Mit tud az EQ6-os mechanika?

A neves külföldi cégek csúcsminőségű csillagászati termékei
sajnos rendkívül drágák, ezért a legtöbb hazai amatőr számára a
kedvezőbb árú és általában jó minőséget képviselő hazai, vagy az
árverseny nyerteseinek tekinthető, de nagyobb minőségi szórást mutató
távol-keleti távcsövek, kiegészítők beszerzése jelent megoldást
távcsőparkuk fejlesztésében. Itthon, nem is olyan régen, még nem volt
széles méretválaszték a sorozatban gyártott parallaktikus szerelésű
mechanikákból, hiszen vagy a kis, 7–8 kg teherbírású – főleg keleti
gyártású – vagy a 30 kg fölötti terhelhetőségű, leginkább fix
telepítéshez ideális hazai gyártmányok voltak elérhető áron
beszerezhetőek. Ha azonban távcsövünk tömege elérte a 10 kg-ot, és mi
mégis egy kompakt, óragépes és hordozható tengelykeresztre vágytunk,
mely stabilan tartja pl. a 15–20 centis Newtonunkat, mélyen a
pénztárcánkba kellett nyúlnunk. Megoldást jelenthettek ekkor a Vixen
Atlux, Losmady G8, G11, Takahashi EM200, Astrophysics 4–600E stb.
modelljei, ezek azonban méregdrágák és szinte beszerezhetetlenek voltak.

Így volt ez egészen 2001 végéig, amikor is a távol-keleti távcsőipar
előrukkolt a HEQ5–EQ6 modellekkel, melyek –véleményem szerint – azóta
is hiánypótló szerepet töltenek be, legalábbis a hazai piacon. Nem
mondanám olcsónak őket, de ár/érték szempontból mindenképp előkelő
helyet foglalnak el a ranglétrán. A felépítésük nagyjából ugyanaz,
lényegi különbség köztük szinte csak a méretben van. A HEQ5-re
–tubushossztól függően – 12 kg, az EQ6-ra pedig 25 kg maximális hasznos
teherbírást adnak meg az internetes források. Igazán csemegének talán
az utóbbi számít, teherbírásából és kompakt felépítéséből kifolyólag.
Mivel még épp a hordozható kategóriába tartozik és egyéb paraméterei is
megfeleltek, ezért én ezt választottam.

A hordozhatóság kritériuma persze nagyon szubjektív. Van, aki számára
egy 2–3 kg-ot nem meghaladó fotóállvány jelenti ezt, amit hátizsákban
egy kisebb binokulárral vagy valamilyen kisrefraktorral könnyedén a
hátára vehet, úgy, hogy még egyéb holminak is marad bőven hely. Mások
esetleg az „egy ember még képes elmozdítani" kategóriát is mobilnak
tekintik. Ezeket a típusokat a „még éppen hordozható, de inkább nem
viszem sehová" jelzővel is lehetne illetni. Az EQ6 nem tartozik egyik
csoportba sem.

Ez a mechanika leginkább autós kitelepüléshez ideális. Feje kompakt,
egy átlagos kocsiban az első ülés mögé/alá fektetve befér. Könnyűnek
éppen nem mondanám, de jó fogást biztosító formája miatt, 16 kg-os
tömege ellenére nem tűnik nagyon nehéznek, még egy kimerítő éjszaka
utáni elpakoláskor is elviselhető. Megnyugtató, hogy a motorok, csigák,
fogaskerekek teljesen burkoltak, ezért semmit sem tudunk akaratlanul
letépni, megnyomni, elgörbíteni szállítás közben, sőt a lecsapódó pára
sem teszi idő előtt tönkre a kényes alkatrészeket. Külön említést
érdemel, hogy az ellensúlytengely teljesen betolható a deklinációs
tengely belsejébe, így nem felejtjük otthon, nincs vele gond. A
háromláb betolható és természetesen össze is csukható.

Mit kapunk a pénzünkért? Alaptartozékként jár a masszív láb, a
pólustávcső, az elemtartó, két 5,1 kg-os ellensúly és egy fecskefarkas
rögzítő sín. Nem kell súlyos tízezreket fizetnünk pusztán az óragépért,
hiszen a kézivezérlő és a kéttengelyű finommozgatás is az alapkivitel
részét képezi.
A mechanika acél, alumínium és réz alkatrészekből épül fel, műanyag
csak a vezérlőben és az elemtartóban található. A tengelyek golyós és
kúpgörgős csapágyakon gördülnek, ami jelentős minőségbeli előrelépés a
régebbi – és persze olcsóbb – modellek csúszócsapágyaihoz képest.
Ezáltal masszívabb, nagyobb terhet bír, és várhatóan hosszabb
élettartamú lesz tengelykeresztünk. Kicsit megrémültem, amikor
észrevettem, hogy az alumínium öntvényből készült fecskefarkas rögzítő
platformot mindössze három, 120 fokonként elhelyezett hernyócsavar
tartja a mechanikán. Ennek ellenére semmi gond nincs vele, stabilan
tartja a távcsövet, amit a fecskefarkas sínen keresztül két kézi
csavarral rögzíthetünk. Mindenesetre be kell vallani, nincs
túlbiztosítva ez a rész. A mechanika lelke, a csigaorsó – mely nagy
teherviselő alkatrész is – a bevezető modellekben még rézből készült,
így azok sérülékenyebbek és gyorsabban kopnak, mint a mostani
mechanikák csigái, melyek már sokkal erősebbek, mivel acélból
készülnek. A holtjáték minimalizálása miatt fontos, hogy minden finoman
állítható, gondolok itt elsősorban a 180 fogú réz csigakerék-csigaorsó
és a csigaorsó–motor csatlakozó fogaskerekének kapcsolódásaira. Utóbbit
egy kis krómozott csavar alatt elrejtett furaton keresztül
ellenőrizhetjük.

A mechanika vitathatatlanul legelőnyösebb tulajdonsága a stabilitás. Az
elvi 25 kg-os maximális terhelhetőség természetesen csak irányadó,
nagyon sok múlik a távcsőátmérőn és főleg a tubushosszon. Egyáltalán
nem mindegy, hogy pl. egy 15 kilós 150/2250-es refraktort vagy egy
ugyanilyen tömegű, 25 centis Cassegraint teszünk rá. Valószínűleg a
refraktor – hosszú tubusa miatt – sokkal instabilabban fog ülni a
mechanikán. Az a tapasztalatom, hogy egy 1 m hosszú, 13 centis lencsés
távcsövet és asztrofotós felszerelését – melyek együtt 15 kg-ot nyomnak
– játszi könnyedséggel elbír, még szeles időben is meglepően merev
marad a szerkezet. Vizuálisan még extrém nagy nagyításoknál is
minimális remegés mellett lehet fókuszálni, ami nagyon hamar
lecsillapodik. A 7,5 kg-os acél háromláb rendkívül merev, persze
teljesen kihúzott állapotában már észrevehető némi
stabilitás-csökkenés. Egy könnyebbre épített 25 cm-es f/5–f/6-os
Newtont is minden bizonnyal még jól megtart a mechanika.
 

Az EQ6 libellája

A pólustávcsövet nagy kupak védelme alatt helyezték el, ezért nem
sérülékeny, nehezen állítódik el. Ráadásul az újabb modelleket már
változtatható fényerejű megvilágítással is ellátták, így sokkal
emberibb lett a pólusra állás művelete – három kéz helyett már kettő is
elég hozzá. Vízszintező libella is megtalálható a jelenlegi
változatban, amellyel valamelyest pontosabban lehet a felállítást
elvégezni.
A gyári elemtartó használatát nem javaslom, mivel többek között a bele
való 8 db góliátelem árából akár több kis 12 V-os zselés akkumulátort
is vehetünk, melyek újratölthetőek, így sokkal takarékosabb a
használatuk. Persze kaphatóak góliátelem méretű, újratölthető telepek
is, de ezek nagyon drágák. Az óragép pontosan követ, vizuális célra és
webkamerázáshoz nagyon jól megfelel. Kicsit kellemetlen, hogy a fék
berögzítésekor akár 10–20 ívperccel is arrébb mehet a látómező közepére
beállított objektumunk. Ilyenkor, ha finoman korrigálnunk kell, csak a
távirányító gombjai állnak rendelkezésünkre (2x, 8x, 16x sebesség),
mivel kézi finommozgatás sajnos nincs a mechanikán. Ha azonban a
kézivezérlő és a táp csatlakoztatva van, ez nem probléma. Minden
negatívuma ellenére kényelmesen használható, rendkívül masszív és – úgy
gondolom – hordozható mechanika az EQ6.

Az EQ6 asztrofotós szemmel

Abban az esetben, ha ilyen mechanikával szeretnénk fotózni, érdemes
szem előtt tartanunk néhány dolgot.  A periodikus hiba minden
egyes példánynál más, internetes és egyéb
források alapján jellemzően a ±15" és ±40" értékek között változik. Egy
periódus 8 perc, ami a 180 fogú csigakerékből következik. A
léptetőmotorokra épített 1:132-es lassító áttétel sok kis fogaskereket
tartalmaz, amelyek sok kis véletlenszerű hibát produkálnak a
követésben, és miattuk a periodikus hiba csak nagyságrendileg
periodikus. Vezetetlen képek készítéséhez (felbontástól függően) csak
kisebb sikerrel használhatjuk, sok bemozdult képtől kímélhetjük meg
magunkat, ha vezetünk fotózás közben.

A léptetőmotorokra szerelt áttételrendszer felelős a véletlenszerű hibák többségéért

Ha RA-ban korrigálunk, minden gombnyomásnál jellegzetes kattanás
hallatszik a mechanikából. Ez egy relé, ami a léptetőmotorban található
kis áramfelvételű tekercsekről vált át a nagy áramfelvételűekre. Erre
azért van szükség, mert az óragép működéséhez kisebb teljesítmény is
elég, mint a gyorsabb mozgatáshoz. Így alapjáraton csak 170 mA a
motorok áramfelvétele, szemben a finommozgatáskor átfolyó 500 mA-rel.
Ez a kapcsolgatás azonban azt eredményezi, hogy néhány tized
másodpercre megáll óragépünk, és ezért egy rövid gombnyomás adott
esetben pont az ellenkező irányba korrigálja a távcsövet, mint azt
szeretnénk. Ha pedig 3–4 ívmásodpercen belüli vezetést kíván meg
készülő asztrofotónk, a 2x-es sebesség nem engedi meg a hosszú
gombnyomásokat. Ehhez bizony jól jönne egy még finomabb korrekciós
lehetőség.

Deklinációban a pólusra állás hibáját, illetve a refrakciót kell
korrigálnunk. Itt a 2x-es csillagsebesség kétszer olyan gyorsnak tűnik,
mint RA-ban, hiszen a motorok álló helyzethez képest indulnak el ekkora
sebességgel. Egy rövid gombnyomás is körülbelül 3–4 ívmásodperces
elmozdulást (3–4 lépés) eredményez, ami persze sok, hiszen mi csak
maximum 1"–2"-et szeretnénk korrigálni. Kis gyakorlattal azonban ezek a
hiányosságok valamilyen szinten leküzdhetőek: megtanulható a vezetés.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy egy egyszerű autoguider már nem képes
erre, és sokkal pontatlanabbul fog vezetni, mint azt szeretnénk. Még
mielőtt bárki elkeseredne, hozzáteszem, hogy hazánkban több vezérlést
már átalakítottak, amellyel a bosszantó hibák jórészét teljesen
kiküszöbölték. Ez a szoftveres frissítés elérhető áron megvásárolható.

Előfordulhat, hogy tökéletes pólusra-állásnál is tapasztalunk némi
hibát a deklinációs tengelyen. Ez a hiba hol az északi, hol a déli
irányba mozdítja el a távcsövünket. Mintha rosszul álltunk volna
pólusra, csak a mozgás iránya folyamatosan változik, úgy 5–7 perces
periódusokban 2–3 ívmásodperces amplitúdóval. Ha ezt korrigálni
akarjuk, külön kellemetlenséget okoz a sok áttétel miatti 1–2
másodperces (esetleg hosszabb idejű) deklinációs holtjáték. Minden
irányváltásnál ezt a késést át kell tekerni, és aztán időben el kell
engedni a gombot, nehogy túlmenjen a vezetőcsillag. Jó reflexek
kellenek hozzá… Ez a deklinációs periodikus hiba nem feltétlenül
jelentkezik minden példánynál, de ahol igen, elképzelhető, hogy a
csapágyszorítás pontos beállításával mérsékelhető vagy meg is
szüntethető.  

Pólusraállás

Először is be kell jusztíroznunk pólustávcsövünket, vagyis
párhuzamosítanunk kell a szállemez közepét a mechanika
forgástengelyével. Ezt három kis hernyócsavarral tehetjük meg, melyek a
pólustávcső oldalában foglalnak helyet. Ezt elég csak egyszer megtenni,
azonban néha nem árt ellenőrizni.

Az újabb modellek pólustávcsöveiben kis ábrák jelölik a Cassiopeia és a
Big Dipper (Nagy Medve) csillagképek irányát. (Az Octans csillagképben
található négy csillag jelölése a déli féltekéről nyújt segítséget.)

Ahhoz, hogy pontosan póluson legyünk, először úgy kell elforgatni a
tengelykeresztet, hogy az ábrák a megfelelő irányba essenek, majd ekkor
lehet a jelölt karikába állítani a Polarist. Ezek az irányok azonban a
szállemez segítségével nem határozhatók meg pontosan, ezért hosszú
expozíciójú fotózáshoz másik módszert javaslok, ami a következő: Nézzük
meg valamely csillagászati programban a Sarkcsillag aznapi delelésének
időpontját. Forgassuk úgy a tengelykeresztet, hogy a Polaris helye épp
deleljen, vagyis a pólustávcsőbe nézve pontosan függőlegesen lefelé
helyezkedjen el az égi pólushoz képest – amit egy kereszt jelöl a LM
közepén. Ekkor állítsuk be az osztott körön a delelés időpontját,
rögzítsük, majd forgassuk át úgy a mechanikát, hogy az osztottkörön a
jelenlegi idő legyen olvasható. Két számozás van, az északi féltekéről
ehhez a felsőt használjuk. A lényeg az, hogy a delelés óta eltelt (vagy
esetleg a delelésig hátralévő) időnek megfelelő óraszöggel kell
elforgatni a tengelyt a helyes irányba. Ha ez kész, a megfelelő
csavarokkal már be is állíthatjuk a Sarkcsillagot a kis karika
közepére. Ezzel a módszerrel kellően pontos pólusra állás végezhető el,
akár több mint egy órás expozíciós idejű asztrofotók készítéséhez is.

Összességében elmondhatom, hogy egy remek mechanikával van dolgunk,
mely rendkívül stabil, és melyet némi idő és kis pénz ráfordításával
asztrofotós célra is kiválóan alkalmassá tehetünk. A Synta már piacra
dobta a Go-to verziót is (Sky-Scan), melyben a mechanika új motorokat,
áttételeket kapott, s az automatikus objektumkeresésen (Go-to) kívül
nagyon sok hasznos funkcióval látták el a vezérlést. Ezek közé tartozik
pl. a holtjáték-kompenzáció, periodikushiba-korrekció, és a nagyon
finom korrekciós sebességek. A vezérlés kapható  javító –
„upgrade" – készletként is, így a meglévő mechanikákat csere nélkül
lehet majd átalakítani. Kíváncsian várom, hogy hogyan fog működni ezzel
az új vezérléssel!

A Meteor 2005/7-8. számában megjelent cikk internetes változata.

Internet-ajánlat: Éder Iván honlapja