Rianások II.
A Mare Nubium nyugati szélén található az impozáns
megjelenésű, 61 km-es Bullialdus-kráter. Klasszikus holdkráter, azaz
teraszos sáncfala és összetett felépítésű központi csúcsa van. Délről
egy jókora kráter telepedett a külső falára (A jelű), és egy kissé
távolabbra egy másik (B jelű), melyekkel a Bullialdus egy semmi mással
össze nem téveszthető kráterhármast alkot.
A
Bullialdusszal egy holdrajzi szélességen, de vagy 150 km-rel nyugatra
húzódik az 50 km-es Agatharchides rianás. A Mare Nubiumot és a Mare
Humorumot elválasztó, rendkívül lepusztult ősi vidéken a névadó
romkrátertől kissé keletre fekszik a nem kevésbé lepusztult P jelű
kráter. Ennek a kráternek a lávával feltöltött felszíne ad otthont
viszonylag kicsi, de mégis könnyen megfigyelhető rianásunknak.
Idén
szeptember 8-án, a közepesnél valamivel rosszabb légkörnél kerítettem
távcsővégre. A terminátor körülbelül 5°-kal haladta túl, így már
szépen látszott a belsejében húzódó sötét árnyékcsík mellett a
megvilágított nyugati rész is. A rianás környezete nagyon szép,
mondhatni festői látványt nyújtott. Egyébként a Meteor 1991/7-8.
számának címlapfotóján a kép legtetején még éppen kivehető a rianás (a
képet Farkas Ernő készítette az Uránia 200/3020-as
Heyde-refraktorával).
Ha már a Mare Nubiumban
járunk, akkor „kötelező" megnéznünk a Rupes Recta és a Birt-kráter
környékét! Ez az a hely a Holdon, ahol egy kis területen minden
érdekes formáció megtalálható. Láthatunk itt krátert, vetődést, dómot
és még egy rianást is. Ráadásul ez a rianás a legszebbek közé
tartozik, amiket idáig láttam. Különlegessé az teszi, hogy átszel egy
meglehetősen nagy dómot, melyet még egy 5 cm-es refraktorral is minden
nehézség nélkül megpillanthatunk. Magát a rianást ugyan hiába
keresgéljük egy ekkora műszerrel, de a látvány így sem okoz csalódást.
Valamivel nagyobb műszerben viszont már feltűnik ez a szintén 50 km-es
rianás, és nem is akárhogyan.
Jómagam
idén június 10-én rajzoltam le ezt a vidéket 9 cm-es refraktorommal,
200-szoros nagyítás és rendkívül jó légköri nyugodtság mellett. A Rupes
Rectával párhuzamosan, tehát nagyjából északdéli irányban húzódó
rianás igen könnyű prédának bizonyult. A rianás délről a Birt-kráter
által vetett hatalmas háromszög alakú árnyékban ért véget, míg
északról éppen a dóm kellős közepén, ahol ráadásul egy kissé ki is
szélesedett. Ez a látvány a megfigyelőben óhatatlanul azt a
benyomást kelti, hogy a rianás a dómból ered. A rajz készítésének
időpontjában a terminátor itt is mintegy 5°-kal haladta túl
„áldozatunkat", ezért jól látszott a sötét árnyék és a megvilágított
belső fal is. Hosszabb szemlélődés után még az is könnyen kivehető
volt, hogy a rianás kissé egyenetlen, azaz hol szélesebb, hol
keskenyebb. Igazából ellentétes holdfázisnál is fontos lenne rajzot
készíteni – és persze nem csak erről – a rianásról!
Harmadik
objektumunk az első kettőtől rendkívül messze, már a Hold északi
féltekéjén található, a La-cus Somniorum keleti szélén, a hatalmas
Posidonius-krátertől keletre. Egy meglehetősen jelentéktelen,
körülbelül 20 km-es kráter kapta G. Bond, egy múlt századi amerikai
csillagász nevét. Ettől a krátertől nyugatra húzódik a 150 km-es G.
Bond-rianás, közelítőleg észak-déli irányban. A kráter és a rianás
környéke nagyon részletgazdag, rengeteg kráterrel, falmaradvánnyal,
ezért szinte lehetetlen pontos rajzot készíteni.
Tavaly
május 3-án próbálkoztam a rianás és szűkebb környezete lerajzolásával,
de csak mintegy 100 km-es szakaszt örökítettem meg. Amúgy a rianás
könnyedén látszott a gyengébb ég ellenére is. A kráter közvetlen
közelében kiszélesedett és kissé irányt változtatott. Ennél a rianásnál
– csakúgy, mint az első kettőnél – jól kivehető volt a
sötét árnyékcsíkon kívül a megvilágított
belső rész is. A fogyó Hold
colongitúdója az észlelés végére 129°72 volt, ami azt jelenti, hogy a
szép lassan közeledő terminátor még legalább 15°-ra tartózkodott.
A
következő két rianással ugyancsak meggyűlt a bajom, ezért aztán nem is
merem őket úgy elkönyvelni, mint amiket biztosan, minden kétséget
kizáróan láttam. Sikeres megpillantásukhoz remek légköri nyugodtság,
megfelelő megvilágítottság és a Cardanus-rianás esetében még erős
nyugati libráció is szükségeltetik. Ha már a Cardanust említettem
elsőként, érdemes pár szót ejteni a környékéről. Az Oceanus Procellarum
nyugati felén ugyanazon a holdrajzi hosszúságon, de egymástól 60 km-re
fekszik két nagyon hasonló kinézetű, 50 km átmérőjű kráter. A ferde
rálátásnak köszönhetően alakjuk erősen elliptikus. Az északi a Krafft,
a déli a Cardanus nevet viseli. Mindkét kráter elég idős lehet már,
ugyanis sok apró kráterecske telepedett rájuk az évmillók során.
Kettejük között húzódik egy nagyon szép kráterlánc, ami nagyon hálás
célpont a kisebb távcsövekkel dolgozó amatőrök számára. Egyébként ennek
a kráterláncnak abszolút rianás kinézete van, ami nem is csoda, hiszen
majdnem oldalról látunk rá. A Cardanustól délre, északkelet-délnyugat
irányban húzódik az észlelőt és távcsövét egyaránt próbára tevő rianás.
Idén
szeptember 9-én jó légköri viszonyok mellett „kerestem fel", de a
látvány nem volt meggyőző. Mivel a terminátor az észlelés időpontjában
már 10°-kal nyugatra húzódott, abban reménykedtem, hogy világos
csíkként esetleg megpillanthatom. Alapos odafigyeléssel sikerült is
észrevennem valami hasonlót a megadott helyen, de a mai napig nem
vagyok meggyőződve arról, hogy a rianást láttam. Elképzelhető, hogy
csak egy fényesebb hegyhátat rajzoltam le jóhiszeműen, míg a rianás
rejtve maradt.
{mosimage}
Ötödik
rianásunk a Mare Tranquillitatis északi szélén fekvő Jansen-kráter
mellett húzódik. Hossza mindössze 35 km, iránya északnyugat –
délkeleti. Itt már valamivel nagyobb sikerrel jártam, mint a Cardanus
esetében. Úgy gondolom, hogy jobb nyugodtságra és valamivel
alacsonyabb napállásra lett volna szükség a rianás egyértelmű
megpillantásához. így is láttam, ha nehezen is, egy halvány fehér
csíkot a rianás feltételezett helyén, de ezzel az eredménnyel még nem
vagyok megelégedve. Talán majd egy másik alkalommal.
Görgei Zoltán
Forrás: Meteor 2000/12