A hónap észlelése: 2026. május
Repedés a Holdon? Rianásnak mondjuk ezeket az alakzatokat, amelyek vagy vulkanikus, vagy tektonikus eredetűek. A furcsán kanyargó, avagy éppenséggel íves megjelenésű formációk a holdfelszín legérdekesebb látnivalói közé tartoznak.
Kiss Péter, Kerepes
Hyginus-kráter és -rianás. Egészen használható, bár a tökéletestől azért igen messze lévő nyugodtság fogadott a okulárba pillantva, ami picit megdobta a rajzolási kedvemet, ami azért alapból sem nullán volt. A Hyginus-kráterre és rianásra esett a választásom. Nagyon izgalmas a terület, a Hyginustól balra (északra) lévő beszakadtnak tűnő terület különösen. Csodálkozom, hogy nem visel külön nevet. Jobbra (délre) pedig már közvetlen a rajz határain kívül kezdődnek a Triesnecker-rianások. A Hyginust érintő apró kráter egészen jól látszott, és az is, hogy a rianás minden pontján egyenetlen, a falak nem szabályos egyenesek. Viszont egyedi részletekhez picivel jobb nyugodtság kellett volna. Úgy láttam, hogy egy ponton a Hyginus pereme, és a rianás pereme is (lent középen) a környező lávasíkság fölé emelkedik, viszont a fotókkal később összehasonlítva ez tévesnek bizonyult.
Görgei Zoltán írja a rianásokról a Meteor 2015/1. számában:
„A rianások észlelése az egyik legizgalmasabb és talán az egyik legnehezebb megfigyelési program. Nehéz, mert a Hold rianásainak többsége nem túl nagy. Persze vannak hatalmas méretűek is, mint például a Vallis Schröteri és a Vallis Alpes, amelyek olyan hatalmasak, hogy a holdi nevezéktanban völgyként szerepelnek. A legkisebb távcsövekkel is könnyűszerrel megfigyelhetőek, de az esetek túlnyomó többségében még a méretesebbek megfigyelése is közepes műszert igényel. Alapvetően kétféle rianásról beszélhetünk: a vulkanikus eredetű, egykori lávacsatornákról, vagyis az úgynevezett meanderező rianásokról, és a tektonikus eredetűekről, amelyeket mint íves vagy egyenes rianásokat ismerünk. A már említett Vallis Schröteri az első, a Vallis Alpes pedig a második kategóriába tartozik. Hallatlanul izgalmas belegondolnunk abba, hogy a Schröter-völgy esetében micsoda intenzív lávaömlés kellett ahhoz, hogy egy ekkora lávacsatorna születhessen! A meanderező rianások túlnyomó többsége kicsiny, ebből eredően csak nagy távcsövekkel figyelhetőek meg jól. Példának a Rima Hadley és a Rima Galilaei hozható fel.
A tektonikus eredetű rianások két további csoportra oszthatók: íves rianásokra és egyenes rianásokra. Az íves rianások a holdi tengerek peremén találhatóak, nem ritkán egymással párhuzamosan, többedmagukkal fordulnak elő. A Rimae Hippalusnál szebb példát nem hozhatunk fel. A keletkezési mechanizmus a következőképpen képzelhető el: a holdbéli tenger alapját képező becsapódási medencét lassan, rétegről rétegre tölti fel a bazaltos láva. Ahogyan a láva egyre vastagabb lesz, a nagy terhelés következtében a medence alja kissé megsüllyed. A süllyedés következtében a már megszilárdult láva megindul a tenger közepe felé, aminek következtében a peremrészeken repedések, vagyis íves rianások keletkeznek. Az egyenes rianások valójában egyfajta vetődéseknek tekinthetők. „Normál” vetődésről akkor beszélünk, amikor az oldalirányú, széthúzó erők hatására a holdi talaj az egyik oldalon megsüllyed. A Mare Nubiumban található Rupes Recta a vetődések legszebb példája. Azonban gyakran találkozhatunk azzal az esettel is, hogy a széthúzó erők hatására két blokk között a talaj lesüllyed és így árokszerű, egyenesen, vagy kis ívben hajló rianást hozva létre. Ezeket nevezzük grabeneknek, ami német eredetű szó, és árkot jelent. Az egyenes rianás legszebb példája a Rima Ariadaeus a Mare Tranquillitatis nyugati szélén.”
