Az előzmények a múlt század elejéig nyúlnak vissza. Az ember űrrepülésének elméleti
lehetőségével, illetve ennek technikai-műszaki megvalósíthatóságával több nagy
lángelme is foglalkozott. Ezek közé tartozott az orosz Ciolkovszkij, aki az
elsők között vetette fel a rakéta alkalmazását, illetve a földkörül keringő
űrállomás gondolatát. Az egykor magyar állampolgárságú, erdélyi szász Hermann
Oberth Németországban, míg Robert Goddard az Egyesült Államokban kísérletezett
folyékony hajtóanyagú rakétákkal – megalapozva így a jövő űrutazásainak műszaki
hátterét.
A II. világháború a haditechnikai fejlesztésekkel rokon rakétatechnikában is
ugrásszerű fejlődést hozott. Ez elsősorban egy német mérnöknek, Wernher von
Braunnak volt köszönhető. A zseniális tervező alkotta meg a V2-t, a ma is használt
hordozóeszközök alapjául szolgáló rakétát – amely azonban sokak számára halált
és a pusztulást hozta. A Harmadik Birodalom bukását követően Braun amerikai,
jó néhány munkatársa pedig szovjet "pártfogásába" került, míg a megmaradt
kész-félkész rakétákat hadizsákmányként az Egyesült Államok, a Szovjetunió
és
Franciaország – egymással is versengve – szerezte meg. Ezekkel indult el az
amerikai és orosz ballisztikus-, majd űrrakéták fejlesztése, illetve ezen alapszik
például a ma is használt francia Ariane hordozóeszköz is. Braun a későbbi amerikai
holdprogramban is meghatározó szerepet játszott, hiszen ő volt a főkonstruktőre
az asztronautákat Holdra repítő Saturn óriásrakétának.
A világháborút követő szovjet-amerikai szembenállás, hidegháborús légkör volt
az, ami egészen a 80-as évek végéig – a nyilvánvaló tudományos célok mellett
– előmozdította az űrkutatás fejlődését. A 40-es évek végi, 50-es évek eleji
rakétakísérletek után, a Nemzetközi Geofizikai Évhez kapcsolódva merült fel
először konkrétan mesterséges égitest felbocsátásának a terve. Meglepő módon
ez a Szovjetuniónak sikerült először. A nyugati világ meglepve és félve fogadta
a híreket a Szputnyik-1-ről – megjelent az űrből érkező "vörös veszedelem" rémképe.
Az oroszok – az élet minden területén tapasztalható lemaradásuk ellenére –
kiváló hordozórakétát alkottak, ez volt a siker titka, míg a kezdeti amerikai
próbálkozások a rendre kudarcba fulladtak. Az első földkörül keringő műholdak
után az évtized végén a Hold lett a következő célpont. Az Egyesült Államok
Pioneer-jai
sikertelenek voltak, ellenben a szovjetek a Luna-sorozattal sikeresen érték
el a felszínt, illetve fotózták az égitest tőlünk láthatatlan félgömbjét.
Innen egyenes út vezetett az ember űrrepüléséhez. Az erre való felkészülés már
az 50-es évek végén megkezdődött. Ez az űrhajósok kiválasztását-kiképzését,
illetve az űrhajók fejlesztését jelentette. Az Egyesült Államokban a majmok,
míg a szovjeteknél kutyák repültek először a Mercury, illetve Szputnyik űrhajókban
(a kísérletek során a Vosztok űrhajók ilyen elnevezést kaptak). De vajon szovjet
vagy amerikai állampolgár lesz-e az első ember az űrben? Az Egyesült Államok
szokásához híven előre bejelentette a tervezett dátumot, azonban az első műholdhoz
hasonlóan ismét a második helyre szorult.

{mosimage}

1961. április 12-én a Szovjetunióból pályára bocsátották
az első embert szállító űrhajót, a Vosztok-1-et, fedélzetén Jurij Gagarin főhadnaggyal.
Az űreszköz Bajkonurból indult, egyszer megkerülte a Földet, és Engelsz városától
nem messze landolt (a leszállás helye egyébként máig bizonytalan – hála az akkori
idők beteges titkolózásának). A Vosztok űrhajó tömege 4,7 t, a kabin térfogata
5,2 m3 volt (összehasonlításul elmondható, hogy a nemrégiben megsemmisített
Mir űrállomás esetében ugyanezek az adatok: 140 t és 350 m3). A hermetikusan
zárt kabinban az életfenntartó rendszer a Földön megszokott hőmérsékletű és
nyomású levegőt szolgáltatott (az amerikai űrhajósok ezzel szemben tiszta oxigént
lélegeztek), azonban biztonsági szempontból az űrpilóta a repülés teljes időtartama
alatt szkafandert viselt, illetve visszatéréskor a beépített katapultülést használta.
Az űrrepülések ezt követő 40 éve számos újabb és jóval nagyobb terjedelmű cikket
igényelne. Röviden összefoglalva azonban az mondható el, hogy az első étized
szovjet sikerei után az amerikai űrtechnika aratott sikereket – párhuzamosan
a hidegháború megnyerésével -, a holdprogramtól kezdve az űrrepülőgépek világáig.
Azonban Gagarin űrutazásának tényét és elsőségét nem vonhatja kétségbe, és nem
veheti el már senki!