Szentmártoni Béla Csillagászati Szabadegyetem

A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek meghatározó alakja volt Szentmártoni Béla (1931-1988), az amatőrcsillagász észlelőmozgalom fáradhatatlan szervezője. Az általa szerkesztett Albireóval és az Albireo Amatőrcsillagász Klubbal generációkkal szerettette meg a csillagászati megfigyeléseket, kiterjedt levelezése révén pedig újabb és újabb amatőröket torborzott az általa olyannyira szeretett észlelőmozgalom számára. Távcsőépítőként, tükörcsiszolóként is maradandót alkotott, emellett számos külföldi szervezettel, amatőr- és szakcsillagásszal vette fel a kapcsolatot, melyek révén tovább gyarapította mozgalmunkat.

Szentmártoni Béla saját készítésű távcsöveivel

Felsorolni is nehéz, mennyi mindennel foglalkozott, hány kiadvány indítását segítette, hány cikket, fordítást tett közzé, melyekkel szinte alapjaiban változtatta meg az amatőr észlelők szemléletét. Szentmártoni Béla, az amatőrcsillagász életére, tevékenységére elsősorban az általa is művelt észlelési területek áttekintésével emlékezünk. Azonban nem csupán emlékezni akarunk, megmutatva, milyen mostoha körülmények között tett csodát Szentmártoni (és sok-sok amatőrtársa), hanem a mai lehetőségeket, észlelési programokat is be kívánjuk mutatni előadás-sorozatunkban.

Az elõadások keddenként 19 órakor kezdõdnek. Előadásainkat a Polaris TV is közvetíti, ezért pontos megjelenést kérünk közönségünktől!

Október 7. Szentmártoni Béla élete és kora (Keszthelyi Sándor)
Október 14. Szentmártoni Béla és a mélyég-észlelés (Papp Sándor)
Október 21. A mélyég-észlelés jelene és jövõje  (Sánta Gábor)
Október 28. Ötven év az üstökösök bűvöletében (Sárneczky Krisztián)

November  4. A kettőscsillagok világa (Ladányi Tamás)
November 11. A Hold és észlelése (Görgei Zoltán)
November 18. A bolygók megfigyelése (Kárpáti Ádám)
November 25. Asztrofotográfia (Éder Iván)

Az előadásokat követően – derült idő esetén – az érdeklődők észlelési gyakorlaton vehetnek részt.

Ajánljuk...