VI. Országos Kulin György Csillagászati Diákvetélkedő

A Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló Intézet, a Gothard Asztrofizikai Obszervatórium, a Magyar Csillagászati Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kísérleti Fizikai Tanszéke és Csillagvizsgálója, valamint a TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete ismét országos diákvetélkedőt hirdet, két kategóriában (általános iskolai és középiskolai) a 2013/2014 tanévben.

A versenyfelhívás legfontosabb tudnivalói:

1. A vetélkedőre hazai és határon túli magyar ajkú, a 2013/2014. tanévben általános vagy középiskolába járó diákok jelentkezését várjuk. A vetélkedő két kategóriában zajlik: az I. kategóriába az általános iskolás (elsősorban felső tagozatos) ill. középiskolák 6-8. osztályba járó diákjai jelentkezését várjuk, míg a II. kategória a középiskolások 9-12. osztályba járó diákjaié.

2. A vetélkedőre általánosiskolák részéről 3 fős csapatok nevezhetnek – a középiskolás kategóriában egyének.

3. Az I. általános iskolai kategória fő célja a csillagászati ismeretek játékos próbája, az életkori sajátosságokat is figyelembe vevő módon és szinten. A II. középiskolás kategória célja a legtöbb csillagászati ismerettel rendelkező, legtehetségesebb diákok felkutatása, és hazánkat a 2014. évi nemzetközi diákolimpián képviselő csapat tagjainak összeválogatása. Ezért ebben a kategóriában folyó versengés során fokozatosan nehezedő fordulókra kell számítaniuk a jelentkezőknek!

4. A verseny lebonyolítási módja:

            *
3 internetes forduló, web-en meghirdetett feladatokkal, és elektronikus formában beküldendő megoldásokkal (2013. október vége és 2014. március vége közt)

            *
a legjobb 10 csapat (általános iskolai kategória), ill. a legjobb 15 egyéni versenyző (középiskolai kategória) nyilvános döntője (várhatóan 2014. áprilisában), amelyen az első 3 helyezettek értékes jutalmakat kapnak, a 4 legjobb középiskolás ezen felül bejut
a 2014. évi diákolimpiára felkészülő magyar csapatba.

5. A nevezési díj 1500 Ft/csapat (ill. a középiskolai kategóriában 500 Ft/fő), amit majd a nevezéssel egy időben kell befizetni átutalással a verseny honlapján, ill. a későbbi részletesebb tájékoztatókban megadott bankszámlára.

6. A nevezés az első forduló megoldásainak beküldésével egyidejűleg történik e-mailben.

7. Az első forduló beérkezési határideje utáni nevezéseket nem vehetünk figyelembe!

8. Minden további információ: 2013. október 15-től megtalálható a www.bajaobs.hu fő lapján, ill. ezen felül még érdeklődni lehet: munkaidőben a +36-79-424-027 telefonszámon.

Ajánljuk...