254. Tuboly Vince szerk.: 2005. Szlovén – Magyar Csillagászati Együttműködés

{mosimage}

A fedőlapon már áll a csillagászati központ épülete, bár az 50 cm-es távcső kupolájának rése még csukva van, de a horizonton már kel a (kifli alakú) Nap. A kötetben 12 oldalon a 12 hónap: naptári rész, holdfázisok, és egy-egy amatőrcsillagászati színes fénykép. Felül spirállal kötve, akasztóval ellátva, vagyis egy falinaptár. Mégpedig csillagászati falinaptár!


Nem az első már, mert egy bizonyos gyógyszergyárunk pár évtizede adott ki (talán több évben is) figurális csillagtérképekkel és csillagászattörténeti metszetekkel illusztrált csillagászat falinaptárt. Ám amatőrcsillagászati naptárból: ez az első! Hegyhátsálon pláne! A kedves kis vasi falunkban, ahol az egy főre jutó csillagászati könyvkiadás világviszonylatban is az első helyen álló!


Nem reprodukciók vannak belül, mert ezeket a szép fényképeket hazai amatőrcsillagászok készítették: Horváth Tibor, Ladányi Tamás, Póczek Antal, és Tuboly Vince. A felvételek sem akármiket ábrázolnak: a legszerencsésebb amatőrcsillagász-nemzedék legszebb égi élményeit. A Hale-Bopp üstököst, a teljes napfogyatkozást, a részleges napfogyatkozásban kelő Napot, a nagyszabású sarki fényt, a Vénusz-átvonulást. Mivel, ezekből azért nem jött ki az egy tucat: mélyég- és hold-felvételek bővítik az égi szépségeket.

Ajánljuk...