A következő két hét eseményei











csillagaszat.hu
- Sosem látott részletek a Nap déli pólusvidékéről
Központi csillagunkat űrszondák egész serege vizsgálja, több ezek közül lényegében megszakítás nélkül (SOHO, SDO, Parker). Általában az űreszközöket egyszerűbb és gazdaságosabb a Föld pályasíkjának közelében húzódó pályákra állítani, azonban sok esetben az égitestek – így a Nap is – poláris régiói is érdekességeket tartogathatnak. Az ESA Solar Orbiter nevű szondája nem az első, amely a
- Szombat esti űrállomás-átvonulás
Július 5-én, kevéssel éjfél előtt ismét átvonult hazánk egén a Nemzetközi Űrállomás. Országszerte óriási érdeklődés kísérte az eseményt, a szombat esti, nem túl késői időpont eredményeként végre kényelmes, „polgári” időpontban láthatták az űrállomást. Szabó Szabolcs Zsolt, Szolnok Molnár Jánossal este 8-kor találkoztunk a szolnoki csillagvizsgáló bejáratánál, és együtt készültünk az esti átvonulás megfigyelésére. A megfigyeléshez
- Fürdés és alvás az űrállomáson
A zuhanyozás a súlytalanság viszonyai mellett kifejezetten kihívás – ennek megfelelően sokkal egyszerűbb formában végzik, mint a Földön. Általában nedves textil vagy papír törlőkendőkkel zajlik a dolog, amely után szárazra törlik bőrüket az űrhajósok. Mindez takarékossági szempontból is hasznos: a tiszta víz nagy kincs odafenn. Korábban az amerikai Skylab űrállomáson speciális zuhanyzót készítettek az űrhajósoknak:
- Kapu Tibor első hete az űrben
Űrállomás gyorstalpaló című cikksorozatunkban bemutattuk a Nemzetközi Űrállomás különféle, esetenként kevéssé ismert és érdekes jellemzőit az elmúlt egy hétben. A második magyar űrhajós (egyben harmadik magyar űrutazó) útjának nemrég a feléhez érkeztünk, ennek megfelelően érdemes áttekinteni, mi történt az elmúlt időszakban. Az eseményekről Zsombok Gábort, űrtevékenység-szakértőt kérdeztük. MCSE: A feljutás és a dokkolás a közlemények
- Űrállomás hazánk egén – integessünk Kapu Tibornak!
Egyre kedvezőbben láthatjuk a Nemzetközi Űrállomás átvonulásait égboltunkon. Előző cikkünkben július 4-éig közöltük a várható átvonulások adatait, most folytatjuk a július 5-14. közötti láthatóságokkal. Ha sikerül megpillantani az égbolton méltóságteljesen átvonuló űrállomást, integessünk Kapu Tibinek – aki nyilván nem láthatja odafentről az integetőket, azonban bizonyára érzékeli azt a szeretetet, ami felé irányul ezekben a napokban.