Ahogy a csillag megy az égen: nyolcvan éve a csillagok világában

Nyolc évtizeddel ezelőtt, 1946. november 11-én mondta ki megalakulását a Magyar Csillagászati Egyesület. Működésünk első két és fél évében létrejött egy országos amatőrcsillagász mozgalom, és megszületett az Uránia Bemutató Csillagvizsgáló, az ország első ilyen intézménye. Az 1949-es beolvasztás után négy évtizeddel alakulhattunk újjá, immár majd’ negyven éve működik töretlenül az újjászületett MCSE. Az 1989-es újjáalakuláskor még velünk volt Kulin György, egyesületünk megálmodója, a magyar amatőrcsillagászat atyja, és a régi tagok közül is sokan aktívak voltak.

Az évtizedek során több mint tízezer tag csatlakozott hozzánk. Az Uránia Csillagvizsgáló szerepét a Polaris Csillagvizsgáló vette át. Megvalósítottuk Kulin György régi tervét: a fővároshoz közeli amatőr csillagvizsgálót: ez lett az MCSE Csillagtanya. Egyesületi lapunk, a Meteor közeledik jubileumi, 600. számához. Évről évre kiadjuk a Csillagászati évkönyvet. Csillagásztáborainkon több ezren vettek részt, sokan kaptak életre szóló élményt, találtak baráti közösségre. Szakköreinkben több százan sajátították el a csillagászati ismereteket. Szakköröseink közül számos tehetséges fiatal vált eredményes tudományos kutatóvá. Helyi csoportjaink száma közelít a húszhoz – értékes közösségi szervezőmunkát fejtenek ki. Szakcsoportjainkban a legkülönfélébb csillagászati megfigyeléseket folytathatják tagjaink.

Az elmúlt évtizedekben megszületett a járdacsillagászat, meghonosodott a Csillagászat Napja. Csillagásztáborokon, észlelőhétvégéken, szabadtéri nagybemutatókon találkozhat velünk a nagyközönség.

A virtuális térben a kilencvenes évektől jelen vagyunk, honlapjainkkal, közösségi oldalainkkal videós anyagainkkal segítjük a csillagászat iránt érdeklődőket. Honlapunkon (www.mcse.hu) és hírportálunkon (www.csillagaszat.hu) több mint tízezer cikk olvasható. Észlelésfeltöltőnkön (eszlelonaplo.mcse.hu) közel 100 ezer megfigyelés között lehet böngészni. Youtube-csatornánkon 1500 előadás tekinthető meg.

A számokon túl azonban a legfontosabb az, amit egyesületünk a közösség építése terén elért. A Magyar Csillagászati Egyesületben egymásra találhatnak a csillagászat iránt érdeklődők: azok, akik észlelőmunkájukkal hozzájárulnak a csillagászati kutatásokhoz, azok, akik szabadidejüket szeretnék tartalmasan eltölteni, és természetesen mindenki, akit megérint a csillagok világa.

Hol tart 2026-ban a Magyar Csillagászati Egyesület? Idei közgyűlésünket a költészet napján, április 11-én 10 órától tartjuk az MTA székházában, a Nagyteremben. Betekintést nyújtunk egyesületünk életébe, ismeretterjesztő előadásokat tartunk az Artemis-programról, az LSST égboltfelmérésről és a fényszennyezésről. Megtekintjük a Borúra derű – A 200 éves Akadémia c. kiállítást. A programban szerepel távcsöves Nap-bemutató is, amit a székház előtt tartunk, az idővonalon.  További információk és regisztráció.

 

 

 

 

 

Számokban, egyszerűsítve:

80 év

1500 előadás

10 ezer cikk

11 ezer tag

100 ezer megfigyelés

+

1948 óta 1 878 666 változócsillag-észlelés, 1002 észlelő, 4832 változócsillag.

 

Ajánljuk...