Csillagtanya: ahol a csillagok tanyáznak
Tartalmas, mozgalmas fél év van mögöttünk, sokat épültünk-szépültünk, és azt is lehet mondani, hogy új távlatok nyíltak meg előttünk. A Csillagtanya 2019-es megvásárlása óta egyébként is rengeteget fejlődtünk, és rengeteget is dolgoztak tagtársaink ezért a fejlődésért.
Az MCSE Csillagtanya területe tovább bővült, közel 4000 négyzetméterről „művelhetjük meg” a csillagos égboltot, ugyanis hosszas előkészületek után végre sikerült megvásárolni a velünk szomszédos 1000 négyzetméteres telket, ami régi tervünk volt. Az egész terület ugyanis egybe van kerítve, még az előző tulajdonosok által (akik jó barátságban voltak), így a bővülés során nem kellett újabb kerítést húzni (és bontani se).
A most hozzánk került területen további észlelőhelyek alakíthatók ki, ami a nagyobb létszámú észlelőhétvégéken, bemutatókon lehet hasznos. Az első feladat az új terület kitisztítása volt, amit még tavasszal kezdünk meg. Elvadult kertrészről volt szó, amit évtizedek óta nem műveltek meg, ezért olyan sűrű bozótot kellett kiirtani, mint annak a bizonyos hercegnek, aki kiszabadította Csipkerózsikát. Sokan dolgoztunk ezen a „projekten” is, és még mindig van tennivaló bőven. A telken egy könnyűszerkezetes ház is áll, amelyben további alvóhelyeket alakíthatunk ki, ezáltan növelve a Csillagtanyán észlelők számára a férőhelyeket. A következő fél év egyik feladata lesz a házikó rendbetétele, alvóhelyek kialakítása.
Befejeződött a Cepheus-házikó építése. A nyári időszakban itt fedett közösségi teret használhatnak észlelőink, ahol étkezni, beszélgetni lehet, de alkalmas ez a helyszín előadásokra, közös esti filmvetítésekre is. (Első vendégeink az Oracsbitu résztvevői voltak. Oracsbitu: Országos Amatőrcsillagász Biciklitúra.) A házikóban raktárhelyiséget is kialakítottunk, ahol kisebb-nagyobb hordozható távcsöveket tárolunk.

Elkészült a Cepheus-házikó! A már meglevő tárolónk is szebb lett, végre vakolatot kapott. Az előtérben a 40 cm-es Newton letolható bódéja látható.
Tavasztól őszig szinte minden újholdas hétvégén tartottunk észlelővíkendet, sokan sátraztak is a kertben (még a novemberi, egyébként szinte tavaszias hétvégén is volt sátrazónk). Változós, kettőscsillag-észlelő, Messier-maratonos hétvégék állnak mögöttünk. Az egyre szaporodó lovasberényi megfigyelések megtalálhatók észlelésfeltöltőnkön (https://eszlelesek.mcse.hu).

A lovasberényi birtok nyugat felől az első megpillantáskor, 2019 márciusában, és jelenleg, 2025 januárjában.

A kupola az észlelőplaccokkal, előtérben a klasszikus meteorkamerával, melyet még a 60-as években készítettek Csehszlovákiában.

Ladányi Tamás előadást tart a Kettőscsillag-észlelők Találkozóján. A jó időnek köszönetően a szabadban lehetett megtartani az előadásokat.

Matisz Attila adományának köszönhetően számos napóra kapott helyet a tanyán, valóságos „napórakert” jött létre. Jelenleg tíz különféle napórát tudunk bemutatni a kertben. A képen egy digitális napóra látható.

Matisz Attila új napórát tervezett az egyik melléképület „timpanonjába”, a képen a tesztpéldány beállítása látható.

Régi tervünk volt egy rakétamászóka megmentése (az űrverseny időszakából). Ezt a kb. 60 éves példányt egy székesfehérvári társasház lakóközösségétől kaptuk, a lefestést Porhanda Zsolt végezte, az űreszközt tavasszal hozzuk függőleges helyzetbe.

A C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS)-üstökös a Csillagtanyáról, az egyik esti bemutatónkon. Szulovszky András felvétele.

Meteorkamera és egy kis meteorológiai állomás is helyet kapott a tanyán – köszönhetően Kiss Bencének és Mártha Zoltánnak.

Józsi bácsi (Sárközi József) a hegyhátsáli amatőröktől kapott tüzelőt rendezgeti a novemberi napfényben.

Felújításra váró házikónkban a nyári félévben tudunk majd szálláslehetőséget biztosítani tagtársainknak.
Területünk bővítése további lehetőségeket jelent: újabb észlelőplaccokat hozhatunk itt létre, támogatva a megfigyelési akciókat. Másik lehetőségként felmerült, hogy partnereink, tagtársaink számára is hasznosíthatóvá tesszük ezt a területet, ahol saját, letolható tetős csillagvizsgálót létesíthetnek, amelyhez a helyet az MCSE biztosítja. (Természetesen a használat feltételeit szerződésben szabályozva.)
Régi tervünk volt egy meteorkamera-rendszer elhelyezése, ami végül megvalósult, Kiss Bencének köszönhetően (az idei Quadrantida-maximumról készült videót l. itt). Meteorológiai állomást ajándékozott a tanyának Mártha Zoltán, az aktuális értékek itt érhetők el.
A Csillagtanyán általában az újholdhoz közel eső hétvégéken tartunk észlelővíkendeket, a programok az MCSE-honlap eseményei között találhatók. Észlelőhelyünket elsősorban szakkörök, helyi csoportok, amatőrcsillagász közösségek figyelmébe ajánljuk. A Csillagtanyával kapcsolatban Mizser Attila főtitkárt kérjük megkeresni (mcse@mcse.hu).
A tanya működtetése nem lehetséges tagtársaink önkéntes munkája, támogatása nélkül. Pénzbeli támogatások az MCSE bankszámlaszámára utalhatók (62900177-16700448), továbbá Égbolt webshopunkon keresztül is lehet adományokat juttatni a Csillagtanya céljaira.