120 évvel ezelőtt született Kulin György – megemlékezés a Polaris Csillagvizsgálóban

Kulin György csillagász, számos égitest felfedezője, a magyar csillagászati ismeretterjesztés kiemelkedő alakja, a magyar amatőrcsillagász mozgalom megteremtője százhúsz évvel ezelőtt, 1905. január 28-án született Nagyszalontán.

Habár csak véletlenül került csillagász pályára, több mint fél évszázadon át munkálkodott tudományágunk népszerűsítésén, szerteágazó tevékenységének köszönhetően tömegek ismerkedhettek meg a csillagászat, az űrkutatás legfrissebb eredményeivel. Ismeretterjesztő cíkkek százai,  tudományos  és sci-fi könyvek sora (A távcső világa, Mit mondanak a csillagok?, Üzen a nyolcadik bolygó stb.) jelzi munkásságát, rádió- és tévéműsorain keresztül (pl. Hobbym: a csillagos ég) is a csillagászat népszerűsítése volt legfőbb célja. A budapesti Planetárium legfőbb szorgalmazója volt, létrehozta az ország első bemutató csillagvizsgálóját, az Uránia Bemutató Csillagvizsgálót, amelyet vidéki Urániák egész sora követetett. A Magyar Csillagászati Egyesülettel, majd a Csillagászat Baráti Körével az amatőrcsillagászokat szólította meg, ezeken a szerveződéseken keresztül műkedvelők ezreit vonta be a közösségi munkába. Távcsőtükrök ezreit csiszolta, egészen 50 cm-es átmérőig. Kiváló és népszerű előadó volt, szerte az országban rendszeres vendége a nagyközönség számára tartott ismeretterjesztő programoknak. Felsorolni is hosszú, milyen sok területen alkotott maradandót Kulin György, sok-sok amatőrcsillagász „Gyurka bácsija”.

Erre a gazdag életútra emlékezünk Óbudán, a Polaris Csillagvizsgálóban (1037 Budapest, Laborc u. 2/c.), 2025. január 28-án 18 órakor a Kulin-emléktábla megkoszorúzásával, majd közös emlékidézéssel. Beszédet mond Kulin Eszter, Kulin György lánya, és Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára.

A koszorúzást követően az előadóteremben folytatódik a program, ahol Kulin György tevékenységével kapcsolatos kamarakiállítást tekinthetnek meg a résztvevők, akik együtt idézhetik fel emlékeiket Gyurka bácsiról, az amatőrcsillagász mozgalom atyjáról. 

Regisztráció: https://regisztracio.mcse.hu 

 

Ajánljuk...