett a Bűvös Doboz naptávcső. Vagyis megszületett Virág Pál cikkének magyar fordítása, ugyanis Kanadába kivándorolt amatőrtársunk terjedelmes cikket írt különleges távcsövéről a Sky and Telescope számára. 2000-ben volt tíz éves a HST, és 2000-ben volt először valóban dupla terjedelmű nyári összevont számunk. Az amatőrök még nem különféle módosított EOS-mutációkkal gyűjtötték a csillagfényt – a sláger akkor még az AmaKam volt, az első magyar fejlesztésű amatőr CCD-kamera. 2000-ben tartották meg a III. Kulin György Csillagászati Vetélkedőt, és 2000-ben avatták újra, vagyis ismét megnyitották Miskolcon a bemutató csillagvizsgálót, immár Dr. Szabó Gyuláról elnevezve. 2000 szeptemberében hazánkban járt a Vixen kereskedelmi igazgatója, T. Kawai, aki az újbudai Karinthy Szalonban tartott tájékoztatót az érdeklődő amatőrök számára.
Ha a sok-sok esemény közül mégis ki kell választani egyet, akkor a miskolci csillagvizsgáló május 24-i avatóján készült csoportképet választom. A kilencvenes évek bemutató csillagvizsgálóink sötét évtizede volt, számos ilyen intézmény megszűnt, mivel megszűnt a fenntartó, és a megváltozott körülmények között nem sikerült biztosítani a működtetést. A miskolci csillagda is hosszú évekre bezárt, hogy annál nagyobb öröm legyen újra megnyitni. Ma is várja az érdeklődőket, üzemeltetéséből MCSE-tagok is kiveszik részüket.
A dr. Szabó Gyula által a hatvanas években létrehozott toronyházi csillagvizsgáló egyike volt nagymúltú, jelentős bemutatóhelyeinknek, elvesztése már csak ezért is lett volna fájdalmas. A megnyitón felavattunk egy emléktáblát is, melynek szövege: „Dr. Szabó Gyula, 1914–1991, tanár, meteorológus, csillagász, a diósgyőri Uránia Bemutató Csillagvizsgáló alapítójának és első vezetőjének emlékére. Diósgyőri Gimnázium, Miskolci amatőr csillagászok. 2000. május 24.”
A ceremónia alkalmával készült csoportképen sok régi amatőrt felfedezhetünk – természetesen tíz évvel fiatalabb „kiadásban”. A figyelmes szemlélő még azt is észreveheti, hogy a hátsó sor szinte pontosan követi a látóhatár vonalát.

Egy év – egy kép (1946-1963)