Ina, a Hold titokzatos D-alakzata

A Hold első és utolsó negyed fázisai körüli napok a legalkalmasabbak a titokzatos D-alakú felszíni mélyedés, az Ina megfigyelésére. Az Ina az igen nehéz megfigyelhetősége miatt igazi kihívás a holdészlelőknek. Februárban és tavasszal az első negyedben lévő Hold megfigyelése igen kedvező, mert az esti órákban elég magasan lesz a látóhatár felett.

Ebben az észlelési ajánlatban egy rendkívül érdekes és különleges, egyedülálló holdfelszíni alakzatot mutatunk be, amelynek létezéséről csak az első emberes holdutazások eredményeként derült fény és ami a Hold történetének egy új, titokzatos fejezetéről hoz hírt.

Az Apollo-15 holdkörüli pályáról 1971-ben, majd az Apollo-17 űrhajósai által 1972-ben készített felvételei egy érdekes, addig nem ismert holdfelszíni alakzatat mutattak a Mare Vaporum északi részén levő Manilius-kráter és az Appenninek hegylánca közötti vidékén, a Montes Haemus, Lacus Odii és Lacus Felicitatis által határolt területen. Egy addig nem ismert “D-alakú” lapos mélyedést fedezett fel Ewen A. Whitaker az Arizonai Egyetem Hold és Bolygókutató Laboratóriumának kutatója. A kutatásokat később Farouk El-Baz, egyiptomi-amerikai geológus folytatta, aki egyébként az Apollo holdexpedíciók leszállóhelyeinek kiválasztásában, valamint az űrhajósok geológus szempontok alapján történő felkészítésében is részt vett. A képződmény a Lacus Felicitatis mellett közvetlenül kelet felé a mare területből néhány száz méterrel kiemelkedő lapos platón helyezkedik el. A D-forma egy egyenes szakaszból és egy nagyjából félkörívből álló éles peremmel határolódik el a környező platótól. A peremén kívüli része lankásan simul bele a plató szintjébe összesen mintegy 4 km kiterjedésig. A mélyedés nem hasonlít a becsapódási kráterekhez, mert az aljzata lapos és nem “kanál” vagy kúpszerű és csak legfeljebb mintegy 30 méter különbség van a pereme és az alja között.

Az Apollo-17 holdkörüli pályán keringő egysége metrikus kamerája felvételén jól látszik a mintegy 4 km átmérőjű “D-alakú” lapos ményedés, az Ina. (kép: Ewen A. Whitaker, 1978, NASA Apollo-17 AS17-M-1672 felvétele).

A Nemzetközi Csillagászati Unió és az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (USGS) holdfelszíni alakzatok nevezéktanába, névjegyzékébe 1979-ben került bele az Apollo-15 felvételein Ewen Whitaker által a Lacus Felicitatis melletti platón felfedezett D-alakzat, ami az Ina elnevezést kapta. Az IAU listán a név jelentése mellett ez áll: „latin női név”.

Egyébként a hivatalos és egyszerű „Ina” név mellett más, de nem hivatalos elnevezései is használatosak a mindennapi kutató munka és megfigyelések során, amelyek a jellegzetes alakjára, külső megjelenési formájára utalnak: „D-struktúra”, „D-alakú struktúra”, “D-alakú mélyedés”, „Ina D”, „Ina kaldera”, „D-kaldera”. Ugyanis El-Baz felismerte, hogy az Ina egy vulkáni kaldera, amely egy lapos platóból (Ina-plató) néhány száz méter magasra kiemelkedő és mintegy 14 km talpazat átmérőjű holdi vulkáni dóm tetején lévő lapos beroskadás, kaldera.

Az Ina kaldera a Lacus Felicitatis keleti pereménél kiemelkedő néhány száz méter magas plátón lévő holdi dóm tetejének behorpadása, vulkáni kaldera. Az Apollo-17 felvételének nyugat-kelet irányú szelvénye alapján készített a magassági profil (kép: El-Baz, 1980, NASA Apollo-17 AS17-154-23672 felvétele alapján).

Peter H. Schultz (Brown Egyetem, Providence, Rhode Island) és munkatársai 2006-ban végzett vizsgálatai szerint az Ina legutolsó vulkáni aktivitása legfeljebb csak néhány tízmillió évvel ezelőtti, ami azt jelenti, hogy holdi geológiai időskálán nemrégen történt vulkáni tevékenységről van szó. Ez azt is jelenti, hogy a holdi vulkáni tevékenység nem szűnt meg nagyon régen mintegy 3,2 milliárd évvel ezelőtt – vagy legfeljebb 1-2 milliárd éve, amelyet a szelenológusok többsége addig gondolt. Az Ina vulkáni eredetét később a NASA Clementine és LRO (Lunar Reconnaissanmce Orbiter) űrszondáinak megfigyelései is alátámasztották. Természetesen a Holdnak csak bizonyos kis, izolált területeiről van szó a kései vulkáni aktivitást illetően, mint ami az Ina és vidéke. Az Ina tehát a Holdnak egy geológiai időskálán mérve fiatal vulkáni képződménye, egy fiatal és ma már csak egy kihűlt hírnöke égi kísérőnk geológiai időskálán nem is oly régi helyi vulkánosságának. A japán holdkutatási program következő holdszondája, a SELENE-2 (Kaguya-2, “Holdhercegnő”) egy holdjárót is visz majd magával, amely esetleg az Ina kalderát tanulmányozná, de ez csak egy javasolt leszállóhely és még nincs végleges döntés erről.

Az Ina megfigyelése igazi kihívást jelent az amatőrcsillagászoknak. Charles A. Wood, a holdészlelő amatőrcsillagászok által is jól ismert amerikai planetológus és holdkutató egy 100 holdi alakzatokból álló listát állított össze 2004-ben, amely „Lunar 100” néven vált ismertté és közkedveltté. Ez a holdészlelők „Messier maraton” listája – a mély-ég objektum észlelésekkel párhuzamba hozva a Lunar 100 listát. Az Ina is szerepel itt és leírása a Lunar 100-ban: „D-shaped young volcanic caldera” azaz „D-alakú fiatal vulkáni kaldera”. A listában emelkedő számsorrend a földről amatőrcsillagászati műszerekkel egyre nehezebben és nehezebben megfigyelhető alakzatoknak felel meg. Az Ina a Lunar 100 listában a 99-dik (L99), vagyis a legnehezebben megfigyelhető holdi alakzatnál csak „1-gyel könnyebb”, tehát rendkívül nehéz megfigyelni. Az Ina tehát valóban egy rendkívül „nehéz” holdi alakzat, igazi „nagyvad” a holdészlelők számára és így a megfigyelése igazi kihívás az amatőrcsillagászoknak, egyszóval „észlelőt és műszert próbáló” objektum.

Az Ina és az az őt tartó plató és dóm megfigyelésére a legkedvezőbbek a holdi helyi napkelte és napnyugta körüli napok: a helyi napkelte utáni kora reggel első negyed utáni 1-2. napon, illetve utolsó negyed előtti 2-3. napon, a helyi napnyugta előtt. Az is fontos, hogy minél magasabban legyen a Hold a megfigyeléskor, hogy a földi légkör zavaró hatása a lehető legkisebb legyen. A Hold első negyed körül tavasszal este figyelhető meg magasan a horizont felett, utolsó negyed körül ősszel az éjszaka második felében van magasan a horizont felett. Az Ina megkeresését és azonosítását érdemes a Rükl Holdatlasz 22 számú térképének tanulmányozásával kezdeni, annak jobb alsó részén látszik a Lacus Felicitatis és a plató. Jó tájékozódási pont még a Yangel-kráter, amelytől észak felé van a plató és rajta az Ina. A Rükl Holdatlasz 23-as térképén pedig a feltűnő Manilius-kráter jelenti a másik kiindulási pontot.

Az Ina a Mare Vaporum északi pereménél a Lacus Felicitatis keleti pereménél levő kis lapos magaslaton, plátón helyezkedik el. A terület megtalálását megkönnyíti a holdi Appenninek és Haemus hegység is, illetve a plátótól délre lévő Yangel kráter is. További jelentősebb kráterek a közelben a Manilius és Conon kráterek is. További ritkán észlelt érdekes alakzat a Rima Conon is. (kép: NASA LRO/LROC WAC holdi részlet a szerző által felíratozva).

Vigyázat: az Ina közelében van egy vele könnyen összetéveszthető alakzat, de az egy becsapódási kráter! Ugyanis az Ina-plató déli részénél bizonyos fényviszonyok mellett az Ina „D” alakjára nagyon hasonló és ugyanolyan állású becsapódási kráter van, de az 2-2,5-szer nagyobb átmérőjű mint az Ina és sokkal mélyebb is nála csak úgy, mint általában a becsapódási kráterek. Az Ina sekély mélysége és lapos aljzata teljesen eltér a becsapódási kráterek belső szerkezetétől. Amikor már egyszer megpillantottuk az Ina jellegzetes lapos „D” alakját, azután már nem téveszthetjük össze a tőle délebbre levő hasonló alakúnak látszó, de nagyobb kráterrel. Az Ina kis átmérője miatt legalább 15 cm-es objektív átmérőjű távcsövekkel érdemes megkísérelni a megfigyelését nagyon nyugodt légkör mellett amikor a Hold már nagy magasságba emelkedett a látóhatár fölé. Természetesen a nagyobb, 20-30 cm-es műszerekkel könnyebben megtalálhatjuk a D-kalderát. Érdemes webkamerával, CCD-vel, nagyobb felbontású digitális fényképezőgépekkel és természetesen vizuálisan is észlelni az Ina kalderát.

A Hold amatőrcsillagászati műszerekkel is megfigyelhető D-alakzatáról, az Ináról a Meteor folyóiratban olvashatunk majd részletes cikket.

Kapcsolódó internetes oldalak:

• Apollo-15 (Smithsonian National Air and Space Museum, Washington)
• Apollo-17 (Smithsonian National Air and Space Museum, Washington)
• NASA Clementine űrszondája
• NASA LRO holdszondája (GSFC)
• Kaguya-2 (SELENE-2, JAXA)
• Lunar 100 (Sky and Telescope online)
• A Hold Atlasza
• MCSE Hold Szakcsoport
• Meteor, az MCSE folyóirata