Egy csésze kávé Kulin Györggyel

Az MCSE Soproni Helyi csoportjának tagja, Szabó Tibor a Nők Lapja egy 1978-as, megsárgult példányában lelt e cikkre, melyet az alábbiakban teljes egészében közlünk. Köszönjük Szabó Tibor és Kiss Gyula segítségét e kedves anyag felkutatásában.

– A szombatot is itt tölti Professzor úr a csillagvizsgálóban?

– Igen, mert ilyenkor csend van, nyugalom
van, és jól lehet dolgozni.

– Úgy tudom, a csillagászat
történetében ön az a tudós, aki a legtöbb égitestet fedezte fel: 84 kisbolygót
és 2 üstököst. Hetvenéves koráig volt az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója,
három éve ment nyugdíjba, azóta is nap mint nap bejár a Sánc utcai Bemutató
Csillagvizsgálóba.

– Dolgozni. Nem érzem jól magam munka,
alkotás nélkül. Én még soha nem voltam két hétig egyfolytában szabadságon.
Tudja, csak azok az “öregek” pusztulnak el idő előtt, akik
kikapcsolnak szellemileg.

–
Első ránézésre azt hittem, hogy ez a papírkerék itt az asztalon valami
horoszkóphoz használatos csodatáblázat.

– Feltételezi rólam, hogy horoszkóppal
foglalkozom?

–
Nem, dehogyis. Csak ilyenkor év elején kézről kézre járnak a jövendőmondó
horoszkópok, a csillagjósok “előrejelzései”.

– Tudom. Most “ló” év van
állítólag. A lányom meséli, hogy az ő munkahelyén is gépelik, sokszorosítják
ezeket az ostobaságokat.

–
Miért hisszük, hogy üzennek a csillagok?

– Ez sok ezer éves babona, tévhit. Az
emberek megfigyelték, hogy a világban minden egy bizonyos rend szerint
történik. De hát akkor miért, hogy az egyik ember szegény, a másik gazdag, az
egyik egészséges. a másik beteg? Úgy gondolták, hogy ez is eleve el van
rendelve a csillag-istenek által. És az égitestek beszélnek, üzennek, csak meg
kell fejteni a nyelvüket. Azt hitték. hogy valami szellemi hatalom a csillagok
járásának a nyelvét nekünk adta, mint Mózesnek a kőtáblákat. De Newton óta
tudjuk: a csillagok ugyanolyan anyagú égitestek, mint a Föld. És nem
láthatatlan szellemi hatalmasságok az üstökösök és tűzgömbök sem, hanem
törvényszerű, szabályos pályán mozgó égitestek, melyeknek útját előre ki lehet
számítani.

–
És a hullócsillagok? Gyerekkoromban úgy tudtuk, ha lehull egy csillag, meghalt
valaki.

– Ha ez így lenne, akkor naponta kipusztulna
az emberiség. Különben is jó tudni, hogy azok a felvillanó fényes csíkok az
égbolton nem lehulló csillagok. Egy csillag tízezerszer-százezerszer nagyobb,
mint a Föld, és sohasem hull le. Amit a néphit hullócsillagnak tart, az
legtöbbször igen kis meteoritdarabka, tömegét csak milligrammal mérhetjük. Csak
a másodperc töredékéig látszik, amíg a magas-légkörben felizzik és megsemmisül.

–
Az volt a hit a falumban, hogy ha ilyenkor valamire gondolunk, az teljesedik.

– Ennyi idő alatt nem is lehet semmi okosra
gondolni. Bizonyára azért nem teljesedett.

–
Professzor úr még a Göncölszekér líráját is tudománnyá változtatja.

– Nem. Én nagyon szeretem a folklórban
fellelhető csillagtörténeteket. A Göncölszekér tipikusan magyar rege. Másutt
Nagymedvének hívják… Ha érdekli, elmesélem… Tehát: Göncöl, vagy Döncöl
híres táltos volt. Járta a világot szekerével, és mindenhol, mindenkivel csak
jót tett. Egyszer eltörött a kocsirúd-ja. Kérte az embereket, hogy segítsenek
rajta – de senki nem segített. Ekkor kapta az örök utat, az égit, hogy ott
hajtsa tovább a szekerét, figyelmeztetésül az emberiségnek: minden bajba
jutotton segíteni kell.

–
A Göncölszekér az égen hátrafelé halad, mint a rák.

– Ezt egy másik, egy keresztény legenda
magyarázza. Jézus kérte Göncölt, hogy vigye el a szekerén. Göncöl elvitte.
Jézus megkérdezte, kívánja-e érte az örök üdvösséget? Erre azt válaszolta a
táltos: azt kérem, hogy örökké ezen a szekéren utazhassam. Na – mondta Jézus -,
ha ilyen könnyen eladod az örök üdvösségedet. büntetésül ezután hátrafelé mész.

–
Milyen jóslásaik vannak a csillagászoknak?

– Nevezzük tudományos előrejelzéseknek.
Ilyen például, hogy tudjuk a Halley-üstökösről, amely 1910-ben világméretű
pánikot okozott, hogy szabályosan kering, keringési ideje 76 év, 1986-ban újra
földközelbe érkezik. Tudjuk. hogy 1999. augusztus 11-én a déli órákban itt,
Budapesten a történelem egyik legnevezetesebb napfogyatkozása lesz, mert délben
következik be. De ezt “megjövendölni” nem csoda; hanem a szabályos
törvényszerűségek ismerete és tudományos megállapítása.

–
Innen menjünk talán a “világvégére”.

– Sokszor jósolgatták már, de biztosítom,
nem lesz a világnak soha vége. Nem lett vége 1000-ben, Jézus országlásának
évfordulóján sem, 1033-ban, halálának ezredik évében sem, és a közelmúltban a
jehovisták által jósolt 1975-ben se lett vége.

–
A legújabb “beígért” terminus, úgy tudom, 1982. Mi ezeknek a
jósolgatásoknak az alapja?

– A primitív ismeret. Valaki hallott
valamit, tud valamit – de rosszul tudja. Nézzük csak ezt az
ezerkilencszáznyolcvankettőt. Húszévenként a Jupiter és a Saturnus a Földről
nézve egy vonalba kerül a Nappal. 1902-ben valami hat-hét égitest került ebbe a
konstellációba, s ez 1982-ben megismétlődik. Ezt túlozták el, mondván, hogy az
egy irányba eső óriásbolygók és a Hold olyan iszonyú dagályt idéz elő, amely a
Föld teljes pusztulását okozza.

–
De nem okozta. Ebből arra következtethetünk, hogy nincsen semmiféle kozmikus
fenyegetettségünk?

– Naponta 5 ezer tonna meteorit hull a
Földre – de hamuvá égve, lassan permetezve. Előfordulhat persze, hogy egy-egy
nagy tömegű “óriás” zuhan le, mint például 1908-ban a több százezer
tonnás Tunguz meteor. De a Föld viszonylag ritkán lakott. Az itt élő 4 milliárd
ember. ha egymás mellé zsúfolódna, úgy, mint például egy jó film előtt a mozi
előcsarnokában, elférne a Balaton jegén, és ha leszakadna a jég, mind-össze 90
centit emelkedne a víz szintje. Minimális a valószínűsége annak, hogy egy
nagymeteor éppen lakott területre essék. Mint ahogy az is alig-alig lehetséges,
hogy egy száguldó kisbolygó éppen a Földet találja el. 1988-ban erre járt
közülük az egyik, az Ikarusz. Nagy pánik volt, világvége-félelem. Elterjedt a
rémhír, hogy összeütközik a Földdel. És hiába mondtuk, hogy csak kozmikus
távolságban halad majd el, ami több millió kilométert jelent, az emberek nem
hitték. A múltban néha váratlanul jelent meg egy-egy ilyen égi vándor. Ma már
előre kiszámítjuk az útjukat. Az Ikarusz is visszatér 19 évenként, június
15-én.

–
Hogyan látja Professzor úr a Föld energiakészletének kimerülése körüli
gondokat?

– A Föld 9600 millió éve keletkezett. Az
élet rajta 3000 millió éves. Az ember csak 1-2 millió esztendeje jelent meg. Ez
azt jelenti – és az a döbbenetes -, hogy ha az egész világegyetem életét
belezsúfolnánk egy évbe, az ősrobbanás január 1-re esnék, a Nap
“születése” szeptember 12-ére, a Föld keletkezése október 8-ára, az
életé november 4-ére, az ember megjelenése pedig december 31-én 23 óra 33
percre. A koszén, a kőolaj, a földgáz több százmillió év alatt halmozódott fel
a földkéregben. De mi milliószorta sebesebben használjuk fel, mint ahogy ezek
újratermelődnének. Végső reménységet a csillagászoktól kapunk. A Nap belsejében
ugyanis különleges fizikai körülmények között hidrogén alakul át héliummá. 1 kg hidrogén héliummá
alakulásakor annyi energia szabadul fel, amennyi 20 millió kilogramm magyar
szén elégetésekor. Hidrogénnel bőségesen rendelkezünk. Hidrogén van a vízben
is. A Földön pedig annyi a víz, hogy ha nem lennének kontinensek, a tengerek
két kilométer vastagon borítanák a Földet. Tehát a cél az, hogy ellessük,
milyen folyamat révén termelődik energia a Napban. Ez az űrkutatások egyik feladata.
Csak békés célokra kell felhasználnunk az eredményeket. A tudomány humán
jellegű, az emberért van és nem az ember elpusztításáért.

–
Egy pillanatra visszatérnék még a jóslásokhoz. Nemrégiben, hogy
“túléltük” a világvégét, ufókról, repülő csészealjakról hallottunk.

– Ezek a modern ember kísértetei. Jókainál,
Shakespeare-nél még vissza-visszatérnek a szellemek, a holt lelkek. A modern
ember ezekben már annyira nem hisz, hogy az úttörők ijesztgetik egymást
lepedőkben. Ma már tudjuk, hogy nincsenek csodák, mégis egy egész keresztény
kultúra épült erre. Korunkra már elhalványodott a tételes hit, de a vágy a
csoda, a titokzatos után, megmaradt. És a modern ember húsból-vérből való
élőlényeket – csodákat – teremt magának.

–
A Bibliában olvasható az a csoda, hogy amikor a zsidók az arameusokkal
csatáztak, Józsué megállította a Napot, hogy seregét győzelemre vihesse. Mi
erről a véleménye a csillagásznak?

– Tudományos magyarázata van. Ma már tudjuk,
hogy napnyugta előtt teljes napfogyatkozás volt, ami néhány percig tartott,
majd utána ismét világos tett. Nem történt csoda.

–
Gyakran mondogatjuk: hinnünk kell valamiben. Professzor úr miben hisz?

– Hiszek a jóság, a szépség, a szeretet megtisztító
erejében, a humánumban, amely nem tesz különbséget hívők és hitetlenek,
fehérek. sárgák és feketék között. Hiszek a közösségért való áldozatvállalás
erejében, a munka. az alkotás felemelő örömében.

–
Professzor úr milliárdokban számol, fényévekkel mér. Ilyen kozmikus idő és
távolság közepette nem érzi az ember életét parányinak, rövidnek, létét
feleslegesnek a világegyetem nagy állandóságában?

– Nem. Csak az a fontos – és itt Nobel-díjas
tudósunkat, Szent-Györgyi Albertet idézem -, hogy keressük meg a világban, a
társadalomban azt a helyet, amely a mi helyünk, és ahol olyan feladatokat kell
elvégeznünk, amit rajtunk kívül senki más nem végez el. Mindenkire vár egy
ilyen hely, az életnek bár-mely területéről legyen is szó. Olyan hely, olyan
feladat, amit a mai kor valósága és a jövő iránti felelősség határoz meg. Ennek
keresésén és megtalálásán túl talán nincs és nem is lehet más célja, értelme
életünknek.

Szabó Tibor (Sopron) gyűjteményéből
digitalizálta Kiss Gyula (Sopron)