Égi kalendárium: 2026. szeptember

Vége a nyárnak (még ha ez a hőmérőn nem is látszik), itt van szeptember, egyre hosszabbodó éjszakákkal. A hónap legérdekesebb eseménye ismét egy nappali Vénusz-fedés (tavaly szeptemberben is láthattunk egyet), az éjszaka leglátványosabb bolygója pedig a Szaturnusz.

A bolygók járása

Merkúr: 5-étől kereshető napnyugta után a nyugati látóhatár közelében, fél órával nyugszik a Nap után. Láthatósága alig javul az ekliptika látóhatárhoz viszonyított lapos szöge miatt. Ez a hónap nem kedvez a megfigyelésének.

Vénusz: Napnyugta után kereshető a délnyugati látóhatárhoz közel, de láthatósága gyorsan romlik. A hónap elején még egy órával a Nap után nyugszik, a hónap végére ez az érték fél óra alá csökken. Azonban igen fényes, ezért akár a nappali égen is észrevehető, és az alkonyati fényben is látható marad. Fényessége –4,6^m-ról –4,8^m-ra, átmérője 30,1″-ről 47,2″-re nő, fázisa 0,39-ról 0,16-ra csökken.

Mars: Előretartó mozgást végez az Ikrek, majd 25-étől a Rák csillagképben. Éjfél után kel, az éjszaka második felében látható a keleti-délkeleti égen. Vöröses fénye segíti a megtalálását. Megfigyelhetősége tovább javul. Fényessége 1,3^m-ról 1,1^m-ra, látszó átmérője 5,1″-ről 5,6″-re nő.

Jupiter: Előretartó mozgást végez a Rák, majd 23-tól az Oroszlán csillagképben. Hajnalban kel, napkelte előtt figyelhető meg, fényesen ragyog a keleti égen. Fényessége –1,8^m, átmérője 32″.

Szaturnusz: A Halak csillagképben végzi hátráló mozgását. Az esti órákban kel, az éjszaka nagyobb részében jól megfigyelhető. Fényessége 0,6^m, átmérője 19″.

Uránusz: Éjfél körül kel, az éjszaka második részében látható a Bika csillagképben. Előretartó mozgása a hónap végére jócskán lelassul.

A Szaturnusz augusztus 14-én, Kiss Péter rajzán. https://eszlelonaplo.mcse.hu/observation/124172

Neptunusz: Egész éjszaka megfigyelhető, 26-án van szembenállásban a Nappal. Hátráló mozgást végez a Halak csillagképben.

Vénusz-fedés szeptember 14-én

A 2026-os év egyetlen bolygófedése egy hétfői délelőttön zajlik. Az egy évvel korábbi okkultációnál most kedvezőbb a helyzet, a 12%-os, növekvő fázisú Hold a Naptól 41 fokra keletre lesz, viszont a Nap jóval magasabban jár az égen (2025 szeptemberében 27 fokra nyugatra volt). Mivel már növekvő a fázis, a Hold a Nap után kel, a belépéskor még csak 10 fok körül lesz a horizont felett. A jó kontraszt eléréséhez használjunk polarizációs szűrőt.

A kis magasság ellenére a ragyogó Vénusz-sarlót jól lehet majd látni, hiszen felületi fényessége jóval meghaladja a Holdét, bár megkeresése gondot okozhat a fényes égbolton. A Vénusz 29% megvilágítottságú sarló, a korong átmérője 37 ívmásodperc. A belépés a sötét oldalon lesz, a bolygó megvilágított korongja fogja érinteni a láthatatlan holdperemet. Az előrejelzésben szereplő időpontok a Vénusz középpontjára vonatkoznak, a két égitest érintése 45 másodperccel korábban várható. A Vénusz-sarló csúcsainak eltűnése a fedés kezdete után 53 másodperccel lesz, a maradék (láthatatlan) korong 89 másodperccel a jelenség kezdete után érinti a holdperemet.

Sokkal látványosabb lesz a kilépés, hiszen a fényes oldalon megjelenő, hasonló fázisú két égitestet láthatunk (csak a Hold éppen ötvenszer lesz nagyobb a Vénusznál). Ekkor a Hold már 18 fokkal lesz a horizont felett a délkeleti égen. A kilépésre a terminátor északi pólusától 65 fokra számíthatunk, a Mare Crisiumtól kicsit északra, a világos peremen. Először a Vénusz fényes pereme fog előbukkanni; mivel sokkal fényesebb a holdfelszínnél, látványos lesz a kibukkanás. A Vénusz peremének feltűnésére az előrejelzésben szereplő (a korong közepére vonatkozó) időpontokhoz képest 49 másodperccel korábban kerül sor. Ehhez képest a Vénusz déli részének előbukkanása az első megjelenés után 70 másodperccel lesz. A bolygó árnyékban lévő peremének kontaktusára még 27 másodpercet kellene várni (ez a jelenség nem megfigyelhető). Vagyis a Hold 97 másodperc alatt mozdul el a teljes bolygókorong előtt.

A holdsarló és a Vénusz 2025. szeptember 19-én, a nappali égen, Majzik Lionel felvételén. https://eszlelonaplo.mcse.hu/observation/117828

2026. szeptember 14.: mit fogunk látni? A Vénusz és a Hold párosa a kilépés utáni percekben. (Meteor csillagászati évkönyv 2026)

A fedés kontaktusadatai Budapestre: belépés 11:35:15, kilépés 12:45:01. Az ország más településein ettől néhány perces eltérés várható. Bővebb adatok a Meteor csillagászati évkönyv 2026. évi kötetében! 

Mélyég-csodák: a Triangulum-galaxis

Az M33 Tejútrendszerünk egyik galaxisszomszédja, a Lokális csoport harmadik legnagyobb tagja. Távolságát 2007 és 2020 közötti tanulmányok 0,75–0,93 Mpc közé tették. Sc típusú klasszikus spirál, átmérője fele-kétharmada a Tejútrendszerének. A spirálgalaxisok között inkább ez a jellemző méret.

Giovanni Battista Hodierna fedezte fel 1654-ben, Charles Messier tőle függetlenül talált rá 1764-ben.

Fényessége 5,7 magnitúdó, sötét, vidéki égen puszta szemmel is megpillantható, amikor elegendően magasan tartózkodik a horizont felett. Hiába a nagy összfényesség, ez a teliholdénál kétszer-háromszor nagyobb területen oszlik el. Az átlátszóságra és a fényszennyezésre különösen érzékeny, ezért megpillantásának nehézségeiről igen eltérő vélemények vannak. Városban vagy holdfény mellett próbálkozni sem érdemes, de sötét égen binokulárral is könnyen elérhető. Távcsővel könnyű átsiklani felette. A spirális szerkezet 15-20 cm távcsőátmérőnél kezd sejleni megfelelő körülmények között.

A nagyobb csillagkeletkezési régiói külön NGC- vagy IC-számot kaptak. A legnagyobb és legfényesebb az NGC 604, ez 11 cm-es távcsővel is látszik. Nagy műszerekben látható belőle egy-két apró részlet. Tanulmányozásához érdemes a nagyítást növelni, ekkor a háttér ködössége viszont el fog tűnni. OIII szűrővel is érdemes próbálkozni. Ez az egyik legnagyobb ismert csillagbölcső (ha nem a legnagyobb). Átmérője 470 pc, a Nagy-Magellán-felhő Tarantula-ködéhez (NGC 2070) hasonló méretű. A további csillagkeletkezési területek 20 cm-es távcsőátmérőtől válnak fokozatosan elérhetővé. 40 cm-es távcsőátmérő fölött egyéb mélyég-objektumokat is megpillanthatunk a galaxisban, például gömbhalmazt.

A B 324 jelű csillag egy sárga hiperóriás az M33-ban, IC 142 HII-régióban, fényessége 15 magnitúdó. A galaxis legfényesebb csillaga, 1 magnitúdóval fényesebb az M31 legfényesebb csillagánál. 1980-ban katalogizálták. Ez a legtávolabbi felbontható csillag, amely vizuálisan látható egy legalább 45 cm-es teleszkóppal.

Az M33 a tautenburgi 134 cm-es Schmidt távcső felvételén.

A Dreyer-kráter

Holdunk mozgása igen összetett, több tényező befolyásolja, amelyek közül észlelési szempontból a libráció a legfontosabb. A Hold ún. kötött keringésű égitest, ami azt jelenti, hogy tengelyforgása és Föld körüli keringésének ideje megegyezik. Ebből adódóan felületének mindig ugyanazon része fordul bolygónk irányába, míg bizonyos részei a Földről sosem láthatók. Ez egyáltalán nem különleges jelenség, Naprendszerünk több holdjára is jellemző. Míg égi kísérőnk tengely körüli forgásának sebessége állandónak tekinthető, keringési sebessége a Föld körüli pályán nem az: földközelben (perigeum) pálya menti sebessége gyorsabb, földtávolban (apogeum) lassabb. Ez okozza a hosszúsági libráció jelenségét, míg a Hold forgástengelyének dőlésszöge a szélességi librációt. Észlelési szempontból a libráció típusai közül ez a kettő a legfontosabb, mert ez teszi lehetővé, hogy a felszín több mint felét, mintegy 59%-át meg tudjuk figyelni. A libráció elfogadható pontossággal egyszerűen kiszámítható táblázatok segítségével (a módszer megtalálható pl. Antonín Rükl: A Hold atlasza c. munkájában), de manapság szoftverek használatával a megfelelő észlelési koordináták megadása után tetszőleges időpontra meg tudjuk kapni. Kitűnően használható pl. a Virtual Moon Atlas. A librációs zónába tartoznak azok a területek, amelyeket csak megfelelő librációs értékeknél tudunk megfigyelni bolygónk felszínéről. Ilyen terület a Hold keleti pereme, és itt található a közepes méretű, 61 km átmérőjű Dreyer-kráter, a Mare Marginistól keletre. Kifejezetten nehéz, szinte esélytelen észlelési célpont: a keleti hosszúsági koordinátái 96–98° közötti. A Dreyer esetében a hosszúsági libráció a fontosabb számunkra, ami olykor a 8,1°-ot is elérheti, bár 7° körüli értékkel többször találkozhatunk – vagyis a Dreyer technikailag olykor a láthatóság határán belül kerül.  Megfelelő libráció és kivételesen átlátszó és nyugodt légkör esetén sem biztos még a megpillantása sem, bár elméleti esély van rá. Az LROC és a Lunar Orbiter felvételein látható, hogy a Dreyer egyébiránt kissé szabálytalan, de nagyjából kör alakú komplex kráter, amelyet a nectari korban hozott létre egy becsapódás. Viszonylag sima, egyenletes aljzatán kisebb, pár száz méter magas, klasszikus központi csúcs helyezkedik el. Nyugati fala viszonylag jobb állapotban van, jó részén felfedezhető teraszos szerkezete, bár a nyugati fal közepén egy 9 km átmérőjű „parazitakráter” helyezkedik el, amelytől délre a fal jelentős részén omlás nyomai láthatók. Északi és déli oldalától kelet felé haladva lényegesen romosabb, amit jelentős részben a sáncfal északnyugati és délnyugati tetején történt becsapódások okozhattak. Ezek nyomát nagyobb szatellitkráterek mutatják, amelyek érdekes láncban sorakoznak keleti irányba (C, D és K,  J). További betűjeles szatellitkráterek találhatók a krátertől ÉNy és DNy felé (W, R). Mindezen részletek megpillantása a Földről sajnos lehetetlen – ha sikerül is azonosítani a krátert, a perspektivikus rövidülés ezen a területen már olyan erőteljes, hogy legfeljebb egy vékony, halvány csíkot pillanthatunk meg, amelynek középső része valamivel szélesebbnek tűnhet, mint északi és déli vége. Az előzőekben említett Mare Marginisnek jelentősége van a kráter azonosítása szempontjából. A kráter észleléséhez először keressük meg a Mare Crisiumtól keletre, a korong pereménél a Mare Marginis könnyebben azonosítható, nagyobb kiterjedésű sötét foltját. Dél felé eső peremétől indul a nagyobb, 138 km átmérőjű Neper-krátert, amelynek központi csúcsa is felfedezhető. A Mare Marginis és a Neper közös pontjától keletre, teljesen a perem szélén kísérelhető meg a Dreyer azonosítása. Erre legmegfelelőbb időpont az lenne, ha magas deklinációnál, +7–8 fok körüli librációs értéknél, újhold utáni 1-2 napos vékony holdsarló lenne látható magasan a horizont fölött. Sajnos ilyen ideális körülmények 2026 során nem lesznek. Megkísérelhetjük az észlelést május 23-án este – ekkor a libráció eléri a +7 fokot. Ekkor épp az első negyed idején leszünk. Ha a légkör állapota engedi, használjunk nagyobb nagyítást, illetve próbálkozzunk különböző, pl. neutrál- vagy zöld szűrővel. A Dreyer-kráter valóban igazi észlelési kihívás!

A Dreyer és szatellitkráterei az LRO felvételén. (NASA)

Kaposvári Z., Szabó S., Ggz, Kvm