Égi kalendárium: 2019. március
Állatövi fény, tavaszi változócsillagok, kettőscsillagok – ezeket az égi célpontokat észleljük márciusban. A hónap elején még észlelhető a Merkúr az esti szürkületben, magasan jár a Mars kora este, Vénusz, a Jupiter és a Szaturnusz kedvéért azonban hajnalban kell kelni.
A bolygók járása
Merkúr: A hónap elején bő másfél órával nyugszik a Nap után. 11-én már csak fél órával nyugszik a Nap után. Ezt követően elvész a Nap fényében, 15-én már alsó együttállásban van a Nappal.
A hónap végén már kereshető napkelte előtt a délkeleti látóhatár közelében. Láthatósága azonban kedvezőtlen, 31-én is csak háromnegyed órával kel a Nap előtt.
Vénusz: Napkelte előtt látszik a délkeleti égen mint ragyogó fényű égitest. Az ekliptika lapos hajlásszöge miatt láthatósága nem igazán kedvező, alacsonyan látszik. A hónap elején két és háromnegyed, a végén már csak egy órával kel a Nap előtt. Fényessége -4,1m-ról -3,9m-ra, átmérője 15,6”-ről 13,1”-re csökken, fázisa 0,72-ról 0,81-ra nő.
Mars: Előretartó mozgást végez a Kos, majd 23-ától a Bika csillagképben. Az éjszaka első felében látható a délnyugati égen, éjfél előtt nyugszik. Lassan halványodik, fényessége 1,2m-ról 1,4m-ra, látszó átmérője 5,3”-ről 4,7”-re csökken.
Jupiter: Előretartó mozgása a Kígyótartó csillagképben egyre lassul. Éjfél után kel, az éjszaka második felében látható a délkeleti égen a sárgásfehér égitest. Fényessége -2,1m, átmérője 38”.
Szaturnusz: A Nyilas csillagképben halad, előretartó mozgása a hónap utolsó harmadában lassulni kezd. Kora hajnalban kel, hajnalban látható alacsonyan a délkeleti-déli égen. Fényessége 0,6m, átmérője 16”.
Uránusz: A hónap nagy részében kereshető sötétedés után, este nyugszik. Előretartó mozgást végez a Kos csillagképben. 20-a után elvész az alkonyati fényben.
Neptunusz: A Nap közelsége miatt nem figyelhető meg, 7-én együttállásban van a Nappal. Előretartó mozgást végez a Vízöntő csillagképben.
A tavaszi csoda: az állatövi fény
Szép tavaszi estéken, alkonyat után a nyugati égboltot szemlélve, a horizonttól a Fiastyúkig felnyúló ezüstös fénylést figyelhetünk meg: az állatövi fényt. De mi is okozza ezt a különös fénylést?
A kúp alakú képződmény felületi fényessége nagyjából megegyezik a Tejútéval. Zavaró fényektől mentes, vidéki égbolton szembetűnő jelenség – egy újabb égi csoda, ami a városlakók számára láthatatlan. Így a kíváncsiaknak szükségszerű maguk mögött hagyni a zajos utcákat, a rohanó hétköznapokat, és a természettel körülvéve átadni magunkat az élménynek. Mindenképpen megéri.
De mi is okozza az állatövi fényt? A kérdés megfogalmazódott már a 1600-as években, Jean-Dominique Cassini és tanítványa, Niccolo Fatio de Duillers idejében, ők írták le ugyanis először a zodiákus fényt. Érdekes dologra figyelhetünk fel, ha nyomon követjük ezt az égi ezüstszalagot: amint egyre lejjebb kerül a Nap, úgy süllyed a horizont felé az állatövi fény is. Tehát van valami kapcsolata a Nappal ez már bizonyos. És miért pont tavasszal? Tavasszal az ekliptika – a Nap éves látszó útja az égbolton – meredek szögben hajlik a horizonthoz, ez a különösen jól észlelhetőség oka. A kapcsolat központi csillagunk és az égi jelenség között pedig a bolygóközi porfelhő. Ez egy lapult, az ekliptikára szimmetrikus és a Nap körül forgásszimmetrikus porfelhő, amely a Jupiter pályájáig terjed. Sűrűsége mindössze néhány részecske köbkilométerenként, össztömege pedig csupán egy nagyobb üstököséhez mérhető. A por utánpótlása üstökösökből, kisbolygókból származik. Ez a rendkívül ritka anyag mégis elég ahhoz, hogy a Nap fénye megcsillanjon a szemcséken. Ezt észleljük mi innen a Földről zodiákus fényként, és ez a magyarázat arra is, hogy miért bújik a Nap után a jelenség a látóhatár alá: minél inkább a horizont alatt van a Nap úgy „húzza maga után” a jelenséget is. A Napunkkal való kapcsolatát a színkép-elemzés is bizonyította: az állatövi fény spektruma ugyanis egyezik életadó csillagunkéval. Infravörös tartományban is jól megfigyelhető a jelenség, ugyanis a porszemcsék a napfényt elnyelik, és egy részét később infravörös hullámhosszon kisugározzák.
Az állatövi fényt 2014. március 19-én örökítette meg Kovács Attila Eger mellől. Jól látható, hogy a fénylés csúcsa a Fiastyúk magasságáig ér, tehát igen látványos jelenségről van szó, amelynek megfigyeléséhez minél sötétebb égboltra van szükség.
Az állatövi fény 2019. február 27-én este Bárdudvarnok mellől, Kolláth Zoltán felvételén.
Az állatövi fényt a mai korszerű digitális fényképezőgépekkel viszonylag könnyen megörökíthetjük – használjunk minél nagyobb látómezejű objektívet és minél nagyobb érzékenységet a siker érdekében. Kora tavasszal már egyre kellemesebbek az esték, és az égbolt is tartogat számos érdekességet. Használjuk ki a szép, derült tavaszi estéket – és vadásszunk az állatövi fényre!
Vörös széncsillag a tavaszi égen: az SS Virginis
A mirák és a félszabályos (SR) változók a HR-diagram aszimptotikus óriáságán, közel azonos területen helyezkednek el (azaz életútjuk hasonló szakaszán járnak). A határvonal leginkább a mirák és az SRa altípus között mosódik el, megkülönböztetésük így leginkább amplitúdójuk alapján történik. Az SRa típusú változók viszonylag szabályos periódussal és egyenletesebb, bár kisebb amplitúdóval változnak, mint a mirák, mintegy átmenetet képezve a szabálytalanabb SRb csillagok és a mirák közt. Az SS Virginis – a tavaszi ég egyik népszerű kistávcsöves változócsillaga – jó példa a fenti besorolás bizonytalanságára. Míg több forrás még jelenleg is miraként hivatkozik rá, az utóbbi években egyre elfogadottabbá vált SRa besorolása. Színe rendkívül vörös, a légkörében található igen nagy mennyiségű szénnek köszönhetően. A vörös óriások légkörének felsőbb rétegeiben általában több oxigén található, mint szén, ám néha ez az arány megfordul, és a légkör szabad szénatomokkal dúsul. A nagy mennyiségű szén az oxigénnel szén-monoxidot képez, ezáltal mintegy elfogyasztva azt, így a maradék szén szabadon képezhet más szénvegyületeket, így a csillag légköre „kormossá” és meglepően rubinvörös megjelenésűvé válik. Ezen csillagok színképét, a bennük található szénvonalak miatt, C betűvel jelölik. Az SS Vir rendkívül hideg, kb. 2400 K hőmérsékletű, 500 napátmérőjű vörös óriás. Fényességét mintegy 3-3,5 magnitúdós amplitúdóval változtatja, de gyors változásaira egy igen lassú, évtizedekben mérhető periódusú szabálytalan hullámzás is rakódik, miáltal fénygörbéjén 6 és 10,5 magnitúdós szélsőértékeket is találunk. Állatövi csillagképről lévén szó, a Nap közelsége idején fénygörbéje évente megszakad. Mivel fő oszcillációjának periódusa közel állandó, 361 nap, ami igen közel áll egy földi évhez, fénygörbéjének közel azonos fázisaiban jelentkezik folytonossági hiány, jelenleg minimumai idején.
A pulzáló vörös óriás változók maximális felfúvódásuk idején a leghalványabbak, légkörük ugyanis ritkábbá és hidegebbé, ezáltal vörösebbé válik. A széncsillagoknál ez a hatás még inkább jelentkezik. Az észlelés során ezért különösen ügyelnünk kell a Purkinje-effektusra, lehetőleg okulárunkat extrafokálva és egyszerre csak néhány másodpercig figyeljük meg a változót és összehasonlítóit. A mellékelt térképen a binokulárral történő észlelést megkönnyítve északi tájolást alkalmaztunk.
Struve-kettősök nyomában
Idén tavasszal ünnepeljük Otto Wilhelm Struve (a nagy csillagászdinasztia második tagja), születésének 200. évfordulóját. A jeles alkalomra legméltóbban Struve-kettősök megfigyelésével emlékezhetünk. Kezdjük mindjárt néhány késő téli, kora tavaszi kettőssel! Az 50 fényévre lévő Castort (α Gem, STF 1110) nagyon sokan ismerik, nem szabad kihagynunk ezt a párt, hiszen a szürkület kezdetén, még világos égen is megnézhetjük a gyönyörű fehér, olvadt ónként ragyogó, 1,6 és 2,9 magnitúdós komponenseit, amelyek kb. 5”-re vannak egymástól. Mindkét csillag spektroszkópiai kettős, ahogy a közelükben lévő 10 magnitúdós vörös törpe is, és együttesen egy hat tagból álló rendszert képeznek. A Rák jellegtelen konstelláció, amely városokból sokszor nem is látható. Távcsöveinkkel azonban felkereshetjük csodálatos nyílthalmazait (M44, M67) és kevésbé ismert kettőseit is. A 330 fényévre lévő ι Cancrit (STF 1268) könnyű bonthatósága, szép színkontrasztja miatt a „téli ég Albireója” névvel is illetik, habár ez túlzás, de a nyári társánál halványabb, 4 és 5,9 magnitúdós sárga és fehér komponensei azért látványosak.
A ζ1,2 Cnc (Tegmine, STF 1196, 83 fényév) 5,2 és 5,8 magnitúdós sárga komponensei (AB+C) a csillagkép kietlen nyugati felében bújnak meg, egymástól kb. 6”-re, amely az 1115 év keringési idejű csillagpár periasztronját (legnagyobb közelség) jelenti. Megfigyelésük a legkisebb távcsövekkel, közepes nagyításokkal is lehetséges. A főcsillag maga is kettős (AB), méghozzá egy szoros kettős rendszer 59,5 éves keringési periódussal. Jelenleg – 2015-től 2025-ig – a lehető legnagyobb, 1,2”-es távolságban láthatjuk a két 6 magnitúdós, Nap típusú sárga törpecsillagot. Felbontásukhoz 20 cm körüli távcső szükséges. A C társ is kettős (Ca, Cb), a 7 magnitúdós tagok alig 0,3 ívmásodpercre vannak egymástól, így amatőr eszközökkel nem figyelhetőek meg. A főcsillagok a Napnál valamivel nagyobb, a Ca és Cb komponensek azonban a Nappal gyakorlatilag megegyező tömegű és méretű égitestek.
A 130 fényévre levő γ Leonis (Algieba, STF 1424) a legelbűvölőbb kettősök egyike. Két aranyszínű (K0 és G7 típusú), 2,3 és 3,5 magnitúdós óriáscsillag található egymástól 170 csillagászati egységre, amely az égen 4”-nek felel meg. A csodaszép, teljesen azonos színű csillagokat a legkisebb távcső is képes elválasztani egymástól, de ehhez nagyobb nagyítást kell választanunk. A Bereniké Haja galaxisoktól hemzsegő csillagmezején, a hajfürtöket alkotó Melotte 111 csillaghalmaztól délre található 24 Com (STF 1657) a tavasz egyik legszebb csillagpárja. Az 5 magnitúdós narancssárga főcsillag mellett 20”-re találjuk a 6,3 magnitúdós kékesfehér kísérőt. A vörös és fehér óriáscsillag szép színkontrasztú, tág párosa a legegyszerűbb csillagászati távcsövek legkisebb nagyításaival is fenséges látványt nyújt. A tavaszi égbolt legismertebb és talán legérdekesebb kettősei közé tartozik a γ Virginis, azaz a Porrima (STF 1670). Igazából a csillag „működése” bő 10 esztendővel ezelőtt volt látványos, amikor a 2005-ben bekövetkezett 0,3” körüli periasztron után, 2008-tól kezdve 2018-ig, évről évre nyomon lehetett követni a csillag távolodását és elmozdulását a pálya mentén. Ez idő alatt a szögtávolság kb. 1”-ről 3”-re nőtt, a pozíciószög pedig kb. 80°-ot változott. A mozgás a következő években sem lassul le jelentősen, de inkább kétévente érdemes pozíciószöget és szeparációt becsülni. A szokatlan gyors mozgás a páros 168,7 éves periódusának és 38 fényéves távolságának tudható be. Történeti érdekessége, hogy a csillag előző periasztronját 1836-ban már észlelni tudták, hiszen akkor már ismert volt a csillag kettőssége. Mindkét, egyenlő fényességű (5,6 magnitúdós) komponens F0 színképtípusú fősorozati sárga csillag, együttes fényességük 3 magnitúdó. Megfigyelésük jelenleg 8 cm-es távcsővel is könnyű, de alkalmazzunk minél nagyobb nagyítást. Érdemes minél pontosabb becslést végezni szállemezes okulárral, vagy fotóról kimérni az adatokat. Nagyon izgalmas észlelési projekt a Porrima keringésének nyomon követése.
Üstökösök
Gyorsan eltelt a február (lévén a legrövidebb hónap), melynek során elég kevés üstökös megfigyelésre alkalmas éjszakánk volt. Remélhetőleg a március már kegyesebb lesz az égi vándorok iránt érdeklődőkhöz. Tovább fogyatkozott a kis-közepes (10-20 cm átmérőjű) távcsövekkel akár fotografikus úton elérhető üstökösök száma is, nemhogy a szabadszemmel megfigyelhetőké.
Az éjszaka első felében lehet felkeresni a 64P/Swift-Gehrels jelű üstököst, amint a hónap elején a Taurus (Bika) csillagkép közepéről a hónap végére a Gemini (Ikrek) csillagképbe mozog. Közben mind a Földtől, mind a Naptól gyorsan távolodik, így fényessége gyorsan csökken a jelenlegi 12,5 magnitúdóról akár 15 magnitúdó alá is, így megfigyelésére nagy (25-30 cm átmérő, vagy nagyobb), vagy fotografikusan 15 cm átmérőnél nagyobb távcsőre van szükség. Ráadásul elég diffúz is az üstökös, úgyhogy ha nem produkál egy váratlan kitörést, akkor elég gyakorlottnak kell lenni a megpillantásához.
Egész hónapban látszik az éjszaka első felében a tavalyi év felfedezettje a C/2018 Y1 (Iwamoto). Igyekezni kell a megfigyelésével, mert gyorsan távolodik a Naptól, de a Földtől még ennél is gyorsabban, így fényessége a hónap során a jelenlegi 8-9 magnitúdós fényességről akár 2-2,5 magnitúdót, vagy még többet is csökkenhet miközben az Aurigából (Szekeres) a Perzeus csillagképbe mozog. Március 2/3-án az IC 405 (fényesség: 10 magnitúdó; átmérő: 30×20 perc) ködösség mellett halad el.
Iwamoto-üstökös. 2019.02.13. 21:26 (UT) (összes expozíció: 6 h 10m) 150/750 Newton; Upgrade HEQ5 Pro GoTo Mechanika; Baader Mark III Coma Corrector; ASI 174 MM Camera; Astronomic CLS CCD Filter Zwo L-RGB Filer; ASI 120 MM Autoguider, Sebestyén Attila
Egész éjszaka megfigyelhető az Ursa Major (Nagy Medve) csillagképből a Leo Minor (Kis Oroszlán) csillagképbe lassan mozgó 123P/West-Hartley üstökös. Naprendszerbeli mozgásának köszönhetően hónap során lassan halványodik a jelenlegi 13 magnitúdós fényességről 14 magnitúdóra. Így megfigyeléséhez inkább közepes és/vagy nagyobb távcső szükséges, annak ellenére, hogy viszonylag kompakt és fényes a feje és határozott, de rövid csóvája van. Az üstökös viszonylag friss felfedezésű, 1989 március 14-i fotólemezeken találták meg. Periódusa 7,71 év így az idei a 4. és eddig a legfényesebb visszatérése.
A West-Hartley-üstökös. 2019.02.27. 21:24 -21:32 (UT), 200/800 Newton; AZEQ6; MGEN vezetés; Canon 750D; ISO 1600; 9x50s expozíció, Nagy Mélykuti Ákos.
Egész hónapban és szinte egész éjjel látszik a 60P/Tsuchinshan-üstökös, miközben a Virgo (Szűz) csillagképből vándorol a Leo (Oroszlán) déli részére. Sajnos ez az üstökös is távolodik, így ennek is csökkenő a fényessége, de a várható fényesség csökkenés 1 magnitúdó körüli, így a hónap elején még 13,5 magnitúdós kométa a hónap végére már csak 14,5 magnitúdó körüli lesz, ami vizuálisan nagy távcsövekkel, fotografikusan pedig közepes távcsövekkel teszi megfigyelhetővé. Érdemes felkeresni, mert majdnem csillagszerű a magja és határozott csóvája van.
A Tsuchinshan-üstökös, 2019.02.27. 21:37 -21:45 (UT), 200/800 Newton; AZEQ6; MGEN vezetés; Canon 750D; ISO 1600; 9x50s expozíció, Nagy Mélykuti Ákos.
A 38P/Stephan-Oterma üstökös tovább folytatja útját kifelé a Naprendszerben, így halványodása is tovább tart a hónap során. A jelenlegi 12 magnitúdóról 2 magnitúdós halványodást várnak, ezért a hónap végén inkább már csak nagyobb távcsövekkel lehet megfigyelni vizuálisan a Lynx (Hiúz) csillaglépben lassan haladó üstököst. Fotografikusan még közepes távcsövekkel is megörökíthető. Érdekessége a már régóta megfigyelhető és látszólag csavarodó csóva.
A Stephan-Oterma-üstökös. 2019.02.27. 20:36 -20:44 (UT), 200/800 Newton; AZEQ6; MGEN vezetés; Canon 750D; ISO 1600; 9x50s expozíció, Nagy Mélykuti Ákos.
Az Ursa Major (Nagy Medve) csillagképből mozog a Leo Minorba (Kis Oroszlán) a még mindig nagy méretű 46P/Wirtanen üstökös. Sajnos a viszonylagos nagy – 10 magnitúdós – fényessége nagy felületen oszlik el és így nem könnyű megpillantani. Inkább csillagszerű magja és az azt övező halvány derengés vehető észre. Növekvő naptávolsága miatt aktivitása és ezzel együtt fényessége is jelentősen csökkenni fog így egyre nehezebb célpontot nyújt. Már most szólunk, hogy április 1-én (ez nem tréfa) az NGC 3074 galaxis (fényesség: 12,7 magnitúdó; átmérő: 2,3×2,1 perc) mellett lesz megfigyelhető.
A 46P/Wirtanen-üstökös. 2019.02.27. 20:47 -20:55 (UT), 200/800 Newton; AZEQ6; MGEN vezetés; Canon 750D; ISO 1600; 9x50s expozíció, Nagy Mélykuti Ákos.
123P/West-Hartley 2019.02.27. 355/1650 Newton; nagyítás: 92x , látómező: 32″ Sánta Gábor rajza
C/2018 Y1 (Iwamoto) 2019.02.13. 150/750 Newton; nagyítás: 54x; látómező: 68′. Sánta Gábor rajza
Üstökös-ismertető: Nma
