Égi kalendárium: 2017. április

Áprilisi ajánlatunk: a Jupiter oppozícióban, a Messier-kráterek és a Tuttle-Giacobini-Kresák-üstökös. Mindez egyre melegebb éjszakák mellett…

Vénusz: Napkelte előtt látható a keleti ég alján, mint ragyogó fényű égitest. A hónap elején egy, a végén másfél órával kel a Nap előtt. Fényessége -4,2^m-ról -4,7^m-ra nő, átmérője 57,9″-ről 38,5″-re csökken, fázisa 0,02-ről 0,26-ra nő.

Mars: Előretartó mozgást végez a Kos, majd 12-től a Bika csillagképben. Napnyugta után figyelhető meg a látóhatár közelében a nyugati égen, este nyugszik. Fényessége 1,5^m-ról 1,6^m-ra, látszó átmérője 4,2″-ről 3,9″-re csökken.

Jupiter: Folytatja hátráló mozgását a Szűz csillagképben. 7-én szembenállásban van a Nappal. Egész éjszaka kitűnően megfigyelhető a déli égen ragyogó, sárgásfehér fényű égitestként. Fényessége -2,5^m, átmérője 44″.

Szaturnusz: A Nyilas csillagképben tartózkodik, előretartó mozgása 6-án hátrálóvá változik. Éjfél körül kel, az éjszaka második felében a délkeleti-déli égen látható. Fényessége 0,4^m-ról 0,3^m-ra, átmérője 17″-ről 18″-re nő.

Uránusz: A hónap első felében még kereshető sötétedés után, este nyugszik. Előretartó mozgást végez a Halak csillagképben. 20-a után elvész az egyre közelebb látszó Nap fényében.

Neptunusz: A hónap döntő részében nem figyelhető meg. Az utolsó napokban már megkísérelhető felkeresése a Vízöntő csillagképben, ahol továbbra is előretartó mozgást végez.
A Hold a Jupiter mellett április 10-én

Április 10-én az egész év egyik legszebb bolygóegyüttállása következik be a késő esti órákban. Égi kísérőnk a bolygók királya, a Jupiter szomszédságában látható. 21:00 UT körül a Hold és a Jupiter távolsága alig 1 fok (a holdperemtől mérve), de egész éjjel egymás közelében maradnak.

Üstökös-ajánló

41P/Tuttle–Giacobini–Kresák. Ez a másfél évszázada ismert, száz év alatt háromszor is felfedezett földközeli üstökös április 5-én eléri évszázados, 0,148 CSE-s földközelségét, ami 13-ai napközelségével (q=1,045 CSE) párosulva a szabad szemes láthatóság közelébe repíti fényességét. A hónap közepén 6,5 magnitúdós maximális fényességet elérő üstökös szinte végig cirkumpoláris lesz, így csak a perihélium környékére eső telehold idején kell lemondanunk pár napra a várhatóan nagy és diffúz üstökös sötét égen történő megfigyeléséről. A földközelség idején naponta 1,9 fokot haladó üstököst egy hajnalnyit az Ursa Majorban, majd a Draco, az Ursa Minor, ismét a Draco, a hónap utolsó napjaiban pedig a Hercules csillagképben láthatjuk. A nagy amplitúdójú kitöréseiről is nevezetes kométa 17-én hajnalban pár ívperces közelségben lesz az Éta Draconisszal, 25-én hajnalban a Béta Draconistól 1 fokkal nyugatra láthatjuk, a hónap utolsó hajnalán pedig az Iota Hercilustól 50 ívperccel nyugatra fog mutatkozni.

Észleljük a Messier-krátert!

A Messier és a Messier A kráterkettőse a Hold tőlünk látható felszínének egyik legkülönlegesebb alakzata. A Hold keleti pereméhez közel, a Mare Fecunditatis nyugati felén két kisméretű, de fényes belsejű krátert találunk szorosan egymás mellett. A keleti a Messier, mérete 9×11 kilométer, nyugatra fekvő társa pedig a valamivel nagyobb, 13×11 kilométeres Messier A. Ez utóbbi kráterből két igen fényes és egymással párhuzamos sugársáv indul ki, melyek egészen a Mare Fecunditatis nyugati pereméig követhetők. A két kis kráter a kettős sugársávval már a legkisebb műszerekkel, akár egy jobb binokulárral is megfigyelhető. Üstökösszerű megjelenésének köszönhetően nem is lehetett volna megfelelőbb alakzatot választani Charles Messier emlékének. Ha nagyobb műszerekkel és nagy nagyítással figyeljük meg krátereinket, feltűnik kelet-nyugat irányú elnyúltságuk, ami azért különös, mert ezek a kráterek erősen a holdperem közelében fekszenek, amiből következően ha kör alakúak lennének, éppen észak-déli elnyúltságot várnánk. Mi lehet a magyarázat a furcsa megjelenésre, hogy keletkeztek ezek a kráterek és a sugársáv?

A Messier-kettőskráter kialakulásáról és a kráterek folyamatos változásáról meglehetősen vad elképzelések láttak napvilágot a 18. század óta. A kráterek első leírása Schrötertől származik, aki megemlíti a kráterek alakjainak és méreteinek a változásait is. Schröter követője Gruithuisen egyenesen mesterséges alakzatnak gondolja a sugársávot. William Henry Pickering a 19/20. század fordulóján hó-krátereknek véli az alakzatokat és általában azokat a krátereket, melyeknek magas napállásnál fényesen látható a belsejük és a sáncaik. Ma már tudjuk, hogy ezek a kráterek a legfiatalabb becsapódási alakzatok a Holdon, és csak azért fényesek és azért látható körülöttük fényes sugársáv, mert a kozmikus erózió még nem tette meg a hatását. Schröterhez hasonlóan Pickering is részletes leírást ad a Messier-kráterek megjelenésének időszakos változásairól, amit elméletében a jég elpárolgásával, majd kicsapódásával igyekszik magyarázni. Fontos megjegyeznünk, hogy a Messier A-kráter egy időben Pickering nevét viselte, de ezt a nevet az IAU sohasem ismerte el hivatalosan, már csak azért sem, mert egy 15 kilométeres kráter a holdkorong közepe környékén William bátyja (és főnöke) Edward Pickering után kapta a nevét, és úgy tűnik, hogy a nemzetközi csillagászati szervezet nem akart két Pickering-krátert.

Ma már minden kétséget kizáróan megmagyarázható ezeknek a krátereknek a kialakulása egy rendkívül lapos szögben kelet felől érkező aszteroida becsapódásával. Gault és Wedekind elmélete szerint a nagyjából 1°-os szögű becsapódásban a becsapódó égitest először a Messier-krátert hozta létre (ami megmagyarázza a kráter elnyúlt alakját, valamint a pillangószerű kidobódott törmelékét), majd a becsapódó égitestnek a becsapódáskor visszapattanó, majd újra becsapódó része alakította ki a Messier A-t.

A Messier és Messier A-kráterek Görgei Zoltán 2008.11.15-én készült rajzán, amely a Polaris Csillagvizsgáló 200/2470 refraktorával készült, 274x-es nagyítással.

Oppozícióban a Jupiter

A Szűz csillagképben járó óriásbolygó szembenállására április 7-én kerül sor. A -2,5 magnitúdós és 44”-es bolygó jól megfigyelhető, delelésekor 38º-kal emelkedik a horizont fölé. A szembenállás estéjén 19:40 UT-kor a centrálmeridiánon vonul át az Északi Poláris Régió fölött a Ganymedes, fölötte közvetlenül a hold fekete árnyéka. A pillanatképek és egyéjszakás animációk mellett a kitartó észlelők több hetes, egy-két hónapos időintervallumban, ha ugyanazon CM hosszúságról készítenek képeket, azokon a széláramokban tovasodródó alakzatok mozgását is nyomon követhetik. A Galilei-holdak észlelésére is jó lehetőségünk van: oppozíciókor a Ganymedes 1,63”, a Callisto 1,49”, az Io 1,12”, az Europa pedig 0,97” átmérőjű lesz. Nagyobb, 25-30 cm-es műszerekkel felszíni részleteket láthatunk, ill. fotózhatunk a Ganymedesen és az Ión.

A Jupiter 2017. április 2-án, Gulyás Krisztián felvételén.