C/2009 R1 (McNaught) – szabadszemes üstökös jövő nyáron?
A Robert McNaught által 2009. szeptember 9-én felfedezett üstökös a
jövő júliusban 0,405 CSE-re megközelíti a Napot, így akár szabad
szemmel is látható lehet. A 17,3 magnitúdós, alig 10" átmérőjű égitestet már július 20-án, és két augusztusi éjszakán is lefotózták, csak akkor még kisbolygónak nézték. Bár hazánkból szinte a teljes láthatóság alatt megfigyelhetetlen lesz, pont a perihélium környékén kerül számunkra kedvező helyzetbe. A délről érkező, 76 fokos pályahajlású üstökös ugyanis észak felöl kerüli meg a Napot. A jelenlegi számítások 4,5 magnitúdós maximális fényességgel számolnak a július 2-ai perihélium idején, ám kedvező esetben ehhez 1-2 magnitúdót is hozzá lehet adni, hiszen most még csak CCD-s becsléseink vannak. Ehhez jön még az a tény, hogy a Merkúr távolságban már bármi megtörténhet, hiszen itt már akkor a sugárzás, hogy az üstökösök anyaga igen hevesen párolog. Sajnos az üstökös elongációja ekkortájt 15-20 fok lesz, de legalább északra fog látszani a Naptól. Ezek alapján akár egy igen látványos üstökös érkezésében is reménykedhetünk, bár ezt még teljes bizonyossággal nem lehet kijelenteni.
C/2009 R1 (McNaught)
Epoch 2010 June 13.0 TT = JDT 2455360.5
T 2010 July 2.6535 TT MPC
q 0.405011 (2000.0) P Q
z -0.000808 Peri. 130.7004 -0.4147824 -0.6914935
+/-0.000035 Node 322.6291 +0.1935863 +0.5680401
e 1.000327 Incl. 77.0070 +0.8890894 -0.4462815
From 80 observations 2009 July 20-Sept. 26, mean residual 0".5.