Szkeptikusok VI. Országos Konferenciája Székesfehérváron

Nagyon érdekes előadásokat hallhattunk. A délelőtt folyamán a média hatását
taglalták neves előadók. Annak gyermekekre való hatásáról dr. Kósa Éva beszélt
élvezetes előadásmódban. Ezután az MTV észak-magyarországi tudósítója következett,
aki nagyszerű példáját mutatta be szemléletesen (több újságból szemlézve),
hogyan
lehet ugyanazt a hírt szenzációként, színesítve és korrekt módon leközölni.
Ezt a több pletykalapban is megjelent "2030-ban elpusztul a Föld egy kisbolygó-becsapódás
nyomán" témájú híren keresztül lehetett a legszemléletesebben megfigyelni.
Dr. Bencze Gyula fizikus a média és a tudomány kapcsolatáról beszélt, felelevenítve
az USA-ban szerzett tapasztalatait. Több példán keresztül bemutatta, hogy még
ma is sok ember bedől az áltudományosságnak és a szélhámosságnak. Dr. Vassy
Zoltán a pszichológián keresztül bemutatta a parahitek és a vallás kialakulásának
folyamatát.
Az ebéd utáni fáradtságunkat egy pillanat alatt elűzte dr. Lukács Béla fizikus
előadása az agyról, saját példákon keresztül bemutatva annak működését. Az előadó
többször váltott ki derültséget a közönség soraiból egyéni előadói stílusával,
humorával.
Dr. Hraskó Gábor biofizikus bemutatta, hogyan lehet tudományos köntösbe bújtatva,
neves tudósok nevét említve, azok művéből egy-egy mondatot kiragadva eladni
egy áltudományos elméletet. Előadása bebizonyította, hogy nem csak az ostoba,
buta embereket lehet becsapni ilyen előadásokkal, hanem látszólag helyes logikai
láncolattal megcáfolni egy egyébként helyes elméletet (az evolúció volt a téma).
Pintér András egyetemi hallgató a kétkedés, szkepticizmus megjelenési formáit
ismertette Madách művében, Az ember tragédiájában.
Dr. Galántai Zoltán arról beszélt, milyen buta érvekkel és kijelentésekkel tette
magát híressé Däniken. Bemutatója élő példa volt arra, hogy az üzleti siker
érdekében akármit be lehet adni a laikusoknak, korrekt logikai levezetés nélkül
is.
A záróelőadásban dr. Gál Gyula űrjogász a legfrissebb "őrültségről",
a Holdon való telekárusításról és annak jogi megkérdőjelezhetőségéről beszélt
egy érdekes előadás keretében.
Az előadások után rövid észlelés következett a helyi 30 cm átmérőjű távcsővel.
A telihold mellett viszonylag jól lehetett megfigyelni az Ikerhalmazt, a Jupitert
és a Szaturnuszt. A csoportközi kapcsolatok ápolását figyelembe véve felvettük
a kapcsolatot a fehérvári amatőrcsillagász csoport tagjaival. Megadtuk egymásnak
elérhetőségünket, több ötlet is született a későbbi együttműködésre (közös észlelések,
előadások, Ráktanya, hartai Duna-part, stb.).

Ajánljuk...