Végre egy igazi üstökös!
Úgy jött, ahogyan egy igazi üstökösnek kell jönnie: mint egy nagyon kellemes meglepetés. Bár tudtunk érkezéséről, a Meteor 1976/1. száma is hírt adott az ígéretes kométáról, mégis meglepő volt az üstökös hirtelen megjelenése március legelején. Ötven évvel ezelőtt járt itt a West-üstökös.
Az üstökösök fényességelőrejelzése akkoriban kevésbé volt megbízható, mint manapság – bár a csóvás égi vándorok napjainkban is rendszeresen szolgálnak meglepetésekkel -, és az 1973-74-es Kohoutek-fiaskó után nem is volt sok bizalmunk a március 1- jére előrejelzett 0™8-s összfényességben. (A Kohoutek az évszázad üstököse helyett az évszázad csalódása lett, és csaknem akkora felhajtás övezte, mint később a Hale-Bopp-üstököst 1997-ben. A legoptimistább számítások szerint a Kohouteket a nappali égen is látni lehetett volna, ehelyett sokan még az esti égen is hiába keresték.) Az üstököst Richard M. West fedezte fel egy 1975. szeptember 24-i fotólemezen, melyet Guido Pizzaro készített az ESŐ 100 cm-es Schmidt-távcsövével. Perihélium-átmenete 1976. február 25,22 UT-kor következett be, 0,197 Csillagászati Egység naptávolságban.
Március 1-jén száraz, „hidegfrontos” levegő árasztotta el a Kárpát-medencét, a kiváló átlátszóság kiváló észlelési feltételeket ígért a másnap hajnali üstökösvadászathoz. Álmosan szédelegtem a hajnali hidegben, aztán nagyon hamar elmúlt ez az álmosság – az üstökös felkeléséig változózással múlattam az időt. Az R Coronae Borealist, a CH Cygnit és más hálás változós célpontokat észleltem, kezdő változósként próbáltam öszszehangolni a távcsőkezelés, az égboltismeret és a térképhasználat során keletkező feladatokat. Mindezt olyan apró gonoszságok nehezítették, mint a látómező talányos tájolása, és ha már minden sikerült, a változó is megvolt, az összehasonlítok is stimmeltek, akkor a jó öreg Purkinje-effektus adta fel a leckét. Mindehhez a fel-feltámadó szél alattomos lökései járultak: a hideg fuvallatok rendre szétszórták a térképlapokat, melyeket 15-20 m-es körből kellett öszszeszedegetnem. Ilyen körülmények mellett nehéz elbóbiskolni.
Úgy öt óra tájban elkezdett világosodni az ég alja, a város is ébredezett már, én pedig igencsak bosszankodtam, mert az üstökös sehogy sem akart életjelet adni magáról, hiába pásztáztam vélt helyét 50/250-es refraktorommal. Ebben bizonyára komoly szerepet játszott az egytagú objektív minősíthetetlen képalkotása és a kis nagyítás ellenére is elhanyagolható méretű látómező. Már-már a „betelepülést”, a dicstelen megfutamodást kezdtem el fontolgatni, amikor nagyjából kelet felé, egészen alacsonyan egy függőleges, sárgás fénygerendára lettem figyelmes. A West! Gyorsan ráirányítottam távcsövemet, és egy sejtelmes, nagyon szép üstökös mutatta meg magát, melynek fénye még az én optikai eszközöm „ellenállását” is könynyedén letörte. Teltek a percek, és bár rohamosan világosodott, de ezzel együtt egyre magasabbra hágott ez a gyönyörű West-üstökös! Egészen hajnali 6-ig tudtam nyomon követni szabad szemmel – 30 perccel később pedig már felkelt a Nap. Bár nagyon nehéz fényességet becsülni ilyenkor, de nyilvánvaló volt, hogy messze túlszárnyalta a legvérmesebb várakozásokat is, még a -2 magnitúdós összfényesség sem tűnt túlzásnak. Négy egymást követő hajnalon sikerült megfigyelnem a West-üstököst, melynek láthatósága egyre javult, de a fővárosi fényszennyezés mellett soha nem láttam csóváját 5-6 foknál hosszabbnak.
Így láttam a West-üstököst 1976. március 2-án hajnalban.
Szerencsésebb sorsú vidéki amatőrtársaim persze teljes pompájában láthatták a Westet, Kósa-Kiss Attila például 35 fokos csóváról számolt be Nagyszalontáról (ez nagyjából 50 millió km-es csóvahossznak felelt meg). Hittük is, nem is ezt a bámulatos értéket, pár hónappal később azonban, amikor megérkezett a Sky and Telescope, benne a rengeteg kitűnő West-feLvétellel, teljes mértékben hitelt adtunk amatőrtársunk beszámolójának. A nagy fényességnek megvolt a maga oka – akkoriban épp napfoltminimum környékén jártunk, azonban épp a West-üstökös perihéliuma időszakában egy hatalmas, nagyon aktív napfoltcsoport tűnt fel, ami jelentősen befolyásolta az üstökösmag aktivitását. A nucleus persze megfizette az árat: négy részre szakadt, ami további érdekességgel szolgált az észlelők számára. (Hazánkból sajnos nagyon kevés amatőr észlelés született a mag darabolódásáról.)
Amikor tíz évvel később a Stellafane távcsöves találkozón jártam, a szombati bazáron egy gyönyörű asztrofotót vásároltam 5 dollárért: Martin Grossmann 1976. március 3-án örökítette meg a kométát 1,8/55 mm-es objektívvei, 5 perc expozíciós idővel, Kodak High Speed Ektachrome filmre fényképezve.
A West-üstökös 1976. március 3-án hajnalban, Martin Grossmann felvételén.
A felvételen a látványos és rendkívül fényes porcsóvát láthatjuk; az üstökös fölötti fényes csillag az s Pegasi. A hajnali égbolt látványos üstökösével nem foglalkozott túlságosan sokat a média. Egyik országos napilapunk azonban – kissé megkésve, március 6-án – hírt adott róla: „A West üstököst pénteken hajnalban az ország több vidékén is látták az égbolton. A 1975 N-West üstököst múlt év november 5-én az európai déli megfigyelő obszervatórium dél-amerikai állomásán Richard West csillagász figyelte meg először. Hazánk felett először március 2-án látták az üstököst. A Meteorológiai Intézet kékestetői állomásán pénteken hajnalban négy órától hat óra 10 percig követték az útját. Március 15-ig a hajnali órákban a keleti égbolton látható, utána pedig – kis távcsővel – április közepéig követhető az üstökös.” A hazai amatőrök körében az asztrofotózás akkoriban még gyermekcipőben járt. Elsősorban a fényesebb égitestek megörökítésében jeleskedtek amatőrcsillagászaink (a Hold fotózása szinte kötelező feladatnak számított akkor is), de a hosszabb expozíciót igénylő vezetett fotók terén jelentősen le voltunk maradva a világ szerencsésebb felétől. A maiakhoz hasonló precíz mechanikákról még álmodni sem mertünk, és problémát jelentett a jó minőségű, érzékeny filmek beszerzése is, nem is szólva arról, hogy az efféle asztrofotós munkához sötét égi háttér és zavartalan észlelési körülmények szükségesek. Ha ma tűnne fel egy újabb „West-üstökös” a márciusi hajnalokon, amatőrcsillagászaink bizonyára a címlapfotónál is szebb felvételeket készítenének róla – hála az egyre terjedő digitális fényképezésnek, mely egyre több műkedvelő számára teszi lehetővé az égi jelenségek megörökítését.
A West-üstökös 1976. március 29-én hajnalban, Lovas Miklós felvételén. A felvétel Kodak 103aO fotólemezre készült, 20 perc expozíciós idővel, 60/90/180 cm-es Schmidt-távcsővel. A látómező 5 fok.
Szécsényi-Nagy Gábor felvételei a West-üstökösről. (Föld és Ég, 1976/5.)
