A PST naptávcső
Az a magyar amatőrcsillagász, aki a Nap H-alfa fényben történő
megfigyelésével szeretett volna foglalkozni, a legutóbbi évekig nem volt
egyszerű helyzetben. A megfelelő eszközök beszerzéséhez igen mélyen a
zsebbe kellett nyúlni, mivel csak professzionális, illetve
félprofesszionális szűröket lehetett kapni a Daystar, a Baader és a
Coronado kínálatában. Egyedüli lehetőség talán a házilag épített
protuberancia-toldat, a protuberanciák megfigyelésére egy viszonylag
szélesebb áteresztésű (ezért megfizethetőbb) 4–10 angströmöös szűrővel. Ezek a
szélesebb áteresztésű szűrők azonban szinte semmit sem mutatnak a
felszínen (nem a napperemen) látható filamentekből,
plázstartományokból, flerekből. Ezek megfigyeléséhez 1 angström alatti
félértékszélességű szűrőre van szükség.
A Meteor 2005 Távcsöves Találkozó nagy slágere volt a Coronado PST-je
Egy amerikai cég, a Coronado jóvoltából azonban 2005 januárjában
megtört a jég. Ekkor jelentkeztek a PST (Personal Solar Telescope)
fantázianevű kis naptávcsövükkel, melynek félértékszélessége a hirdetés
szerint bizonyosan kisebb, mint 1 angström, és az eszköz ára nem sokkal
magasabb, mint egy „prémium" kategóriájú okuláré (499 dollár).
A technikai adatok a következők:
– objektív: 40/400, H-alfa hullámhosszra optimalizált,
– félértékszélesség < 1 angstrom,
– hőmérsékleti stabilitás: 0,005 angström/C fok,
– méret: 38×5,5×13 cm,
– súly: körülbelül 1,2 kg,
– tartozék: 1 db 12,5 mm-es okulár.
A drágább H-alfa felszerelésekhez képest sok leegyszerűsítést alkalmaztak a
tervezők. A PST elsősorban vizuális megfigyelésre készült, csak okulár
csatlakoztatható hozzá, és a fókusz „sem jön ki" eléggé ahhoz, hogy
elérjen a filmsíkig, vagy a CCD-kamera chipjéig. Természetesen okuláron
keresztül (afokálisan) megörökíthető a látott kép. A méreteiből adódóan
egy egyszerű fotóállvány is elbírja. Én egy EQ-1-es mechanikáról
használom, így egy kicsit komfortosabb.
A PST objektívje
Az objektívje tükrözésgátló réteggel ellátott, valamint a belső felére
egy fénycsökkentő szűrőt is felgőzöltek, így a csőbe már bele sem lehet
látni. Körülbelül „félúton" helyezkedik el maga a Ha szűrő, amely 25 mm
átmérőjű, és egy finoman dönthető cellában kapott helyet, amit egy
nagy, recézett csavarral állíthatunk a cső és a prizmaház
találkozásánál. A szűrő döntögetésével finoman behangolhatjuk a pontos
hullámhosszat, amikor a protuberanciák a legjobb kontraszttal, a
legrészletesebben látszanak. Pont ebből a hangolási módból adódik egy
pici szépséghiba, ami azért nem túl zavaró, mégpedig az, hogy az egész
látómező nincs egyszerre pont a megfelelő hullámhosszban (csak
körülbelül a 60–70%-a). Így adott esetben nem látjuk az egész
napfelszínt tökéletesen a Ha-ban. Ez az effektus az általam kipróbált
mindkét PST-nél azonos módon jelentkezett.
A prizmaház egy pentaprizmának ad otthont, amellyel a rendszer nagyon
pontosan fókuszálható (a prizma finoman elmozdul 45˘-os szögben, így az
éles kép helyzete változik), valamint egy kicsi (körömnyi) derékszögű
prizmának, amely egy lyukkamera képét vetíti egy 1 cm átmérőjű
mattüvegre (ez az ún. beépített kereső). Ez egy igen egyszerű, de
nagyszerű kereső, pillanatok alatt a látómező közepére hozható a Nap
anélkül, hogy annak irányába kellene néznünk. A prizmaház „tetején"
található a 31,7 mm-es okulárok rögzítésére szolgáló hüvely, amiben
egy blokkolószűrő is van (átmérője 5 mm), a szem számára káros
sugárzások kiszűrésére.
A keskenysávú szűrőknél a látott kép sokkal inkább a szűrő
áteresztésétől, mintsem a távcső felbontóképességétől függ. 4–10 angströmös
szűrővel, protuberancia-toldattal csak a protuberanciák látszanak a
kitakart Nap peremén. Egy 1,5 angströmös szűrővel már kitakarás nélkül,
direktben látszanak a protuberanciák, és a korongon lévő legsötétebb
filamentek. 1–0,6 angström közötti szűrővel a protuberanciák és a felszíni
részletek is megfelelő minőségben láthatók, míg ennél keskenyebb
szűrővel már csak a felszíni részleteket élvezhetjük (azokat azonban
kiváló kontraszttal, részletgazdagon). Az általam elérhető képek
alapján Iskum Józseffel vizuálisan 0,8 angströmre becsültük a PST
félérték-szélességét, ami igen jónak mondható. Sokakban felmerülhet a
kérdés, mit is mutat egy ennyire kicsi távcső. Meglepően sokat! Ha
belepillantunk az okulárba, a Napot mélyvörös színben látjuk, a peremen
feltűnnek a protuberanciák, a felszínen a filamentek tekergő, sötét
szálai, diffúz felhői. Látszik a foltok umbra része, az aktív régiókat
körülvevő forró plázs tartományok (a fáklyamezőkre hasonlítanak).
Szerencsés esetben, ha egy bonyolult mágneses mezejű csoport elég
aktív, akkor a flereket is megfigyelhetjük, erős kifényesedésként a
foltcsoportban (pontosabban: felette).
A PST szétszerelt állapotban
A lényeg az, hogy sokkal több a megfigyelhető részlet, mint egy
„hagyományos" napszűrővel. Az első észlelésekkor a látványt
rendszeresen összehasonlítottam a Big Bear Solar Observatory-ban
készülő, az Interneten is elérhető képekkel. Kellemes meglepetés volt,
hogy szinte minden kis filamentet látok, ami az ő fotóikon szerepel. A
másik meglepetés a PST stabilitása volt. A kép minősége nem függött
annyira a hőmérséklet változásától, mint arra korábban számítottam (a
komolyabb Ha szűrőket temperálják), illetve a párás ég sem rontotta a
képminőséget drámai mértékben.
Fotózásra korlátozottan alkalmas a PST. Én egy Canon PS A70-es 3,1
megapixeles géppel fotózom, egy 20 mm-es orthoszkopikus okuláron
keresztül. A képek felbontása messze nem éri el a vizuálisét, és
lehetetlen egyszerre a protuberanciákat és a felszíni részleteket is
megörökíteni – túl nagy közöttük a fényességkülönbség. Általában
fekete-fehér üzemmódban fényképezek. Szerintem kontrasztosabb, mint a
színes, alacsonyabb érzékenység mellett kicsit jobb felbontást tudok
vele elérni. Szóval ezt a PST-t nem igazán a fotósoknak találták ki.
Internetes forrásokban lehet különböző ötleteket találni a PST
átalakításaira, többek között fotózáshoz is, de nekem leginkább a két
PST-ből épített binokulár tetszett.
A Nap H-alfában 2005. május 29-én 10:40 UT-kor
Lassan fél év használat után elmondhatom, nem bántam meg, hogy
megvettem ezt az eszközt. Nagyon sok örömet okozott eddig. Valószínűleg
az újdonság miatt, de kicsit a legelső távcsöves élményeimet idézte
fel. Még így, a napfoltminimumhoz közeledve is láttam néha 6–8
filamentet és/vagy ugyanennyi protuberanciát egyszerre, amikor csak 1–2
foltocska ékesítette a felszínt.
A cikk írásakor jelentette be a Coronado, hogy megszületett a PST
kistestvére, amit 2,2 angstromös Kalcium szűrővel szereltek. Ára azonos a H-alfa
modellével. Jó lenne egyszer ezt is kipróbálni.
A Meteor 2006/1. számában megjelent cikk internetes változata.
