Szakköröseink sikere a Kulin-vetélkedőn
Április 22-én rendezték meg az 5. Kulin György Országos Csillagászati Diákvetélkedőt az ELTE Csillagászati Tanszékén. A versenyt a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Csillagvizsgáló Intézete, a Szegedi Tudományegyetem, a Magyar Csillagászati Egyesület és a TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete szervezte. Célja elsősorban a csillagászat népszerűsítése volt az általános és középiskolások
körében, de a tét is igen nagy volt a diákok számára: a főnyeremény egy-egy 114/900-as tükrös távcső volt, ráadásul az egyéni verseny első öt helyezettje képviselheti hazánkat idén a Rio de Janeiro környékén megrendezésre kerülő 6. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián (IOAA).
A verseny három internetes fordulóval kezdődött, melyek után a legjobb eredményt elért csapatok mérhették össze a tudásukat. A döntő első feladata egy hármas csillagrendszer fénygörbéinek vizsgálata volt, melyet a csapattagok együtt oldhattak meg. Ezután az ELTE új planetáriumában mérték össze tudásukat a résztvevők, hiányzó csillagképeket kellett megkeresni, néhány Messier-objektumról és fényesebb csillagokról kellett eldönteni, hogy láthatóak-e az égbolton, majd egy üstökös koordinátáinak megbecslése
gondolkodtatta el a versenyzőket. Végül a csapattagok külön kellett hogy megoldjanak néhány asztrofizikai problémát, melyek be voltak sorolva könnyebb és nehezebb kategóriákba, csakúgy, mint az a diákolimpián szokásos. A problémák között volt például a Mars anomalisztikus keringési idejének meghatározása vagy a fénysebesség meghatározása a Csillagászati Évkönyv Jupiter-holdakra vonatkozó adatai alapján. Az egyéni versenybe csak az asztrofizikai problémák megoldása számított bele.
A verseny végeztével látványos planetáriumi bemutató várta a résztvevőket, mialatt a zsűri kijavította és pontozta a feladatlapokat.
Dr. Balázs Béla professzor átnyújtja az elismerő oklevelet az első helyezett Dálya Gergelynek
A Polaris Csillagvizsgáló szakkörösei végül igen szép eredményeket értek el: a csapatversenyben az első (Dálya Gergely, Galgóczi Gábor és Hanyecz Ottó) és a második helyet (Bécsy Bence és Prósz Aurél) is ők szerezték meg; az egyéni versenyt pedig Dálya Gergely nyerte, Galgóczi Gábor második lett, Bécsy Bence pedig 5-6. helyezést ért el.