Április 21-én egy 17,8 magnitúdós üstököst fedezett fel a Gordon Garradd, a Siding Spring Survey operátora. Mint hamarosan kiderült, az égitest azonos a WISE infravörös szonda által március 28-án azonosított 2010 FB87 jelű kisbolygóval.
Legutóbb 2006 októberében történt vizuális üstökös-felfedezés, március 23-án azonban Donald Machholz felfedezte 11. üstökösét, amely egy halvány, nehezen észlelhető vándor volt.
Andrea Boattini három új üstököst fedezett fel a tavaszi hónapokban a Catalina Sky Survey képein, melyek közül kettő a CCD-s felfedezések átlagához képest szokatlanul fényes volt.
Rik Hill idei harmadik, összességében 22. üstököse a jövő év végén 11-12 magnitúdós égitestként fog látszani magasan az északi égen.
Jim Scotti 1985 óta dolgozik a Spacewatch projektben éjszakai operátorként, ám 25 év alatt mindössze 5 üstököst fedezett fel. A sors szeszélye folytán az idén megduplázta ezt a számot.
Március közepén két 2002-ben felfedezett kisbolygóról is kiderült, hogy valójában üstökösök, csak az előző napközelségük alkalmával nem mutattak észrevehető aktivitást.
Halvány kisbolygóként fedezte fel az infravörös tartományban dolgozó WISE szonda március 5-én a Camelopardalis csillagképben. A felszíni megerősítő észleléseket készítő W. Ryan és E. Ryan vette észre a 20 magnitúdós égitest kómáját és rövid csóváját.
Tom Glinos azonosította a arizonai Jarnac Obszerervatóriumban, amely David Levy magánobszervatóriuma, ahol egy 64 cm-es Ritchey-Chrétien távcsővel kisbolygók illetve üstökösök keresésével foglalkoznak. A 18,7 magnitúdós égitestet a felfedező kisbolygónak gondolta, így miután kiderült, hogy üstökös, már csak az obszervatórium nevét kaphatta meg.
Gordon J. Garradd ausztrál észlelő 15. üstökösét fedezte fel a Siding Spring Survey március 11-ei felvételein. A 17,4 magnitúdós, 1150 éves keringési idejű égitest már tavaly novemberben áthaladt napközelpontján.
Februárban a WISE szonda lehengerlő módon demonstrálta az infravörös csillagászat hatékonyságát a naprendszer apró égitestjeinek kutatásában. Tizenegy nap alatt öt üstököst fedezett fel az égbolt különböző részein, volt köztük hagyományos ekliptikai, nagy pályahajlású közepes keringési idejű, de Jupiteren túli vándor is.
A tejútrendszerbeli csillagok mozgásának pontos meghatározására szakosodott Gaia-űrtávcső nemrég talált egy különlegesen nagy csillagtömegű fekete lyukat, amely ráadásul Földünk közelében rejtőzik. A csillagtömegű fekete lyukak a legnagyobb kezdeti tömegű csillagok magjának összeomlásakor jönnek létre, így tehát nem összekeverendők a galaxisok középpontjában található, ezeknél jóval nagyobb szupernagy tömegű fekete lyukakkal. Utóbbi típusú fekete lyukak nagy tömegű
A HD 148937 jelű rendszer a Földtől körülbelül 3800 fényévnyire található, a Szögmérő (Norma) csillagkép irányában. Két, a Napnál sokkal nagyobb tömegű csillagból áll, és egy gyönyörű köd, azaz gáz- és porfelhő veszi körül. „Nagy tömegű kettőscsillagot körülvevő köd ritkaságszámba megy, és igazából olyan érzést keltett bennünk, hogy valami különleges dolognak kellett történnie ebben a
Kutatók egy csoportja különleges részecskét azonosított egy ősi meteorit belsejében, amely nagy valószínűséggel egy közeli csillag halálakor bekövetkező szupernóva-robbanásából származik. A meteoritok belsejébe zárt aprócska porrészecskék felfedik a kutatók előtt egy csillag életének, halálának és az utána keletkező új csillag(ok) születésének folyamatát, ami szinte felöleli a kozmosz 13,8 milliárd éves történelmét. A kőzetdarabkák vizsgálatával bepillantást
Régóta terveztem már „a tűz és jég országát”, Izlandot megnézni. Sok gyönyörű képet láttam kék vizű vízesésekkel, zöld mohával ellepett fekete vulkáni sziklákkal, jégdarabokról a fekete fövenyen, a szilaj, érintetlen felföldi részekről – fotósként a táj engem is megbabonázott. Martin Ferenc, Izland Rég vágytam újra látni a sarki fényt is. Aki már látta, tudja: a
Körülbelül nyolc és fél évszázada, 1181-ben egy csillag halála különösen fényes szupernóva-robbanással gyönyörködtette meg az akkori észlelőket. A csillagászoknak azóta sikerült beazonosítani az abból visszamaradt, tűzijáték kinézetét imitáló szupernóva-maradványt a Cassiopeia csillagképben, és részletes képet készíteni róla különböző hullámhossztartományokon. A NASA Chandra röntgenobszervatóriuma nemrégiben egy új kompozitképet tett közzé a szupernóva-maradványról, amely az elektromágneses spektrum