Beszámoló a VI. Kiskun–Neptunusz Csillagászati Észlelőtáborról


Az észlelési lehetőségek mellett strandolási, sportolási és kirándulási lehetőségek közül lehetett választani.


Most is érdekes előadásokat hallhattunk: Németh Zoltán a Messier-objektumokról, e sorok írói a meteorészlelés gyakorlatáról, Varga Dávid a hatcsapágyas távcsőmechanikáról — amellyel az ifjúsági innovációs versenyen első helyezést ért el — tartott előadást. Balaton László a törökországi napfogyatkozásról tartott beszámolót, Dr. Zseli József az asztrofotózásról, Dalos Endre a Jupiter-holdakról, Már András az űrsiklókról, Papp Sándor a változócsillagok észleléséről, Berente Béla a Yolo-távcsőről, E. Kovács Zoltán a csillagászati szemléltetésekről, Marton Géza pedig Bács-Kiskun megye napóráiról beszélt. Szarka Levente arról, hogy milyen távcsővel mit érdemes észlelni, Nyerges Gyula pedig Földön kívüli élet lehetőséget taglalta.


 



 


Az idei kirándulás célpontja Ordas volt, ahol megtekintettük a Rákóczi-fát és emléktáblát. A hagyomány szerint itt táborozott II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1704-ben.


A három éjszakából kettőn tudtunk észlelni. Viszonylag sok távcsővel figyelhettük meg a különböző objektumokat: mélyegeket, kettőscsillagokat, változócsillagokat. Kora este még Holdat és Jupitert is lehetett látni. Vezetésünkkel (Morvai Anikó és Walter Heléna) meteorozhattak is az érdeklődők. A réten és környékén gyakran lehetett hallani egy-egy „top”, meg „M11, ki akarja megnézni?” és „Nálam Neptunusz van!” felkiáltásokat.{mosimage}


 


Ez a néhány nap gyorsan, de tartalmasan telt. A tábor végére a résztvevők száma elérte a 110 főt, így az ország második legnagyobb csillagásztáborában vehettünk részt.


Reméljük, jövőre ugyanitt, ugyanekkor ismét találkozunk.

Ajánljuk...