Égi kalendárium: 2023. február

Hetek óta mindenki a C/2022 E3 (ZTF)-üstököst szeretné látni, erre azonban a rengeteg borult idő kevés lehetőséget ad. Szabad szemmel nem, de kisebb távcsővel már/még megfigyelhető február folyamán, amint északról dél felé vándorolva átszeli égboltunkat. Ne feledkezzünk meg a bolygókról és az ilyenkor már látható állatövi fényről (utóbbi csak tökéletes, fényszennyezésmentes égbolton észlelhető). Próbálkozzunk a Sirius kísérője, a Sirius B megfigyelésével!

A bolygók járása

Merkúr: A hónap első felében napkelte előtt kereshető a délkeleti ég alján. 1-én még majdnem másfél órával kel a Nap előtt, de láthatósága fokozatosan romlik. 20-án már csak fél órával kel korábban, mint a Nap. Ezután el is tűnik a napkelte fényében, a hónap végén nem látszik.
Vénusz: Fehéren ragyogó égitestként látszik az esti délnyugati égen. Láthatósága egyre javul, 1-én már két órával nyugszik a Nap után. Ez az érték a hónap végére több mint két és fél órára nő, most kezdődik igen kedvező esti láthatósága. Fényessége –3,9 magnitúdóra, átmérője 11,1”-ről 12,1”-re nő, fázisa 0,91-ról 0,86-ra csökken.
Mars: Előretartó mozgást végez a Taurus csillagképben. Kora hajnalban nyugszik, az éjszaka első felében látható magasan a látóhatár felett. Tovább halványodik, ahogy egyre távolabb kerül a Földtől. Fényessége –0,2 magnitúdóról +0,3 magnitúdóra, látszó átmérője 10,7”-ről 8,3”-re csökken.
Jupiter: Előretartó mozgást végez a Pisces, 6-ától a Cetus, majd 19-étől ismét a Pisces csillagképekben. Az esti órákban figyelhető meg, késő este nyugszik. Fényes, sárgásfehér fényű égitestként könnyen azonosítható. Fényessége –2,1 magnitúdó, átmérője 35”.
Szaturnusz: Előretartó mozgást végez a Capricornus, majd 13-ától az Aquarius csillagképben. A Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. 16-án van együttállásban a Nappal. Fényessége 0,8 magnitúdó, átmérője 15”.
Uránusz: Az éjszaka első felében kereshető az Aries csillagképben a nyugati égen. Folytatja előretartó mozgását. Éjfél körül nyugszik.
Neptunusz: Előretartó mozgást végez az Aquarius csillagképben. A hónap első felében még kereshető az esti szürkületben.

A Jupiter a Nagy Vörös Folttal 2023. január 7-én, Kereszty Zsolt felvételén.

A Mars Gulyás Krisztián felvételén (2023. január 24.).

Csóvás égi vándorok

A februári ajánlónkban szereplő üstökösök mindegyike cirkumpolárisként, vagyis egész éjszaka megfigyelhetőként kezdi a hónapot, így a hónap elején az éjszaka bármely szakában megfigyelhetőek lesznek. Rajtuk kívül még 17 olyan 17,5 magnitúdónál fényesebbnek jelzett kométa lesz az égen, amelyeket egy maximum 200/800-as Newton távcsővel fotografikus módon nem nagy erőfeszítéssel, valószínűleg meg lehet örökíteni. A szokásunknak megfelelően a mostani ajánlónkban is csak azokat a vándorokat mutatjuk be, amelyeket akár egy közepes méretű (12-25 cm átmérő) távcsővel vizuálisan is megfigyelhetőek lehetnek.

C/2022 E3 (ZTF)

A mostanában oly népszerű üstökös február 1-i földközelsége (0,284 CSE) után gyorsan távolodik a Földtől. A hónap végére már 0,97 CSE távolságra lesz tőlünk. Közben a Naptól is távolodik, így fényessége várhatóan gyorsan fog csökkenni.

Míg a hónap elején valószínűleg kis binokulárokban is szép látványt nyújthat a várhatóan 5,5 magnitúdó körüli üstökös, addig a hónap végére már inkább a kisebb átmérőjű távcsövek célpontjává válhat az addigra 8,5 magnitúdóig halványuló égitest. A januárral ellentétben most a hónap elején mozog gyorsan és a hónap végére lassul látszó égi mozgása. Február elején még cirkumpoláris és így egész éjszaka megfigyelhető lesz, addig a hónap végére már csak az éjszaka első felében lesz felkereshető.

Ebben a hónapban is hatalmas utat fut be, a Zsiráf, Sárkány, Nagy Medve (Camelopardalis, Draco, Ursa Major) csillagképek határától indulva déli irányban mozogva a Bika (Taurus) csillagkép legdélebbi régiójába fog eljutni.

Itt is meg kell említeni, hogy február 6-ának éjszakán a C/2022 E3 (ZTF) és a C/2022 U2 (ATLAS) üstökösök adnak egymásnak randevút, mivel 18 ívpercre megközelítik egymást. A közelségük csak látszólagos, a C/2022 E3 (ZTF) 1,18 CSE-re, a C/2022 U2 (ATLAS) 1,37 CSE-re lesz központi égitestünktől, így a két égitest távolsága több mint 28 millió Km.

7-én hajnalban a Szekeres (Auriga) csillagkép fényes csillaga a ζ Aur (fényesség: 3,65) fedési kettős mellett fog elhaladni 6 ívpercre nyugatra. Gyors mozgásának köszönhetően 8-án még éjfél előtt már az ι Aur (fényesség 2,65 magnitúdó) 45 ívperces közelében lesz megfigyelhető, könnyű célpontot nyújtva így a kevés gyakorlattal rendelkezőknek is.

Legkisebb, 45 ívperces Mars közelségén már túl lesz az üstökös 11-én, mire a Nap lemegy, de még akkor is csak 1 fokra lesz a vörös bolygótól a várhatóan 6,5 magnitúdó fényes üstökös.

Február 13-án szinte áthalad az NGC 1647 (fényesség: 6,4 magnitúdó; átmérő: 40 ívperc) nyílthalmazon

A C/2022 E3 (ZTF) égi útja 2023.02.01-28. között, kiemelve 2023.02.15-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült.

2023.01.24. 20:55 (UT), 66/400 Refraktor+ ZWO ASI 662 MC; Gain: 300; 150 x 12 s, Dr. Ruszkai Ákos felvétele.

Az üstkös 2023.01.25-én 00:32 UT-kor, Balázs Gábor felvételén. 49/135 teleobjektív + Canon EOS 250D; ISO 800; 35 x 120 s.

C/2022 A2 (PANSTARRS)

A Földtől távolodó C/2022 A2 (PANSTARRS) február 18-án éri el napközelpontját 1,73 CSE-re a Naptól, így fényessége a jelenlegi 9 magnitúdóról várhatóan csökkenni fog, az előrejelzések szerint 0,5 magnitúdót. Továbbra is cirkumpoláris marad és ezért egész éjszaka megfigyelhető lesz, de inkább közepes átmérőjű távcsövekkel, de kisebbekkel is érdemes próbálkozni.

A hónap elején a Sárkány-Hattyú-Cefeusz (Draco-Cygnus-Cepheus) csillagképek határától indulva a Gyík-Cefeusz (Lacerta-Cepheus) csillagképek határa fog eljutni. Útja során végig a Tejút csillagai előtt halad el az üstökös, így biztos azonosításához várjuk meg a csillagokhoz képesti elmozdulását. 8-án egy olyan égterületen fog keresztül haladni, ahol sok LDN katalógusszámmal jelzett sötét köd található. 13-án hajnalban a Tejút csillagai közt elhelyezkedő B 150 (átlátszatlanság 5; átmérő: 60 ívperc) és B 360 (átlátszatlanság 5; átmérő: 54 ívperc) sötét ködök előtt fog elhaladni. 25-én pedig az IC 1434 (fényesség: 9 magnitúdó; átmérő: 7 ívperc) nyílthalmaz közvetlen közelében, a közepétől 8,5 ívpercre halad el.

A C/2022 A2 (PANSTARRS)égi útja 2023.02.01-28. között, kiemelve a 2023.02.14-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült.

2023.01.25. 02:21 (UT), 72/420Refraktor + ZWO ASI 178MM; Gain 102; 8 x 120 s, Dr. Elek Tamás felvétele.

C/2020 V2 (ZTF)

A C/2020 V2 (ZTF) üstökös hiába közeledik lassan a Naphoz, a kométa és a Föld egymástól mért távolsága rohamosan nő a hónap során, így az üstökös aktivitásának várható növekedése ellenére az előre jelzett fényessége pár tized magnitúdót csökkenni fog, így megmarad 10 magnitúdó körül.

A hónap elején még cirkumpoláris üstökös a hónap végére már csak éjfél előtt lesz megfigyelhető, ahogy dél felé halad, először a Cassiopeia majd az Andromeda csillagkép csillagai között. Ha eléri az előre jelzett fényességét, akkor szép látvány lehet a halvány csóvát növesztett bolyhos gomolyag a Tejút csillagokkal gazdagon teleszórt háttere előtt. Szerencsére elkerül minden mélyég objektumot, így azonosítása nem tűnik nehéznek, még akár kisebb átmérőjű (5-12 cm) távcsövekkel sem.

A C/2020 V2 (ZTF)égi útja 2023.02.01-28. között, kiemelve a 2023.02.14-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült.

2023.01.24. 19:20 (UT), 200/1000 Newton + Canon 450D; ISO 1600; 1 x 30 s, Benei Balázs felvétele.

C/2022 U2 (ATLAS)

Az üstököst 2022. október 25-én fedezeték fel az ATLAS (Asteroid Terrestrial-Impact Last Alert System) program keretében működtetett 0.5-m-es f/2-es fényerős Schmidt-távcsővel a Mauna Loa-i (Hawaii) obszervatórium felvételein. Az akkor 18,9 magnitúdós üstökös erősen kondenzált 12 ívmásodperces kómával rendelkezett. A megerősító felvételeken 7 ívmásodperces belső és 15 ívmásodperces külső kómát mutattak ki. November 2-ra a kóma már 180 ívmásodpercesre nőtt, miközben az összfényessége elérte a 16,1 magnitúdót, ami azóta is nőtt és jelenleg 9,8 magnitúdó.

A perihéliumán 2023. január 14-én túljutott üstökös mind a Naptól, mind a Földtől távolodik, ezért fényessége várhatóan az előrejelzések szerint 1,2 magnitúdó fog csökkenni február során. A zöldes nagy kiterjedésű kóma miatt vizuálisan inkább közepes távcsövekkel ajánlott a felkeresése, de akár kisebb távcsövekkel is megfigyelhető egy fényes kis csillagként, amit egy nagyobb kiterjedésű derengés vesz körül.

A gyors mozgású üstököst a hónap elején a Perseus keleti szélén kell keresni, ahonnan a Szekeres (Auriga), majd a Bika (Taurus) csillagképeken áthaladva a hónap végére az Orion északi részére érkezik meg. Február 1-ről 2-ra virradóan elhalad az NGC 1624 (fényesség: 11,8 magnitúdó; átmérő: 3 ívperc) jelű csillaghalmazt magában foglaló ködösség mellett. 5/6-ára virradó éjszakán könnyű is és nehéz is lesz megtalálni az üstököst. Könnyű, mert εAur (Fényesség: 3 magnitúdó) mellett 32 ívperce (1 holdátmérő) fog elhaladni nyugatra. Nehéz is lesz, mert a csillag fénye elnyomja a diffúz üstökös fényét, ráadásul csak pár órával leszünk telihold után.

Február 6-a éjszakáján aztán igazi csemegében lehet részünk. A C/2022 U2 (ATLAS) üstökös és a mostanában legfényesebb üstökös a C/2022 E3 (ZTF) 18 ívmásodpercre halad el egymás mellett! Mind a két üstökös gyors mozgású. Ha valaki fényképezni szeretné, annak igazi kihívás lesz megörökítésük.

11/12-ének éjszakáján az üstökös érinti az IC 405 (fényesség: 6 magnitúdó; átmérő: 30 x 20 ívperc) ködösséget, majd következő éjszaka 12/13-án az IC 410 (átmérő: 55 x 45 ívperc) ködösséget, ami magában foglalja az NGC 1893 (fényesség: 7,5 magnitúdó; átmérő: 10 ívperc) csillaghalmazt. Amennyiben az üstökös nem veszít gyorsan fényességéből, úgy fotografikusan a két vöröses köd közelében szépen mutathat a zöldes kómájú üstökös.

16-án éjszaka könnyen meglehet találni az üstökös helyét a βTau 8 csillagot számláló többes rendszer közelében (fényesség: 1,6 magnitúdó), attól 54 ívperce keleti irányba. A csillag, a fényessége miatt meg is nehezíti a halványuló üstökös megpillantását.

A C/2022 U2 (ATLAS)égi útja 2023.02.01-28. között, kiemelve a 2023.02.14-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült.

2023.01.24. 19:13 (UT), 72/420 refraktor + ZWO ASI 178MM; Gain 102; 10 x 120 s, Dr. Elek Tamás felvétele.

A többi halványabb üstököst tartalmazó körülbelül kéthetente frissülő list ra elérhető a rovatvezetőnél az ustokoseszleles@gmail.com e-mail címen, vagy a Facebook Üstökös (Üstökös | Facebook) csoportban.

Aki pedig csak gyönyörködni akar a kométákról készült megfigyelésekben, annak érdemes felkeresni az MCSE Észelésfeltöltő oldalát (https://eszlelesek.mcse.hu/main.php) , ahol akár regisztráció nélkül is válogathat a szép képek között.

Észleljük a Copernicus-krátert!

A Copernicus az egész holdkorong egyik legszebb, leghíresebb, legismertebb krátere. Nem csak a méretei miatt, hiszen jócskán akadnak nagyobb, mélyebb kráterek magasabb központi csúccsal, szélesebb sánccal és fényesebb sugársávval, hanem azért, mert arányai ideálisak, a holdkorongon elfoglalt pozíciója miatt igen könnyen észlelhető. Átmérője 93 kilométer, mélysége, amelyet a sánc legmagasabb pontja és a kráteraljzat között mérünk, 3760 méter. Összetett központi csúcsa helyenként eléri az 1200 méteres magasságot, a sánc pedig 900 méterrel emelkedik a környező síkság fölé. A kis távcsővel simának tűnő, valójában alacsonyabb dombokkal tarkított kráteraljzat 55 km átmérőjű, és ahogyan Chuck Wood amerikai holdkutató megjegyezte, elég nagy ahhoz, hogy a legtöbb metropolisz elférjen benne. A fényes, 16-os albedójú sugársávrendszerének átmérője csaknem 700 km, ami néhány nappal holdtölte előttől egészen utolsó negyed utánig szabad szemmel is feltűnő. A krátert létrehozó gigantikus robbanásban kirepült, majd a felszínre visszahullott törmelék által létrehozott másodlagos krátereket is itt figyelhetjük meg a legjobban. Különösen a kráterről északkeletre, az Eratosthenes felé található, észak–déli irányú, enyhén ívelő kráterlánc érdemel említést.

A Copernicus a Montes Apenninus nyugati végénél, a Mare Imbriumtől közvetlenül délre elterülő Mare Insularumban fekszik. A Montes Apenninus nyugati folytatása a holdi Kárpátok éppen a Copernicustól északra húzódik. A Copernicus a Hold fejlődéstörténetének egyik vonatkozási pontja. Valamikor 1,1 milliárd évvel ezelőtt keletkezhetett, innen számítjuk a copernicusi kort, a holdi korskála legfiatalabb éráját. A copernicusi korban keletkezett kráterek jellemzői a feltűnő, fényes sugársávrendszerek, a fényes kráterbelsők és az éles kráterperemek. A Copernicus-kráter megtalálása és észlelése nem lehet probléma, sőt éppen az okozhat nehézséget, ha valami mást szeretnénk megfigyelni, mert ez az egyedülállóan szép kráter könnyen elvonja figyelmünket minden egyéb más holdi alakzatról. Mindenképpen érdemes végigkövetni a kráter látványában bekövetkező változásokat a helyi napkeltétől kezdve egészen a telehold környékéig, amikor már a kráterbelső is teljesen megvilágított, és a sugársávrendszer is a maga teljességében ragyog. Természetesen ugyanezt a fogyó fázisnál is megtehetjük, amikor a fent vázolt folyamat iránya éppen fordított – megéri a hajnali kelést a nem mindennapi látvány!

Észlelés közben emlékezzünk Nicolaus Copernicusra is, aki 550 évvel ezelőtt született, 1473. február 19-én, Torunban. (A kráterről készült hazai észlelésekből a Meteor februári számában közlünk válogatást.)

A Copernicus-kráter Zseli József felvételén, amely 2022. május 2-án, készült, Csillagászat napján.

Célpont: a Sirius

A Sirius az éjszakai égbolt legfényesebb csillaga. Fenségesen ragyogó, sziporkázó égi tünemény, a Canis Maior csillagkép alfája. Neve a görög Σείριος (szeiriosz) szóból ered, melynek jelentése fénylő, perzselő. A Sirius hazánkból meglehetősen alacsonyan látszik, fényessége miatt a laikusok figyelmét is gyakran felkelti pillogása, hunyorgása.

A kísérő jelenlétét már 1844-ben feltételezte Friedrich Wilhelm Bessel, azonban csak 1862-ben pillantotta meg először Alvan Graham Clark (l. még Kereszty Zsolt észlelését az 56. oldalon).
A Siriust a Washington Double Star atlaszban a 06451-1643 AGC 1 AB kódnév alatt találjuk. Naptól mért távolsága 8,6 fényév. A főcsillag 2 naptömegű fősorozati csillag, a kísérő 1 naptömegű fehér törpe. A komponensek szeparációja alapján – amely jelenleg 11,27 ívmásodperc – könnyen észlelhető standard párra gondolhatnánk. Az A és B tagok között ugyanakkor elképesztően nagy a fényességkülönbség: csaknem 10 magnitúdó. Elméletileg akár binokulárral is látható lenne a 8,77 magnitúdós kísérő, azonban a –1,47 magnitúdós főcsillag fényözöne miatt nagyon kevés észlelő mondhatja el magáról, hogy fel tudta bontani ezt a nehéz kettőst.

A rendszer periódusa 50,12 év. Jó hír, hogy a komponensek egymáshoz viszonyított szeparációjának maximuma 2023-ra esik. Idén figyelhetjük meg a legkönnyebben, amint a halvány kísérő egészen 11,3 ívmásodpercre távolodik a főcsilagtól 62,5° irányban. Annak sem kell csüggednie, akinek nem sikerül észlelnie, megpillantania a pár mindkét komponensét, a szeparáció egészen a 2030-as évekig nem csökken 10” alá.

A Sirius észlelésére a téli időszak a legalkalmasabb, februárban remekül megfigyelhető, de még máricus közepén is kora este (19 óra tájban) delel, Budapestről nézve 25°47’ magasan. A Sirius B megpillantásához rendkívül nyugodt levegőre van szükség, tekintettel arra, hogy a kísérő viszonylag fényes, akár ködös, párás időben is próbálkozhatunk. Kis és közepes távcsövekkel is megkísérelhetjük a rendszer felbontását, de természetesen érdemes nagy átmérőjű műszerrel észlelnünk, amennyiben erre lehetőségünk nyílik. Vajon mi az a legkisebb távcsőátmérő, amivel meg lehet pillantani a Sirius B-t? Ne csüggedjen, aki nem veszi észre első alkalommal a kísérőt. Később, nyugodtabb légkör esetén térjünk vissza ismét a Siriushoz!
A legkönnyebben úgy figyelhetjük meg a halvány kísérőt, ha kitakarjuk a főcsillagot. Ehhez nem kell mást tennünk, mint megközelítőleg nyugati irányban kivinni a főcsillagot épp csak a távcsövünk látómezején kívülre, hiszen a B komponens jelenleg kelet-délkeleti irányban található az A-tól. Ha minden jól alakul, a ragyogó főcsillag kilépése utáni pillanatokban megpillanthatjuk a kísérőt. Érdemes kikapcsolt óragéppel is próbálkozni!

Itt az állatövi fény!

Esténként, alkonyat után a nyugati égboltot szemlélve, a horizonttól a Fiastyúkig felnyúló ezüstös fénylést figyelhetünk meg a télvégi, kora tavaszi estéken, az állatövi fényt. 

Ez a kúp alakú képződmény a téli Tejútnál sokkal fényesebb, de csak zavaró fényektől mentes, vidéki égbolton szembetűnő jelenség — egy újabb égi csoda, ami a városlakók számára láthatatlan. Így a kíváncsiaknak szükségszerű magunk mögött hagyni a zajos utcákat, a rohanó hétköznapokat, és a természettel körülvéve átadni magunkat az élménynek. Azt hiszem, mindenképpen megéri.

De mi is okozza az állatövi fényt? A kérdés megfogalmazódott már a 1600-as években, Jean-Dominique Cassini és tanítványa, Niccolo Fatio de Duillers idejében, ők írták le ugyanis először a zodiákus fényt. Érdekes dologra figyelhetünk fel, ha nyomon követjük ezt az égi ezüst szalagot: amint egyre lejjebb kerül a Nap, süllyed a horizont felé az állatövi fény is. Tehát van valami kapcsolata a Nappal ez már bizonyos. És miért pont tavasszal?

Az állatövi fény 2019. február 27-én este Bárdudvarnok mellől, Kolláth Zoltán felvételén.

Tavasszal az ekliptika — a Nap éves látszó útja az égbolton — meredek szögben hajlik a horizonthoz, ez a különösen jól észlelhetőség oka. A kapcsolat központi csillagunk és az égi jelenség között pedig a bolygóközi porfelhő. Ez egy lapult, ekliptikára szimmetrikus és a Nap körül forgásszimmetrikus porfelhő, amely a Jupiter pályájáig terjed. Sűrűsége mindössze néhány részecske köbkilométerenként, össztömege pedig csupán egy nagyobb üstököséhez mérhető.

A por utánpótlása üstökösökből, kisbolygókból származik. Ez a rendkívül ritka anyag mégis elég ahhoz, hogy a Nap fénye megcsillanjon a szemcséken. Ezt észleljük mi innen a Földről zodiákus fényként, és ez a magyarázat arra is, hogy miért bújik a Nap után a jelenség a látóhatár alá: minél inkább a horizont alatt van a Nap úgy húzza maga után a jelenséget is.

A Napunkkal való kapcsolatát a spektográfia is bizonyította: az állatövi fény színképe ugyanis egyezik életadó csillagunkéval. Infravörös tartományban is jól megfigyelhető a jelenség, ugyanis a porszemcsék a napfényt elnyelik, és egy részét később infravörös hullámhosszon kisugározzák. A fény nem homogén, itt-ott eltérő intenzitása van, és holdfény- és közvilágítástól mentes égen észlelhető igazán jól.

(Kaposvári Z., Nmá, Talabér G., Bom)