Első lett a Polaris-csapat
A Magyar Asztronautikai Társaság által szervezett, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által támogatott „Irány az űr!” Kárpát-medencei Középiskolai Űrkutatási Csapatversenyen első helyezést ért el a Polaris Csillagvizsgáló szakköröseiből álló csapat.
Csapatunk a Polaris Csillagvizsgáló csillagász szakköre révén jött létre, szakkörvezetőnk, Horvai Ferenc buzdítására. Az első két fordulóra főként a hetente megtartott szakkörön készültünk, illetve mindannyian szeretünk szabadidőnkben is az űrrel kapcsolatos cikkeket olvasni, ismeretterjesztő filmeket nézni. A célunk természetesen az volt, hogy kijussunk az ESTEC-be, habár kezdetben ez inkább csak álom volt. Én – személy szerint – úgy álltam neki a versenynek, hogy bármi is történjék, biztosan egy jó élményben, tapasztalatban lesz részünk.
Igazam is volt, rengeteg mindent tanulhattam a verseny alatt. Amikor megtudtuk, hogy bekerültünk a döntőbe, megbeszéltük, hogy az lenne a legjobb, ha – a csillagász szakkörön kívül – heti háromszor összeülnénk, és mentorunk segítségével készülnénk. A feladatok típusát ismerve láttuk, hogy a döntőben nagy szerepe lesz a képfelismerésnek, így legfőképp ezt gyakoroltuk be, áttanulmányozva azokat a témaköröket, amelyeket az utolsó (képfelismerős) feladatnál a versenyszervezők megadtak: hordozóeszközök, Naprendszer, űrrepülés, űralkalmazások és magyar űrkutatás. Úgy gondolom, mindannyian a lehető legtöbb energiát fektettük a felkészülésbe, és nagyon örülök, hogy a befektetett energia a tudás öröme mellett ilyen formában is kifizetődött.
Mind az űr szerelmesei vagyunk, reméljük, ezt a szenvedélyt sikerül majd hivatássá érlelnünk. Engem kiskorom óta vonz az űr, valamint annak megismerése, szívem csücske a csillagászat, így terveim szerint a gimnázium elvégzése után ilyen irányban haladok tovább.