V. Kiskun-Neptunusz Csillagászati Észlelőtábor

A tábor kapacitásai végesek, ezért jelentkezéseket csak korlátozott számban van módunk elfogadni.


IDŐTARTAM
A tábor idén hivatalosan 4 napos lesz: 2005. aug. 11-14. (csütörtök reggeltől-vasárnap estéig) között lesz megtartva. Benkovics Zoltán táborvezető már hétfő (aug. 8.) délutántól a helyszínen lesz, jelentkezni ezekre a napokra is lehet, kívánság szerint keddre és szerdára akár ebédet is lehet kérni.


Aki akar, a táborzárás után maradhat még egy-két napig, de tapasztalatunk szerint a táborozók nagy része vasárnap este hazamegy.


EBÉD
Az ebédet a korábbi években már jól bevált solti Sport Café-ból rendeljük, melynek költsége várhatóan max. 600-700 forint körül alakul majd. Az összeg nem tartalmazza a fürdő árát (azt utólag, egyéni bevallás alapján, kollektíve fogjuk befizetni), de benne van a táborozás díja.


REGGELI, VACSORA
A reggelit és a vacsorát mindenki saját maga számára biztosítja. A korábbi gyakorlatnak megfelelően valószínűleg korlátozott mértékben lehetőség lesz az ételeket hűtőben is elhelyezni.


SZÁLLÁS
A korábban megszokottakhoz hasonlóan sátorban fogunk aludni, a sátorhelyért nem kell fizetni.


STRAND, TISZTÁLKODÁS
Fürdőzésre a kastély nagymedencéjében van mód, tisztálkodásra pedig két-két zuhanyzó és mosdó szolgál a melléképületekben.


TÜKÖRCSISZOLÁS
Idén újból szeretnénk tükörcsiszoló tanfolyamot tartani, Bozsoky János (MCSE Kaposvári Csoport; Orion Amatőrcsillagász Klub) szakmai vezetésével. Az üvegkorongok átmérője 20 cm. A csiszolás tavalyi költségei 9000 forintot tettek ki tükrönként (csiszolópor + üvegkorongpár). A tükrök szállítójával való megegyezéstől függően az ár még változhat, de nem jelentős mértékben.
Az elkészült tükrökhöz tubus és mechanika rendelhető, ezzel kapcsolatban a helyszínen több távcsőépítő szakember is megkereshető.


KISKUN-PÓLÓ
A tavalyi táborhoz hasonlóan idén is lehet vásárolni Kiskun-pólót. Méretek: S, M, L, XL. Ár: max. 1200 Ft.


A KORÁBBI ÉVEK TÁBORAI
Beszámolók:
http://kiskun.mcse.hu/index2.php?option=news&task=view&id=237&Itemid=2
http://kiskun.mcse.hu/index2.php?option=news&task=view&id=213&Itemid=2
http://kiskun.mcse.hu/index2.php?option=news&task=view&id=345&Itemid=2
http://kiskun.mcse.hu/index2.php?option=news&task=view&id=458&Itemid=2
Fotók:
http://kiskun.mcse.hu/index2.php?option=foto&Itemid=42


Jelentkezési határidő: 2005. június 30.



PROGRAM, ELŐADÁSOK, ÉSZLELŐRÉT, HÁZIREND


Előadások


augusztus 11. csütörtök (17:30 óra)
– Rezsabek Nándor (MCSE Kiskun Csoport vezető; NACSK; „Csillagászattörténet.csillagászat.hu” honlap főszerkesztő; „Kulin György emlékoldal” honlap társzerkesztő): Csillagászati motívumok a hartai svábok népművészetében
– Bozsoky János (MCSE Kaposvári Csoport; Orion Amatőrcsillagász Klub): Mély ég objektumok megfigyelése-rajzolása


augusztus 12. péntek
(11:00 óra)
– Keszthelyi Sándor (MCSE elnökségi tag; MCSE Pécsi Csoport vezető; ASTRA Pécsi Csillagászati Egyesület elnök; Meteor Csillagászattörténeti Rovat vezető): Csillagképek-csillagtérképek-csillagatlaszok
(17:30 óra)
– Keszthelyiné Sragner Márta (MCSE Pécsi Csoport; ASTRA Pécsi Csillagászati Egyesület; „A csillagászat magyar nyelvű bibliográfiája” honlap főszerkesztő): Az égbolt mindenkié — Kulin György emlékkötetének bemutatása
– Zseli József (MCSE Dunaújvárosi Csoport): CCD-kamera az amatőrcsillagászatban


augusztus 13. szombat
(11:00 óra)
– E. Kovács Zoltán (csillagász; Kecskeméti Planetárium igazgató; MCSE Kiskun Csoport; NACSK): Ízelítő a speciális és az általános relativitás elméletéből
(17:30 óra)
– Papp Sándor (MCSE Kiskun Csoport; NACSK): Kettőscsillagok távcsöves megfigyelése
– Marton Géza (MCSE Napóra Szakcsoport vezető): Napórák Londonban


augusztus 14. vasárnap
(11:00 óra)


– Bartha Lajos (MCSE tiszteletbeli tag; MCSE Csillagászattörténeti Szakcsoport vezető): Tűzgömbök és meteorok tegnap és ma


Szakmai programok
augusztus 11–14. csütörtök–vasárnap
– Csillagászati megfigyelések (saját és közös műszerekkel)
augusztus 11–14. csütörtök–vasárnap
– Bozsoky János (MCSE Kaposvári Csoport; Orion Amatőrcsillagász Klub), Németh Zoltán (MCSE Dunaújvárosi Csoport): Távcsőtükör-csiszoló tanfolyam (közösen a résztvevőkkel)


augusztus 11.csütörtök (22:00 óra)
– A Perseidák-meteorraj megfigyelése (közös észlelés)


augusztus 12. péntek (22:00 óra)
– Keszthelyi Sándor (MCSE elnökségi tag; MCSE Pécsi Csoport vezető; ASTRA Pécsi Csillagászati Egyesület elnök; Meteor Csillagászattörténeti Rovat vezető): A nyári égbolt csillagképei (gyakorlati bemutató)
augusztus 13. szombat (16:30 óra)
– MCSE Kiskun Csoport tisztújító csoportgyűlés


Szabadidős programok


augusztus 11–14. csütörtök–vasárnap
– Strandolás (a kalimajori medencékben)
– Futball (saját felszereléssel)
– Tenisz (saját felszereléssel)
– Játszótér (gyerekeknek)


augusztus 13. szombat (14:00 óra)
– A dunaföldvári vár megtekintése és közös fagyizás (autós kirándulás)
augusztus 13. szombat (14:00 óra)
– MCSE Kiskun Csoport tisztújító csoportgyűlés


Étkezés
– Reggeli (önellátó); ebéd (előfizetéses); vacsora (önellátó)


Szervező: Balaton László (20-999-5339)
Táborvezető: Benkovics Zoltán (20-350-9707)

Ajánljuk...