Emlékezzünk Blahó Nórára!

Augusztus 22-én elhunyt az MCSE tiszteletbeli tagja, Balhó Nóra, aki az MCSE jegyzője volt 1946-49 között. Tagtársunkra egy interjúval emlékezünk, mely Rezsabek Nándor Fejezetek a Magyar Csillagászati Egyesület
történetéből (1946–1949) c. kötetében jelent meg.

Blahó Nóra

1924. február 4-én született Budapesten. Tanárnő. Az Egyesület tagja a megalakulástól a megszüntetésig. Az MCSE jegyzője, és elnöki tanácsi és intézőbizottsági tagsága révén az Egyesület egyik vezetője. Később a TIT oklevéllel kitüntetett tagja.
—    Családi kapcsolatok révén került az MCSE köreibe — milyen rokoni szálak fűzték Kulin Györgyhöz?
—    Kulin György a sógorom volt. Annak idején, amikor ő még fent, a sváb-hegyi Csillagvizsgáló Intézetben dolgozott, akkor én nagyon sokat tartózkodtam náluk a családdal, a gyerekekkel. És — nem mondom, hogy gyakran, de előfordult —, hogy a téli éjszakai változócsillag-megfigyelésekkor én is kint voltam vele a kupolában, és segítettem írni az adatokat. Én persze nem foglalkoztam a csillagászattal, de nagyon érdekelt a dolog, és a könyveit mindig olvastam, csak szakmailag nem voltam képzett, inkább csak az érdeklődési körömhöz tartozott a csillagászat.
—    Mondana valamit a polgári foglalkozásáról is?
—    Még a háború előtt végeztem a Damjanich utcai tanítóképzőben, 1943-ban, magyar és német nyelven is képesítést szerezve. Aztán még a háború előtt kikerültem fővárosi tanítónak. A háború után ideiglenesen behívást kaptam a Fővárosi Polgármesteri hivatalba — a pedagógusok ügyeit és az iskolák megszervezését kellett segíteni. Közben elvégeztem esti tagozaton a Pedagógiai Főiskolát matematika-fizika szakon. Aztán újra tanítani kezdtem, és elég sokfele tevékenykedtem. Dolgoztam a Murányi utcai, a Váli úti, a Gyáli úti és a Kertész utcai iskolákban. Közben férjhez mentem, és négy gyermekem születet. Jelenleg nyugdíjas vagyok, de mellette óvodatitkárként dolgozom.
—    Az Egyesület megszületésére hogyan emlékszik?
—    Tulajdonképpen ennek a gondolata már a háború előtt megvolt. A sógorom azon az állásponton volt, hogy a nagyközönségnek ismernie és tudnia kell ezekről a dolgokról, és ő nagyon sokat foglalkozott ennek a tervezésével. Mivel én ott voltam velük, amiben tudtam, segítettem őt. Mikor a Csillagok Világának a legelső számai megjelentek, annak a postázásánál meg az egésznek a szervezésénél nagyon sokat dolgoztunk és segítettünk. Akkor még nem volt meg az Uránia, úgyhogy az itteni pesti lakásunkba hozták fel a könyveket. Itt postáztuk, és éjszaka vittük a Keletinek a postájára.
—    Az MCSE jegyzője volt. Milyen feladatokat jelentett ez?
—    Mikor megalakult az Egyesület, akkor a tagsági igazolványok kiállítását, kiküldését, a tagsági díjak beszedését együtt csináltuk Szécsy Ilona barátnőmmel, akivel együtt jártunk iskolába, és ez a barátság megmaradt. Ő volt a pénztáros, de őt még jobban érdekelte a csillagászat, úgyhogy mindenbe belekapcsolódott. Én jegyző voltam, a jegyzőkönyveket írtam, és Deák elnök úrnak — ügyvéd volt, ő volt a Csillagászati Egyesületnek az első elnöke; az ügyvezető elnök a sógorom volt — vittük mindig aláírni. Rengeteg tagja volt akkor az Egyesületnek, folyton növekedett a létszám, és vidéki helyi csoportok alakultak — ezzel kapcsolatban rengeteg postai munka volt.
—    Hivatalból tagja volt az elnöki Tanácsnak és az Intézőbizottságnak is? Milyen pluszmunkát jelentett ez?
—    Ezek csak címek voltak, az ember pedig csinálta, amit kellett.
—    Az adminisztratív feladatok mellett magában a csillagászati megfigyelésekben és az ismeretterjesztésben is részt vett?
—    Én személy szerint nem, engem csak érdekelt, és meghallgattam az előadásokat, de én magam szakmailag nem foglalkoztam annyit, hogy az érdeminek lenne nevezhető.
—    Milyenek voltak az Uránia és az MCSE dolgos hétköznapjai?
—     Akkor, amikor az Urániát berendeztük, kezdetleges volt minden. Az volt a baj, hogy a műszereknek sem volt védőkupolája, mint ahogy időközben létesült. Akkor lécekből összeállított bódét csináltak a fiúk, és az be volt borítva kartonpapírral. Volt olyan eset, amikor egy erős szélvihar felborította a távcsövet — ez nagyon rázós volt. Nyilvánvaló, hogy muszáj volt valamit csinálni. Arra nem emlékszem, hogy mennyi idő múlva került sor arra, hogy a kupola megépüljön. Nagyon sok csoport volt, rengeteg csoport volt, akik jöttek az előadásokra, és napközben pedig a Napnak megfigyelésére. Sokat jártunk fel mi is. Érdekes volt, hogy amikor megkaptuk az Uránia épületét, üres volt, és a berendezésről is gondoskodni kellett. Nem tudom, hogy honnan szereztek olcsó fa székeket és padokat — de azok álltak ott a közönség rendelkezésére. De nem érdekelte őket, hanem hallgatták, hogyha valami érdekes és szép volt, az volt a fontos. Aztán egy zongorát kaptunk az egyik egyesületi tagtól, aki felajánlotta a részünkre. És ott az Uránia lépcsőjén, a csigalépcsőn a hosszú Bösendorfer zongorát négy férfi és én vittem a kanyargós lépcsőn. A hivatalos előadásokon kívül sógoromék megszervezték a — nem is kellett szervezni, mert magától ment minden — a művészesteket. Ott neves művészek, akik érdeklődtek a csillagászat iránt is, tették gazdaggá ezeket az összejöveteleket (például zenészek, mint Horváth László basszus-szólóénekes). Aztán kialakult egy olyan baráti kör, akik rendszeresen összejöttek az Urániában. Mindenki amit tudott, azt összeadta, és szeretettel gondoskodtak mindenről. Híre ment ennek az egész szervezkedésnek, hihetetlenül gyorsan szaporodtak a vidéki helyi csoportok, ahol szinte mindegyiknél a sógorom kint volt. Az alakuláskor tanácsokat adott. Megmagyarázta, hogy mit használjanak, mit és hogyan szerezzenek be, és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ez tényleg országos mozgalom legyen — ahogy most is az.
—    Mi késztette Kulint kutatói állásának feladására, és arra, hogy kizárólag a csillagászati ismeretterjesztésnek, az amatőrcsillagász mozgalomnak éljen?
—    Hogy mi késztette Gyurkát, hogy a szakmáját elhagyja? Sose felejtem el, amikor télen sokat tartózkodtam fönt a családnál, egy hideg téli éjszakán ő észlelt kint a nagy kupolában, és bejött úgy, hogy kékre-zöldre volt fagyva. Keze-lába nem mozgott, és nem tudtuk elég gyorsan adni neki meleg teát. Nem törődött semmivel, odajött hozzánk: „Ha látnátok, hogy milyen gyönyörűek a csillagok, és azt nem lehet, hogy csak én lássam, ezt muszáj mindenkinek megmutatni!”. Nos, ezek a gondolatok vitték őt arra, hogy otthagyja tudományos pályáját.
—    Hogyan élték meg az MCSE irányába meginduló támadásokat, melyek Kulin személyét is érintették?
—    Szerintem ezeket mind személyi ellentétek okozták — nem az ő részéről. Nem tudom, hogy mi volt tulajdonképpen a probléma, de nagyon fájó pont volt. Akkor tényleg azt hihette, hogy egész munkája hibavaló volt. Azonban talán érezte, hogy mégsem, mert azt tudta nagyon jól, hogy amit ő indított vidéken és Budapesten az működik, megy tovább, és az emberek továbbra is lelkesedtek. És ő az újpesti gimnáziumban, ahol csillagvizsgálót létesített, ezt a munkáét folytatta. Matematikát tanított, de azért mindig volt módja, hogy a csillagászatot is megismertesse a diákokkal.
—    A megszüntetés után később is részt vett a hazai amatőrcsillagász mozgalomban?
—    Akkor, amikor nem volt az Urániában a sógorom, nekem nem volt ott tennivalóm, és nem is óhajtott ott senki látni minket. Mikor visszakerült, nagyon sokszor voltam fönt — minden folytatódót ugyanúgy tovább. Nagyon szép volt az a csillagászati múzeum, amit ott berendeztek, csak hát a tárgyak később máshová kerültek. Tudtommal ilyen irányú múzeum most nincs Magyarországon. Nagyon érdekesek voltak azok a régi műszerek… Később, amikor Ponori Thewrewk Aurél — akivel nagyon jó viszonyban voltam — lett a Planetárium igazgatója, rendszeresen vittem oda iskolai csoportokat és kollégákat.


Blahó Nóra, Jáger Tamás, Ponori Thewrewk Aurél és Szécsy Ilona a Polarisban, 2005-ben

 

Ajánljuk...