Pofonok a Holdról – Harmadik pofon a Holdról
Ne ijedjen meg a Kedves Látogató, Olvasó e “kemény” bevezető ellenére a pofonok csak képzeletben zuhognak majd, de lehet, hogy ez a “virtuális pofon” fájdalmasabb lesz, mint a valódi…
A Népszabadság 2002. szeptember 13-ai számában Horváth Gábor washingtoni tudósító számolt be az első pofonról, “Kiütéssel győzött a tudomány – Az űrhajós jobbegyenese döntött a vitában” című írásában:
” Edwin Aldrin kénytelen volt saját kezébe venni egy “tudományos” vita sorsát. A 72 esztendős asztronauta tekintélyteremtő jobbegyenessel szabadult meg egy őt zaklató filmrendezőtől, aki a Bibliával bökdöste, és mindenképpen azt akarta, esküdjön meg, hogy tényleg járt a Holdon.
A 37 éves, Aldrinnál nagyobb termetű Bart Sibrel interjúajánlattal csalta az űrhajóst egy Los Angeles-i szállodába. A rendező az összeesküvés-elméletek lelkes híve, most éppen azzal tölti az idejét, hogy bebizonyítsa, az Apollo-11 nem is szállt le a Holdra, valójában el sem hagyta a Földet. A lánya kíséretében érkező Aldrint a falhoz szorította, az orra előtt hadonászott, és hazugnak nevezte, amiért pénzt fogad el interjúért olyasmiről; amit nem is tett meg. A Buzz – Dongó – becenevű Aldrin előbb megpróbált kitérni, majd rendőrért kiáltott, végül egyetlen jól irányzott ütéssel harcképtelenné tette az izgága filmest. Sibrel feljelentést tett; de a rendőrség hivatalból is vizsgálja az eseményeket. A folytatásról az ügyészségnek kell döntenie.
Aldrin 1969. július 20-án másodikként járt a Holdon. Sibrel teóriája annyira komolytalan, hogy a sokatmondó című The Sceptical Inquirer Magazine szóvivője a Los Angeles Timesnak nyilatkozva kijelentette: – Tökéletes marhaság azt állítani, hogy a Holdra szállás csalás lett volna. Bolondság. A tudományos bizonyítékok megkérdőjelezhetetlenek.”
Itt véget is érhetett volna a történet, és az a rögtön kialakuló vélemény sem zavart volna, hogy “na ugye, Aldrin most bebizonyította, hogy mégsem volt a Holdon…!” bár előttem ismeretlen “logikából” fakad ez a következtetés. A végső lökést a pofonsorozat beindításához az idei Űrnapon, azaz november 20-án kaptam az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorának hallatán. Természetesen csak a sors vak szeszélye tette pont az Űrnapra ezt a műsort, bár a “BéBé”-páros adós maradt a magyarázattal, hogy mi késztette őket egy nagyjából két hónappal ezelőtti esemény taglalására…?
Sajnos nem tudtam végighallgatni a műsort, – rohantam az Űrnapra – de az addig hallottak alapján meggyőződtem arról, hogy a műsorvezető páros “hitében megingott”, és a – zászlólobogástól kezdve a csillagok láthatatlanságáig az Apollo-11 űrhajósai által készített felvételeken – felsorolt ellentmondásokból ugyanazt a következtetést vonták le, mint amiért Mr. Sibrel a pofont kapta. Vagyis, hogy a Holdra szállás kamu volt, és a felvételek itt a Földön készültek, ha jól emlékszem egy amerikai katonai hangárban.
Nos, megpróbálom nemcsak az említett műsorvezetők “hitét” helyreállítani, hanem jól irányzott virtuális jobbegyenesekkel kiütni a hamis tételeket a Holdra szállás történetéből. Állóképességemet ismerve őszintén remélem, hogy a bíró az én karomat felemelve hirdeti ki a győztest a mérkőzés végén…
Hajtómű a Holdon 1.
“A holdkomp 7 méter magas és 9,5 méter átmérőjű. Tömege a különböző Holdra szállások alkalmával, üzemanyaggal együtt 14,1 és 15,3 tonna között váltakozott. A leszállás során a holdkomp hajtóművét működtetni kellett, hogy lefékezze azt, másképp becsapódott volna a felszínbe. Mivel a Hold felszíne poros, ezért a hajtóműből kijövő gáz felverte a port. A leszállásról készült filmfelvételen ezt lehet is látni. Ebből természetesen következik, hogy a leszállás után a holdkompról készült felvételeken a hajtómű fúvókája alatt egy mélyedésnek (kráternek) kellene látszania. Azon a helyen, ahol a hajtómű felveri a port, szükségszerűen egy kráterhez hasonló mélyedés alakul ki. Nézzük meg, mit mutat a felvétel! A 3. kép az Apollo-14 holdexpedíció alkalmával készült. A holdkomp alján jól látható a hajtómű fúvócsöve. A fúvócső alól viszont hiányzik a mélyedés! Egyszerűen nincs mélyedés alatta. Miért? Erre csak egy lehetséges magyarázat van: a hajtómű nem működött! Ha jobban szemügyre vesszük a felvételt, azt látjuk, hogy közvetlenül a holdkomp mellett cipőnyomok találhatók. Ez is jelzi, hogy a felszín poros, tehát a fúvócső alatt mélyedésnek kellene lennie. De nincs!”
Csák Csaba: Járt-e ember a Holdon?
Tekintsünk el a kissé gúnyosnak tűnő, bár kétségtelenül magától értetődő megállapítástól, mely szerint “a leszállás során a holdkomp hajtóművét működtetni kellett, hogy lefékezze azt, másképp becsapódott volna a felszínbe”, viszont ismerkedjünk meg egy, általában háttérben maradó, vagy inkább csak a szakirodalomban említett, a holdkomp leszállását segítő (egyik) eszközzel. Előbb azonban egy rövid történeti áttekintés következik.
A NASA az 1960-as évek közepétől automata eszközökkel igyekezett felderíteni a Holdra szállás várható nehézségeinek lehetséges megoldásait. A Rangerek, majd a Lunar Orbiterek sok ezernyi felvétele után a Surveyor-szondák már simán leszálltak a Holdon. A kb. 1 tonnás holdszondák nem merültek el a holdi porban, talajminta vételezéssel pedig képet nyerhettünk a holdi talaj összetételéről, szilárdságáról. Az eredmények azt mutatták, hogy a holdkomp – bár egy nagyságrenddel nagyobb tömeget képvisel – sem fog elsüllyedni a porban, mert az meglehetősen vékony rétegben fedi a szilárd talajt. Nagyobb veszélyt rejtett a talaj egyenetlensége, a törmelékes, kráteres felszín, mert a holdkomp 15 fokosnál nagyobb szögben nem térhet el a függőleges tengelytől, mert akkor nem tud felszállni a Holdról. A leszálló fokozat lábait ezért hidraulikus csuklókkal tervezték meg, hogy a dőlési szög a lehető legkisebb mértékű legyen, illetve a pár fokos eltérést korrigálni lehessen.
Mind a hat holdkomp biztonságosan le tudott szállni, és az 1. képen is jól látható, hogy a láb(ak) nem süppedt(ek) mélyebben a talajba.
Hiába van azonban radar a holdkompon, a technikai eszköz 1,5 méteren belül A hajtómű kikapcsolását végző, talajérzékelő szálak láthatóak a 2-es képen. A leereszkedő holdkomp hajtóművét nagyjából 1,3 méter magasban kikapcsolják, a holdkomp letottyan a felszínre. Légkör hiányában a gázsugár némi port ugyan felkavar, de a földi indításhoz hasonló jelenség nem történik. Ha megnézzük az űrrepülőgép indítását, akkor láthatjuk, hogy a három főhajtóművet kb. 6 másodperccel a két, szilárd töltetű gyorsítórakéta indítása előtt már begyújtják. A teljesítmény felfutásával nyilvánvalóan krátert vájnának a felszínbe, ha nem betonozott, tűzterelő aknába kényszerítenék a lángokat. Persze, még így is látványos a két oldalt kifúvó láng- és füstcsóva, de a Holdon ilyesmit nem tapasztalhatunk. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy áramlástechnikailag is igazolható a krátervájás hiánya, de ennek részletezése nem ennek az anyagnak a feladata. Viszont tekintsük meg összehasonlításképpen az Apollo-17 holdkompjának felszállását a Holdról (1-es mozi). A zászló el-, majd visszahajlásából jól érzékelhető a gázsugár rövid időtartamú hatása.
4. Fázisképek az Apollo-11 indításáról. A hajtóművek tűztengerén hosszú másodpercekig lebeg a 3000 tonnás monstrum amíg elindul (NASA S69-39525, S69-39529, S69-39527). |
Hajtómű a Holdon 2.
“A 2. kép (nálam az 5-ös, SN megjegyzése, ld. itt) az Apollo-11 holdexpedíció útján a holdkompból készült, (LM) mielőtt még leválasztották volna azt a parancsnoki (CM) és a műszaki egységről (SM). A felvétel a Nyugalom Tengerét, a kiválasztott leszállóhelyet ábrázolja. Az űrhajórendszer kb. 111 km-es magaságban repült, és a felvétel ebből a magasságból készült a holdkompból. A kép bal alsó részén az űrhajórendszer hajtóművének árnyéka látható. Az árnyék mérete aránytalanul nagy az űrhajórendszer méretéhez képest. A Földön, pl. a néhány száz fős személyszállító gépek általában csak néhány ezer méter magasan repülnek, mégis nagyon kicsi árnyékot vetnek a felszínre. A néhány ezer méter magasan repülő repülőgépből kinézve a gép árnyéka nagyon kis méretűnek látszik. A 2. képen viszont az űrhajórendszer állítólag 111 km magasan repült, és a felvétel ebből a magasságból készült. Ahhoz, hogy az űrhajórendszer ekkora magasságból ilyen nagy árnyékot vessen, óriási méretűnek kellene lennie. Az űrhajórendszer hossza azonban kb. 17 méter. A több száz fős személyszállító gépek mérete jóval meghaladja a 17 métereses hosszúságot. Ha ezek árnyéka néhány ezer méter magasságból parányinak látszik, akkor hogy lehet ilyen nagy az űrhajórendszer árnyéka 111 km-es magasságból nézve? Ekkora magasságból szinte semminek sem szabadna látszania. Az árnyék mérete a reálistól igen messze áll. Akkor, hogyan készült a felvétel?
A képről a szakvélemény határozottan állítja, hogy az a holdkompból készült, mielőtt leválasztották volna az űrhajórendszerről. Mivel a felvételen látottak egyáltalán nem tükrözik a valóságot, ezért ez komoly kétséget ébreszt a szakvéleménnyel szemben. Ennyit a holdkompról, mielőtt leszállt volna a Holdra az Apollo-11 során. Vajon a fotó csupán utánozza a leszállást?”
Csák Csaba: Járt-e ember a Holdon?
6. Fázisrajzok a Holdra szállás folyamatából (Manned Spacecraft, 1967.) |
E szakvéleményhez szinte azonnal csatlakozott Nemere István író a TVR-Hét 1999. június 1-jei számában, úgymond: “Nyilván ismét azzal a sajnálatos ténnyel állunk szemben, amit a szerző oly tiszteletreméltó makacssággal sugall, és amelyet ezek után kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy ezeket a felvételeket hamisították.” Ezeket írja: “Amikor az Apollo-11-es, vagyis az állítólagos első űrhajó holdkompja leszállni készült a Holdon, készült menet közben egy fénykép. Minden adat és a képhez kiadott magyarázat szerint a fénykép a Hold felszíne fölött 111 kilométer magasan készült. Látszik az árnyéka odalent a Holdon, mondja a hivatalos magyarázat. Csakhogy ez az árnyék óriási!
Lent a holdon sok száz kilométerre nyúlna el… Pedig gondolkozzunk csak: ha nálunk egy hatvan méteres repülőgép akárcsak nyolc-tíz kilométer magasan repül, az árnyéka odalent igen kicsi. Akkor hogyan lehetséges, hogy a tizenhét méter hosszú holdkomp árnyéka 111 kilométer távolságban olyan hatalmas?”
8. Még a National Geographic 1969. decemberi számában (is) fellelhető a magyarázat: “One of Eagle’s thrusters creates the silhouette at left”, azaz a holdkomp egyik hajtóművének körvonala, és nem az árnyéka a Hold felszínén (shadow on the Moon) látható a kép bal alsó sarkában.
Tételezzük fel, hogy a szerzők nem szándékosan magyarázták félre a képet, és egyszerű tévedés diktálta a “szakvéleményeiket”. Nézzük meg a 6. képet. A Hold körüli pályán keringő Apollo-űrhajórendszerből letekintve a Hold felszínére nemcsak a hajtómű fúvókáját, hanem a teljes űrhajó árnyékát kellene látniuk az űrhajósoknak! Egy pillanatra se feledjük, hogy a holdkomp és az Apollo CSM még össze van kapcsolva, tehát a 7. kép alapján a kézenfekvőnek tűnő, hajtóműárnyék külön az űrhajótól nem létezik.
{mosimage}Akkor mit látunk a képen? Nos, a holdkomp 4×4 kormányhajtómű csokrából látunk egyetlen hajtóművet, nem pedig az SM részleg fúvókájának árnyékát a 111 km-re lévő Hold felszínén. A holdkomp egy kormányhajtómű fúvókájának valóságos, árnyékba borult körvonalát látjuk az ablakhoz közel. Hasonlítsuk össze a 8. képet a 7. képpel, és rögtön látható hogy az alakjuk bár hasonló, de nem ugyanarról a fúvókáról van szó. Ezt bizonyítja a 9. és a 10. kép is.
Tekintse meg a kapcsolódó videofelvételeket!