Az égbolt mindenkié
Elkészült Az égbolt mindenkié című kötet pdf-verziója, amely letölthető a Kulin György emlékoldalról. A kötetet Sragner Márta szerkesztette, számos visszaemlékezés, méltatás olvasható benne Kulin Györgyről. A pdf-verzióban a korábbinál részletesebb bibliográfia is helyet kapott.
A huszadik század magyar csillagászatának egyik meghatározó egyénisége volt Kulin György. Ma elsősorban néptanítóként, a csillagászati ismeretterjesztés apostolaként, az amatőrcsillagász mozgalom megteremtőjeként tekintünk rá. Való igaz, szegényebb lenne csillagászati kultúránk, ha Kulin nem szervezi mozgalommá a csillagászat kedvelőit, az amatőröket, ha nem hozza létre a budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgálót és nem segíti a bemutatóhelyek létesítését szerte az országban. Ha nincs Kulin György, talán az égbolt színháza, a budapesti Planetárium sem épül meg – ez az intézmény ma a csillagászati ismeretterjesztés legfontosabb fellegvára, mely évente százezer érdeklődőt fogad. Csillagászati irodalmunk is szegényebb, sokkal szegényebb lenne, ha nem születnek meg a Kulin-könyvek, mindenekelőtt A távcső világa, melynek különböző kiadásai ma is az amatőrök féltett kincseinek számítanak.
Ez a kötet a kulini életműnek kíván emléket állítani, melybe nem csupán a gyakorta emlegetett Galilei-élmény, a távcsőépítési mozgalom, A távcső világa, a bemutató csillagvizsgálók hálózata tartozik, hanem annyi minden más is! Nem feledkezhetünk meg az észlelő csillagászról, aki hazánkban elsőként művelte magas színvonalon a kisbolygók kutatását, és ugyanígy nem feledkezhetünk meg a sci-fi íróról sem, akinek ilyen irányú munkásságáról most először jelenik meg részletes elemzés. A sportember Kulint egy érdekes interjú mutatja be – bizonyára sokak számára sok új információval szolgál ez az újraközlés. A visszaemlékezések, cikkek, interjúk zöme természetesen a népszerűsítő, mozgalomszervező csillagászt mutatja be. Egykori munkatársak, kollégák, barátok, tanítványok és amatőrcsillagászok idézik fel Kulin György, Gyurka bácsi alakját, ki-ki elmondja, miért volt számára oly fontos Kulin, mit tanult tőle – a csillagászati ismereteken túl. Mert hiszen sokkal több volt ő, mint jó tollú népszerűsítő és kellemes orgánumú, hatásos előadó. Egész életével „élte” az amatőrcsillagász mozgalmat, ismerte annak minden egyes szereplőjét, és mindannyiukkal szót tudott érteni egyetemi tanártól kétkezi munkásig. Mindannyiunk nyelvén tudott beszélni közös szerelmünkről, a csillagászatról.
Ha feltesszük a kérdést, mi volt a titka Kulin Györgynek, a kötetet elolvasva nem lesz nehéz a válasz. Gyurka bácsi nem csupán értette, de szerette is a csillagok világát, és természetesen szerette azokat is, akik a csillagászat népszerűsítésének, a Galilei-élmény tovább adásának nagyszerű kalandjában vele tartottak. Ez a mozgalom-építő szeretet sugározza át a Hobbym: a csillagos ég minden képkockáját – kár, hogy kötetünkben ebből a mérföldkőnek számító filmből semmit nem adhatunk vissza. Néhány érdekes, ritka dokumentumot azonban közzéteszünk – bizonyára segítenek a Kulinról alkotott kép teljesebbé tételében.
Óriási munkára vállalkozott Sragner Márta, amikor összeállította Kulin György eddigi legteljesebb bibliográfiáját. Nem csupán az ismert csillagászati folyóiratokat kellett ehhez átvizsgálnia, hanem napilapokat, mára jószerivel elfelejtett folyóiratokat is – a hosszú listát ki-ki érdeklődésének megfelelően áttanulmányozhatja. A bibliográfia azokat az írásokat is tartalmazza, melyek Kulin György munkásságát méltatják.
Köszönet Molnár Péternek a pdf-verzió elkészítéséért!
A kiadvány letölthető itt.