Horvai Fernc űrkutatási előadása Kiskőrösön

 

Sziasztok!

Kezdés előtt 15 perccel még csak a "beépített" emberkék voltak jelen: Horvai Feri, Vincze Andris, az elmaradhatatlan  helyi média (Kiskőrös TV), és én, családommal.

Az utolsó pillanatban azért elkezdett beáramlani a Nagyérdemű, Míg a TV-sek az interjút csinálták Ferivel, a termet összenyitották a szomszédossal, és pakolták a pótszékeket. Kb. 150-en gyűltek össze, alsós és felsős diákok, szülők, tanárok, érdeklődők (a képeket remélem rövidesen láthatjátok). Időben kezdtünk, így is sikerült háromnegyed 9-ig lekötni a közönség figyelmét.

 

Igazi 5*-ös előadás volt, sok vetített képpel, interaktív módon: a gyerekek sűrűn közbekérdez(het)tek, így sikerült kíváncsiságukat kielégíteni. Hallhattunk az űrkutatás klasszikus fejezeteiről: Lajka kutyáról, Gagarinról, a holdraszállás sikeres és kevésbé sikeres programjairól, Farkas Berciről, a Mír-ről és az ISS-ről. Sokat beszélt Feri a Kínai űrprogramokról, az "olcó kici" kínai tervekről, és láthattunk egy csomó fantáziarajzot a leendő hold-, és marsbázisokról.

Sajnos az égbolt teljesen beborult közben, úgyhogy a távcsöveket el sem kezdtük előpakolni. A hallgatóságnak azért búcsúzóul megígértem, hogy majd ezt bepótoljuk egy későbbi, egyeztetett időpontban, közben jelentőségteljesen nézem Igazgató úrra, de neki bólintás helyett a legfőbb gondja az volt, hogy kitereljen mindenkit, hogy zárhasson végre a közintézmény…

 

            Üdvözlettel:

                                        Nagy Attila

Ajánljuk...