Amit a párásodásról tudni kell

A távcső párásodása észlelőmunka közben

A pára előszeretettel csapódik ki kondenzációs magok körül. Bizonyára sokunk tapasztalta már, hogy a párásodás egy-egy szemmel is jól látható, nagy szennyeződés, porszemcse körül alakul ki az optikák felületén, és onnan terjed tovább, valamint akörül is szárad fel legutoljára. Ezért a tiszta, pormentes optika párásodási hajlama lényegesen kisebb a kondenzációs magok hiányában. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden észlelés előtt meg kellene pucolni az optikát, ellenkezőleg. A karcos lencse bosszantóbb, mint a párás, de törekedjünk annak tisztán tartására.

Talaj közelében és szélcsendes éjszakákon erősebb a kondenzációs hajlam. A talaj feletti magasság legtöbbször nem befolyásolható, de pl. „fiahordó" szerelésnél a fényképezőgépet ne az esetleg alacsonyan álló ellensúlytengely végén, hanem magasabban, pl. a távcsőtubus oldalán kialakított platformon helyezzük el.

Megelőzhetjük a kellemetlen párásodást megfelelő hosszúságú harmatsapka alkalmazásával is. Ennek működési elve, hogy az objektívet rejtő hosszú cső belső falán csapódik ki először a levegő páratartalma. A harmatsapka legalább 2,5-ször legyen hosszabb az objektív átmérőjénél. Egyes tavaszi, és őszi szélcsendes éjszakákon azonban ez sem elegendő, és bizonyos esetekben (pl. nagylátószögű objektívek) nem is alkalmazható.

Ezen a refraktoron jókora harmatsapka csökkenti a párásodás veszélyét 

Majdnem tökéletes megoldást jelent az elektromos fűtés alkalmazása. Azért csak majdnem tökéleteset, mert a mesterségesen keltett hőmérsékletkülönbség igen rossz hatással van az optikaközeli turbulenciákra, rontva ezzel a felbontást, nem utolsó sorban igen sok elektromos energiát is igényel. Márpedig egy kitelepülő amatőr pontosan tudja, hogy mekkora kincs az elektromos energia.
Ennek az ún. elektromos objektívfűtésnek a lényege az, hogy az optika foglalata köré valamilyen villamos fűtőszálat csavarunk, és rajta áramot folyatunk át. Saját tapasztalataim azt mutatják, hogy ha az éjszaka elején, még teljesen száraz optikánál elkezdjük működtetni a fűtést, akkor elegendő, ha a fűtőszálak csak éppen hogy kézmelegek. Természetesen ha már párás optikát szeretnénk leszárítani, egy kicsit drasztikusabban kell melegítenünk. Leszáradás után azonban ajánlatos ismét visszatérnünk a kíméletesebb melegítéshez.

Az alábbi rajz egy olyan fűtőberendezést ábrázol, melyen háromféle teljesítményt kapcsolhatunk. Ennek alapja egy nyomtatott áramköri panelből (további-akban NYÁK) kiesztergált keskeny gyűrű, mely
pontosan illeszkedik az objektívfoglalatra. Ennél a megoldásnál az elektromos fogyasztók nem fűtőszálak, hanem a NYÁK-lemezen egyenletesen elosztva, két sorban felforrasztott 0,25 W-os ellenállások. Az egyik sor eredő ellenállását duplájára válasszuk, mint a másikat. A két sort  a végükön diódával kapcsoljuk össze, így az áramforrás polaritásváltásá-val  hol a külső sor, hol pedig mindkettő működik, egy harmadik vezeték rákapcsolásával pedig csak a belső sor üzemeltethető. Így a gyors felfűtéstől a kíméletes melegen tartásig három fokozattal is élhetünk. Amennyiben kétoldalas NYÁK-lemezt használunk, akár többféle fokozatot is megvalósíthatunk.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy 8–10 cm-es objektív fűtéséhez elegendő a 0,5–1,0–1,5 W-os összeállítás. Az alábbi egyszerű képletekkel kiszámolhatjuk a sorok eredő ellenállását: 

Igyekezzünk úgy megválasztani az egyes ellenállások értékét, hogy a rendelkezésre álló kerület hosszát teljesen kitöltsék. Pl. ha 30 W ellenállásra van szükségünk, azt összeállíthatjuk 3 db 10 W-os ellenállásból is, de ha a kerületen elfér 30 db 1 W-os ellenállás is, akkor inkább ez utóbbit alkalmazzuk. Így lesz a legegyenletesebb a hőeloszlás.

Tükrös távcsöveknél némileg változhat az elrendezés. Itt érdemes eleve úgy készíttetni a foglalatokat (főleg a segédtükör esetében), hogy abba eleve kerüljön beépítésre az ellenálláshuzal, vagy az ellenálláslánc.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a bepárásodott optikát, fényképezőgépet stb. tilos meleg szobába vinni szárítás céljából, ugyanis (szemüveget viselők jól tudják), a melegben azonnal még több pára kezd el kicsapódni, rosszabb esetben akár az akromátok légrésében is, de akár egy fényképezőgépet is halálra ítélhetünk ezzel a cselekedettel. Jómagam egy ágasvári észlelőhétvégén vittem be a 30 fokra fűtött szobába a zúzmarás Prakticámat, száradás céljából. Az a várakozásnak megfelelően le is száradt kívülről, azonban nem gondoltam a belül, a zárszerkezeten kicsapódó párára. A kinti –18 fokos hidegben pillanatok alatt összefagyott a finom fémlamellás zár. Ezt nem is sejtve húztam fel a gépet, rögtön össze is gyűrve ezzel a mozdulattal a gép lelkét, a zárat.

Párásodás a tárolás során 

Most szóljunk néhány szót a távcsövek tárolás közbeni párásodásáról! A szekrényben tárolt távcső nem párásodik. Elkerülhetetlen azonban ez egy használatban lévő távcsőnél. Mindennapos eset, hogy hajnalban távcsövünkre objektívsapkát téve egy átészlelt éjszaka jóleső érzésével nyugovóra térünk, majd úgy dél tájban kimegyünk a rétre távcsövünkhöz, pl. a jusztírozást ellenőrizni. Az objektívsapkát levéve azt tapasztaljuk, hogy az optika csupa pára, holott az éjszaka ennek nyoma sem volt. Vajon tudja-e a kedves Olvasó, hogy mi ennek az oka? Nos az, hogy a tubus mélyén megbúvó objektívünk még nem, de a tubus belseje már harmatpont alá hűlt, így ott alattomosan megkezdődött a párásodás. Ezt a párát pedig hajnalban az objektívsapkával a tubus csapdájába ejtettük. Reggel, amikor kisüt a Nap, és melegíteni kezdi a tubus falát, fordított folyamat játszódik le. Az objektív a hőtehetetlenség miatt mindig egy kicsit hidegebb, mint a tubus belső faláról elpárolgó víz, így az az objektíven fog kicsapódni. Ezt elkerülhetjük, ha az objektívsapka belsejébe kis szövetzsákban szilikagélt helyezünk el. Ez a granulátum vízzel telítődve kék színről pirosra válik (egyes típusok). Ilyenkor sütőben melegítve fél órát, ismét használhatóvá tehetjük párnácskánkat. Ennek hiányában az is segíthet, ha a távcsőtakaró fóliával letakart tubust vízszintesre  (és nem a klasszikus „parkolópályára", a pólusra irányozva) állítjuk, és a tubus végét fedetlenül hagyjuk. Ilyenkor csak a rovartámadásoktól kell tartanunk.

Sokan mondhatják: „csak egy kis pára, majd leszárad". Azonban illik kellő komolysággal tekinteni ezt a problémát. A pára ugyanis – annak ellenére, hogy elméletileg desztillált víz –, soha nem szárad fel nyomtalanul. Az optika felületén megtelepedett porból ugyanis ásványi anyagokat old ki, ezzel szinte rácementálva a szennyeződést a felületre. Az ilyen szennyeződés eltávolítása pedig nem csak rendkívül nehéz, de kockázatos is.

Gyakran előfordul, hogy nejlonnal fedjük le távcsövünket. Ilyenkor közvetlenül nem a távcső párásodik, hanem a nejlon, azonban innen sajnos egyenesen a műszerünkre folyik a víz. De akkor mit csinálhatunk? Hiszen éjszaka elkezdhet esni az eső, és fedetlenül mégsem hagyhatjuk a távcsövet. Jól bevált megoldás, ha a fólia alatt fehér vászonnal (pl. rossz lepedő) takarjuk le a távcsövet. Ez magába szívja a lecsepegő vizet, az esetleges párát, és nem utolsó sorban nem engedi felforrósodni a műszert a reggeli napsütésben.
Vannak olyanok is, akik nem hagyják kinn észlelés után a távcsövet. Hideg időben, télen, semmi esetre se vigyük a fagypont alatti hőmérsékletről rögtön fűtött helyiségbe a műszert, a fentebb taglalt okok miatt. Célszerű ilyenkor fokozatosan melegíteni, zsilipelni a felszerelést, és rászánni 5 percet, hogy a harmatot, zúzmarát egy gyapjú törölközővel letörölgessük. Azonban még az átmeneti helyiségbe is csak objektív, és okulárvédő sapkákkal gondosan ellátott műszert vigyünk, és ne feledkezzünk meg az üres okulárkihuzatot is lezárni. Ágasváron jól bevált „zsiliphelyiség" a nemrégiben elkészült műszertároló. Ez egy fűtetlen, de hőszigetelt faház. Itt a zúzmarás műszer is úgy szárad meg, hogy nem önti el a víz a kényes és drága távcsöveket, a jég szinte szublimál a műszerekről.
 

A Meteor 2003/5. számában megjelent cikk internetes változata.