Jim Scotti negyedik üstököse egy alig 20 magnitúdós vándor volt, melyről 2010. február 9-ei felfedezése után hat különböző éjszakáról kerültek elő megfigyelések, egészen 2008. december 30-áig visszamenően. Bár perihéliumban a Jupiter közelíti meg jelentősen, mostani pályájára a Szaturnusz lendítette 1877-ben.
Mindössze 8 napot kellett várni, hogy a teljes égbolt feltérképezését 2010. január 14-én kezdő WISE infravörös műhold felfedezze első üstökösét. Ahogy várni lehetett, a földfelszíni, vizuális tartományban dolgozó távcsövek számára nehéz célpont volt a 20 magnitúdós üstökös.
Rob Cardinal kanadai csillagász a C/2008 T2 jelű üstökös felfedezése után január 19-én megtalálta második üstökösét.
A 17,7 magnitúdós kisbolygóként felfedezett égitestről a megerősítő észlelések hamar kimutatták, hogy valójában egy fél ívperces, tölcsér alakú csóvát mutató, 11,5 éves keringési idejű üstökös.
Ezt a számunkra érdektelen, déli fekvésű üstököst a Siding Spring Survey észlelője, Gordon Garradd azonosította január 12-én, ám mivel üstökös mivoltát késve jelentette, az égitestet a programról nevezték el.
Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja volt a P/2010 A2 (LINEAR)-üstökös felfedezése, amely valójában egy kisbolygók ütközésekor keletkezett törmelékfelhő.
Jól indította az évet a mostanában sikeres igen sikeres Rik Hill, aki a Catalina Sky Survey 68 cm-es Schmidt-távcsövével két nap alatt két üstököst fedezett fel.
Az elmúlt hónapokban három, 2009 végén felfedezett kisbolygóról is kiderült, hogy valójában üstökösök. Kettőnél az infravörös tartományban dolgozó WISE szonda mutatta ki a halvány porkómát.
Nagy reményekkel tekintünk a 2010-es esztendő elé, amely a rendkívül
szegényes tavalyi év után több binokulárral is megfigyelhető, és egy-két szabadszemes üstökös megjelenését is magában rejti.
Richard A. Kowalski fedezte fel 2009. december 20-án a Catalina Sky Survey 68 cm-es Schmidt-teleszkópjának felvételein. A 18,9 magnitúdós üstökösnek nagyon gyenge kómája volt, ezért vizuális szempontból érdektelen.
Régóta terveztem már „a tűz és jég országát”, Izlandot megnézni. Sok gyönyörű képet láttam kék vizű vízesésekkel, zöld mohával ellepett fekete vulkáni sziklákkal, jégdarabokról a fekete fövenyen, a szilaj, érintetlen felföldi részekről – fotósként a táj engem is megbabonázott. Martin Ferenc, Izland Rég vágytam újra látni a sarki fényt is. Aki már látta, tudja: a
Körülbelül nyolc és fél évszázada, 1181-ben egy csillag halála különösen fényes szupernóva-robbanással gyönyörködtette meg az akkori észlelőket. A csillagászoknak azóta sikerült beazonosítani az abból visszamaradt, tűzijáték kinézetét imitáló szupernóva-maradványt a Cassiopeia csillagképben, és részletes képet készíteni róla különböző hullámhossztartományokon. A NASA Chandra röntgenobszervatóriuma nemrégiben egy új kompozitképet tett közzé a szupernóva-maradványról, amely az elektromágneses spektrum
A világegyetem legerőteljesebb robbanásai a gammasugár-kitörések. A részecskeplazmából álló tűzlabdát kilövellő jet jelentősen felgyorsítja a részecskéket. A gammasugár-kitörésekről azt gondolják, hogy kompakt égitestek, neutroncsillagok vagy csillagtömegű fekete lyukak összeolvadásából származnak (ezeket hívjuk rövid gammasugár-kitörésnek, amelyek legfeljebb két másodpercesek), vagy magösszeomláson átesett szupernóvákból (ezek a hosszú gammasugár-kitörések, amelyek két másodpercnél hosszabb ideig is tartanak). A gammakitörések
Egy új kutatás szerint egyes kék szuperóriás csillagok összetétele azzal magyarázható, hogy egy nagy tömegű csillag és kisebb társuk összeolvadásával keletkeztek. Eszerint galaxisunk legfényesebb és legforróbb csillagai nem születnek, hanem készülnek. A kék szuperóriás állapot a forró, nagy tömegű csillagok életének egy rövid ideig tartó fázisa. Ennek ellenére elég sok kék szuperóriást ismerünk, és bár
A Betelgeuze egy jól ismert vörös szuperóriás csillag az Orion csillagképben. A közelmúltban nagy figyelmet kapott nemcsak azért, mert a fényességváltozása olyan feltételezésekhez vezetett, hogy akár fel is robbanhat, hanem azért is, mert a megfigyelések szerint a vártnál sokkal gyorsabban forog. Ez utóbbi értelmezést kérdőjelezi meg a Max Planck Asztrofizikai Intézet csillagászai által vezetett nemzetközi