Napészlelők Találkozója III.

2013. június 15-én harmadik alkalommal került megrendezésre a Napészlelők Találkozója a Polaris Csillagvizsgálóban. A program délelőtt 10 órakor kezdődött napészleléssel a teraszon. Szépen gyülekeztek a résztvevők, s mire elkezdődtek az előadások már közel harmincan gyűltünk össze.

A teraszon sorakoztak a távcsövek, köztük több naptávcsővel is. Külön öröm volt számomra, hogy fiatalok és kezdők is jöttek a találkozóra. A színvonalas programot Székács Vera, Oláh Katalin és Belucz Bernadett előadásában mindenki nagy élvezettel hallgatta, s az előadások után sokan ott maradtak a rovat életéről, az észlelésfeltöltőről az archívumról beszélgetni. Sok ötlet és javaslat hangzott el, melyeket igyekszünk megvalósítani. Nagy tisztelettel köszöntöttük sorainkban Balog Klárát és Iskum Józsefet, a szakcsoport korábbi vezetőit.

Csoportkép a III. Napészlelők Találkozóján

Csoportkép a III. Napészlelők Találkozóján

A program:

10:00-tól – Gyülekező, saját műszerek felállítása, napészlelés a teraszon és a kupolából, beszélgetés.
11:00-11:45 Sánta Gábor: Napösvényen, eleinkkel (Az emberiség és a Nap ősi kapcsolatáról)
11:45-12:15 Székács Vera: Galilei a napfoltokról, éppen négyszáz éve

12:15-12:45 Ebédszünet

12:45-13:30 Oláh Katalin: A Nap aktivitása és az éghajlati változások viszonya
13:30-14:15 Belucz Bernadett: A napkutatás legújabb eredményeiről (útban a maximum felé)

14:15-14:30 Szünet

14:30-15:15 Hannák Judit: Észleléseink archívuma, napbemutatók
15:15-től: Az archívum részleteinek és az észlelők által felhozott témáknak a megvitatása, beszélgetés, napfólia készítés, észlelés

A találkozón készült képek az alábbi galériában megtekinthetők:

Ajánljuk...