Kitörésben a C/2012 X1 (LINEAR)-üstökös!

A tavaly decemberben felfedezett C/2012 X1 (LINEAR)-üstököst csak 2014 februárjában kerül napközelbe, amikor 1,6 CsE-re megközelíti csillagunkat. Az év első felében azonban még messze járt, így 17 magnitúdó körüli fényességével nem volt túl feltűnő jelenség. Júniusban nyelték el a Nap sugarai, együttállása után pedig mostanában kezdett előtűnni a hajnali égen. Október 20-án Szato Hidetaka egy távvezérelt távcsővel elkészítette az első együttállás utáni felvételeket, melyeken a várt 14 magnitúdós, apró folt helyett egy 8-9 magnitúdós, éles peremű, 1,4 ívperc átmérőjű korongként jelent meg az erős kitörésen átesett üstökös.

{mosimage} 

Megjelenése a 17P/Holmes-üstökösre emlékeztet, amely 2007-ben 10 magnitúdónál is nagyobb kitörést produkált. A C/2012 X1 még mindig elég messze, 2,3 CsE-re jár a Naptól, így abszolút fényessége 3 magnitúdó körül lehet, ami már ritkaságszámba megy az üstökösök között. Mivel a következő fél évben könnyedén megfigyelhető lesz hazánkból, és februárig még közeledik a Naphoz, pontosan nyomon követhetjük, hogy mi történik a 2000 éves keringési idejű égitesttel, hogyan alakul a kitörése, követik-e újabbak. Már ez a fényesség is igazán örvendetes, hiszen jelenleg négy 10 magnitúdónál fényesebb üstököst láthatunk a hajnali égen. Ez nagyon régen fordult elő, ám az üstökös jelenlegi állapotába az is belefér, hogy néhány hónap múlva szabad szemmel látható lesz. Ehhez persze újabb kitörések kellenek, de hátha úgy fogunk emlékezni 2013/2014 fordulójára, mint amikor elárasztottak minket a szabad szemes üstökösök.

 

   C/2012 X1 (LINEAR)
Epoch 2013 Nov. 4.0 TT = JDT 2456600.5
T 2014 Feb. 21.6382 TT                                  MPC
q   1.598924             (2000.0)            P               Q
z  +0.006539       Peri.  132.1144      -0.2240062      +0.7324055
 +/-0.000006       Node   113.1464      -0.9633293      -0.2663853
e   0.989544       Incl.   44.3670      +0.1477084      -0.6265948
From 654 observations 2012 Dec. 8-2013 June 23, mean residual 0".5.

 

Ajánljuk...