100 éve született Kulin György

Kisebb vagy nagyobb késéssel meg is érkezett lapunk. Egyszerre azonban, valamikor a nyolcvanas évek végén innen is, onnan is jött a hír: ejnye, hát megfeledkeztetek rólunk ti ott Budapesten? Miért nem külditek a Meteort?! Küldtük mi rendesen, nem volt abban hiba, de valahol valakik úgy gondolták, hogy
veszélyes gondolatokat hordoz ez az ártatlan csillagászati folyóirat, hiszen – magyar nyelven íródik. A Napról, a Holdról, üstökösökrõl, meteorokról, változócsillagokról jobb, ha nem olvasgatnak magyarul a csillagászok.

Teltek-múltak a hónapok, és egyetlen Meteor sem érkezett meg a romániai címekre. Valamit tenni kellett! Gondoltunk egy nagyot, és attól kezdve némi kerülõvel indítottuk útjára a Meteort. Elküldtük a rimaszombati csillagvizsgálóba, Csehszlovákiába, ahol is magyar és szlovák csillagász barátaink szépen
átborítékolták a küldeményt, mely Ludová Hvezdáren, Rimavská Sobota feladóval indult tovább. És láss csodát, attól fogva megkapták a címzettek, szerte Romániában! A magyar és a szlovák csillagászok cinkosan összekacsintottak a két határon túl élõ magyar és román csillagászokkal… Kifogtunk rajtuk – ez volt ebben a kacsintásban. Önök ugye pontosan tudják, kik voltak azok a „rajtuk".

Amikor ezt a kis csínytevésünket elmeséltem Kulin Györgynek, annyit mondott, ez ügyes húzás volt kis komám! Annál nagyobb dicséret pedig nem érhetett élõ embert, mint ha valakit lekiskomámozott Gyurka bácsi – mert hiszen nekünk õ Gyurka bácsi volt, akit a két generációval fiatalabb csillagászoknak is kötelezõ volt visszategezni – persze ha megérdemelték.

A szalontai Kulin-szobor szemében is van valami kópés vidámság, pedig akirõl mintázták, igencsak sok nehézséget kellett hogy leküzdjön ahhoz, hogy elérje célját: legyen a csillagos égbolt mindenkié. Az ígéretesen induló tudományos pályát nagyon korán felcserélte a néptanító legnemesebb hivatásával, egész népét akarta csillagászatra tanítani – a vele egy évben született nagy költõnktõl, József Attilától kölcsönzött gondolat nagyszerűen illik Kulin egész életművére.

Mi volt az, amit létrehozott, mi az, amit hátrahagyott nekünk? Az elsõ népi csillagvizsgálót, az Uránia Bemutató Csillagvizsgálót, melyet 1947-ben adtak át, és ahonnan két évvel késõbb eltávolították Kulint, mert akkor olyan idõk jártak felénk, hogy az értékes, értékteremtõ embereket így jutalmazták. Hogy aztán néhány évvel késõbb rehabilitálják õket, amint azt Kulin Györggyel is tették. Az Uránia mintájára bemutató csillagvizsgálók tucatjai létesültek szerte az országban. Nagyszerű könyvek sorát köszönhetjük neki: A távcsõ világa négy kiadását, melyeket még ma is keresik az olvasók – a tudományos ismeretek oly gyorsan elévülõ világában sikerült könyveivel is maradandót alkotnia. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, de õ volt a Planetárium elsõ és legtekintélyesebb szorgalmazója is. Ha nem szól közbe a háború, talán már a negyvenes évek közepén létrejön a magyar nagyplanetárium, mely ma évente százezer érdeklõdõt fogad. Ha nincs Kulin György, nem beszélhetünk amatõrcsillagász mozgalomról sem, mely a hetvenes években 13 ezer taggal büszkélkedhetett. Emlékezhetünk arra a Kulin Györgyre is, aki nem volt rest, és felnõtt fejjel kitanulta az optikai csiszolás mesterségét: bõ három évtized alatt mintegy 3000 távcsõtükröt készített. Egy-egy Kulin-tükör ma is féltve õrzött kincsnek számít. Hogy honnan volt minderre energiája: rejtély! A csillagászat világa egészen más lenne ma, ha nem él köztünk ez a tudományért élõ, elkötelezett ember.

És nem lenne Salonta kisbolygó sem – mert hiszen elsõ kisbolygóját szülõvárosáról nevezte el, mely város igazán példamutatóan ápolja nagy fiának emlékét. Egyedül itt van róla utca elnevezve, és itt áll szobra is, holott messze, Budapesten munkálkodva érte el mindazt, amiért ma rá emlékezünk. A fõvárosban azonban nem is lenne olyan könnyű róla utcát elkeresztelni, ugyanis törvény mondja ki, hogy csak olyan személyekrõl lehet utcát vagy teret elnevezni, akik már legalább 25 éve hunytak el.

Egy utcanév, egy emlékmű szép és nemes módja az emlékezésnek, de az emlékezés legjobb fajtája mégis csak az, ha bennünk él tovább Kulin György munkája, hitvallása. Azokban is benne él, akik munkásságukkal kiérdemelték a Kulin György-emlékérmet -– melyet régi munkaadója, a Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat, és legkedvesebb gyermeke, az újjáalakított Magyar Csillagászati Egyesület hozott létre. Azokban a fiatalokban is él, akik életkoruknál fogva nem is ismerhették Gyurka bácsit, de már beneveztek a Kulin György Vetélkedõre, melyet hol máshol lehetne nyomon követni, mint az Interneten? Ahol a mai napon nyitottuk meg a tiszteletére készült honlapot, a kulin.mcse.hu címen. Mely
honlapot szintén olyan fiatalok készítették, akik nem találkozhattak vele életében. Mi, szerencsés idõsebbek azon is dolgozunk, hogy tovább adjuk a kulini örökséget, és igyekezzünk megfelelni annak a bizalomnak, amellyel az idõs Kulin György fordult felénk. Igen, a csínytevõ meteorosokban bízott, hogy tovább viszik az általa létrehozott mozgalmat. Õ már akkor tudta, hogy nem felejtjük el tanításait, amikor rimaszombati barátaink segítségével sikerült túljárni az ostoba, korlátolt és gonosz rendszer eszén.

A csillagok világa, ahová Kulin György vezetett el bennünket, nem csak kikapcsolódást, de egyfajta vigaszt is jelentett, és jelent ma is az amatõröknek, műkedvelõknek, a csillagászat szerelmeseinek – nevezzük bárhogy is õket. Különösen igaz volt ez egy olyan kilátástalan, perspektíva nélküli, értékvesztett világban, mint az 50-es, 60-as, 70-es, sõt a 80-as évek. Sokan találtak és találnak ma is megnyugvást az égbolt tanulmányozásában, fényképezésében, vagy csillagokra való õszinte rácsodálkozásban. Ismerek olyan orvost, olyan banki szakembert és olyan vállalkozót, akinek teljes felüdülést, sõt menekülést jelent a napi gondok elõl egy kis távcsövezés, egy kis Galilei-élmény. Különösen így volt ez az említett évtizedekben. Kulin György nem csupán a csillagok világához vezetett el bennünket, hanem az élhetõbb élethez is hozzásegített bennünket.

Kedves Gyurka bácsi! Köszönjük neked a csillagvizsgálókat, a Planetáriumot, köszönjük, hogy annyi barátot adott nekünk az amatõrcsillagász mozgalom, köszönjük távcsõtükreidet, könyveidet, bátorító, kedves szavaidat, köszönjük a Galilei-élményt, és köszönjük, hogy a „kis komáid" lehettünk!

Nagyszalonta, 2005. január 28.