Csillagászat Napja 2019

2019. május 11-én, a Csillagászat Napján az ország számos pontján várják járdacsillagászati bemutatóval, ismeretterjesztő programokkal a csillagászat iránt érdeklődőket. Első számú távcsöves célpontunk a Hold!

A jeles napnak már Magyarországon is több mint két évtizedes múltja van, évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe, hála a nyilvános távcsöves bemutatóknak. A Csillagászat Napja „mozgó ünnep”, amely a holdfázishoz igazodik, az április közepe és május közepe között bekövetkező első negyedhez legközelebbi szombatra esik. Ezen a szombat estén a Holdat majdnem félholdként láthatjuk (az első negyed május 12-én lesz), kísérőnkön kívül kora este, napnyugta után a Vénuszt, késő este pedig a Jupiter és holdrendszere lesz az este legfőbb érdekessége. A kitartóak a tavaszi égbolt egyéb látványosságaiban is gyönyörködhetnek (kettőscsillagok, galaxisok).

 

A Csillagászat Napja célja az, hogy minél közelebb vigyük az emberekhez a csillagászat tudományát. Ennek egyik kiváló eszköze a járdacsillagászat, és ezen az estén számos bemutató csillagvizsgáló is várja az érdeklődőket. Tegyük ezt a napot a csillagászat ünnepévé csillagászati programokkal, járdacsillagászattal! A szervezők jelentkezését az mcse@mcse.hu címen várjuk.

A Hold első negyed előtt, Kocsis Antal felvételén. Hasonló látványra számíthatunk május 11-én este.

 

Ajánljuk...