A Polaris arca

– Egy ilyen beszélgetést a kezdetekkel szokás indítani. Mesélj arról, mikor és hogyan érintett meg a csillagok világa?

– Kiskoromban apukám szerettette meg velem a csillagászatot. Sokat mesélt a csillagok világáról, a bolygókról, a csillagos égről. Első meghatározó csillagászati élményem az 1999-es teljes napfogyatkozás megfigyelése volt, 12 éves koromban. A családdal együtt láttam. Nagyon féltem, hogy meg fogok vakulni, hiszen a televíziós hirdetések akkoriban azt sulykolták: aki nem Napvadász-szemüveggel nézi a jelenséget, súlyosan károsodhat a szeme világa. Nagyon megmaradtak bennem az orvosok nyilatkozatai arról, hogy az ilyen károsodás nem gyógyítható. Azután évekig nem született komolyabb csillagászati emlékem, mígnem barátnőm, Kristóf Kata nem ajánlotta a Polaris-szakkört. Ez 2003-ban volt, a Mars-oppozíció évében.

A VLT-nél 2006-ban, kezemben a Meteorral (Meteorral a világ körül!)

– Első szakköri élményem a Hobbym: a csillagos ég közös megtekintése volt, kicsit unalmas volt számomra, ami talán szentségtörésként hangzik, de egy 16 éves lány figyelmét nem biztos, hogy egy archív dokumentumfilm ragadja meg… Ma is be-beülök a szakköri foglalkozásokra, bár már nem vagyok olyan aktív szakkörös, mint a „régi szép időkben”.  A Horvai Feri által vezetett szakkörben sok újat tanultam. Életemben először szakköri foglalkozás során nézhettem távcsőbe, de az észlelés nem igazán az én műfajom, mert sajnos nem valami jó a szemem. Elsősorban a közösségi élet az, ami megfogott. Szívesen járok nyári táborokba, és olyankor alkalmanként észlelek, rajzolgatok. A legkedvesebb emlékem talán a 2004-es Vénusz-átvonulás, amely mint jelenség is nagyon érdekes volt. A nagyobb események alkalmával (a Polaris nagyobb bemutatói, Föld Napja, Kutatók Éjszakája stb.) részt veszek a lebonyolításban, fogadom az érdeklődőket, segítek a tájékoztatásukban.

– Melyik a kedvenc égitested?

– A Szaturnusz és holdjai: közülük is különösen az Enceladus, mellyel a 2005-as Catch a Star! pályázaton hatodik helyezést értünk el szakkörös barátnőmmel, Szabó Andreával.

– Mire emlékszel legszívesebben? Hiszen már „öreg” szakkörös vagy…

– Természetesen a pályázat-írásokra: két ESO-s pályázaton vettem részt Szabó Andreával, majd kiegészült csapatunk Szulágyi Judittal. Andival indultunk a 2005-ös Kulin-vetélkedőn is, ahol negyedik helyezést értünk el. Mindegyik versenyen sokat segített nekünk Kereszturi Ákos.

A legnagyobb eredményünk természetesen a 2006-os ESO-s első helyezés volt, aminek díja egy csodálatos chilei utazás volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon olyan messzire sikerül eljutnom. Erről az utazásról sok helyen beszéltünk, például a legelső beszámolónk megtekinthető a Polaris TV archívumában is, Szulágyi Judit cikke pedig az MCSE-honlapon olvasható.

 A Paranalon, napnyugtakor (középen Judit, jobbra Andi)

Az idei ágasvári táborban, Piszkés-tetőt kémlelve

Maga az utazás két hétig tartott, a szűken vett csillagászati program csak két napos volt, de nagyon meghatározó. Jártunk az Atacama-sivatagban, Santiagóban, az ESO központjában, Antofagastában a csillagászati tanszéken, lenn délen, Pucónban, de a csúcs minden értelemben a Paranalon volt, ahol a VLT-t látogattuk meg. Életem talán legjobb egét is ott láttam.

– A csillagászat láthatóan fontos szerepet tölt be életedben. Csillagász szeretnél lenni?

– Jelenleg az ELTE TTK-n a földtudományi szakot végzem, másodéves hallgató vagyok. Csillagászatot is tanulunk, a nyári gyakorlaton az EF Dra fedési változócsillag fényváltozását mértem az ELTE csillagvizsgálójában, Klagyivik Péter doktorandusz irányításával. Egyike vagyok azoknak, akik korábban már dolgoztak távcsővel. Számomra nagyon érdekes, hogy a hallgatók közül sokan, akik komolyabban szeretnének csillagászattal foglalkozni, korábban nem kerültek távcsőközelbe.

– Mik a terveid a Polarisban?

– Szeretnék a távcsöves bemutatók közé kerülni, ami a jelenlegi mezőnyben nem olyan könnyű… De emellett részt veszek a közösségi élet szervezésében, annál is inkább, mert a rendezvényszervezéshez is konyítok valamelyest, hiszen a Nemzetközi Protokoll Iskolába járok. Ebből pedig a Polaris is profitálhat.

Ajánljuk...